Békés Megyei Népújság, 1976. július (31. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-14 / 165. szám

^ '5. N em lehet elég korán elkezdeni ♦ ♦ ♦ ♦ | I ♦ « i ♦ ♦ ♦ I ♦ ♦ ♦ ♦ i nyári úttörőprogram keretében a napokban nagyszabású ifjúsá- horgászversenyt rendeztek Békéscsabán, a téglagyári vizeknél. A kispajtások hajnali öt órakor ültek rajthoz Képünkön két kishor­gász figyeli élénken a „kapást” Fotó: Kiss Lajos \ A „Mindenki iskolája" című radio­es tévésorozatról Ősztől „Mindenki Iskolája” címmel új rádió- és tévésorozat kezdődik, mint a sorozatkészí­tők ma sajtótájékoztatójukon elmondták, az új műsor a fel­nőttoktatás 160 órás formájához illeszkedik — a rádió, illetve a televízió sajátos eszközeinek felhasználásával. Az adások cél­Rendőrségi hírek szabálytalan KANYARODÁS — BALESET Szabálytalanul kanyarodott balra motorkerékpárral Békés belterületén Györfi Imre 25 éves békési lakos, összeütközött a vele szemben szabályosan köz­lekedő motorkerékpárral. Mind­két motorkerékpár vezetője nyolc napon túl gyógyuló sú­lyos,, de nem életveszélyes sé­rülést szenvedett. I fényjelzés nélkül kanyaro­dott balra a 44-es úton Csevár Antal 74 éves békéscsabai la­kos. Kanyarodás közben elütöt­te őt a szemben jövő, szabá­lyosan közlekedő személygépko­csi.: »A kerékpáros és a gépko­csi utasa nyolc napon túl gyó­gyuló súlyos sérülést szenvedett, a személygépkocsi vezetője könnyebben sérült. Szabó Ferenc 21 éves gerlai lakos Békéscsaba és Gerla kö­zött egy kanyarban kisodródott az úttestről, felborult és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. RÉSZEG EMBER AZ ORSZÁGÚTON Tóth János 41 éves, Kardos- kút, Tanya 385 alatti lakos erő­sen ittas állapotban kerékpáro­zott, felborult, s az úttesten a késő esti órákban hanyatt fe­küdt. Egy motorkerékpáros, aki későn vette észre, elütötte. A baleset következtében Tóth Já- M súlyos sérülést szenvedett. ja, hogy segítsék azokat, akik az általános iskola 7., illetve 8. osztályos anyagát valamilyen szervezett oktatási formában ki. vánják elsajátítani, segítve a magnóvizsgára készülőket és hozzájárulnak a régebbi isme­retanyag felfrissítéséhez. A ter­vek szerint a televízióban a re- álA, míg a rádióban a humán­tárgyak. az irodalom és a törté, nclem leckék hangzanak el. Az orvosok majdnem minden esetben ellenzik az öngyógysze- rezést, vannak azonban olyan speciális esetek — például az üdülés — amikor kifejezetten javasolják, hogy néhány, az enyhébb lefolyású nyári beteg­ségeket gyógyító medicina kéz­nél legyen. Milyen gyógyszere­ket vigyenek magukkal a nya­ralók? — érdeklődött az MTI munkatársa dr. Pálossy Mariet­tától, az Országos Gyógyszeré­szeti Intézet tudományos mun­katársától. — Még a legmelegebb nyáron is, különösen gyermekeknél gyakran fordulnak elő a hűlé­sek a lázas megbetegedések. Közismerten a legalkalmasabb ellenszer a Kalmopirin, amelyet minden esetben két deci sem túl hideg, sem túl meleg folya­dékkal kell bevenni. A nyara­lókat is óvjuk azonban az anti­biotikumok használatától, mert a kívánatos adagról csak az or­vos dönthet. Kevesen tudják, hogy az antibiotikumok „alul- szedése” legalább annyi árta­lommal jár, mint túlszedése, úgyhogy legjobb, ha alkalma­zásától eltekintenek. Ha a lá­zas állapot izomfájdalmakkal súlyosbodik, a javallat napi 1— 2 szem Algopirin. Természete­sen orvosi felügyelet nélkül csak néhány napig lehet szed­ni, mert alkalmazása huzamo­sabb időn át — károsítja a vér­képzést. Minden nyáron gyakoriak az úgynevezett enterális fertőzések, Megszűnt a Békésre kihelyezett Iff r rM M I r bíróság működésé 1975. január 1-én szűnt meg a békési járás. Ezzel egy idő­ben a békési járásbíróság mun­káját átvette a békéscsabai Vá­rosi Bíróság. Igen ám, csak­hogy a városi bíróságon nem volt hely. Ezért az Igazságügyi Minisztérium úgy rendelkezett, hogy mindaddig, amíg a csabai bíróság épületét nem alakítják át, a megszűnt békési járás te­rületéről érkező büntető, polgá­ri és hagyatéki ügyeket tovább­ra is Békésen intézik. Június 30-án fejezte be az In. gatlankezelő Vállalat a városi bíróság épületének korszerűsí­tését és átalakítását. Erre a cél­ra csaknem egymillió forintot fordítottak. Igv vált lehetővé, hogy végérvényesen megszűn­jön a Békésre kihelyezett bíró­ság működése. Július 1-től a békéscsabai Városi Bíróságon intézik az egykori járás terüle­téről érkező ügyeket. A panasz­napot is Békéscsabán tartják, mégpedig minden héten szer­dán. A közjegyző a hagyatéki ügyeket azonban továbbra is Békésen tárgyalja. A hagyatéki ügyek ugyanis jelentős számot képviselnek. A múlt évben mint­egy 500 hagyaték tárgyában kel­lett dönteni. Új tévé az ifjúsági házban A vésztői ifjúsági és úttörő- ház új, nagy képernyős tv- kiészüléket kapott a nagyközségi tanácstól. Az olimpia idején már ezen nézhetik a műsort. Egyéb­ként a második műsort is su­a gyomor és az emésztőrendszer kisebb zavarai. A 40 éve hasz­nálatos és jól bevált háziszer­nek tekinthető Enteroseptol he­lyett két — svájci licenc alap­ján gyártott — magyar gyógy­szerre hívjuk fel a figyelmet. A Qüesilböl 3xl-et kell beven­ni három napig, s ugyanennyi az adagja az Intestopan tablet­tának is, amely — a használati utasításban feltüntetett dózis­ban — gyermekeknek is adha­tó. Ha ez nem hozná meg a kí­vánt eredményt, az eset szinten orvosi közbeavatkozást igényel. Egyszerűbb gyomorrontások, hasmenések kezeléséhez elégsé­ges napi 3—4 szem orvosi szén­tabletta. — A nagy hőség és a túl­zott izzadás kiváltotta nedves­ségveszteséggel egvütt gondol­ni kell a só pótlására is. A min. denütt kapható sós sütemények és sós rudacskák éppúgy meg­felelnek e célnak, mint az ás- ványvizek. Ideálisnak tartjuk a gyümölcslevek, s különösen a paradicsomlé fogyasztását. Az óvatlan napozás kiváltotta eny­hén piros, gyulladt bőr hatásos medicinája a Phlogosam kenőcs. A szúnyogcsípéses bőrfelületet a fájdalomcsillapító és érzéste­lenítő hatású Lidocain-kenőcs- csel szükséges kezelni, kevésbé érzékeny bőrű emberek siker­rel allcal mázhatják a núnden patikában kapható hűsítő-rázó keveréket. MA; 1976. JÚLIUS 14., SZERDA Örs napja A Nap kél 4 01 — nyugszik 19.38 órakor A Hold kél 20.53 — nyugszik 7.21 órakor Megnövekvő felhőzet Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, elszórtan helyi záporral, ziva­tarral. Mérsékelt, zivatar idején átmenetileg megélénkülő, változó irányú szél. Legalacsonyabb éj­szakai hómérséklet 13—18, leg­magasabb nappali hőmérséklet 26—31 fok között. — MAGYAROS ÉTELEK A BALATONNÁL, A magyar ten­gernél nyaraló külföldi vendé­geknek Siófokon főzőtanfolya­mot. szervezett az IBUSZ, ame­lyen a gulyás, a halászáé és más speciális magyaros ételek készítését tanulhatják meg hí­res szakácsoktól. — több tehén, magasabb TEJHOZAM. Az állami gazda­ságokban az év első hat hó­napjában 98 943-ra emelkedett a tehénlétszám, ami 5810-zel több az elmúlt év hasonló idő­szakánál. Jelentősen fejlődött a tejhozam is. A 112 tejtermelő gazdaságból 24-ben a félévi eredmények alapján négyezer literen felüli tejhozamra számí­tanak éves átlagban. — GÉPVÁSÁRLÁS. A gyomai Győzelem Termelőszövetkezet­ben nagy teljesítményű trakto­rokkal, munkagépekkel könnyí­tik a tagság munkáját. Gépvá­sárlásra az idén U millió 690 ezer forintot költenek. Az új gépek egy része már dolgozik. — AUTÓ-MATUZSÁLEMMEL PÁRIZSBAN. A gnieznoi len­gyel házaspár egy 1908-ban gyár­tott hanomag autó-matuzsálem­mel utazott Párizsba. Az egy- hengeres, 500 köbcentis kis ko­csi húsz éve szolgálja jelenlegi tulajdonosait, s százezer kilomé­ternél többet utaztak vele. — BŐVÜL A SüO. A déli Ba- laton-part legnagyobb bevásár­lóközpontját a siófoki Sió áru­házát — amely évente 230 mil­lió forintot forgalmaz — 71 mil­lió forintos költséggel bővítik. A Somogy megyei Állami Épí­tőipari Vállalat még ebben az évben hozzálát a bővítéshez. Évente fél—fél ezer dupla... Nemzeti italunk lett a kávé. Az elmúlt évben — a csecsemő­ket is beleértve — hazánk min­den Iákosának fél ezer dupla jutott. Tízszer annyi kávét im­portáltunk, mint 1960-ban. A jó kávéhoz szív, kávé, plusz jó ká­véfőző szükséges. Ezért módo­sította a kávéfőzőre vonatkozó szabványt a Magyar Szabvány­ügyi Hivatal. Az új szabvány — amely 1976 októberében lép életbe — a biz­tonságos üzemeltetést segíti elő. Feledékenységböl, szakszerűtlen kezelésből gyakran fordul elő baleset Ha a gyártó cégek meg. tartják' a szabványt, hasonló eset a közeljövőben nem fordul­hat elő. Külön figyelmet szen­telt a korszerűsítés a biztonsá­gi szelepekre, a gőz okozta bal­esetek teljes kiküszöbölésére. A szabvány értékét a főzési és ki­folyási idővel, a kávé minősé­gével és mennyiségével mérik. A főzési hatásfoktól függően minősíthető a készülék A vagy B kategóriába. — ISMERETLEN JÖKAI-KÉZ- IRAT. A péosi levéltárban, ér­dekes kéziratokra bukkantak. Többek között előkerült Jókai ismeretlen kézirattöredéke egy folytatásos elbeszélésből. A cí­me: A magláy család. Szász Ká­roly költő három versét és Szarta Tamás kritikus, művé­szettörténész tanulmányát talál­ták meg poros jegyzőkönyvek között. — TIT HELYI CSOPORT ME ZÖBERÉNYBEN. A tudomá­nyos ismeretterjesztő előadáso­kat Mezőberényben eddig a TIT Békés megyei szervezete rendezte. A közelmúltban TIT helyi csoport alakult a nagy­községben, Nagy Fercnené ta­nárnő vezetésével. Felméréseket végeznek a lakosság körében s az érdeklődési köröknek megfe­lelő témákból tartanak előadá­sokat az 1976—77. évi idényben. — ŰJ PERMETTRÁGYA. A Peremartoni Vegyipari Vállalat három új permettrágya gyártá­sára készül. Az új levéltrágya nyolc mikroelemet tartalmaz, három variánsban a foszfor, a kálium, illetve a nitrogén sze­repel túlsúlyban. Az új termék kitűnően vizsgázott Keszthelyen és Szarvason a szőlő, gyümölcs, a búza és a cukorrépa-termesz­tésben. — ÜTTÖRÖTABOROZAS. Év­ről évre megrendezik a Békés­csabai 10-es számú Általános Iskola úttörői részére a nyári táborozást. Az idén hetven út­törő tölt kellemes két hetet Szentendrén. A kispajtások a napokban utaztak a Duna-parti városba. — ÁMOKFUTÓ KALIFORNIÁ­BAN. Hét személyt gyilkolt meg Kaliforniában Fullerton egyetemén a gondnok, aki eszét vesztve elkezdett lövöldözni. Né­gyén megsérültek; Az ámokfutó végül egy szállodába menekült, ahol ellenállás nélkül megadta magát. Tettét nem tudta meg­indokolni. — TIZENHÁROMMILLIÓ FO­RINT ÁLLATTENYÉSZTÉS­BŐL. A sarkadi Lenin Tsz-ben 1976-ban 26 millió 600 ezer fo­rint állattenyésztési árbevételt irányoztak elő. A félévben el­érték a 13 milliós bevételt. Töb­bek között félmillió liter tejet és 142 ezer húsbaromíit adtak közfogyasztásra. — RABOK ÉS BÖRTÖNÖRÖK SZTRÁJKJA. Fellázadtak a rá­bök Brüsszel egyik börtönében, mert a kánikulában kevés időt tölthetnek a szabadban. A tető­re vonultak és száz csendőr ér­kezett a rendfenntartásra. Ugyanakkor Leuvenben sztráj­kolnak a rabok az embertelen bánásmód miatt. Ugyanabban a börtönben fellázadtak az őrök is, így a csendőrség őrzi a sztrájkoló rabokat. Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor Főszer kész tő-helyettes; Deák Gyula Szerkesztőség r wj)l Békéscsaba — Pf.: 111 Telefon: 12-196. 12-035 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba — Pf.: Ili Telefon- 11-021. 11-051 Felelős kiadó: Lehoczkv Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési dil eev hónapra 20.- Ft Dürer Nyomda Békéscsaba Igazgató: Háromszéki pá» Index: »5 054 gározza a fiatalok tv-készüléke. Medicinák nyaralóknak Üdülők nyári patikája

Next

/
Thumbnails
Contents