Békés Megyei Népújság, 1976. július (31. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-07 / 159. szám

Tetszetősebb öltözőszekrények A körösladányi Fa, Vas és Ve gvi Ktsz az elmúlt év utolsó hó napjaiban a BÜTORÉRT meg Nem kell kezet csókolni! Egyszer egy ismerősöm azt mondta, hogy nem érti az em­bereket. Azért nem érti, mert képesek az újsághoz írni, hogy 2 dekával kevesebb lett a pari- zerjük, vagy éppen 5 dekával többet akartak rájuk sózni. Egyszóval „piti" dologgal zak­latják az olvasókat. Sokszor valóban furcsán fog­lalkoznál; egyes helyeken az emberekkel, mármint velünk, a vásárlókkal. Tanúja voltam an­nak, amikor az egyik cipőbolt­ban a kedves vevő reklamált: lassú a kiszolgálás, az eladók mindennel foglalkoznak, csak éppen a munkájukkal nem. Mi­re a reklamációra ez volt a vá­lasz: ennyi pénzért még kezet is csókoljak? Nem! Azt nem kívánja senki. Kezel csókolni nem kell. De nem­törődömnek sem kellene lenni, ha már ezt a pályát választot­ta a kedves eladó. Nem ördön­gösség, ha megpróbál „jó ké­pet vágni". Attól, hogy ideges, rossz kedve van, fáj valamije, problémája van — s ez az ar­cán és modorán is meglátszik — higgye el, semmi sem válto­zik: S itt most rátérnék írásom lé­nyegére. Nem nagy ügy, sőt ez a természetes — mondaná fent említett ismerősöm. Viszont úgy érzem megérdemel pár. sort. Szinte a megnyitástól minden­nap reggel és késő délután a békéscsabai vásárcsarnokon ke­resztül megyek. Délelőtt zsem­lét veszek tízóraira, délután pe­dig friss kenyeret (mert itt min­dig friss!) viszek a családnak. Az 1. sz. Sütőipari Vállalat kenyérboltjának kiszolgálónője mindig mosolyog. Reggel is, dél­után is. Udvarias és gyors. Nem tudom, hogy csinálja, pedig biz tos vagyok benne, hogy neki is megvannak a maga problémái! De azt. is tudja, hogyy ezekről nem a vásárló tehet! B. V. rendelésére megkezdte az újfajta a korábbi típusoknál tetszető eebb öltözőszekrények gyártását Az idén 800 háromajtós és 800 kétajtós szekrényt készítenek, mintegy 4 millió forint értékben A most készülő öltözőszekrénye két az épülő Hilton Szálló és a Ferihegyi repülőtér személyzet öltözőjébe szállítják majd. Az ú.j típusú szekrényeket a második félévtől exportálják is. s ősztől bemutatlak a moszkvai „Otthon ’78” kiállításon. 1980-ban félmilliárd forint Legtöbben építési kölcsönt kérnek Az Országos Takarékpénztár | végén. Jelentős a tevékenységük i gyulai fiókja 22 évvel ezelőtt kezdte meg működését, és az el­telt időszak alatt a dinamikus fejlődés jellemezte tevékenysé­güket. Ezt igazolja, hogy a ne-. gyedik ötéves terv időszaka alatt' a betétállomány több mint 100 millió forinttal- nőtt. Ha ehhez hozzáadjuk a postai takarék- pénztári betétállományt is, így az ösßzeg meghaladja a 312 mil­lió forintot. Az eddigi növeke­dést figyelembe véve 1980-ig a betétállomány meghaladja a fél­milliárd forintot! Érdekes azt is, hogy 14 ezer betéttulajdonos az OTP-ben elhelyezett pénze után az elmúlt évben 10 millió forint kamatot kapott. Eredményes volt az ifjúsági betétállomány növekedése, szer­vezése, hiszen míg 1972-ben ez alig haladta meg az egymillió 300 ezer forintot, addig ez az ősz- szeg ez év májusában több mint 5 millió forintra nőtt. Ugyancsak nagy népszerűségnek örvend a KST-betét, amelyből a fiók von­zási körzetében 24 egység műkö­dik, csaknem 3000 taggal. Az el­múlt évben ezek a takarékosko­dók több mint 7 és fél millió forintot gyűjtöttek. A takarékos­ságot nem lehet elég korán kez­deni. Erre enged következtetni, hogy iskolai takarékbélyeg-el- adással 9 iskolában foglalkoznak, és 3200 gyermek vásárolt bélye­get megtakarított pénzén. Az el­múlt tanévben az iskolások fél­millió forintot kaptak vissza év 4 ■'úfféJsAC 1978. JtLIUS 7 ítélet az autóbuszlopás ügyében a csekkszámlaforgalomban. A 137 csekkszámla vezetésén kívül j 780 gépkocsi fedezeti csekkszám­lát, s tanácsi számlákat kezeiik. E számlák forgalmára jellemző, hogy havonként 7 és fél millió forint a munkabér-kifizetések összege, s az éves forgalmuk megközelíti a 600 millió forintot. Évről évre nő a valutaiörga- lom. A növekedés üteme külö­nösen a gyulai határátkelőhely megnyitása óta fejlődött. A vá­ros idegenforgalma és a Várfür­dő hírneve külföldön is vonzerőt képvisel, s ez kedvezően hat a forgalom alakulására. Tavaly csaknem 2 millió forint értékű volt a valutaforgalom. Sokan for­dulnak az OTP-hez különböző hiteligénnyel; Tavaly például legtöbben áruvásárlási kölcsönt kértek, legtöbben pénzt pedig — csaknem 60 millió forintot — építési kölcsönként vettek fel. Nagyságrendjét illetően ezt a tár- sasház-értékesílési kölcsön kö­veti 20 millió forinttal. Közre­működtek az állami támogatás­sal segített munkáslakás-vásár- lásban, amelyből tavaly 63 eset­ben csaknem 4 millió forintot folyósított a fiók. Az elmúlt év végével összes hitelük megköze­lítette a 300 millió forintot. To­vábbra is nagy a társasházlaká- sok iránti érdeklődés, azonban a lehetőségek hiányában sok la­kásvásárlási igényt kénytelenek elutasítani. Sokan kedvelik a totót-loítót, amire tavaly a játékosok csak­nem 2 és fél millió forintot köl­töttek. —Béla— Nyugdíjasklub, előadói esi a vasutas- klubköuy vtárbau Menyhárt Sándor autóbusz- gépjárművezető, május 20-án es­te. amikor befejezte utolsó jára tát, autóbuszát (miután elvé­gezte a kötelező karbantartást) Békéssámson községben a ta­nács és a vállalat által kijelölt parkírozó helyen lezárva, elhe­lyezte, majd pihenni tért ottho­nába. Másnap, május ‘21-én hajnal­ban, amikor aznapi járatát akarta megkezdeni, meglepődve tapasztalta, hogy az autóbusz nincs a parkolóban. Az esetet azonnal jelentette vállalatának, az utóbbi a rendőrségnek. A reggeli órákban meg is érkezett a rendőrségi értesítés, az autó­buszt megtalálták Algyő térsé­gében. A rendőrségi nyomozás gyor­san eredményre vezetett. A tet­tesek. Takács Mihály és Tarján Sándor rendőrkézre kerültek. Takács és Tarján május 20- án éjszaka jócskán a pohár fe­nekére néztek és italos fejjel, elhatározták, hogy korábbi bűn- cselekményük felelősségre voná­sa elől illegálisan Jugoszláviá­ba távoznak. Ehhez kívánták felhasználni az ellopott autó­buszt, bízva ábban, hogy Takács mint gépkocsivezető. ' el tudja vezetni az autóbuszt. Nem sike­r-ült. Algyőnél tovább nem jut­hattak, ugyanis addigra tönkre­tették az autóbusz motorját, amely bejáratos volt, és a fel­újítás óta csak 290 kilométert futott. A tettesek ezzel tetemes, mintegy 79 ezer forint értékű kárt okoztak a Volán 8. sz. Vál­lalatnak. Ügyüket a napokban tárgyalta az orosházi járásbíróság dr. Ab- lonczy László büntetőtanácsa. Társtettesként. visszaesőként el­követett lopás, tiltott határátlé­pési előkészület, valamint köz­lekedési vétség bűntettében ta­lálták bűnösnek mindkettőjüket. Ezért Takács Mihály elsőrendű vádlottat 1 évi börtönbüntetés­re, a közügyektől 3 évre, a gép­járművezetéstől 1 évre való el­tiltásra ítélte. Tarján Sándor vádlottra, halmazati büntetés­ként 1 év és 6 hónapi fegyház­büntetést szabott ki a bíróság, valamint 5 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. (Balázs) Alig nyílt meg Békéscsabán a MÁV klubkönyvtára, máris érdekes programokkal várja az érdeklődőket. Még tart a Lengyel Népköz- társaság, a LEMP VII. kong­resszusa után című kiállítás a nagyteremben, de már a vas­utasok ünnepére, július 11-re készülnek. Erre az alkalomra készíti a vasútmodellező szak­kör új nagy terepasztalát, a fó. tószakkör pedig eddigi munkáit mutatja be a kiállításán. Rendhagyó módon vette át szakmunkás-bizonyítványát húsz villamosgép-szerelő tanuló. A szakma megismerésével eltelt három év végbizonyítványát a MÁV Északi Járműjavító 11. „B” üzeme és a 611. számú szakmunkásképző intézettel kö­zösen rendezett ünnepségén kapták meg július 5-én a klub- könyvtárban. A klubkönyvtár komolyan ve­szi feladatát. Négy letéti könyv, tárat szervez, ezek közül a Vil­lamos Vonalfelügyelőségnél már működik is az első. Beneveztek az Olvasó Munkásért mozga­lomba, és az ősztől havonta rendeznek előadói esteket. A nyugdíjasklub július 21-én tartja először az új helyen — és ezután minden hónap har­madik szerdáján — a foglalko­zását. Terveik között egy orvo­si előadássorozat szerepel az idős emberek életmódjáról, egészségügyi kérdésekről. A „Kit mi érdekel, ki mivel foglalkozik?” klub a gyerekeket várja soraiba. P. J. Kerekes Imre: EGY VAKÁCIÓ TÖRTÉNETE (Kisregény) 19. Szóval, akárhogy is kerülge­tem, a suli a láthatáron. Ro­hannak a napok, a fiúk kupo­rognak a korláton, mint bazili­kán az angyalok. Bevonul kö­zénk a Kelemen hölgye is. Jól kirittyentette magát. Talpig érő kockás szoknya, öv. szasszon fe­jet. frissen csinálta a fodrász. Nem tudom érzik-e. én fran­kón érzem, ahogy, múlik a dél­után, valami szétárad, s ahogy este lesz, mindenki máglyát rak a mellében, égetjük magunkban a fiatalságot. Ettől olyan világo­sak az éjszakák, nem ,az Elekt­romos Művek lámpáitól, nem a higanygőz fényétől. Szerintem a fiatalságból világít valami. Ta­lán az, amit akarnak, ahogy el­sisteregnek otthonról, becsava­rodnak, betintáznak, belelépnek a vulkánba és romantikáznak, mint elhagyott utcán a gázégő, s utálatosak, mint az életbizto­sítás reklámja. Van, aki szakáll t növeszt, van aki csövez, van aki lenyomozza a titkos szolgálatot, egyszóval világítanak egymás mellett, mint az üzletsorok, sok­kot kapnak, aztán kifekszenek a fénybe, s fölöttük ingyen műkö­dik a nagy dinamó. Valami nagy trombitából állandóan szól a jazz, valaki szünet nélkül fúj­ja a szenvedést. Megjöttek a Bánickiék is, olyanok, mint az angyalfejű hu. ligánok, a nap megszivta a fe­jüket, kinőtt a szakálluk, a ha­juk a vállukon, combjukon vi­lágoskék nadrág-feszül. Ez igen fiúk, olyanok vagytok, mintha ‘ most lépnétek ki egy betiltott filmből. A Kelemen hölgye .nyi­tott szájjal és szívdöglesztően reménytelen pislogással figyeli őket. Olyanok most. mint a vi­lág hét csodája, nem véletlen, hogy rájuk támaszkodik az élet. Van köztük néhány tehetség, és bizony í-rtni kell, mert «rősen hajt az idő. Megfigyelésem sze­rint a műveli társadalom .ha­mar belenő az olyan helyzetek­be, amikor már egész pozitívan lehet értékelni az élet lepra vo­násait. Madárlátta konyakot iszunk, a fiúk olyan hangosak, hogy a parkban mindenki felemeli a fejét, a lerobbant csajok egy­szerre úgy mozognak, mintha az atommal élesre töltött éjszaka üzemanyaga hajtaná őket. A hangulat ideges, mint egy mell­bimbó, megy a duma az útról, sztorik az idegenforgalomról, a kozmoszról, és a csempészésről. Valami arad az éjszakából, s mi csak annyit érzünk, hogy vonul a nyár. Tanulmányt írok egyszer a kedv és forrásai címen arról, hogy hová jutunk ebben a szu­perszonikus gépekkel és űrha­jókkal koronázott világban? Szóval, nagy az öröm, megy a szöveg, hogy a Vatikánt is beleszámítva, tíz éve nem moz­gott ott ilyen idegenforgalmi látványosság, mint amit ők nyújtottak. Többször értekezlet­re hívták őket a rendőrök, de mindannyiszor elnézést kértek, sikerük oly nagy volt, hogy a pápa is fogadta őket a Julius Ceasar pedig leszállt talapzatá­ról, hogy kezet fogjon velük. Személyiségük és látogatásuk összességében előnyösen hatott, mint bolha a maga egyszerűsé­gében. (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents