Békés Megyei Népújság, 1976. július (31. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-20 / 170. szám

A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Az új képzési év sikeréért — ónkét o Lobogó szerkesztőivel A KISZ Békés megyei bizott­sága július 17—18-án kétnapos éves felkészítést tartott Békés­csabán, a KISZ-iskolán. A KISZ járási-városi bizottságainak agi- tációs és propaganda munkatár­sai, valamint az Ifjú Gárda me­gyei parancsnoksága és a járá­si-városi parancsnokok vettek részt ebben az előkészítő mun­kában. A felkészítésben a részt­vevők állást foglaltak az új kép­zési programtervezet mellett, s meghatározták a még elvégzen­dő feladatokat. Szombaton a délelőtti órákban Ilovszki Lajos, az Ifjú Gárda megyei parancsnoka értékelte az 1975/76-os képzési évet, s a további feladatok között meg­említette az egyhetes éves fel­készítés sikeres lebonyolítását, amelyet augusztus 2-től 7-ig ren­deznek meg a KISZ-iskolán. A gyulai Erkel Ferenc Gimnázium Ifjú Gárda szakasza jutott to­vább az országos szemlére. Szá­mukra a gyulai városi KISZ-bi- zotteág egyhetes felkészítést tart. Délután a Lobogó című heti­lap főszerkesztőjével, Ágoston Lászlóval és Szabó Zsigmond ol­vasó szerkesztővel találkoztak a fiatalok. Ez a találkozás a Bé­kés megyei Lapkiadó Vállalat közreműködésével jöhetett létre, s elsődlegesen a lap megyei elő­fizetőinek számát volt hivatott növelni. Vasárnap az új képzési év programját vitatták meg a rész­vevők. Sz. J. Vizsgák egy nap alatt A baleseti statisztikákat olvas, va kiderül, hogy a legtöbb bal­esetet okozó a motorkerékpá­rosok közül kerül ki. Az okokat kutatva megállapították, hogy ez egyrészt annak tudható, hogy a motorkerékpárosok oktatását nem végzik olyan szervezett ke. retek között, mint a gépkocsive­zetőkét. A helyzet megváltoztatására megyénkben is intézkedések tör. téntek. Egyik ilyen, hogy a kö­zelmúltban Vass Albert, a gép. jármű vizsgabizottság vezetője tárgyalt a gyulai gépjárműveze. tőképző munkaközösséggel szer. vezett motorkerékpár-vezető képzés ügyében. A gyulaiak ígé­retet tettek, hogy vállalják a képzést a megye bármely terüle­tén, ahol a jelentkezők száma eléri a harmincat. A jelentkezők — az eddigiektől eltérően — a hathetes tanfolyam elvégzése után egy nap alatt szerezhetik meg — természetesen sikeres vizsga után — a vezetői enge­délyt. A közlekedésbiztonsággal foglalkozó szakemberek azt vár. ják a szervezett oktatás beveze. tésétől, hogy jobban felkészült motorosok vesznek részt a köz­úti közlekedésben, ami termé­szetesen a balesetek csökkenésé­hez is vezet. A televízió műsorából: Ma, július 20-án 20 órától mutatja be a televízió a Duda Gyuri- iigy című tévéjátékot. Filmvetítések az építőtáborok fiataljainak A Békés megyei Moziüzemi Vállalat július 20-án, kedden a Békéscsabai Állami Gazdaság szabadkígyósi mezőgazdasági szakmunkástanuló intézetében, 21-én, szerdán pedig a Mezőhe. gyesi Állami Gazdaság belsőpe. regpusztai, és a mezőhegyesi ta. nyasi kollégium építőtáboraiban élő, dolgozó KISZ-fiataloknak rendez filmvetítést. Két alka. lommal látogatnak el a vetítőgé­pekkel a fiatalokhoz. A műso­ron kisfilm-összeállítás és a Hangverseny Bangladesért című filmek szerepelnek. Térzene Mezőberényben Július 10-től 17-ig Mezőbe­rényben rendezték meg a békés­csabai ifjúsági és úttörőház íú- vószenekarának egyhetes tábo­rát. A 34 pajtás Cs. Tóth János táborvezető. Ötvös Nándor mű. vészeti vezető és Géczi Gusz­táv zeneiskolai tanár irányításá­val itt készült fel az augusztusi csillebérci táborozásra. A napi zenei próbák mellett jutott idő a szórakozásra és strandolásra is. Társadalmi munkában a paj­tások csinosították az úttörőház környékét. Képünkön: az úttörőfúvósok Ötvös Nándor vezényletével térzenét adnak Mezőberényben a Kossuth-téren. (Foto: Kiss Lajos) Az olimpiával egyidőben Az észak-nyugati átjáró című sikeres regény feldolgozását öt részben közvetíti a Kossuth rá. dió a közeljövőben. Kenneth Ro. berts művének első részét jú­lius 20-án, kedden halljuk dél­után 13.49 perckor. Külön érde­kessége a bemutatónak, hogy a 200 évvel ezelőtti Kanada múlt. ját ismerjük meg általa. A re­gényalakok életrekeltői: Sinko. vits Imre, Agárdi Gábor, Ba­lázs Samu, Keres Emil és Sztan. kay István. Szerdától péntekig továbbképzések Július 21-én, szerdán gyakorló ifjúsági-klubvezetők találkoznak Békéscsabán. Előadásokat hall­gatnak a kiscsoportos foglalko­zások módszertani, pszichológiai ismereteiről, játékokat tanulnak, ellátogatnak a BARNEVÁL-i if­júsági és az építők Manzárd klubjába. Ugyancsak ezen a na. pon kezdődik a páva-kör veze­tők és a citeravezetők tanfolya­ma, akik a tolklór szerepéről, a népdalcsokrok összeállításáról, a páva-körök színpadi mozgásáról, népi hangszerekről tanulnak majd. MA: Növekvő felhőzet 1976. JÚLIUS 20. KEDD Illés napja A Nap kél 4.07 — nyugszik 19.33 órakor A Hold kél 23.32 — nyugszik 13.36 órakor Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, főként kedden a Dunántúlon el­szórtan zápor, zivatar. Több- felé megélénkülő. helyenként megerősödő délnyugati, déli szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13—20. a legmaga­sabb nappali hőmérsékiet ked­den 29—34 fok között. ötven évvel ezelőtt, 1926. jú­lius 20-án halt meg — 49 éves korában — Feliksz Dzerzsinszkij, a bolsevik párt és a szovjet ál­lam kiváló személyisége. Forradalmi tevékenységét 1895- ben, a litván szociáldemokrata szervezet tagjaként kezdte meg, majd Lengyelország és Litvánia szociáldemokrata pártjának volt egyik vezetője. E funkciójában is a litván, a lengyel és az orosz proletariátus forradalmi harcá­nak egyesítésére törekedett. Az 1905—1907-es orosz polgári de­mokratikus forradalom idején ve­zető szerepet játszott a lengyel munkásosztály forradalmi har­caiban. 1906-tól az OSZDMP és a központi bizottság tagja volt. Forradalmi tevékenységéért többször letartóztatták és össze­sen 11 esztendőt töltött cári bör­tönökben, illetve száműzetésben. Dzerzsinszkij kiemelkedő sze­repet vitt a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom előkészíté­sében és győzelmében. Tagja volt a felkelés vezetésére a párt által létrehozott illegális köz­pontnak, valamint a pétervári szovjetek forradalmi katonai bi­zottságának. 1917 decemberében a fiatal forradalmi állam bizton­sági szervezetének (VCSK, a ké­sőbbi CSEKA) vezetőjévé nevez­ték ki, s kemény kézzel törte le a szovjethatalom ellen irányuló ellenforradalmi kísérleteket. E megbízatása mellett 1921-ben közlekedésügyi népbiztos, 1924- ben a Legfelső Népgazdasági Ta­nács elnöki tisztét is betöltötte. — HOL ÉPÜLJÖN AZ ÚJ GYU­LAI KOLLÉGIUM? A Munka­ügyi Minisztérium, a megyei ta­nács művelődésügyi osztálya, a párt városi bizottsága és a városi tanács képviselői a közelmúltban megvizsgálták a gyulai szakmun­kásképző intézet komplex to­vábbfejlesztésének lehetőségét. Ezen szóba került egy új, 100 személyes kollégium építése, amelynek helyéi később jelölik ki. — FRANCIAORSZÁGBAN VENDÉGSZEREPEL július 20- tól augusztus 1-ig a Csili Műve­lődési Központ Astra bábegyüt­tese. A trevarezi bábos módszer­tani bemutatókon és a quimperi kelta ünnepségeken Don Quijote és a Lók-sziget tündére című szí­nes árnyjátékot, valamint a Gyermekjátékok című mario­nett-játékot adják elő. — A SZEGEDI JÓZSEF ATTI­LA TUDOMÁNYEGYETEMEN tavaly felszerelt R 40-es nagy teljesítményű komputer mellé most R 10-es, hazai gyártmányú elektronikus számítógépet is vá­sároltak. A fő feladat az oktatás, vagyis a kibernetikához, számí­tástechnikához értő szakemberek egyetemi szintű képzése. Az együttesen több mint hstvenmil- lió forint értékű berendezéseket a nyári, oktatási szünetben is igyekeznek maximálisan kihasz­nálni. — AZ INDONÉZIAI BÁLI SZI­GETÉN, ahol az elmúlt héten súlyos földrengés pusztított, folytatják a mentési munkálato­kat. A Djakartából érkezett leg­újabb adatok szerint az elemi csapás következtében 519-cn vesztették életüket, a sebesültek száma megközelíti a négyezret. Jelentős az anyagi kár is: 85 ezer lakóépület teljesen megsemmi­sült. illetve megrongálódott, s romba dőlt a szigeten található 10 műemléktemplom is. — A TIT XVIII. NÉPEK BA­RÁTSÁGA Nemzetközi Nyála Egyeteme amerikai tagozatot szervezett az ohiói egyetem (USA) tanárai számára. Az ame­rikai professzorok vasárnap ér­keztek Pécsre, ahol mintegy tíz napot töltenek. Az ötvennégy ohiói vendég — a nyári egyetem keretében — külön programon vesz részt: kívánságuknak és ér­deklődésüknek megfelelően el­sősorban a magyar közoktatással ismerkednek. — SZOMBATI REKORD. Gyu­lán a Várfürdőben az elmúlt hét végén 10 és fél ezer jegyet adtak el, ami az idén rekordnak számit. A nagyszámú vendégse­regnek a művelődési otthon fel­nőtt citerazenekara adott mű­sort az új medencénél. A vezető­ség a napokban várja a fürdő félmilliomodik vendégét. Szökés ■ • «■ ■ ! Clark Olofsson, Svédor- ! : szág „első számú közelien- : ; sége” vasárnap éjszaka * ■ megszökött a norrköppin- ; • gi börtönből. Három rab- j : társával együtt, késekkel : ' felfegyverezve, sakkban ; : tartotta őreit, míg kiszaba- ; ■ dítására érkező cinkosai • « géppisztolyok fedezete mel- : : lett egy teherautón behaj- : ; tottak a börtön kapuján, s : • magukkal vitték a rabokat. ; ■ A börtön igazgatója szerint j : „mérnöki pontossággal i i megtervezett” meglepetés- : ; szerű akcióról volt szó, • • amellyel szemben a ható- • jj ságok tehetetlenül álltak. • ; Olofsson sorozatban követ- : • te el bankrablásait. — HÍZOTT SERTÉSEK a HÁZ­TÁJI GAZDASÁGOKBÓL. A gyomai Győzelem Termclöszö- i'Ctkezet háztáji bizottsága jó kapcsolatot tart a termelőkkel Munkája eredményeként az idén -a háztáji gazdaságokból összesen 2230 hízott sertést és 90 darab hízó marhát adnak át a felvásárlóknak. — DÉVAVÁNYÁN a nagyközsé­gi tanács végrehajtó bizottsága július 21-i, szerdai ülésén a költ­ségvetési és fejlesztési alap első félévi teljesítését vitatja meg. Szó lesz még a költségvetési üzem és a bölcsőde munkájáról. — A SZOCIÁLPOLITIKAI TE­VÉKENYSÉGRŐL tárgyal július 21-én, szerdán Békcsszentandrá- son a nagyközségi tanács végre­hajtó bizottsága. BÉKÉS HCBEI, NÉPÚJSÁG a Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor Főszerkesztő-helyettes; üeak Gyula Szerkesztősei* ■ 5601 Békéscsaba — P£.: Ili Telefon: 12-035 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba — Pf.: 111 Telefon- 11-021. 11-051 Felelős kiadó: Lehoczkv Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési ciü egy hónapra 20.— Ft Dürer Nyomda. Békéscsaba Igazgató: Háromszék* PA! Index: 25 054

Next

/
Thumbnails
Contents