Békés Megyei Népújság, 1976. július (31. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-21 / 171. szám
Lapzártakor érkezett A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1976. JÚLIUS 21., SZERDA Ára 80 fillér XXXI. ÉVFOLYAM, 171. SZÁM Öttusacsapatunk három szám után a harmadik * * * Ülést tort a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülését július 21-re összehívták. A Politikai Bizottság az időszerű nemzetközi kérdésekről szóló tájékoztató, a párttagsági könyvek csereiével, továbbá a mezőgazdaság időszerű kérdéseivel foglalkozó előterjesztések megvitatását javasolta a Központi Bizottságnak. (MTI) Magyar küldöttség Helsinkiben A Minisztertanács mellett működő Állami Ifjúsági Bizottság hivatalos finnországi látogatáson tartózkodó küldöttsége, amelyet Nádor György, a bizottság titkára vezet, kedd .délelőtt megbeszélést folytatott Pazarlás Gondolom,, emlékeznek még a jó évtizede lábrakairott és gyor. sári terjedő, úgynevezett fluktuációs vizsgálatokra. Néhány szociológus tudományos módsze-' rekkel végzett elemzése arra in. ri'totta a vállalatok vezetőit, hogy megpróbálják felderíteni: ki, miért hagyja el munkahelyét? De mert a vállalatoknak nem voltak ehhez megfelelő felkészültségű - szakembereik, az alkalmazott módszerek tökéletlensége eleve kudarccal fenyegette az efféle vállalkozásokat. Így aztán a kikérdezettek válaszaiból összeálló kép aligha adhatott jól használható segítséget a fluktuáció csökkentésére. Az efféle házi vizsgálatok abba is maradtak, viszont napjainkban újabb — és sokkal hasznosabbnak ígérkező — vizsgálódások tanúi lehetünk. A sort a Gazdaságkutató Intézet nyitotta meg két vagy három évvel ezelőtt; konkrét tények és adaték elemzésével mu. tatták ki, hogy az évente rendelkezésre álló munkaidőalap 20 —25 százaléka (körülbelül 2— 2.5 milliárd munkaóra) veszendőbe megy. Ha ezt az időt az első perctől az utolsóig produktív munkával töltenénk, akkor éppen futná az évente tervezett gazdasági növekedés kétharmadára. A számítások azt is kimu. tatták, hogy miből adódik ez a roppant veszteség. Néhány jelentősebb tétel: az egész napos hiányzások — fizetett szabadságok nélkül — „elvisznek” éven. te 1 milliárd munkaórát. Ez kő. rülbelül 150 ezer ember munka, idejével egyenlő. A napi fél-, egyórás hiányzások pedig 600 millió órával csökkentik az amúgy is szűkös munkaidőalapot. Ezeket az országosan érvényes veszteségszámításokat követik mostanában egyre sűrűbben a helyi vizsgálódások. A napilapokban is megjelentek a Komárom megyei számítások nagyon is elgondolkodtató végeredményei, időközben jó néhány vállalat is felmérte a munkaidő-kihasználást, legutóbb pedig Baranyából érkezett a hír arról, hogy ki miért és mennyi időt tölt munkaidőben a munkahelyén kívül. Ez az utóbbi vizsgá. lat például megállapította, hogy annál a 67 vállalatnál és szövetkezetnél, amelyek adatait feldolgozták, tavaly csaknem más. fél millió óra — 497 ember egész évi munkaideje ment a vendéglátó Finn Állami Ifjúsági Bizottság vezetőivel, majd Nádor György, és Olavi Mar- tikainen, a Finn Állami Ifjúsági Bizottság elnöke aláírta a ké,t szerv első együttműködési megállapodását. az idővel veszendőbe különböző (egyébként minden szempontból sza- bályosnák, törvényesnek ítélhető) távollétek miatt. Mert senkitől sem lehet megtagadni például, hogy szükség esetén munkaidőben járjon orvosi kezelésre, vagy különböző hivatalokba, szolgáltató intézményekhez, egyszóval olyan helyekre. ahol ügyes-bajos dolgait többnyire csali munkaidőben tudja elintézni. Illetve — hogy pontosabban fogalmazzak — tudta elintézni. Mert az utóbbi időben szaporodnak az olyan intézkedések, amelyek e súlyos gond felismeréséről és megoldási kísérleteiről tanúskodnak. No, azért egyetlen hivatal, hatóság, vagy szolgáltató intézmény sem sieti el a dolgot, de ha gondolkodva és fontolgatva is, azért megpróbálnak alkalmazkodni ügyfeleik munkaidő-beosztásához. Fel kellene gyorsítani ezt a folyamatot. Még akkor is, ha a klasszikustól eltérő munkaidőben dolgozó tisztviselőket, a szolgáltató intézmények személyzetét, a hatósági embereket, az egészségügyieket és társaikat esetleg az átlagosnál magasabb összegű bérpótlékkal kellene kárpótolni. Fel kellene gyorsítani ezt a folyamatot még akkor is, ha tudjuk, hogy ennek érdé. kében — és mindenekelőtt — meg kellene szokni a nagyobb rendszerekben való gondolkodást. Mert ezzel — figyelembe véve az évente kieső több milliárd munkaórát — a termelékenységen és a hatékonyságon nagyot lehetne lendíteni, különösebb beruházások nélkül is. Igaz: a termelékenység égjük fontos hajtóereje a műszaki fejlesztés, a nagy termelékenységű, hatékonyan dolgozó gépek raun, kába állítása. Erről nem lehet és nem is szabad lemondani. De ha ezek a gépek csak napi néhány órát dolgoznak (többek között azért, mert a munkaidő egy része az említett kényszerű okok miatt elvész), akkor, tetszik — nem tetszik, meg kell teremteni a munkaidő maximális kihasználásának feltételeit. Már cs<ík azért is mert be kellene végre látni, hogy az idő legalább olyan fontos termelési tényező, mint a gép, az anyag, vagy az ember. És a jelek szerint éppen az idő. vei gazdálkodunk megengedhetetlenül nagyvonalúan, pazarló, an. Vertes Csaba Az V. ötéves terv kereskedelempolitikai irányelveiről tárgyalt a megyei tanács végrehajtó bizottsága Tegnap, július 20-án Klaukó Mátyás elnökletével ülést tartott a Békés megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Első na. pirendi pontként a vb-határoza. tok végrehajtását vitatta meg a testület, majd az V. ötéves terv kereskedelempolitikai irányelveiről szóló jelentést tárgyalták meg. Az életszínvonal emelkedését jelentősen befolyásolja a keres, kedelempolitika. Az áruellátás távlatainak meghatározása éppen ezért nagyon fontos. A felmérés szerint az V. ötéves tervben a kiskereskedelmi forgalom mérsékelt növekedésével kell számolni. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a vállalatoknak és a szövetkezeteknek csökken a feladata. Hiszen a korábbi évekhez képest, mintegy 2,5 milliárd forint értékű áruval többet kell forgalomba hozni. Az életsnivo. nal-politikai célkitűzések teljeIfjúsági műszak a lakásprogramért A Békés megyei Állami Építőipari Vállalat KlSZ-szervezete szombaton, július ?4-re kommunista műszakot szervezett. Áz „Ifjúság a lakásprogramért” akcióra a vállalat 206 ifjúmunkása jelentkezett és csatlakozott a kezdeményezéshez néhány szocialista brigád is. A kommunista műszakban részvevők egyik csoportja ezen a hét végén a békéscsabai, a másik csoport pedig az orosházi lakásépítkezéseken cfolgozik majd, míg a harmadik csoport a Gyulai Húskombinát építésének lakatosmunkáit segíti. Az ifjúsági műszak alatti keresetüket a fiatalok a vállalati ifjúsági alapra és a dolgozók lakásépítési akciójának támogatására ajánlották fel. sítése megköveteli a zökkenő- mentes áruellátást. A jelentés lényegébe véve erre alapozza a kereskedelempolitikai irányelveket. Az élelmiszer-kereskedelem, ben a tervidőszakban előtérbe kerülnek a korszerű táplálkozás követelményeinek megfelelő fogyasztási cikkek. A központi intézkedések nyomán várhatóan fellendül a háztáji gazdálkodás. A nagyüzemek mintegy nyolcezer hektárral-növelik a zöldségtermesztés területét. A vendéglátásban nagyobb súlyt helyeznek az üzemi étkeztetésre, a gyors és kulturált kiszolgálásra. Ugyanakkor törekednek arra is, hogy kielégítsék az idegen- forgalomból származó igényeket. A ruházati kereskedelem egyre több korszerű és könnyen kezelhető alapanyagból készült cikkeket hoz forgalomba. Az üzlet- politika jobban fog alkalmazkodni a lakosság igényeihez. Az elmúlt években lényegében gyakran figyelmen kívül hagyták ezt, és sok eladatlan áru halmozódott fel a raktárakban. A jelentés az árképzéssel is foglalkozik. Leszögezi, hogy az árak differenciált megállapítása nem idézhet elő a tervezettnél magasabb árnövekedést. Az V. ötéves tervben jelentősen fejlődik megyénkben a kereskedelmi hálózat. A városokban 14, a községekben pedig 11 ABC-áruház épül. Békéscsabán és Békésen a tervidőszakban kerül átadásra két korszerű áru. ház. Ugyanakkor többek között Orosházán és Mezőhegyesen be. vásárlóközpontokat létesítenek. A végrehajtó bizottság hozzászólásokkal és javaslatokkal kiegészítve fogadta el a jelentést. Ezt követően a munkásművelő, désről, valamint a kommunális szolgáltató szervek helyzetéről tárgyalt t\ testület. Végezetül bejelentések és előterjesztések tárgyában döntött. —di. ' VÁLTOZÓ SIKERREL SZEREPELNEK BIRKÓZÓINK KÖTÖTTFOGÁS Kedden, montreali idő szerint délelőtt a Maison- neuve-csarnokban 5 súlycsoport mezőnye gyülekezett, valamennyien magyar indulóval. A délelőtt . 5 magyar birkózó vegyes sorsolást fogott ki. Teljes joggal le- gyinthetett lemondóan Seres F. és Doncsecz, örült viszont Réczi és Toma F., míg Kácz amolyan „semleges hangulatban” várta az első fordulót. 18 kg: Sumakov (szovjet) —Seres F. leléptetéses győzelem a 7.45 percben. A székesfehérvári birkózó szinte végig a levegőben volt, s végül a 3. menetben Sumakov 20:2-es vezetésénél Serest leléptették. Ezzel ö 4 hibapontos. 52 kg: Rácz—Cholidis (görög) pontozásos győzelem. A Szondy SE kitűnő birkózója, különösen a rná- sodik menetben volt igen aktív. 13:10 arányban pontozással győzött, 11 hibapontja van. 57 kg: Musztafin (szovjet) — Doncsecz pontozásos győzelem. Az első két menetben a többszörös világ- és Euró- pa-bajnok Musztafin jóformán azt csinálta a Vasas birkózóval, amit akart. A harmadik menetben elfáradt, Doncsecz ezt jól kihasználva két intést erőszakolt ki, de Musztafin újítani tudott, s végül 9:2 arányban bizonyult jobbnak. Doncsecz ezzel 3 hibapontos. 62 kg: Réczi—Ghassab (iráni) kétvállas győzelem. Réczinek igazolva kitűnő formáját a második menetben tussolta Ghassabot. Ezzel 0 hibapontos. 68 kg: Toma F.—Fismann (argentin) tusgyőzelem. Torna a második menet vége előtt 34 mp-cel két vállas győzelmet aratott. 0 hibapontja van. sooooococoooe OOOCX>OOeCO€}eOOG-0'ÍÖOOOOOOCOCCCOOOecOOGOOOCCOCCCOOO' A battonyai Petőfi Tsz-ben több mint kétszáz holdon termesztenek lucernát. A rendszeres öntözés eredményeképpen egy szezonban négy növedéket tudnak betakarít ani. A szövetkezet ebben az esztendőben nagy teljesítményű csehszlovák sitókombáinf vásárolt Ár mán Mihály (képünkön) ezzel a géppel végzi a harmadik „kaszálást” a lucernaföldeken (Fotó; Kocziszky László)