Békés Megyei Népújság, 1976. június (31. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-18 / 143. szám

Libanon: T Őrizetbe vették az amerikai feltételezett A WAV'A palesztin hírügynök­ség csütörtökön reggel közölte: őrizetbe vették Francis Me- loy-nak, az Egyesült Államok bejrúti nagykövetének, Robert Waringnak, az amerikai nagy- követség gazdasági tanácsosának és libanoni gépkocsivezetőjüknek feltételezett gyilkosait. A hír- ügynökség a letartóztatott sze­mélyek számáról és kilétéről részleteket nem közölt, tudósítá­sához azonban hozzáfűzte: ki­hallgatásuk folyik, s átadják majd'őket az arabközi rendfenn­tartó erőknek, mihelyt azok Bejrutba érkeznek. A meggyilkolt amerikai diplo­maták és sofőrjük holttestét újabb jelentések szerint — Bej­rut tengerparti negyedében ta­lálták meg. Intézkedéseket tet­tek hazaszállításukra. Kurt Waldheim, az ENSZ fő­titkára élesen elítélte a gyilkos­ságot. Szóvivője útján New. Yorkban közzétett nyilatkozatá­ban rámutatott: Francis Meloy nagykövet s a két másik nagy- . követségi alkalmazott meggyil­kolása mélységesen megdöbben­ti. Az esztelen, erőszakos cselek­mény újabb végzetes fejezettel tetézi a libanoni tragédiát. Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke a szervezet párizsi meg­bízottja útján közzétett nyilat­kozatában „gyalázatos büncse-1 Ulánbátor A Mongol Népi Forradalmi 'Párt XVII. kongresszusa csü­törtökön folytatta az első három napirendi pont megvitatását. Ezen a napon a kongresszus kül­döttei szólaltak fel a Központi Bizottság beszámolójának, a ha­todik ötéves terv irányelveinek I diplomaták merénylőit leleménynek, erkölcstelen tett­nek” nevezte a bejrúti amerikai diplomaták és gépkocsivezetőjük meggyilkolását. Washingtonban Henry Kissin­ger amerikai külügyminiszter a gyilkosságról értesülve azt mon­dotta: „egyetlen nép vagy cso­port se higgye, hogy az Egyesült Államok nem találja meg a módját diplomáciai személyzete védelmének”. Egy amerikai külügyi szóvivő jelezte: tanulmányozzák a még Libanonban élő 1400 amerikai állampolgár esetleges evakuálá­sának tervét. A Pentagon tájé­koztatása szerint az elmúlt 48 órában e célból helikoptereket és hajókat irányítottak egy ciprusi brit támaszpontra. Közben a libanoni partok kö­zelében vonták össze a földközi­tengeri amerikai 6. flotta két re- pülőgép-anyahajóját. egy cirkáló­ját és több kisebb hajóját. Csütörtöki washingtoni jelen­tés szerint lehetséges, hogy Francis Meloy bejrúti amerikai nagykövet meggyilkolása követ­keztében Ford elnök különmeg- bízottjaként ismét Dean Brown volt nagykövetet küldik Liba­nonba. Brown elnöki különmeg- bízottként már két alkalommal járt Libanonban azt megelőzően, hogy Meloy május elején bejrúti állomáshelyére érkezett. A kongresszus csütörtökön délután zárt ülést .tartott, me­lyen a párt vezető szerveinek új összetételét tanácskoztak meg. j Pénteken a mongol pártkong­resszus a párt vezető testületéi­nek megválasztásával és határo­zatok elfogadásával fejezi be munkáját. MtgkezdSM az MSZMP és az FKP képviselőinek tárgyalásai A Francia Kommunista Párt Gaston Plissonnier, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bi­zottság titkára vezetésével ha­zánkban tartózkodó küldöttsége csütörtökön megkezdte tárgya­lásait a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsá­gának képviselőivel. A magyar tárgyaló csoportot Övúri Mik­lós, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára ve­zeti, s tagjai Gyenes András, a Központi Bizottság titkára, dr. Berecz János, a külügyi osztály vezetője és Horn Gyula, a KB osztályvezető-helyettese. (MTI) Budapestre érkezett dr. Jakov Sziroikovícs, a Hsrvát Szocialista Köztársaság kormányelnöke Csütörtökön hivatalos baráti látogatásra dr. Szekér Gyula miniszterelnök-hely'ettes meghí­vására Budapestre érkezett dr. Jakov Szirotkovics, a Horvát Szocialista Köztársaság kor­mányelnöke, társaságában van Ljubomir Majerics, a horvát kormány tagja, a külkapcsola- tokkal foglalkozó tanacs elnöke és Mirko Skakics, a horvát kor­mány tagja, a köztársaság pénz­ügyi titkára (miniszter). Uoszigtn—Ecevil találkozó Alekszej Koszigin szovjet mi­niszterelnök szerdán a moszkvai Kremlben fogadta Bülent Ecevi. tét, a Török Köztársasági Nép­párt elnökét, parlamenti képvi­selőt; aki a szovjet o parlamenti csoport meghívására tartózkodik Moszkvában. A barátságos légkörben le­folyt beszélgetés során a két ál­lamférfi eszmecserét folytatott a szovjet—török kapcsolatokról, valamint néhány nemzetközi kér- I désröl. (TASZSZ) Ma befelezi munkálat a MNFP XVII. kongresszusa és a revíziós bizottság' beszá­molójának vitájában. Mint a kongresszus mandátumvizsgáló bizottságának jelentéséből ki­tűnt, a pártkongresszuson a Mongol Népi Forradalmi Párt <>(i9 ezer tagjának képviseletében összesen 813 delegátus vesz részt. 'Közülük 857-en most először képviselik pártszervezeteiket ezen a fórumon. Ü.iabb külföldi delegációk üd­vözölték a mongol pártkong­resszust, köztük az olasz és a francia kommunista párt. Nagy- Britannia, az Egyesült Államok j és Kanada kommunista pártja, a ) latin-amerikai és az arab orszá­gok kommunista pártjainak és haladó mozgalmainak képvise­lői. A Biszku Béla vezette delegá­ció csütörtökön délelőtt folytat­ta az ismerkedést Ulánbátor múzeumával és nevezetességei­vel. A delegáció egyebek között látogatást tett az ulánbátori buddhista lámakolostorban. Dél­után — magyar idő szerint dél- ' előtt — a küldöttség tagjai a i mongóiiai magyar nagykövet- j ségre látogattak el. Gáspár Sándor Helsinkibe utazóit Gáspár Sándornak, a SZOT fő­titkárának vezetésével csütörtö­kön szakszervezeti küldöttség utazott Helsinkibe, a Finn Szak- szervezetek Szövetségének (SAK) XI. kongresszusára. A de­legációt a Ferihegyi repülőtéren Földvári Aladár, a SZOT elnöke búcsúztatta. A Szovjetunió segítségével épült föl a mongol fővárosban az Orbita műholdas tévéhálózat vevőállomása, amely az orszá­got bekapcsolta az Intervizió-közvfiitőrendszerbe (MIT Külföldi Képszolgálat — KS) Választás előtt Itáliában Voksok és fenyegetések Olaszországban a láthatatlan karmester intésére fülsiketítő hangerővel zajlik a választási kampány csinnadrattája. Ezút­tal nemcsak a mediterán vér­mérséklet forrósílja a hangula­tot, tüzeli a szenvedélyeket. Jú­nius 20-án és 2l-én a mintegy *1 millió olasz választó voksai többről hivatottak dönteni, mint arról, hogy melyik párt hány képviselőt, illetve szenátort küldhet a törvényhozásba. Itália az előbbre hozott vá­lasztásokon — a törvényhozás ciklusa csak a jövő tavasszal járna le — történelmi válasz­út elé került. Vagy továbbra is bizalmat szavaz a jelenlegi vál­ságpolitikának, amely az orszá­got társadalmi és gazdasági zsákutcába vezette, vagy támo­gatja a széles körű nemzeti ősz. szefogás irányvonalát. Az alter­natíva heves vitákat keltett, je­léül annak, hogy az utóbbi évek választásaiban már észlelt pola. rizálódás folytatódik. Vagyis a két nagy párt: a keresztényde­mokrata (1975-ben a tartomá­nyi választásokon a szavazatok 35,3 százalékát szerezte) és a kommunista (1972: 28,3; 1975: 33,5) versengése döntő szakaszá­hoz érkezett. A DC öröksége: gazdag mélypsnt Harminc éven át gyakorolta hatalmat a kérész tény demokrá­cia. Ádáz küzdelmet folytatott a hatalom minden szférájában pozícióinak kiépítéséért és meg­tartásáért. A hatalom birtoká­ban a Democrazia Cristiana-t, az olasz kereszténydem^'iáciá t sokkal inkább lekötötték belső problémái, például egységének fenntartása, a frakciók bevillon- gásainak megfékezése, mint az ország sorsa és jövője. A 7. eredmény közismert. Olaszország, egyes érték-lések szerint — némi túlzással — nem életképes. A múlt évben a tér- , melés szintje 9,7 százalékkal csökkent, az árak 17.5 százalék­kal emelkedtek Itáliában. Az ál­lami kiadások növekedésének aránya meghaladta a 35 százalé­kot, az eladósodás mértéke pe­dig elérte a 15 milliárd dollárt. Az Állami Bank egy év alatt 9000 milliárd papírlírát nyoma­tott, s a líra értéke a dollárhoz mérten a mélypontra zuhant. 1975-ben sztrájkok, és távolma­radás miatt 22,5 millió munka­nap hiányzott a termelésből (Franciaországban például ez mindössze 3 millió munkana­pot tesz ki). Olaszország jóval többet fo­gyaszt, mint amennyit termel. F,z önmagában is elegendő ah­hoz, . hogy gazdasági bajok szár­mazzanak belőle. Ám az Alpok­tól délre nemcsak ilyen jelle­gű problémák adódnak. Leg­alább ennyire baljós jel, hogy i a beruházási kedv teljesen el- j apadt, nincs új munkaalkalom, aminek következtében 1.2 millió munkanélküli — köztük sok friss diplomás értelmiségi — vár sorsa jobbra fordulására. A KP javaslata: nemzeti egységkormány Ilyen körülmények között an­nak a pártnak az esélyei na­gyobbak, amely a társadalmi­gazdasági gondok gyökeres or­voslásának programjával indul a választási küzdelemben. Nos. az Olasz Kommunista Párt két­ségtelenül rendelkezik ilyen programmal. Mindenekelőtt az ország irányításában látja a hi­bák forrását, ezért a választási kampány középpontjába a de- mokralikus párlok részvételén alapuló nemzeti egységkormány megalakítását állította. Csakhogy az olasz választási hadjáratban — különösen az ideiben — nemcsak a pártok mérkőznek. Más erők is bele­szólnak, mégpedig az ország ha­lárain túlról. Igaz. az egyik be­avatkozó a varos bármelv távo­li pontjától is könnyűszerrel megközelíthető, akár gyalog­szerrel, lévén a Vatikán Rómá­nak csaknem a középpontjában. Nos, a pápa nemrég óva intette a választókat, nehogy a balol­dali pártokra adják voksaikat Hasonló értelemben, de még keményebben fogalmazott. az olasz püspöki kar. Még szigo­rúbb figyelmeztetésben része­sültek azok a katolikus szemé­lyiségek, akik az OKP listáin indulnak a választáson. Intelmek, sőt fenyegetések ér­keztek azonban távolabbról .is az olasz választók címére. Minde­nekelőtt az USA-ból, mivelhogy az Egyesült Államok vezetői „nem néznék jó szemmel” ha Rómában netán a kommunisták is részt vennének a kormány­zásban. Hallatta szavát a NATO is, s — bár tagadták — az At­lanti Szövetség legutóbbi, Os­lóban rendezett miniszteri ta­nácsülésén a kétoldalú megbe­széléseken és zárt ülésen igen sok szó esett a küszöbön álló olasz választásokról. A mérleg nyelve: a szocialista párt Az olasz kommunisták maga­biztosan tekintenek a választá­sok elé. Bármiként alakuljon is a szavazatok aránya, egy hosz- szú történelmi korszak ért vé­get Itáliában. Az OKP nélkül már nem lehet kormányozni az országot! A kereszténydemokra­ták egyelőre az OKP valameny- nyi javaslatát visszautasították, még az átmeneti jellegű egység­kormányról sem akarnak halla­ni. A szocialisták ebben a hely­zetben kulcsszerephez jutnak: nélkülük a baloldali kormány- alakítás éppúgy lehetetlen; mint ahogy a kereszténydemokraták sem mondhatnak le De Martit no pártjának támogatásáról. Ez a körülmény tehát „tovább bo­nyolítja a választási küzdelmet, amelyben a kis pártok — min­denekelőtt a szociáldemokraták és a liberálisok — puszta lé­tükért, fennmaradásukért küz­denek. Gyapay Dénes Szovjet olaj — szocialista országoknak Moszkva Jurij Petrunyin, a Szojuz- nyeftyexport külkereskedelmi egyesülés elnökhelyettese; nyi­latkozatot adott a TASZSZ tu­dósítójának. Petrunyin elmon­dotta, hogy a mostani' ötéves­tervben (1976—1980) a szocialis­ta országokba történő szovjet olajszállítások csaknem másfél­szer múlják felül az előző ötéves tervben szállított olajmennyisé­gei. Az olaj Magyarországra, az NDK-ba, Lengyelországba és Csehszlovákiába a 13 éve' mű­ködő Barátság vezetéken érke­zik. A 13 év alatt az említett or­szágokba több mint .190 millió tonna kőolajat szállítottak. A Barátság kőolajvezeték hossza több mint 10 ezer kilométer. Bulgáriába és Kubába a szov­jet olajat tengeri úton szállít­ják. Számos szocialista országban igen fejlett, kőolaj feldől gozó, illetve kőolajon alapuló vegyi­part hoztak létre. Hatalmas üzemeket építettek többek kö­zött az NDK-ban, Magyarorszá­gon, Lengyelországban. Az itt feldolgozott kőolajmennyiség a fent említett országok kőolaj- szükségletének felét fedezi. Eze­ket az üzemeket szovjet kőolajra építették. A kubai népgazdaság számára a szovjet kőolaj különleges je­lentőséggel bír, A szovjet kőolaj Kubát gyakorlatilag függetlení­tette a kapitalista országokban történő fűtőanyag-vásárlásoktól.

Next

/
Thumbnails
Contents