Békés Megyei Népújság, 1976. május (31. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-01 / 103. szám

KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Kiállításról kiállításra: Amatőr művészek és népművészek Gyulán Amikor ezek a sorok napvilágot látnak, már egy hete annak, hogy megnyílt Gyulán, az új művelődési ház földszintjén egy igazán érdekes, sokoldalú, színvo­nalas kiállítás. Szövetke­zeti dolgozók mutatják be alkotásaikat a képzőművé­szet, az iparművészet és a népi díszítőművészet szá­mos ágában. Mondják a kiállítás szervezői, hogy egy nagy pályázat legjobbjai kerültek a falakra és a ki­állítóterem fő helyeire, mintegy 450 beküldött pá­lyamunka közül nyolcvan­öt. Az sem kerülheti el a figyelmünket, hogy 68-an küldték be a 450 pálya­munkát, és a kiállításra nem méltatott képek, dísz­tárgyak, hímzések is leg­alább arról árulkodnak, hogy alkotóik mennyire szeretik a szépet, és ki olyan, ki emilyen szinten, de arra törekszik, hogy maga is létrehozzon vala­mit, amelyet más is meg­csodálhat. A legjobbak méltó repre­zentánsai annak az évek óta formálódó és önmagá­ról egyre többet hallató mozgalomnak, mely első­sorban Békéscsabán, a KI- SZÖV buzdító odafigyelése nyomán alakult ki. Rajzok, festmények, fafaragások, népi ihletésű berendezési és használati tárgyak, té­rítők, faliszőttesek, réz­domborítások sorakoznak a gyulai kiállításon okos és átgondolt rendben. Az egyik oldalon legelő­ször Jelinek Lajos tusraj­zaival találkozunk, öreg fák és Portré című rajza lendületes, egységes alko­tás. Különösen a Portré né­hány vonalból álló megol­dása ragadja meg a szem­lélőt, és készteti arra gon­dolni: vajon miért nem mutatnak be többet rajzai­ból? A képzőművészeti ka­tegóriában első díjat nyert Jelinek Lajos rajzai mel­lett a szintén első díjas F. Varga Mária festményei Tündöklő színek, kissé zak­latott kompozíció, és meg­kapó élmény, közöttük is elsősorban A hegy szoknyá­ja és a Horgászhely. Dénes Anna tótkomlósi naiv fes­tő néhány képe követke­zik ezután, a hamisítatlan naiv báj, az így jellemzett festészet szinte valameny- nyi jellemzőjét árasztják- bírják ezek a képek. Tót­komlósi lakodalom című, nagyobb méretű alkotása a kiállítás egyik legszebb da­rabja. Igen tetszetősek Mol­nár János csendéletei, a Napraforgók című tűnik a legérettebb alkotásnak, majd három Jelinek-kép egymás után, a Békési há­zak, a Folyópart és a Buc- kás. Egyéni formai megol­dásokra törekszik, szereti az élénk színeket, de nem a rikítókat. Újabb képein sokat egyszerűsödött, és ez csak előnyére vált. Az itt bemutatott festmények kö­zül talán a Békési házak a leghangulatosabb. Hosszú időt igényel a ki­állítás első áttekintése is, hiszen a látogatót minden képe, minden szeglete arra ösztönzi, hogy egyre mé­lyebben ismerkedjen meg a látnivalókkal. Csak az elis­merés hangján lehet szólni Vágó Ferenc fafaragó mű­vészetéről. A mestermun­kákat alkotó művész évek óta dolgozik, és kibonta­kozása mostanában vált igencsak szembetűnővé. Né­pi ihletésű bútorai, tükrö­Vágó Ferenc se, sulykolója a mívesség és a letisztultság végső ha­tárait érinti; fából faragott szobrai — különösen a Sí­ró nő — ismert kvalitásait tudva is meglepetés. A mintegy nyolcvan ki­állított alkotás között szól­nunk kell még a tótkomló­si Michalik József szép rézdomboritásai ról, és fa­szobrairól, Süldi Jánosné keresztszemes hímzéssel ké­szített térítőiről, melyekre első díjat kapott, Kutyik Mátyásné békési térítőjé­ről, Varga István szövő­székéről, Miklya András gyönyörű, intarziás bútorai­ról, Csenyik Andrásné és Szeverényi Mihály festmé­nyeiről. Az előbbi Sarka- di torony, míg az utóbbi Dombos táj című képével hívja fel magára a figyel­met. Mi lehetne az összegzés? Röviden és tömören annyi, hogy a szövetkezetiek ama­tőrmozgalma most már tö­megeket mozgat meg. Ezen túl pedig: színvonalas al­kotásokra ösztönöznek, és ezt a bemutatott kiállítás is jól példázza. Ez pedig igen nagy szó. Sass Ervin Tükrös A KISZ IX. kongresszusénak tiszteletére: Tehetségkutató irodalmi pályázat fiataloknak EREDMÉNYHIRDETÉS A KISZ Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Népújság szerkesztősége 1976. januárjában meghirdet­te második tehetségkutató irodalmi pályázatát. A pá­lyázatra beérkezett verseket és novellákat három tagú zsűri bírálta el. A zsűri véleménye alapján kihirdet­jük a pályázat eredményét. A verspályázaton az I. díjat, 1000 forintot Tomka Mihály (Mezőberény) nyerte el beküldött verseivel, melyek közül különösen kiemelkedő a „Márciusi óda’ és az „Úgy jöttem” című költemény. A pályázat II. diját Hunya Mária (Szeghalorn-Buda- pest) nyerte, a III. dijat Szénié Béla (Orosháza-Debre- cen). Á pályázat I). díja 800 forint, a III. díj 600 fo­rint. Dicséretben részesültek: Rúzsa Péter (Budapest), Barta Kálmán (Békéscsaba), Laczó András (Mezőhe­gyes), Novak Mátyás (Békéscsaba), Szálai Ágnes (Sar­kad) és Fábián Zsuzsanna (Nagybánhegyes). A novellapályázatra sajnos kevésbé színvonalas pá­lyamunkák érkeztek. A zsűri ezért úgy döntött, hogy a kiírás szerinti 1500 forintos I. díjat mérsékli és löOO forintos első díjat ítél Szőnyi Etelkának (Szeged) „Egy hosszú mondat, melyben szó szót követ” című pálya­munkájáért. II. díjra érdemes novella hiányában ösz- szevont és megosztott III. díjat (600—600 forint) ka­pott Kunos Zoltán (Orosháza), Stefkovics Mária (Bu­dapest) és Tóth Csaba (Mezőberény). Dicséretben részesültek: Nagy Péter (Szarvas), Sze­rencsi Gábor (Mezőberény) és Szőke Zsuzsanna (Gyu­la). A díjazott pályamunkák legjobjalt a Békés megyei Népújság kulturális mellékletében, a „Köröstáj”-ban jelentetjük meg. A KISZ BÖKÉS MEGYÉI BIZOTTSÁGA A BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG SZERKESZTŐSÉGE Mikar ünnepelték először Békéscsabán május elsejéi? Jelinek Lajos Békési házak K özismert, hogy — a II. Intemacionálé alakuló kongresszu­sán hozott határo­zat értelmében — 1890-ben ünnepelték először a kü­lönböző országok munkásai május elsejét, mint a nem­zetközi proletariátus szoli­daritásának és egységes fellépésének szimbólumát. Az is közismert, hogy a kö­vetkező évben már Békés megye több helységében (Orosháza, Békéscsaba, Csorvás stb.) is megemlé­keztek a munkások május 1-ről, s hogy ez a megem­lékezés Orosházán véres tüntetésbe torkollott A Vi­harsarok szegénysége tehát a második évben csatlako­zott május 1. megünneplé­séhez. — Eddig legalábbis így tudtuk. Nemrég azonban a Nép­szava 1890-es évfolyamát lapozgatva szemembe tűnt egy „Csabai Misó” aláírá- sú cikk: „Hogyan ünnepel­ték az Alföldön május el­sejét”. Mivel az aláírás nyilvánvalóan Békéscsabá­ra utalt, alaposabban átta­nulmányoztam a cikket. A szerző ugyanis nem nevezi meg az események színhe­lyét, de körülírása egyér­telműen Csabára illik: A „sajátságos módon megült májusi ünnep” nem Ara­don, nem Gyomén, nem Békésen zajlott le, hanem „az Alföld egyik falusi vá­rosában ... a Köröstől nem messze ..., hol az egyedü­li parkban óriási sírhalom és emlékkő jelzi, hogy rö­vid 14 nap alatt 2000-nél is több embert pusztított a járvány a 70-es évek­ben.” A könnyed hangvételű, visszaemlékező cikk ezután elmondja, hogy az év ele­jén munkát keresve egy Borsos János nevű munkás vetődött a városba, s el is helyezkedett az egyik mű­helyben. Borsos János nyil­vánvalóan valamelyik na­gyobb városból jött ide, mert ismerte a II. Intema- cionálénak május elsejére vonatkozó határozatát, s mint a cikk mondja, érdek­lődött a társadalmi kérdé­sek iránt, Sikerült is meg­állapodnia „műhelytársai­val”, hogy május elsején nem dolgoznak, sőt meg­próbálnak némi előleget is •szerezni a munkaadótól. Az azonban csak a munkaszü­netet vette tudomásul, az előlegről hallani sem akart, sőt bevonta Borsos ünnep­lő ruháját is, amit az ő jótállásával csináltatott, s a részletek még nem vol­tak kifizetve. Már úgy tűnt, hogy nem lesz semmi az ünnepség­ből, a munkások azonban kisegítették Borsost egy „szalonruhával” — a mun­kaadó nagy bosszúságára. Május elsején pedig „Negy­ven munkás egy csoportban vonult fel a falusi város poros utcáin, kimentek a parkba, s mindenütt mu­tatták magukat, mint élő tanúi annak, hogy ők is tagjai a nagy munkáscsa­ládnak, melynek felszaba­dítása csakis saját szer­vezkedésének műve lehet... A rendőrség persze egész nap őriztette őket 16 szál András bácsival”. — Ök azonban nem sokat törőd­tek velük: „hitelben ren­deltek vacsorát és zenét is, és eközben mulattak, s él­tették a munkásosztály nemzetközi szolidaritását”. Másnap aztán ismét mun­kához láttak — csak Bor­sost bocsátották el. „En­nek az eljárásnak azonban csak az lett az eredménye, hogy a Munkások még job­ban tömörülnek, mert megértették helyzetük sú­lyos voltat, és meggyőződ­tek róla, hogy az egyesülés­ben rejlik az erő a jobb viszonyok kiharcolására” — fejeződik be a Népszava 1890. augusztus 10-i szá­mában megjelent cikk. Semmi kétség nem fér- . hét hozzá, hogy néhány munkás már az első má­jus 1-ét is megünnepelte városunkban, s úgy tűnik, hogy a csabai munkásmoz­galom kezdeteit ezután nem 1891 februárjától, ha­nem 1390 április—májusá­tól kell számítanunk. Az esemény körülményeinek, helyszínének teljes tisztá­zása azonban természetesen még további kutatásokat igényéL Szembetűnő, hogy 1890- ben még viszonylag gond­talanul ünnepelhették a munkások május 1-ét. A konfliktus tárgya „mind­össze” egy ünneplő ruha, néhány strázsáló rendőrőr­szem és egy utólagos elbo­csátás volt. Ez azonban ha­sonlóképpen volt az egész országban, sőt Európa töb­bi országaiban is: az ural­kodó osztály még nem fe­dezte fel a munkásság egy­idejű, egységes nemzetközi fellépésében rejlő veszélye­ket. A következő évben azonban már betiltották a munkások felvonulását, s csak az egyleti helyiségek­ben való szűkkörű megem­lékezéseket engedélyezték. 1899-től ugyan valamelyest enyhült ez a tilalom, de igazán felszabadultan csak 1945 óta ünnepelheti a munkásság május 1-ét. G. V*as István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents