Békés Megyei Népújság, 1976. május (31. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-01 / 103. szám
Emb«r, aki haza akar találni AZONOSÍTÁS „Ez az ember messziről jött, — végre haza kell találnia” — ezzel a jelmondattal indították útjára az Azonosítás című filmet, amely művészi erővel ábrázolja életünk és emberségünk egy szakaszát. A hangzatos címek és csábító reklámszövegek dzsungelében bizony szerényen húzódik meg az új magyar film, pedig története igazi drámát hordoz, mondanivalója pedig átível napjainkba. Kifogyhatatlan kútfőként kínálja témáit a háború, amelyet kegyetlen élményként őriznek az emberek. És nemcsak akik részesei voltak, hanem azok is, akik elbeszélésből, vagy az odaveszett szülők és rokonok fényképeiből építik fel élményüket. Mint például a film alkotói — Kardos Istién író. Lugossy László rendező és Lőrin-c József, az operatőr —, ugyanis gyermekfeijel élték át a háborút és az új élet nyitányát, az első éveket. S lám, milyen különös és határozott közlendőjük van múltunkról, a felszabadulást követő korszakról. Ahogyan távolodunk a lelkes évektől, az alkotók mind bátrabban nyúlnak vissza. Ez a film is a háború ürügyén az első évek hangulatát idézi fel egy konstruált történet segítségével. Csak a történet konstruált, maga a dráma, amelyet kivált, amelyet előidéz, az már igaznak tűnik. Hazatérő ' hadifoglyokat hoz a szerelvény, háborúba hajszolt embereket, akiknek sikerült túlélniük a megpróbáltatások kegyetlen napjait. Akik sírva fakadtak a hazai főid láttán, kidobálták a vagonból csajkáikat, hiszen számukra most ért véget a háború és idehaza már várja őket az új élet, a formálódó társadalom. De még csak a Himnusznál tartunk, ahol ünnepi beszéd hangzik, szendvicseket kínálnak és őrség állja a kijáratot. A rendőrség a bűnösöket, a család szeretteit keresi, mindenki A zene Vajnai László fíTst a versemet a májusban Békéscsabán ventlégsaereplö Kobayashi Ren- Ich Írónak, ajánlom. Húrok zengését nem kell megfejteni a zene közérthető szállnak dallamok tengerek felett sirályok vibrál köröttük a levegő — A zene mindenkié Orpheus és Eurydiké — öröklét ragyoghat ilyen karcsú-fehéren gyűrűzve, mint délkörök, a fényben élethit éghet eképpen felgyújtott hang-csipke'ookor fáklyaként világító történelem A zene ősi mint az idő — az emberiség és végtelen iiröklét-fáklya-törlénclem! siet, türelmetlenül várja, hogy nyíljék végre az a nagy kapu, amelyen ki lehet lépni az életbe. Csak egyetlen ember nem igyekszik, sőt okvetetlenkedik inkább, mert hogy ő még a nevét is elvesztette a háborúban, a fogságban felcserélték, másikat kapott helyette, és követeli a régit, az igazit. Követeli saját becsületes nevét. Senki nem érti ezt a katonát. Ahelyett, hogy örülne az új névnek, amely mégiscsak hazahozta, méltatlankodik, sőt még a veszélyt is vállalva, küzd az igazáért. Tulajdonképpen az a konstruált ebben a történetben, hogy a szűrő- állomás vezetői szinte órák alatt kideríthetnék, igazat mond-e a katona, de akkor nyilván elmaradna az az izgalmas dráma, amelyben különböző magatartások csapnak össze. A dramaturgiai buktatók ellenére ugyanis cselekményében izgalmas ez a film, érdekes szemszögből vizsgálja a múltat, s ha olykor akadozva is, de hiteles, jól megrajzolt, ellentétes jellemeket tud felmutatni. Vagyis, nem a történetet látjuk igaznak, hanem a sorsokat, az embereket, a magatartásokat, a korszak hangulatát, amelyben feltünedeznek már a későbbi hibák, történelmi vargabetűk gyökerei is. Az új életet csak tiszta lápnál szabad kezdeni, s ezért vállalni kell a harcot is. Ezt az igazságot sugallja a katona magatartása, aki nevét követelve mindenkivel szembekerül — egykori gazdájával, aki más módszerekkel ugyan, de mégiscsak hasznot akar húzni a hazaiéit hadifoglyokból..: a mindenkiben bűnöst látó rendőrtiszttel, aki rövid, úton intézné el az ügvet: de szembekerül a szűrőállomás komisszárjával. Csatóval is, aki nem érti ugyan ezt a furcsa követelést, de azért érzelmileg a katona mellé áll, s végül is saját felelősségére igazolja, azonosítja, így indítva útjára Ambrus Andrást. Az irodalom propagandistája 75 éve született Szerb Antal Kísérteties kísérlet, kockázatos is: évtizedek múltán elővennünk ifjúkorunk kedves könyveit. Van úgy, hogy megállják a -próbát, s cl. nem csupán időtálló értéküket bizonyítja, hanem a múlhatatlan hatást is, amellyel egykor bennünket formáltak. Szerb Antallal sokan vagyunk így, akikhez középiskolás korunk a 40-es évekre esett: tankönyvként használtuk magyar irodalomtörténetét, a felejthetetlenül élvezetes munkát, amely tanulás nélkül is emlékezetünkbe vésődött, de úgy, hogy évtizedek múltán is tudjuk idézni; utána világirodalom-történetét már önként választottuk évezredek irodalmába indulva. felfedező útjainkhoz vezetőnek. Hallatlanul merész dolgot cselekedett a fiatal tudós, amikor az Erdélyi Helikon teljes magyar irodalomtörténetre hirdetett pályázatára megalkotta ezt a művet (megnyerte vele a pályázatot.) A világirodalom története c. műve 1941. ben jelent meg. bár néni olyan szikrázóan szellemes és gunyoros, mint a magyar volt, de visszafogottságában is rendkívül élvezetes és igen nagy előnve, hogy mindig a tárgyalt irodalom „életrajzát” igyekezett felvázolni, annak fordulatait ábrázolni, s nem csupán írókat bemutatni. A tudományt művészetté, s ezáltal vonzóvá, érdekessé tette. Ugyanígy cselekedett korának jelenéről szólva, amikor a Hétköznapok és csodák (1935) esszéiben a század első felének angol, amerikai, német és francia regényirodalmát tekintette át. Az egész népet tanító pedagógus hivatástudata. írástudói felelőssége sugallta szavait, mikor így nyilatkozott: „Az irodalomtörténet elsősorban nem tudomány, hanem propaganda. Propaganda a jó irodalom érdekében. Célja, hogy étvágyat csináljon az igazi irodalmi művek olvasásához”. Igazi műfaja az esszé volt: regényeit is ehhez közelítette. A Pendragon legenda (1934) kultúrtörténeti kalandregény; az Utas és a holdvilág (1937) egy nemzedék útkeresése; A királyné nyaklánca (1934) sajátos korkép a francia forradalmat megelőző évekről. Esszéinek két kötete (Gondolatok a könyvtárban 1946: A varázsló eltöri pálcáját 1948) és novelláinak gyűjteménye (Madelon, az eb 1947) halála után jelent meg; egyetlen — Ex című — színművét pedig sokkal később, 1965-ben mutatták be először. A háború alatt többször került munka- táborba, véaül 1944-ben a nyugat-magyarországi Balfon gvilkolták meg a nyilasok. 43 évet élt csudán. életműve mégis páratlanul gazdag. Most 75 éves lenne. Az emlékező kegyelet nem térhet ki a gondolat elől: mi mindent alkothatott volna még, mennvi megírásán gondolat maradt örökös veszteséé! Ám a korán, s kegyetlenül lezárt életmű él. emberségre, s a művészet széosé.sének befogadására nevel. Személyes sorsával is bizonyítja tanítása igazát: a mű él. a szellem lávát nem lehet elnémítani, pz áldozat, túléli gyilkosait. s s balhatatianságha lénve, örök barátja marad a késő, utódoknak. Eurem amber er. az Ambrus. Még az erőszakosan visszakövetelt neve sem igazi, hiszen lelencsorból nőtt fel, s írni is csak a hadifogságban tanult egy keveset, a világ dolgaihoz pedig ugyancsak keveset ért. Talán éppen ezért volt jó katona a fronton, ahol bátran viselkedett: gondolkodás nélkül teljesítette a parancsot. Most pedig hazatért, szinte rászakadt a szabadság, amelyből csupán a legkézzelfoghatóbbat érti; történetesein azt, hogy vége a cseléd életnek, a távollétében ráosztott föld nem a gazdáját illeti, övé, sajátja, miként a név is, amelyet elvettek tőle. így az 'gazi név valójában a földet, a jussát is jelenti. Az eddigiekből is kiderül, hogy Ambrus a film központi hőse. Valóban, a hazatért katona története pereg előttünk, mégis egyre jobban a kommunista vezető, Csató drámája bontakozik ki. Ambrus ugyanis csak méltatlankodik a maga módján,, kér, követel, verekszik is, ha kell, de döntenie a komisszárnak kell. Az ő magatartása formálódik, neki kell megvívnia önmagával, régi beidegződéseivel, a rendőri-katonai vezetést képviselő századossal. S éppen a kettőjük közötti ellentét tükrözi reálisan az ábrázolt korszakot. Csató tulajdonképpen ösztönös forradalmár, aki magatartásában hordozza ellentmondásait is. Határozott, nyílt szívű, mindig lelkesen szónokol, de hajlamos a tömegszemléletre, s éppen ezért nem érti a katonát, aki egyszer csak előlép a sorból, a nevét követeli, saját története van, vagyis felmerül az egyénnel való foglalkozás igénye. Tisztán és őszintén ábrázolja a film ezt a különös szituációt, amelyben Csató épp az önálló arculatot, az egyénieskedést tartja különösnek. Nem beszélve arról, hogy az ő szemében és tapasztalataiban nem a név a fontos, hanem a magatartás, a harc vállalása, hiszen mennyien cseréltek volna nevet, hogy azzal életet nyerjenek. A döntés tehát Csaté kezében van. akinek ielleme éppen azzal emelkedik ki, hogv végül is nem holmi na. pírok alapián • igazolja, azonosítja a katonát, hanem valamilyen belső meggyőződésből. mert ellentétben a századossal, megérzi, hogy ilyen kitartóan, ilven makacs elszántsággal csíikis igaz ügyért lehet harcolni. Ez a gondolat hangsúlyozása, és a megfogalmazás drámaisáea. egyszerűsége emeli a fűmet az őszinte emberi alkotások sorába. A ie’en megítélése szem- nontiából is foltos tisztán látni a múltat. Ehhez a tisztánlátáshoz seo't hozzá * jj film. ame'v lói nergő képekkel. kihegyezett szituációkkal mondia el. miiven e"entmondásos volt a kezdés. amelvnek nehézséeett csakis hittel és tenniaka- rással1 lehetett vállalni. S hogy nem kevesen voltak ilyen emberek, azt már napjaink történelme is igazolja. A film nagyszerű lehetőségeket kínál a színészeknek. A nevét kereső katonát Cserhalmi György alakította. jó színészi eszközökkel hangsúlyozva. a figura igazságát, Madaras József a oárttitkár szereiében is- mét meggyőzött tehetségéről, szuggesztív játékstílusáról. Á.rnyalt alakítás Holtai Róbert századosa is, ök hárman szinte jelenlétükkel és megformált magatartásukkal hitelesítették a korszakot, amelynek képi megfogalmazásáért a már említett operatőrt., a zenéért pedig Petrövics Emilt illeti elismerés. Márkus* László Czinder Antal Anyák napja Anyámra gondolok Kiss Dénes Anyámra is kell gondolnom néha, ki égig érő ködökben topog. Hóharmatos a kinthagyott répa, mit ha fölszed, már üjjain ragyog gyűrűk brilliánsa s fénylő ezüst, ó, csillogóbbat sose hordhatott, mert jég-tüzű az és illő, mint a füst. Anyámra is kell gondolnom néha; az éj befészkelt félszemébe már, haja: kint roskadó, őszi széna, nem őrzi rajta színeit a nyár. Anyámra is kell gondolnom néha: napját föl is törheti a sötét madár, s hova lesz akkor életem szép bizonyiléka,'!, Suttogás Katona Judit Most már. tudom, hogy kék a nesz, a bánat barna, a csend fehér. Magányom szűk medrét kivájtad, s a lapátolt magány torkig er. Cserben hagylak a tárgyak is. Agakon dértől cinke fagy. Holdmellem őriz, nem tudod s arcom mögül már kél a nap. Tíz ujjam rácsát rázhatom: bámulnak süket ablakok. Mint aki járni most tanul fogódznék hol, miben tudok, Most mér tudom, hogy kék a nesz, vörös a láz, a csend üveg s mint könny törik, mert megvakult fák élnek bennem — nélküled,
