Békés Megyei Népújság, 1976. április (31. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-15 / 90. szám
ex London A Scotland Yard szerdán megerősítette azt a hírt, hogy a köz- vádlói hivatal igazgatója elé utalták egy másfél éve folyó nyomozás aktáit. A nyomozás a hírek szerint megállapította, hogy a brit hadügyminisztérium egyik tisztje és hadfelszerelési cikkeket gyártó brit, vala- mint külföldi cégek vaskos vesztegetési botrányba bonyolódtak. Az angol sajtó túlnyomó része egyelőre még óvakodik az újabb botránnyal foglalkozni. Egyedül a Daily Mail szerdai száma utalt arra, hogy Japán, Olaszország és az Egyesült Államok hasonló korrupciós ügyei után, kiderült: Nagy-Britanniá- ban is vesztegetési pénzt fogadtak el olyanok, akiknek hatalmukban állt szerződések kötése nagy értékű elektronikai berendezések szállítására. A lap tudja, hogy a közeljövőben letartóztatások várhatók és hogy az elmúlt években fontszázezrek cseréltek törvénytelenül gazdát a hadiszállítások területén. Baloldali képviselők követelésére, az angol alsóház vegyesbizottsága, amely a kereskedelemügyi minisztérium tevékenységét ellenőrzi, a kedden megkezdődött húsvéti szünet után megtárgyalja, indítson-e vizsgálatot az ügyben. ■Washington Ford amerikai elnök kedden aláírta azt a kongresszus által már korábban jóváhagyott törvényt, amely 1977. március elsejei hatállyal az Egyesült Államok halászati övezetét az eddigi 12 mérföldről 200 mérföldre terjeszti ki. Az új törvény értelmében a jövőben a 200 mér- földes területi vizeken csak amerikai halászok halászhatnak. A parti őrségnek joga lesz feltartóztatni az engedély nélkül ezekre a vizekre bemerészkedő külföldi halászhajókat és elkobozni mind a hajókat, mind zsákmányukat abban az esetben, ha a vizsgálat megállapítja, hogy szándékosan sértették meg a törvényt. Ford elnök az aláírás után kijelentette: „Az Egyesült Államok a nemzetközi tengerjogi konferencia munkájának rendkívül lassú üteme miatt kénytelen volt ehhez a lépéshez folyamodni,” Bangkok A kambodzsai nemzetgyűlés április 11-e és 13-a között tartott ülésszakán Khieu Samphane eddigi miniszterelnök-helyettest választotta meg Kambodzsa új államfőjévé, és kinevezte az orsóig új kormányát — jelentette be szerdán a Phnom Penb-i rádió. Mint ismeretes, az előző kormány a múlt hét szerdáján mondott le, két nappal azután, hogy Norodom Szihanuk bejelentette visszavonulását. A CSKP kongresszusa folytatta munkáját A CSKP XV. kongresszusának szerdai, vagyis harmadik munkanapján folytatódott a vita a Gustáv Husák által előterjesztett központi bizottsági beszámoló, a Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság jelentése, valamint az új csehszlovák ötéves népgazdaságfejlesztési terv fő irányait ismertető beszámoló felett. A kongresszus harmadik napját Jozef Dénárt, a CSKP KB elnökségi tagja, a Szlovák KB első titkára nyitotta meg. s a szerda délelőtti ülésnek ő volt az elnöke. A vitában felszólaltak: Josef Koreák, a CSKP KB elnökségi tagja, Csehország miniszterelnöke, Martin Dzur nemzetvédelmi miniszter, Karel Hoffmann, a CSKP KB elnökségi tagja, a Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke, valamint a XV. kongresszus más küldöttei. A felszólalók értékelték az elmúlt ötéves időszakban a politikai, a gazdasági, a tudományosműszaki és a kulturális területen elért eredményeket. A küldöttek nagy felelősségérzettel szóltak azokról a jelentős feladatokról, amelyeket a kongresszus tűz ki az elkövetkező időszakra. A délelőtti ülésen a külföldi testvérpártok küldöttségének további vezetői üdvözölték a kongresszust. Felszólalt Emil Bobu, a Román KP Politikai Végrehajtó Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Dzsam. bin Batmoenh, a Mongol Népi Forradalmi Párt Politikai Bizottságának tagja, a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, és Nguyen Duy Trinh, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a VDK miniszterelnökhelyettese és külügyminisztere. A kongresszus ma folytatja munkáját. Meghalt id. Cscszkó Sándor Id. Cseázkó Sándor, a párt és a munkásmozgalom régi harcosa, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje 81 eves korában elhunyt. Temetése csütörtökön, április 15-én délelőtt 10 órakor a bé- kcssámsoni temetőben lesz. AZ MSZMP OROSHÁZI JÁRÁSI BIZOTTSÁGA Á KISZ KB és az Oktatási Minisztérium vezetőinek tanácskozása Időszerű ifjúságpolitikai és oktatáspolitikai kérdésekről tanácskoztak szerdán a KISZ KB és az Oktatási Minisztérium vezetői. A találkozón részt vett dr, Maróthy László, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára és dr. Polinszky Károly ok- i tatási miniszter. A megbeszélésen áttekintették a KISZ IX.1 kongresszusának előkészítése során felmerült, közös munkái igénylő kérdéseket: az oktatás és nevelés korszerűsítésének tennivalóit, a tanintézeti demokratizmus továbbfejlesztését, a tanulmányi fegyelem erősítését. Foglalkoztak a tanulás, a nevelés, különösen a munkára nevelés témakörével, valamint a fiatal pedagógusok helyzetével, szerepükkel, részvételükkel az ifjúsági mozgalomban. Befejeződött a III. asztronautikai tudományos ülésszak Az ember fokozatosan kiterjeszti tevékenységét az egész naprendszerre: eddig több bolygó-szonda indult a Mars, a Vénusz, a Jupiter és a Merkur felé, amelyek részletesebb földerítése folyik. A Holdra szállás minden elképzelést felülmúló, gyors meg. valósítása arra utal, hogy elsőként automaták, később emberek fogják megvetni lábukat más bolygók felszínén. Az elképzelések már egy-két évtizeden bplül megvalósulnak — erre utaltak a III. asztronautikai tudományos ülésszak befejező, szerdai munkanapján elhangzott. az űrkutatás legfrissebb evedménveiről számot adó előadások is. Walch Emil, a MTESZ ’ központi asztronautikai szakosztályának vezetőségi tagja mondott elnöki megnyitót, majd a szovjet L. N. Zsuzgov, a fizikai tudományok kandidátusa, a Mars II., III. és V. szondák mérései Helyhatósági választások a Jordán nyugati partján A Jordán folyó izraeli megszállás alatt levő nyugati partvidékén megrendezett helyhatósági választásokon — nem végleges adatok szerint — számottevő győzelmet arattak a Palesztinái Fcl- szabaditási Szervezetet támogató erők. A képen: a megszállás ellen tiltakozó tulkarmi arab lakosok az egyik szavazóhelyiség előtt (Telefotó — AP — MTI — KS) Alföldi Kőolaj- és Gázipari Gépgyár most induló üzemrészben 16—30 éves korig női munkaerőt keres felvételre betanított munkára. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi előadójánál. Orosháza, Bajcsy-Zs. u, 41—43. A dobozi Petőfi Mg. Termelőszövetkezet bognárrészlegc vállalatok és egyéni megrendelők részére szerszámnyelek készítését rövid határidőre vállalja. Érdeklődni és megrendelést leadni a központi gépjavító üzem műszaki irodájában lehet. Pusztaottlaka—Csabaszaba- di—Békéscsaba útvonalon április elsején elvesztettük a T 174/2 tip. WEIMAR rakodó teherhorogját és felfogó bilincsét. Kérjük a becsületes megtalálót, szállítsa vissza vagy értesítsen bennünket, jutalomban részesül. Cím: Mezőkovácsházi Járás Tsz-einek önálló Közös Építési Vállalkozása, Mezőkovácsháza. alapján számolt be a bolygó mágneses tereinek kutatásáról. Elmondta, hogy jó ideig az a feltevés volt valószínű: a Föld „különleges” bolygó, amely mágneses térrel rendelkezik, ellentétben a Holddal és a Vénusszal. Ebben a Mars—II. űrszonda 1972-ben közölt adatai hoztak változást, amely már egyértelműen bizonyította a Mars saját mágneses terének létét. A Merkur és a Jupiter mágneses terének földerítése az amerikai tudósok munkájának eredménye, s ezzel végleg eloszlott a tévhit, hogy a Föld az egyetlen mágneses térrel rendelkező bolygó. A gyártástechnológia forradalmának küszöbén állunk, nincs messze az idő, amikor földi ipari tevékenységünk egy része áthelyeződik az űrbe — mondotta el Ferencz Csaba, a Magyar Űrkutatási Kormánybizottság osztályvezetője érdekés beszámolójában. összefoglalta az űrutazások során eddig végzett különleges ipari tevékenységek eredményeit. Ezek lényege, hogy a kísérletek bebizonyították: a súlytalanság állapotában olyan ipari technológiai folyamatok is elvégezhetők, amelyek a földi gravitációs erők folytán ipari üzemeinkben megoldhatatlanok. Sikerült létrehozni a Skylab fedélzetén olyan új ötvözőanyagot, mint például az «rany és a ger- mánium keveréke. A Szojuz— Apollo közös űrkísérlet során a szovjet és az amerikai űrhajósok közösen végeztek gyártástechnológiai kísérleteket. Az eredmények alapján elmondható, hogy nincs messze az idő, amikor automata félvezetőgyárat repítenek az űrbe. amely nagy tömegben altit majd elő — a földön több munkafázist igénylő folyamatok nélkül — 450 százalékos termelékenységnövekedéssel az áramkörökhöz szükséges félvezetőket. Apáthy István, a KFKI tudományos munkatársa, az interkoz- mosz mesterséges holdakon el- ~ helyezett, s jelenleg is munkát végző magyar mérőműszerekről tartott előadást. • Az űrtávközlési rendszerek fejlődéséről Villányi Ottó, a pos- ta-vezérigazgatóság műszaki-gazdasági tanácsadója tartott előadást, majd Tanczer Tibor, az Országos Meteorológiai Szolgálat főosztályvezetője az időjárás előrejelzésében fontos szerepet játszó műholdfelvételek alkalmazásáról beszélt. Dr. Szabó D. László, az Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet tudományos osztályvezetője azokról az orvosbiológiai kísérletekről számolt be, amelyek az űrutazások biztonságosabbá tételét- segítik elő. Mindeddig tervszerűen elkerülték — az űrrepülési időpont megválasztásával — a napkitörések által előidézhető sugárkárosodás veszélyét. A távolabbi célok, a huzamosabb ideig tartó űrutazások meevaló- lósítása azonban indokolttá teszi a megfelelő sugárvédelem kialakítását is. Az első ember vezette űrhajó fellövésének 15. évfordulója tiszteletére rendezett háromnapos tudományos ülésszak elnöki zárszóval ért véget. (MTI)