Békés Megyei Népújság, 1976. március (31. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-27 / 74. szám
Jelentés Argentínából A* argentin katonai junta le-l foglalta a csütörtökön betiltott öt seélsőbaloldali párt vagyonát | és ingóságait, zárolta bankszám-1 Iáit. Ellenőrzése alá vonta az egyetemeket, a szakszervezeteket és az állami vállalatokat. A katonaság a Buenos Aires-i népjóléti minisztérium épületében kisebb fegyverraktárra bukkant; 17 gépfegyvert, 41 pisztolyt., 4 revolvert és jelentős mennyiségű lőszert talált. A fegyverek, amelyeket csütörtökön mutattak be a sajtó képviselőinek, a számos gyilkosságért felelős „AAA” szélső- jobboldali terrorista csoport tulajdonát képezik. E szervezetet a DPA értesülése szerint — Lopez Rega Isabel Perón exelnök- nő volt magántitkára, egykori népjóléti miniszter építette ki Regat — aki állítólag Spanyol- országban tartózkodik — korrupció alapos gyanúja miatt körözi az argentin igazságszolgáltatás. A UPI tudósítása szerint az általános iskolákban pénteken újból megkezdődött a tanítás. A középiskolák hétfőn nyitják meg kapuikat, ám az egyetemi előadások további intézkedésig szünetelnek. A hatóságok engedélyezték a színházi és mozielőadások, továbbá sportrendezvények megtartását. Engedélyt kapott saját műsorának közvetítésére három magántulajdonban levő Buenos Aires-i rádióállomás is. Megjegyzendő azonban, hogy ezek az adok híradásukban csak a katonai hatóságoktól kapott információkat közük. Egymásnak ellentmondó jelentések érkeznek a katonai hatalomátvétel óta letartóztatott személyek számáról. A Reuter iroda korábban mintegy kétezer személy őrizetbevételéről tudósított. Az AP amerikai hírügynökség katonai forrásokra hivatkozva 1200-ra becsüli * letartóztatottak számát A junta szóvivője ezzel > szemben úgy nyilatkozott, hogy a letartóztatottak számát hivatalosan még nem összegezték, mivel a letartóztatások még ..operativ szinten” folynak. „Nem tudom önöknek megmondani, hogy száz vagy ötszáz személyről van- e szó, mert a pontos számot nem tudom” — mondotta a szóvivő, a szárazföldi haderő egyik századosa. Az AP hírforrásai szerint csütörtökön peronista vezetők, szakszervezeti funkcionáriusok és más személyek százait fogták le. A UPI szerint szemtanúk látták, hogy számos foglyot a hadi- tengerészet Buenos Aires-i kikötőjében horgonyzó egyik szálli- tóhajójára tereltek. (UPI) Nagyarányú sztrájk a torinói FIAT-nál A munkakörülmények megjavításáért és a dolgozók számára kedvezőbb kollektív szerződésért sztrájkba léptek a torinói FIAT Müvek dolgozói. (Telefotó — AP — MTI — KS) Tavaszi bútorvásár Békésen! Húsvétid új bútort! a békési afész bútorboltjából Üj, modem lakószobabútorok, szekrénysorok, kárpitozott ülő-, fekvőbútorok, modern konyhagarnitúrák NAGY VÁLASZTÉKBAN Helyi OTP-ügyintézés! Közületek részére irodabútor, székek, asztalok. Vidéki vásárlók részére fuvartérítést adunk. ÁRUSÍTÁS: a bútorraktárban Békés, Verseny u. 2. Telefon: 45. Nyitva 7-től 15 óráig. A lakberendezési boltban Békés, Széchenyi tér 5/1. Telefon: 108. Nyitva 8—12-ig és 15—18 óráig. Amerikai kardesörtetés Kuba ellen A háttér: választási harc Kínai fegYverek Egyiptomnak Egyiptomban első ízben került nyilvánosságra az a tény, hogy kínai fegyverek és alkatrészek érkeznek az országba. A bejelentést Anvar Szadat elnök tette, amikor meglátogatott egy katonai támaszpontot. Az elnök közölte Mohamed Ali Fahmi vezérkari főnökkel, hogy „Kína 30 darab MÍG típusú repülőgépekhez alkalmas motort, több ezer tonna alkatrészt és egyéb műszaki felszerelést szállít Egyiptomnak”. Kina a fegyverekért nem kér anyagi ellenszolgál tatást. Az egyiptomi—kínai közeledés első látványos mozzanatára a múlt hét hétfőjén került sor, amikor a szovjet—egyiptomi barátsági szerződés felmondásáról és a kínai—egyiptomi barátsági bizottság felállításáról egy napon határozott a kairói nemzetgyűlés. Azóta, hogy egyiptom egyoldalúan felmondta a Szovjetunióval kötött szerződését, a kínai sajtó felső fokokban ünnepli ezt a lépést. A hivatalos kínai hírügynökség és a sajtó „nagy győzelemként” értékelte a kairói döntést. Március 19-i számában a Zsenmin Zsipao megállapította, hogy „a szerződés felbontása új fejlődést jelez Egyiptomban”. És hozzátette: „A kínai nép támogatja Egyiptom harcát” — úgymond a külföldi befolyás ellen. Ennek a „támogatásnak” első jeleként Peking fegyvereket küldött Kairónak. Egy egyiptomi kormányszóvivő közölte, hogy a hadianyag már meg is érkezett Egyiptomba. A kairói sajtó a kínai fegyverszállításokról a köszönet hangján ír. Az A1 Gumhurija azt fejtegeti, hogy a kínai fegyverszállításokért „nem érheti az a vád Egyiptomot, hogy a jobboldalhoz fordul fegyverért, mert Kína a baloldalon áll”. Mindenesetre sajátos fényben tünteti fel ezt a „baloldali” magatartást az, hogy Egyiptom első fegyverüzlete az Egyesült Államokkal és Kínával ugyanabban az időben realizálódott. (MTI) Éned Harris, a demokrata párt balszárnyihoz számító elnökjelölt kijelentette: tudomása szerint az amerikai kormány blokádot tervez Kuba ellen — anélkül, hogy erre felhatalmazást kérne a kongresszustól. Harris közölte: Felkérte Sparkman szenátort, a szenátus külügyi bizottságának elnökét, vizsgálja ki a bizottság a kérdést, a kormány illetékeseinek meghallgatásával. Ford elnök és Kissinger külügyminiszter az elmúlt hetekben ismételten hevesen fenyegette Kubát Álláspontjuk szerint Kuba, az angolai törvényes kormánynak nyújtott segítséggel „beavatkozott” az afrikai kontinensen. A kardesörtetés célja (amint washingtoni kormánykörökben nyíltan hangoztatják), hogy megakadályozzanak minden további kubai segítséget az afrikai felszabadító mozgalmaknak. Nessen, az elnök szóvivője csütörtöki sajtóértekezletén nem volt hajlandó válaszolni a kérdésekre; milyen konkrét lépéseket tervez a kormány — és A Biztonsági Tanáé» elnöke nevében egy ENSZ-szóvivő bejelentette. hogy nem tartják meg azt a péntekre kitűzött BT-ülést, amelyen Dél-Afrika angolai agresszióját vitatták volna meg. A döntést azt követően hozták, hogy Kurt Waldheim az ENSZ főtitkára tájékoztatta Thomas Boyát, a BT soros elnökét arról a dél-afrikai Ígéretről, amely milyen jogi alapja volna katonai jellegű intézkedésekre Kuba ellen, amelynek harmadik országgal kapcsolatos politikáját kifogásolja Washington. Sajtokörökben megjegyzik: a Kubára gyakorlandó nyomás kísértése nemcsak abból ered, hogy az Egyesült Államok a haladó mozgalmak további afrikai sikereitől tart Legalább ilyen fontos tényező Washington félelme, hogy tovább nő Kuba tekintélye és befolyása az Egyesült Államoktól „függetlenedni” kívánó latin-amerikai országokban. A Kuba ellen propagandahadjáratban természetesen szerepe van m választási kampánynak is. Ronald Reagan, a republikánus jobb6zámy elnökjelöltje az „engedékeny” amerikai külpolitika bírálatával már eddig is jobbfelé nyomta Fordot. At elnök várhatóan a következő időszakban is enged majd a külpolitikájára nehezedő jobboldali nyomásnak — amely mögött az ország közhangulatának változását is érezni véli. (MTI) szerint Johannesburg szombatig kivonja csapatait Angolából. Mint ismeretes. Pieter W. Botha dél-afrikai hadügyminiszter pénteken a johannesburgi parlamentben bejelentette, hogy szombatig visszavezénylik az ország Angolában állomásozó katonai egységeit, mivel a kormány biztosítékot kapott Luandától az Angola déli határánál lévő vízi erőmű zavartalan üzemeltetésére. (AFP). A Biztonsági Tanács elhalasztotta az angolai vitáját Pártkongresszus előtt Bulgáriában r o Életszínvonal és cselekvési egység A kirakatok, a jól öltözött emberek, a bölcsődék, az óvodák, az iskolák, a jó orvosi ellátás és még sok minden mutatja azt, hogy a bolgárok jól élnek. A tervek pedig arra adnak választ: hogyan élnek majd. A Bolgár Kommunista Párt kongresszusi irányelveiben találtam egy táblázatot. Mutatja, milyen szintet értek el 1975-ben és mit kínál a terv 1980-ban. Akkorra csak egy valami csökken: a lisztfogyasztás. Az 1975-i egy lakosra jutó 157 kilós lisztfogyasztást 150 kilóra csökkentik. Ezt a hús, a zöldség, a gyümölcs, a cukor fogyasztásának növelésével kívánják elérni. 1975-ben Bulgáriában egy lakosra 57 kiló hús jutott, 1980- ban már 70 kiló. Tejből évi 174 litert fogyasztott minden bolgár állampolgár 1975-ben, 1980-ban 220 liter fogyaszthat. 145 tojás helyett 200-at törhet fel személyenként a bolgár háziasszony és az eddigi 94 kilóval szemben 150 kiló zöldség jut a családok minden egyes tagjára... Száz családra számítva 130 rádió, nyolcvan televízió, kilencven hűtőgép és 26 gépkocsi jut az eddigi 106.9 rádióval, 60,3 televízióval, 61 Hűtőgéppel és 16 személygépkocsival szemben. Bulgária lakosságának fele felújított, vagy új lakásban lakik. Voltam néhány otthonban. A lakások korszerűek, szépek, tágasak. A VI. ötéves tervben 242 ezer új lakást adtak át, a hetedikben 400-420 ezer átadását tervezik. 1990-ig összesen 1,6 millió lakást építenek és ezzel elérik, hogy minden családtagnak külön szobája lesz. Ezekben a lakásokban távfűtés adja majd [ a meleget. Sokat tettek és tesznek a gyermekekért, az anyákért, az emberekért. Már 1975-ben szinte teljessé vált az ötnapos munkahét, az iskolásgyermekek ingyen kapják a tankönyvet, nőtt az anyák fizetett pótszabadsága. A VII. ötéves tervben a bölcsődék, óvodák építése, a szolgáltatóhálózat építése meggyorsul. Kiépítik az öregek napközi- otthon-hálózatát. A terv szerint 1976-tól 1980-ig évente 4 százalékkal nő a reálbér, népgazdasági ágazattá válik a közétkeztetés, a választék bővítése céljából 20 százalékra növekszik az importcikkek aránya ... A bolgárok tudják, hogy az életszínvonal további emelése a szorgalmuktól, igyekezetüktől függ elsősorban. A pártkongresszus előtti országos vitákon, eszmecseréken milliók vettek részt. — Az emberek egyre tevékenyebben szólnak bele az országos politika alakításába—mondta Jelena Szobeva, a Hazafias Front osztályvezetője. — 1973- ban például mintegy hárommil- lióan vitatták meg a helyi tanácsok munkáját. A hatodik ötéves terv idején ösztönösen bontakozott ki a kör- nyezetátalakító, környezetvédő és -szépítő mozgalom. Ezt a mozgalmat felkarolta a Hazafias Front és eredményeként tavaly 6,6 millió volt a vállalt társadalmi munkaórák száma. — Nemrég jártam a burgaszi körzetben. Öröm volt látni a tiszta utcákat, felújított házakat. Nemcsak az egyének, a városok, községek is versenyeznek egymással: ki tesz többet a környezetéért — újságolta Jelena Szobeva és hozzátette: — Az idén minden eddiginél több társadalmi munkaórát vállaltak az emberek. Társadalmi munkában segítenek bölcsődét, sportpályát is építeni, erdőt telepítenek. Az emberek annak tudatában cselekszenek, hogy országuk a VI. ötéves tervvel ismét nagy lépést tett előre. Ezt érzik is, mert családjuk többet költhet, mint az előző években; a boltokban több és szebb áru kapható, s ha ők maguk nem. akkor rokonaik, vagy barátaik költöztek új, szebb lakásba. Látják, hogy az országban új üzemek, szociális és kulturáli? létesítmények épültek. Tudják, hogy ebben az évben is 7.8 százalékkal nő a fogyasztási cikkek gyártása, az ipari jellegű szolgáltatásoké 11,2 százalékkal emelkedik és az idén meghaladják a 3,367 millió levát a szociális-kulturális, tudományos és nevelési, egészségügyi és társadalombiztosítási célokra fordítható kiadások. Bulgáriában a párt programja a nép programja. A nép és a párt egységes abban is, hogy a jövőt csak a szocialista országok közösségében formálhatják biztonságosan. „A bdlgár nép bizakodva tekint a jövőbe — jelentette ki Todor Zsivkov —, hiszen belekóstolt mór a szocializmus gyümölcseibe: ez a nép hisz munkájának mindent átalakító erejében”. Szalui János (Vege)