Békés Megyei Népújság, 1976. március (31. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-25 / 72. szám
Termék világszínvonalon Fűnyíró gép csehszlovák exportra Kerékpárút — gömbakác — díszcserje Csaknem 2,5 millió forint Mezőkovácsháza szépítésére Távlati terv: községi parkerdő kialakítása A mezőkovácsházi Nagyközségi Tanács 1973-ban hagyta jóvá a település rendezési tervét. Az elképzelések szerint a munkát a tanács költségvetési üzeme még az idén megkezdi és 1980-ban fejezi be, amely kétmillió 246 ezer forintba kerül. A Hősök terén felújítják 2500 négyzetméteren a pázsitot, ker- tiutat, vízvezetéket építenek és modern világítással látják el. A Táncsics utca mindkét oldalára gömbakácokat ültetnek, a virágágyba pedig 8 ezer rózsatő kerül. A Ságvári-lakótelepen a területrendezés után játszóterei hoznak létre és 41 fajta növényt telepítenek a díszcserjéktől az egynyári virágokig. Az Árpád utca páratlan oldalára 625 gömbmeggyet, az Alkotmány utcába pedig 275 gömbakácot telepítenek. A harmadik ütemben kerül sor a Mozaik Áruház környékének rendezésére. Itt gépkocsiparkolót, szökőkutat építenek. Nagyon jól mutat majd a három csoportban elhelyezett, a föld felszínétől ,30 centire kiemelt virágágy, amelynek közelében egy szobortalapzatot is elhelyeznek. Szólni kell még az Árpád utca páros oldaláról, ahol három kilométer hosszú és 1,3 méter széles kerékpárutat hoznak létre. Ezenkívül a távlati tervben szerepel még a községi parkerdő kialakítása, a batto- nyai út jobb oldalán a Szárazér és az ifjúsági tábor közötti területen. Természetesen e nagyszerű feladatok megvalósításában számítanak a lakosság, a gazdasági szervek társadalmi munkájára. s. s. A közelmúltban termelési tanácskozásokon ismertették az elmúlt évi termelési adatokat a MEZŐGÉP gyulai gyáregységében. Eredményesen teljesítették tavalyi előirányzataikat és ennek eredményeként 4 millió forinttal teljesítették túl termelési értéküket és árbevételüket. Kedvezően alakult nyereségük is amelynek tervét 11 százalékkal szárnyalták túl. Ami a legdicsé- retre méltóbb, hogy mindezeket a hatékonyság fokozásával érték el. A gyáregységben tavaly is főleg a mór hagyományosnak számító termékszerkezeten dolgoztak. A mezőgazdasági üzemeknek mintegy 2 ezer Diesel-adagolót újítottak fel. A Műszaki Árut Értékesítő Vállalat megrendelésére 560 GUPO anyagmozgató pótkocsit készítettek három különböző típusban. Jelentős összegű megrendelést teljesítettek az Egy*, sült Izzó részére. Száz vákuum- szivattyút gyártottak 6 millió forint értékben, és ugyancsak a villanyégő gyártáshoz szükséges befogófejekből is hagyobb meny. nyiség készült a gyulai gyárban. Ezek a termékek elérték a világszínvonalat és a gyártógépsorok alkatrészeként eljutnak a világ számos országába. Nagy mennyiségben — 1 500 darab — gyártottak csehszlovák exportra komplett fűnyírógépeket. A jó eredmények elérésében oroszlánrészt vállaltak a gyáregységben tevékenykedő szocialista brigádok. Az elmúlt évben 7 brigád tett vállalást a különböző fokozat elérésére. ' A közelmúltban értékelték ' teljesítményüket és közülük két brigád ezüst, két brigád bronz érmet érdemelt ki, három brigád pedig oklevelet kapott. Teljesítményükért a pénzjutalmat április 4-e tiszteletére vehetik át. B béhésszentandrásí szőnyegszövőben Változatlan létszámmal — nagyobb termelés • • Ünnepi megemlékezés és fogadalomtétet A Békésszentandrási Szőnyeg- ' szövő Háziipari és Népi Iparművészeti Szövetkezet eredményesen zárta az 1975-ös esztendőt. Termelése értékben mégha- 1 ladta a 33,5 millió forintot. Ebből az export részesedése csaknem 5,4 millióra rúgott, s a nyereség elérte a 3,7 millió forintot. Tavaly a szövetkezetben 85-tel kevesebben dolgoztak, mint egy évvel korábban. Ennek ellenére a termelés nem csökkent, hiszen teljesítették a kitűzött feladatokat. Az ötödik ötéves tervben változatlan létszámmal, nagyobb termelést szeretnének elérni. Még ebben az évben megkezdik í a mechanikai részleg átszervezését, ahol korszerű szovjet automata gépek dolgoznak. Továbbra is nagy gondot fordítanak a jninőség megtartására, illetve javítására. A perzsa, a torontáli, a szőrmés szőnyegek jó hírneve erre kötelezi a szövetkezetét. Ami a fejlesztést illeti 1976- ban hárommillió 192 ezer forintot szánnak — többek között — egy üzemi épület és a 100 négyzetméter alapterületű raktár létrehozására, az Öcsöd) részleg bővítésére. A jobb munka- és üzemszervezéssel, a munkafegyelem javításával egy év alatt 4,3 millió forint termelési értéknövekedést terveznek. A forradalmi ifjúsági napok keretében a békéscsabai Lékai János kollégiumban ünnepségen emlékeztek meg a három forradalmi tavaszról, s ennek kapcsán névadójukról. Lékai Jánosról, a’ Tanácsköztársaság ifjú kommunista mozgalmának kiemelkedő egyéniségéről. A három évforduló jelentőségét dr. Szekeres Béla, igazgató méltatta, majd Remet ey Gabriella, a diáktanács műveket adott elő. Az ünnepség jutalmazásokkal ért véget, amit zártkörű táncos összejövetel követett. Az élenjáró Lékai kollégisták egy csoportja március 27-én, szombaton Salgótarjánba látogat, ahol felkeresik az ottani középiskolai kollégiumot és részt vesznek a salgótarjáni üveggyárban sorrakerülő munkás-diák találkozón. A gyulai gyáregységben *z idén még tovább nőnek a feladatok. Az eddig gyártott típusú fűnyíró gépből az idén 2 300-at, egy másik típusból. amelyet nemrégiben vettek át a békéscsabai gyártól, 900-at kell készíteni. Az elmúlt évihez hasonló mennyiségben kerülnek felújításra a Diesel-adagolók és duplájára növelik a GUPO anyag- mozgató pótkocsi gyártását. Ez év krónikájához tartozik, hogy a galvanizálóban egy kollektíva alakult és nevezett be a .munka- versenyre a,szocialista cím elnyeréséért.. Velük a brigádok száma nyolcra nőtt. a létszám 85- re- — B. O. — Korszerű anyagmozgatás a mezőgazdaságban Befejeződtek a mezőgazdasá- I gi nagyüzemek anyagmozgatá- 1 sának korszerűsítésével foglalkozó vizsgálatok a gödöllői Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézetben. Ennek során a főbb szántóföldi növények gépesített rakodására és szállítására dolgoztak ki gazdaságos módszereket. Az intézetben kidolgozták a mezőgazdasági útépítés legolcsóbb módszereit is. A kutatók által ajánlott technológiák egyik előnye az. hogy egy-két speciális eszköz kivételével az üzemek saját gépparkjukkal is megépíthetik a tervezett utakat. A mechanikai útépítési módszereken kívül kötött talajokra a mész-stabilizációs, homokos talajokra pedig a bitumen-stabilizációs eljárást ajánlják a nagyüzemeknek. titkára átadta a kollégium zász- 5 Iáját a fiatalabbaknak. Az új diáktanács nevében Róza András tett ígéretet arra, hogy Lékai Jánös szellemében tanulnak dolgoznak tovább, őrzik a zászlót. Az ünnepség további részében az új kollégisták fogadalmat tettek, majd a kollégium énekkara és zenekara forradalmi Hazai fából készülnek a bútorok A gyártmányfejlesztés további elsődlegessége mellett az utóbbi években számos új feladattal bővült a most negyed- százados Bútoripari Tervező Iroda. Technológia-, üzem. és munkaszervezéssel, közgazdasáI 1 HANGSZÓRÓ Több nyelven, közös szívvel gi elemzésekkel, átfogó iparági koncepciók előkészítésével foglalkoznak és új feladatuk a kutatási fejlesztési tevékenység is. A faipari mérnökök, iparművészek. belsőépítészek, szaktechnikusok — összesen mintegy 100- an — munkálkodnak az iparág fejlesztésén. Most azon dolgoznak, hogy az elkövetkezendő öt évben meghatározzák a gyártmányfejlesztés főbb irányait és ezt még az idén a vállalatok is megkapják. A hazai igények kielégítése mellett <=•/ az intézkedés a tőkés Víztorony ’76