Békés Megyei Népújság, 1976. február (31. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-15 / 39. szám

M argit nem valami érzéki alkat, s ha a gyerek utáni vágy nem sár­kány. talán férjhez se ment volna. Huszonnegye­dik évében járt, amikor igent mondott Gyurinak, aiú akkor még a megyei tanács kereskedelmi osztá­lyának előadója volt, most már főelőadó. Férje mun­kája sok kiszállással jár, néha csak késő este megy haza. Ez csak eleinte nyug­talanította Margitot, hiszen otthon az anyjáéknál — hárman voltak testvérek — sose volt egyedül. Nem fél- tékenykedett Gyurira, csak a magányt szokta meg ne­hezen, de amikor megszü­letett a kis Gyuri, majd rá egy évre Pötyike, annyi dolga lett a gyerekekkel, hogy mire lefeküdhetett, úgy elfáradt, hogy a nagy Gyuri cseppet sem hiány­zott. A házastársi kapcso­lat intimebb része is egy­re inkább kötelességszerű odaadássá változott életé­ben. Az utóbbi években, ha veszekedtek, legtöbbször ez volt az ok. Gyuri nem tudta megérteni, egy har­mincas éveinek delén járó asszony hogy lehet olyan, mint egy jégszekrény. Nem­csak keze-lába hideg, de kényszeredett ölelésében is van valami fagyos, soha fel nem engedő szorítás, ami inkább taszító, védeke­ző mozdulat, semmint ön­feledt feloldódás. Egyéb­ként rendes, jó asszonynak tartja feleségét, aki min­den reggel kikészíti a tisz­ta inget, hetenként több­ször is kivasalja a nadrág­ját, s mire felkel, a reg­geli már ott van a terített asztalon. Takarékos, ket­tőjük fizetését jól beoszt­ja. Mégis úgy volt és van is vele, lenne inkább egy kicsit „flancosabb”, de me­legebb. Pár hét óta Gyuri ki­szállásai megsűrűsödtek. Máskor legtöbbször a dél­utáni vonattal érkezik, mostanában pedig gyakran az éjfélivel jön haza. Teg­napelőtt véletlenül mégkér­dezte, miért maradt késő­re. — Dolgom volt! — vá­laszolta íellobbanva Gyu­ri. Margitot megdöbbentette ez az idegesség. — Ha nem hiszed, járj utána! — folytatta Gyuri indulatosan, s még a va­csorára megtérített kony­haasztal sem csillapította le. Margit a békesség ked­véért nem kérdezősködött tovább. Tudta, mióta fér­jét főelőadónak nevezték ki, sok ügyes-bajos dolga van. Nyugtalansága munkahe­lyén — a postán a távirat- felvételnél dolgozik — tá­madt föl, amikor egyik kolléganője bizalmasan megjegyezte a szokásos tízórai feketézés közben, hogy a férje egy csinos nő­vel látta Gyurit, s meg is nevezte, hogy a szomszédos város melyik presszójában. — Mond már! — fogta fel magára erőltetett tréfá­val Margit a „kedves hírt”. — Bánja a fene, csak a pénzét hazaadja! A kolléganő szavai azon­ban felkeltették gyanakvá­sát. „Ezért lenne olyan Ide­ges mostanában?” Otthon a házimunka közben több­ször is felvillant benne: vajon valóban oly gyakran kell kiszállnia Gyurinak? Kétkedését ekkor még el­hessegette azzal, hogy vé­letlen lehetett az egész, hi­szen tízéves házasságuk alatt először hallott ilyet Gyuriról, aki ma este is csak a kései vonattal jött meg. A vánszorgö órák múlá­sával azonban mindinkább kísérteni kezdte a lappan­gó gyanakvás. Le se fe­küdt, pedig ugyancsak el­fáradt, mire a eyerekeket ágvba oarancsolta. Gyurit meglepte, hogy Eltévedés Bonus István Nagy hirtelen szakadt ránk az éj, Megállt az út, amelyen mentünk’ Se hold, se csillag, se földi fény:’ A téli pusztán eltévedtünk. — Köröttünk köd és vaksötétség, Belénk gyötiö szorongás költözött. Tévelyegtünk és botorkáltunk: Orosháza és Székkutas közölt. S mint mesebeli kedves anyó Elénk állt behavazott hajjal Egy szalmakazal. Enyhelyében Vártunk, míg derengett a hajnal. Ketten bárhová tévedhettünk: Meleget, fényt árasztott lelkünk, S pusztán, jégen, vagy árokparton Azonnal jó ,otthonra leltünk Most, hogy egymástól tévedtünk el: Ténfergek a hideg ég alatt, Ácsorgók rideg utcasarkokon, S életem semerre sem halad. S mindegy már, hogy éjszakáimat Kazalban, vagy jó ágyban töltöm: Köröttem köd, sivár sötétség S nincs otthonom sehol a földön!... Vádad Sarusi Mihály a vád ellenem: fellegekben járok éljek úgy, mint te, a földön? S arra nem gondolsz hogy valóságos fellegeken járok te pedig képzelt földön élsz kedves fiú, he? Szokolay Sándor Házak i

Next

/
Thumbnails
Contents