Békés Megyei Népújság, 1976. február (31. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-29 / 51. szám
KÖRÖSTAJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Párbeszéd az alkatéi szabadságról vita közelebb vitte a résztvevőket és a hallgatóságot, s elősegítette az elkötelezett, társadalmi megbízást megvalósító alkotóművészek és a szocialista művelődéspolitika termékeny együttműködését. Az eszmecserét Fukász György, a filozófiai tudományok doktora vezette, vitaindítót mondott An csel Éva kandidátus, Hermann István, a filozófiai tudományok doktora, Pozsgay Tm- re kulturális miniszterhelyettes, Tóth Dezső, az irodalomtudományok doktora, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese és Zoltai Dénes kandidátus. Varga Imre Kárpáti Kalendárium ’76 Rendkívül gazdag tartalommal látott napvilágot Ungvárott a Kárpáti Könyvkiadó gondozásában a Kárpáti Kalendárium 1976. évi kötete Egressy György szerkesztésében. Petőfi és Sevcsenko című tanulmányában Váradi Sternberg János egyetemi professzor irodalomtörténeti kuriózumokat idéz az ukrán—magyar kulturális kapcsolatok történetéből. Többek között ezeket írja: „Alekszandr Bileckij akadémikus, kiváló ukrán irodalomtörténészt, Sevcsen- kóval foglalkozó írásában több költővel is összehasonlítja a magyar poétát, de úgy találja, hogy Sevcsenko Petőfi Sándorral, a magyar forradalmi mozgalom költőjével van leginkább összhangban”. Cikkének befejező részében Sevcsenko magyarországi megjelenésével kapcsolatban Váradi Sternberg János megállapítja: „A Petőfiért rajongó MeltzI Hugó aki a költői életmű alapos ismerője volt, már az összehasonlító Irodalom- történeti Lapok megjelenése kezdetén felfigyelt Tarasz Sevcsenkóra, felismerve rokoni voltát a magvar forradalmár költővel* Eb>*y' Sallai Lajos Mi m Csabai utca ben a tekintetben figyelemreméltó a lap első, 1877. január 15-i számában megjelent rövid szerkesztőségi üzenet, amely így hangzott« „Egyik legközelebbi számunkban az Ukraine Petőfi-jét fogjuk bemutatni (Tarasz Sevcsenkót)”. Ez a mindössze kétsoros hirdetés volt tudtunkkal a magyar sajtóban az első hír Ukrajna Kobzosáról, és egyúttal a Petőfi—Sevcsenko párhuzam első megvonása is — foglalja össze a szerző. Bállá László költő, az ungvári Kárpáti Igaz Szó című magyar nyelvű napilap főszerkesztője, Két nép művésze címmel Zichy Mi- hályról írt cikket. Érdemes volna egész tanulmányt írni például ezzel a címmel: „Az orosz és a magyar irodalom alakjainak találkozása Zichy Mihály munkáiban”. Próbáljunk itt csak egyetlenegy összehasonlítást tenni. Helyezzük egymás mellé Lermontov „A démonjához és az Arany János balladáihoz készült ilusztrációkat — és rájövünk arra, amire azelőtt talán nem is gondoltunk, de amire Zichy Mihály finom műízlésével már akkor rátapintott: hogy a nagy magyar és orosz költő epikai műveinek atmoszférája milyen sok mindenben rokon, hiszen nem is olyan nehéz észrevenni, hogy pél- duál az „Ágnes asszony” Zichy-illusztrációja milyen sok mindenben idézi „A démon” fátumszerű, fojtott levegőjét — és viszont. Hasonló eredménnyel járhatna, ha „A démor)”-t Zichy Madách-illusztrációival vetnénk egybe. Zichy Mihály életművében nagy szeretettel foglalkozott a magyar és az orosz irodalom nagyjaival: Petőfi és Puskin, Lermontov és Arany, Jókai és Gogol, Madách és Goncsarov illusztrátora volt. Tőle származnak az „Ének Igor hadáról” egyik legszebb kiadásának illusztrációi is. A kiváló magyar mester ugyanis fiatal korától néhány évi megszakítással Oroszországban él. hazájával, népével azonban a kapcsolatot mindvégig megőrzi, így a két nép műtörténetének válik kiemelkedő alakjává. R. T. Sallai Lajos Portré Tomka Mihály versei: Rákóczi Rodostóban örökre már a tengerárhoz űzve, a morajlás az éjem, nappalom, a bujdosásom immár végtelen, a magas ég nagy áttetsző Bakony. A túlparton, hol régi géták élték pogányul életük, tengődött a száműzött Ovid tompa agyak, süket fülek között. Egy reggel majd felébred jó Mikes, s nem hallja megfáradt lépteim, elvágtat vérderes lovam pogány utak örökös útjain. A születéstől kezdve Régesrég, a születéstől kezdve eskettek az erős ösztönök: fenntart e föld, én híven őrzöm, kemény tenyeréből el nem szökök. Állok, kinn, az el nem múló szélben, (mondanák a Vének: „az Idő!") tompa hangon szól megannyi férfi, kit el nem sírt se fű, bogiír, se nő. Aludjatok! Megemelt fegyveremmel figyelek a hunyó fák között: régesrég, a születéstől kezdve eskettek az erős ösztönök. Múlhatatlan laz Mindent el kell felejtened, magadra zárva vaksötétet, hogy újra lásd, ahogy a fényben étednek tündöklő lények. S kibúvik nagy hómező alól ragyogva az egyetlen haza: tar fák között szép ki keleti nap ragyogó, gyolcsfehér torlasza. Mindent el kell felejtened: asszonyt, anyát, s a házat, hogy csontig fagyva újraleld a múlhatatlan lázat.
