Békés Megyei Népújság, 1976. február (31. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-25 / 47. szám
Az SZKP Központi Bizottságának beszámolója (Folytatás az 5. oldalról) a demokratikus elveket, a helyi kezdeményező készséget, mentesíteni kell a vezetés felső lépAt elmúlt ötéves terv eredményei meggyőzően tanúsítják, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja a lenini úton halad. Méltóképpen teljesíti a munkásosztály, minden dolgozó, az egész nép politikai vezetőjének szerepét. Ismét megmutatkozott a tudományos előrelátás ereje, a párt politikájának realizmusa, az a képessége, hogy a kommunista építés feladatainak megvalósítására irányítsa a tömegek energiáit. Pártunk magasra tartja a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus zászlaját, becsülettel teljesíti történelmi küldetését, lankadatlanul harcol a kommunista eszmények győzelméért. Á pórt további fejlődése. A káder- politika kérdései A XXIV. kongresszus óta csaknem 2,6 millió ember lépett az SZKP soraiba. Jelenleg 15 millió 694 ezer kommunista van a pártban. Közülük 41,6 százalék munkás, 13,9 százalék kolhoz- paraszt, körülbelül 20 százalék műszaki értelmiségi, több mint 24 százalék a tudomány, az irodalom, a művészet művelője, a közoktatás, az egészségügy, az irányító apparátus dolgozója, katona. A párt növekedésére, a minőségi összetételének javítására irányuló munkát jellemezve, foglalkozni szeretnék a következő elvi mozzanatokkal. A fejlett szocializmus viszonyai között, a kommunista párt, noha az egész pép pártjává vált, egyáltalán nem veszti el osztályjellegét. Az SZKP természeténél fogva a munkásosztály pártja volt és az is marad. Mély megelégedésünkre szolgál, hogy jelenleg a párt soraiba belépők 58 százaléka munkások közül kerül ki. Ez törvényszerű, tükrözi a munkásosztálynak a társadalom életében betöltött vezető szerepét. A párt vezető szervei tevékenységének áttekintése után Brezsnyev hangsúlyozta: A pártirányítás szintje közvetlenül függ attól, hogy menynyire harcosan és kezdemémye- zően tevékenykednek a pártunk gerincét képező pár talapszervezetek. A pártalapszervezetek a gazdasági és kulturális építés első vonalában állnak, a tömegek sűrűjében tevékenykednek. Munkájuk nagy mértékben teszi lehetővé, hogy a párt politikája egyesüljön a néptömegek élő, alkotó tevékenységével, hogy sikeresen oldják meg a gazdasági-politikai és az eszmei-nevelő feladatokat. A párt káderpolitikájának jelentőségéről szólva megállapította: A korszerű vezetőnek egyesítenie kell magában a pártosságot a hatásköri illetékességgel, a fegyelmezettséget á kezdeményező készséggel és a dolgokhoz va. ló alkotó hozzáállással. Ugyanakkor a vezetőnek bármely helyen tiszteletben kell tartania a társadalmi, politikai, nevelési szempontokat, érzékenynek kell lennie az emberek szükségletei és igényei iránt, példát kell mutatnia munkájában és életmódjában egyaránt. csőit a kis ügyelő alól, a döntések meghozatalában biztosítani kell az operativitást és a rugalmasságot. A párt nagyra értékeli a kádereket, bízik alkotói képességeikben, gondoskodással fejleszti és neveli őket Nem lehet kétség afelől, hogy kádereink a nép iránti felelősségük tudatában továbbra is minden erejüket, tudásukat és tapasztalatukat a kommunizmus érdekében kamatoztatják. A párt eszmei- nevelő munkája Társadalmi rendünk ereje a tömegek tudatosságában rejlik. S a párt állandó feladatának tartja a kommunista tudatosság, a kommunizmus építésére való készség, akarat és képesség nevelését. A beszámolási időszakban az emberek eszmei nevelésének kérdései, az új ember, a kommunizmus méltó építője kialakításának problémái nagy helyet foglaltak el egész munkánkban. Az SZKP a kommunista nevelést, mint egész forradalmi átalakító tevékenységét a marxisA kommunista építés során végzett egész munkánk tő irányvonalát a szovjet társadalom politikai rendszerének sokoldalú fejlesztése jelenti. A szocialista államiság tökéletesítéséről, a szocialista demokrácia továbbfejlesztéséről, az állami és a társadalmi élet jogalapjának megszilárdításáról, a társadalmi szervezetek tevékenységének aktivizálásáról van szó. Ebben a munkában a párt, és központi bizottsága abból indult és indul ki, hogy országunkban felépült a fejlett szocialista társadalom, amely fokozatosan kommunista társadalommá alakul át: abból indult és indul ki, hogy államunk össznépi állam, amely kifejezi az egész nép érdekeit és akaratát. ta—leninista elmélet szilárd alapján folytatja. A marxizmus—leninizmus a helyes stratégia és taktika kidolgozásának egyetlen megbízható alapja. Lehetővé teszi, hogy megértsük a történelmi távlatokat, segít meghatározni sok évre előre a társadalmi-gazdasági és politikai fejlődés irányát, helyesen tájékozódni a nemzetközi eseményekben. A marxizmus—leninizmus ereje az állandó alkotó fejlődésben van. ikre tanított Marx. Erre tanított Lenin. Útmutatásaikhoz pártunk mindig hű marad! A népművelés és a szakmai képzés és az egész közoktatási rendszer tökéletesítéséről szólva megállapította: Semmi sem emeli úgy a személyiséget, mint a tevékeny pozíció az életben, a társadalmi kötelezettségek iránti tudatos viszony, amikor a szavak és a tettek egysége a magatartás mindennapos normájává válik. Az ilyen pozíció kidolgozása az erkölcsi nevelés feladata. A tömegtájékoztató- és a propagandaeszközök szerepét említve aláhúzta, hogy szükség van az újságok, folyóiratok, a rádió és a televízió anyagi-műszaki bázisának megújítására is. Az irodalom és a művészet kérdéseire rátérve megállapította : Az elmúlt évekre jellemző volt, hogy tovább aktivizálódott annak az alkotó értelmiségnek tevékenysége, amely egyre jelentékenyebben járul hozzá az egész párt, az egész nép ügyéhez, a kommunista társadalom építéséhez. Megállapította, hogy az állam- szervezet építése területén a párt különleges figyelmet fordított a tanácsok munkájára. Majd foglalkozott a törvényhozás tökéletesítésének, a szocialista jogrend megszilárdításának kérdésével. Nyilvánvalóan itt az ideje, hogy kiadjuk a szovjet állam törvénykönyvét. Ez hozzá fog járulni egész jogrendünk stabilitásának növeléséhez. Törvényeinket hozzáférhetőbbé teszi az összes szovjet állampolgár számára. Magától értetődő, hogy állandó figyelmet szenteltünk és a jövőben is szentelünk a rendőrség, az ügyészség, a bíróságok, az igazságügyi szervek tevékenysége tökéletesítésének, amelyek őrzik a szovjet törvényességet, úttörők virágcsokorral köszöntötték a moszkvai Kijev-pálya- udvaron Kádár Jánost, az MSZMP KB első titkárát, az SZKP XXV. kongresszusán részt vevő magyar pártküldöttség vezetőjét (MTI-fotó, Vigovszki Ferenc felv.—KS) III. A párt a fejlett szocializmus viszonyai között Az á Kami és a társadalmi szervezetek pártirányításának néhány kérdése a. szovjet társadalom érdekelt, a szovjet állampolgárok jogait. Megállapította, hogy: az imperialista államok hírszerző ügynökségeinek, a különféle külföldi szovjetellenes központok, nak és egyéb ellenséges elemeknek aknamunkájától megbízhatóan védik a szovjet társadalmat az állambiztonsági szervek. Mindezekben az években — folytatta a szónok — pártunk kellő figyelmet szentelt országunk védelmi képessége megszilárdításának és a fegyveres erők tökéletesítésének. Ezután így folytatta az SZKP főtitkára: — Emlékezzünk csak Lenin azon szavaira, hogy társadalmunkban erkölcsös minden, ami a kommunizmus építésének érdekeit szolgálja. Ugyanígy elmondhatjuk, hogy demokratikus számunkra az, ami a nép érdekeit, a kommunista építés érdekeit szolgálja. Azt, ami ellentmond ezeknek az érdekeknek, elutasítjuk, és senki sem győzhet meg bennünket arról, hogy ez helytelen eljárás. Ma már nemcsak elméletből, hanem több éves tapasztalatból is tudjuk: ahogyan valódi demokrácia lehetetlen szocializmus nélkül, épp úgy szocializmus is lehetetlen a demokrácia szüntelen fejlesztése nélkül. A szocializmus — folytatta Brezsnyev — dinamikusan fejlődő társadalom. Egy napot sem állunk egy helyben, állandóan előre haladunk. Ennélfogva annak a munkának, amelyet társadalmunk politikai rendszerének tökéletesítése céljából végeztek, mélyenszántó társadalmi értelme és jelentősége van. Ismétlem sokat tettünk. Most itt az ideje, hogy összefoglaljuk mindazt, amit már megvalósítottunk. A Szovjetunió új alkotmánytervezetének előkészítésénél ebből indulunk ki. Ez a munka gondosan, sietség nélkül folyik azért, hogy a lehetőségekhez képest, minél pontosabban mérlegeljünk minden egyes felmerülő problémát, majd a tervezetet az egész nép elé bocsássuk vitára. Az új alkotmány-tervezetben nyilvánvalóan kifejezésre kell juttatni a szocializmus hatalmas győzelmeit, rögzítenünk kell nem csupán az államunk osztálylényegét kifejező szocialista rendszer általános elveit, hanem a fejlett szocialista társadalom politikai szervezete alapvető vonásait is. Az előző kongresszus óta eltelt öt év megfeszített munkájának eredményeit összegezve Brezsnyev megállapította: ezek jó eredmények. Megvitatjuk a következő ötéves tervidőszakra szóló terveinket. Ezek feszített, de reális, jól átgondolt tervek. Nemsokára, másfél év múlva lesz a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatvanadik évfordulója. Hat évtized — ez kevesebb, mint az ember átlagos életkora. De ez idő alatt országunk több évszázadnyi utat tett meg. Űj társadalmat hoztunk létre, olyan társadalmat, amelyhez hasonlót az emberiség még nem ismert. Ez a társadalom a válságmentes, állandóan fejlődő gazdasági élet, az érett szocialista viszonyok, a valódi szabadság társadalma. Olyan társadalom, amelyben a tudományos-, materialista világszemlélet uralkodik. A jövőbe vetett szilárd bizalom, a ragyogó kommunista perspektívák társadalma. Olyan társadalom, amely előtt nyitva állnak a további sokoldalú haladás korlátlan térségei. A szovjetek országa az egész világ népeinek szemében joggal a béke támasza és a világ zászlóvivője. Megteszünk és a jövőben is meg fogunk tenni minden lehetségest, hogy védelmezzük és megszilárdítsuk a békét, megmentsük az emberiséget újabb pusztító háborúktól! Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára befejezésül ezeket mondotta: Szovjet országunk, népünk nehéz, de dicső utat járt be. Ügy vélem, közü’ünk kornmunisták közül, ha bármelyiket megkérdeznék, választana-e más utat, azt válaszolná: nem. A mi utunk — az igazság, a szabadság útja, ez az üt a nép boldogságának útja. Éljen len mi kommunista pártunk — a tudományos kommunizmus pártja! Éljen népünk — az emberiség történelmében első kommunista társadalom építője! Erősödjön, és fejlődjön a s®o- cialista országok népeinek barátsága, a kommunisták, a társadalmi és nemzeti felszabadulás összes erőinek internacionalista összef orrottsága! Éljen a tartós, igaasiiflo» béke! Éljen a kommunizmus! A megtett út másik fő eredménye — a mi szovjet életformánk. Az igazi kollektivizmus és elvtársiasság légköre. Országunk valamennyi népének és nemzetiségének napról napra erősödő összeforrottsága, barátsága, az erkölcsi tisztaság, aqii erőssé és kitartóvá tesz bennünket — ezek a mi életformánk világos mérföldkövei, a szocializmus hatalmas vívmányai, amelyek életünk szerves alkotórészévé váltak. És végezetül, iaz elmúlt hatvan ér legfőbb eredménye — maga a szovjet ember. Az az ember, aki a kivívott szabadságot a legnehezebb harcokban is képes volt megvédeni. Az az ember, aki építette a jövőt, nem leiméivé erejét és nem sajnálva semmilyen áldozatot. Ember, aki minden megpróbáltatáson ke- resztülmenve, maga is felismer- hetetlenségig megváltozott, egyesítette magában az eszmei meggyőződést és a hatalmas életenergiát, a kultúrát, a tudást és azt a képességet, hogy mindezeket hasznosítsa. Az az ember, aki forró hazaszeretete mellett következetes internacionalista volt és marad. Igen, tudatában vagyunk annak, hogy vannak még megoldatlan problémák. Valamennyi bírálónknál jobban ismerjük saját hiányosságainkat, látjuk a nehézségeket. De sikeresen megbirkózunk velük. Látjuk és ismerjük azt az utat, amely társadalmunk további fejlődéséhez és tökéletesítéséhez vezet. Még nem értük el a kommunizmust. De az egész világ látja, hogy pártunk tevékenysége, erőfeszítései arra irányulnak, hogy minden szükségeset megtegyünk az ember jóléte érdekében, az ember nevében. Éppen ez a magasztos, humánus cél egyesíti a pártot a néppel, szilárd, széttéphetetlen köteléket hoz létre a párt és valamennyi szovjet ember között. Azok a határozatok, amelyeket a kongresszusunk hoz, hatalmas ösztönzést adnak újabb feladatok megvalósításához. Ezek teljesítése — valamennyi kommunista, valamennyi pártszervezet és egész pártunk becsületbeli ügye. Haladjunk tehát elvtársak, továbbra is előre, a magas célok felé, amelyekre törekszünk ! Az SZKP kongresszusa ma folytatja munkáját. R BÉKÉS HlCfíf^r. 197«. FEBRUAR 85.