Békés Megyei Népújság, 1976. február (31. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-20 / 43. szám
ÉLETMENTŐ VÉR Dombiratosról Szegedre Lapunkban már hírt adtunk a dombiratosi véradásról, most képekben számolunk be arról a napról, amelyen a község lakossága példát mutatott az egész megyében, kiemelkedő áldozat- készségével. írtuk, hogy a lakosság száma 1117. Ebben a legfiatalabbak és a legidősebbek is benne vannak. Viszont vért 18 évestől 60 éves korig adhat valaki. így hát az arány még magasabb. Február 17-én ugyanis 217-en adtak vért. A község vezetői szinte ünnepélyessé tették ezt a napot. Kalocsai Béla tanácselnök, Orosz Pál párttitkár, Serfőző Sándor tanácstitkár maga is többszörös Véradó. Dr. Sárosi Tibor körzeti orvossal együtt mütattak példát ebben is, csoda-e, ha a jó szerveié® mellett, az egyéni példamutatásnak olyan hatása van, hogy 217-en nyújtották karjukat mások segítésére. Ebből a KlSZ-fia- talok sem maradtak ki, a helyi Béke Tsz tagjai közül csaknem mind eljöttek és sokan először jelentkeztek. A szervezésben Túrák Jánosné. Fodor Károlyné, dr. Sárosi Tiborné, Siffári Veronika, Dióéi Magdolna. Baráth Ferencné, Fónád Ferehcné, Liptai Jánosné, Soczó László, Domokos Irén és Serfőző Sándomé jeleskedett. Egészségügyi dolgozók, pedagógusok és tsz-tagok fogtak össze azért, hogy ez a nap sikeresen záruljon. És ott voltaic az általános iskola ifjú vöröskeresztesei is, akik fogadták az érkezőket, részt vettek a megvendégelésben. Csaknem mindegyik ifjú vöröskeresztes a szüleitől vette a példát, hiszen valamennyien többszörös véradók. Ez a nap nevezetes volt azért is, mert egy szívműtét előtt álló asszonynak közvetlen innen vitték Szegedre a klinikára az életmentő, friss vért. Este a társadalmi szervek közös vacsorával vendégelték meg a részvevőket, a másnapi ünnepségen pedig a megyei Vöröskereszt kitüntetéseket adott át. Ketten kapták rr.eg a. 15. véradásért az ezüst, tizenöten pedig a 10. véradásért a kitüntetés bronz fokozatát A békéscsabai Balassi Néptáncegyüttes ajándékműsorral kedveskedett. Kasnyik Judit Laczkó Gábor tavaly motorbaleseíet szenvedett. Sok vért kapott. Most ő is jelentkezett. Kéjünkön a véradás pillanatában látható Mojzes Lajos és Ruez Árpád a szegedi vérellátótól jöttek, hogy tíz liter friss vért vigyenek a szívműlétesnek Az ifjú vöröskeresztesek egyike uzsonnát tálal (Foto; Demeny Gyula) Reggeli „monkadar Sok a papír írószer, szűk a raktár Gondok a PIÉRT békéscsabai lerakaténá! A PIÉRT Kereskedelmi Vállalat 20-as számú békéscsabai lerakata látja el a megyét különféle papírral, író- és iskolaszerrel, irodai, csomagoló és háztartási áruval. A lerakattól vásárolnak az Univerzál, az élelmiszer kiskereskedelmi vállalat, az ÁFÉSZ boltjai és a magánkiskereskedők is. A forgalom 1950-ben 5, 1970-ben 59, 1975-ben pedig 94 millió forint volt. Az évente mintegy 3000—3500 tonna súlyú (és 1000—1200 fajta) áru átvétele, raktározása, kezelése és továbbítása 28 dolgozó feladata. A központi raktár a Lenin és a Szarvasi út sarkán található meg. Ami nem fér ide, azt a városban hat helyen (18 helyiségben) tárolják. A külső raktárak gépkocsival nem közelíthetők meg, az árut 30—40 méterre kell be- és kihordani. Az évről évre növekvő forgalom miatt a központi raktár annyira zsúfolt, hogy az áru egy részét hevenyészetten épített fészer alatt és az udvai’on fóliával letakarva tárolják. Ez persze megnehezíti a minőség megóvását és a munkaszervezést is. Szükségessé vált tehát egy olyan raktár építése, amelyben az áru biztonságban van és gépesíteni lehet a rakodást. Eddig ugyan a lerakat dolgozói változatlan létszámmal is különösebb fennakadás nélkül oldották meg a feladatukat. Szarvas László^ lerakatvezető tájékoztatása szerint a terme- : lékenységet még növelték is. I Csakhogy a fizikai erővel való termelékenység növekedésének ^nincs nagy távlata. Mert hamar el lehet érni azt a határt, amikor az emberek azt mondják, hogy nekik ebből elegük van és inkább elmennek máshová dolgozni. A nagyrészt törzsgárdatagok- ból álló 21 fős Április 4. szocialista brigád azonban egyelőre nem latolgat magában ilyesmit. De azt mindenki tudja, hogy az idén még több lesz az áru. A brigád tagjait a munkahelyükhöz, a szakmájukhoz való ragaszkodás és az a tudat, hogy 1980-ban megfelelő raktár épül, arra az elhatározásra késztette, hogy vállalják: zökkenőmentesen teljesítik az 1976. évi feladatukat. Ám 1980-ig — amikor a vállalatnak a fejlesztésre meglesz a pénzügyi fedezete — még jó- néhány évnek kell eltelnie. Szabó Istvánné, a békéscsabai 49-es számú önkiszolgáló papírbolt vezetője azt mondja: „Most 7 millió forint az éves forgalmunk.” Az 1950-es évek elején as egész megyét ellátó PIÉRT le- rakatának volt ennyi. A forgalomnövekedés azonban — bár örvendetes — raktározási gondokkal is jár. Vajon 1980-ig elegendő lesz-e az Április 4. Szocialista Brigád tiszteletre méltó jószándéka, fokozott erőfeszítése? Különösen az iskolai füzetek, tanszerek üzletekbe való kiszállításának idején! Nem lehetne mégis előbbre hozni a raktárépítés idejét? P. B. Csúcsforgalom. Reggeli munkába indulás. A buszok zsúfoltak. Olyanok — ezt mondani szokás — mint a szardiniásdo- boz. Ha valaki leejtene egy gombostűt, az bizonyára nem esne a padlóra... A „reggeli munkadal" itt hangzik el. A buszvezető — ha kalauznélküli a busz —, vagy a < jegykezelő mindennapi imádsága, könyörgése ez — az utasokhoz. Mert a zsúfoltság tulajdonképpen nem is mindig az. Volna még hely bőven hátul a busz legvégén. Csak sokszor úgy van, hogy a felszálló utasok mindjárt az elején lecövekelnek egy helyen, aztán ne adj isten, hogy tovább — lóduljanak. Hiába a felszólítás, könyörgés, szép szó és erélyes: Tessék a busz belsejébe fáradni! Nem és nem mozdulnak. Pedig látják, hogy az elején már tényleg úgy szoronganak, mint a heringek a szar- díniásdobozban. Azt Is látják, hogy jönnek az újabb felszállók, és sokan állnak odalenn. Érthető, hiszen ők is munkába mennek. Pedig csupán egy kis figyelem kellene az utasok részéről és egy kis jóindulat. A munkába indulás mindjárt kellemesebbé válna mindenkinek. És higyjék el. nemcsak az indulás, hanem az egész nap. Mert örök igazság, ha az ember bosszúsággal kezdi a napot, a bosszúság nem múlik el. Kinek használunk ezzel a magatartással? Magunknak sem és másoknak sem. Tudom, e néhány sorral nem változik meg a régen belénkrög- ződött szokás. De ha valaki elolvassa és reggel munkába indulás előtt gondol erre, már az is valami... A százból kettő hiányzik A panaszos levelet január 28- án adták postára. Részletek a levélből: „...jó társadalmi összefogással megépítettek egy általános iskolai kollégiumot, rendkívül jó ellátottsággal.” „Egyes személyekre igen nagy gondot fordítanak, kivéve egyes eseteket.” „Két családom nyert felvételt, a kislányom nagy népszerűséget kapott, ezzel szemben a fiam nagy ellenszenvet. Az idők során lopás gyanújával házasították, és igen goromba hangnemben elutasította a gyereket a kollégium igazgatója, szülői értesítés nélkül.” Eddig az idézetek. A levél nyomán megkerestük a diákotthont, a helyi tanácsot, beszéltünk a szülőkkel. Vajon egyedi sérelem érie-e őket? Egyáltalán mi az igazság? Aztán, ahogy kibontakoztak a történet részletei, \ ilágossá vált a tanulság is. S talán nemcsak a szereplők szamára. Hogy miért nem fedjük fel hol és kikkel történt mindez'’ XJgy véljük, nem a nevek a fontosak, hanem az, ami történt. 0 (A diákotthonban. A vadonatúj épület, 100 tanyai gyerek új otthona. Egy hete azonban csak kilencvennyolcán ebédelnek. Egy fiú és egy lány — testvérek — azóta otthon kelnek reggelente. Nem régen ért véget a tanítás, a szorgalmi idő még nem kezdődött el. Az ajtóban úttörőnyakkendős kislány köszön illendően. Az igazgató nincs bent, tanulmányi szabadságiba ment, vizsgázik a marxista egyetemen. A helyettesével és másik két nevelőtanárral beszélgetünk.) — Még nincs lezárva az ügy. — A fiút senki sem utasította el. — Már többször hazament. Az évnyitó után például 22 napig bírta. De azóta is hazavilte már egyszer az apja. — Képtelen megszokni a közösséget. — A lopás? Igen, történtek máskor ts, mással is Kisebb összegűek. Most mar veget kellett vetni. Szigorúbb vizsgálatot tartottunk, mint máskor. A gy erek nem tudott elszámolni a pénzével. Ezt be is vallotta. — Hogy másnak kellett a helye? Még most is megvan, pedig egy hete, mióta hazavitték, semmi hírt nem kaptunk. — Harmincán várnak helyre. — Persze, hogy maradhatnak. Cserébe csak őszinteséget kérünk. — Igen, az igazgató kartárs akkor valóban nagyon dühös volt. A vizsgálatkor a szemébe hazudott a gyerek. Kétségtelenül durva hangon utasította ki. De nem a diákotthonból, hanem az igazgatói szobából. o (A tanácselnöknél. Éppen vendége van, aki jól ismeri a levélíró szülőket és az igazgatót is. Elmondjuk az előzményeket. Hármasban beszélgetünk.) — Ezt a diákotthont nemrég adtuk át, tíz és fél millióba került. Óriási dolog, hogy van. Külterületről kerültek be a gyerekek. A hátrányos helyzetűek, a legjobban rászorulók. Társadalmi bizottság bírálta el a felvételi kérelmeket. A levélíró apa tanácstag, munkásőr, maga is segített a diákotthon létrejöttében. Jól ismerik egymást az igazgatóval még gyermekkorukból. Nem értem a szülőket... — Ezek a gyerekek még most ismerkednek a renddel, a zárt környezettel. Sok gondjuk van a nevelőknek, hogy közösséggé formálják őket. Meg is tesznek mindent. Az eset egyedi, nem jellemző. Az igazgató eljárása nem volt helyes, nem dicsértük meg érte. De amikor másnap a gyerek anyja nálam járt, és szerettem volna tisztázni a történteket, nem várta meg, amíg az igazgató ide tud jönni. Azt mondta, megy a busza. Ügy tűnik, a szülők sem igen akarják, hogy a gyerek az otthonban maradjon Ami rériig a helyet illeti, pontosan úgy van, ahogy a nevelők elmondták. (A szülőknél. Nyolc kilométerre Vagyunk a községtől. Egy nagy épület, benne sok lakás. Hajszálra egyformák. Amikor építették, még nagyon is meg akarták különböztetni a többitől.. A nyári konyhában telepszünk le. A helyiség berendezése a lehető legegyszerűbb, öreg bútorok, a sublóton nagy lábas, benne tej. Friss fejés. Az apa magas, piros arcú és kék munkaköpenyben van. Tekintélyt parancsoló ember. Éppen indulna valahova, de amikor megmutatjuk a levelet, visszafordul.) — Igen, én írtam. Mérges lettem. Nem mondom, hogy a gyerek hibátlan, de nem akarom elhinni, hogy lopott. Rosszul esett, ahogy bántak vele. Tudom, hogy jobb lenne neki ott bent, de ha egyszer nem akar... Lehet, hogy kicsit elhamarkodtam, amikor az újsághoz fordultam. De tudja, hogy van, szeretjük a gyerekeket... Ott van a fiú is. Hátat fordít, a tűzhely főzőlapját bámulja egykedvűen. A lopást és az azt követő rendcsinálást nem lehet pontosan visszaidézni. Mindenki a maga igazát, vagy vélt igazát állítja. Ám most már nem is az a legfontosabb, hogy tovább nyomozzuk a történteket. Nyakas fiú. Azt szerette volna, ha hozzá igazodnak a többiek, valamennyien. Nem fordítva! Itthon könnyebb.’ Szülei dolgoznak, keveset foglalkoznak vele. Az iskola után nyitva a kapu, azt csinál amit akar. — Vissza kellene menni — kockáztatjuk meg a legkézenfekvőbb megoldást. A szülők egymásra néznek. A lány, aki ötödikes, és „nagy népszerűséget kapott” a diákotthonban, (ahogy az apa is írta) ötül. Végre, kimondta valaki! Már holnap visszamenne. © A cikk megjelenése előtt, február 17-én felhívtuk telefonon a diákotthont. A gyerekek addig nem jelentkeztek. Fábián István i
