Békés Megyei Népújság, 1976. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-18 / 15. szám
KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Zrenjanini képzőművészek kiállítása a békéscsabai múzeambai A szárnyas ló, a nagyobb határokat belátó-bejáró, egy ajtónyíláson keresztül csak félig látható. Lánca az ajtón innen látszik; a kép felső részén pedig — mint a többin is — felhő, a lánc másik darabjával. Nosztalgikus mondanivaló: az innen kötődő ide is kötődik, bár nagyobb távlatokat ismer, mégis korlátozott térben is, időben is. Az egykor közvetlen összeköttetés térrel, idővel, személlyel — megszakad: az idő múlik, a felhő tova- száll. A többi képén látható mondtam, holott egyetlen ember nem látható képein; a lakás berendezései azok: székek, bölcső, zongora, szövőszék, rokka. Ezek azonban élnek, éreznek: szék „ül” a bölcső előtt és fehér falusi házról emlékezik, rokka „lépdel” ajtó és ablak között odabent. E közben minduntalan fölkapjuk fejünket: hiszen ez a hiteles, emberi gesztus mégsem hiteles! Csak gépeket, eszközöket rejt ez a gesztus! Minduntalan fejünket csóváljuk; nem akarjuk elhinni, hogy mindez igaz lehet: egyszerB ékéscsaba jugoszláv testvérvárosából, Zrenjaninból még karácsony előtt érkezett egy nagy kiállítási anyag a múzeumba. A kilenc művész kiállított anyaga változatos: ketten közülük iparművészek, egyikük szobrász, hatan pedig festők. A csoport tagjai igen színvonalas teljesítményű műveket hoztak; ebben a csoportban a fiatal, még nem teljes jogú művészek is helyet kaptak; — még ha kötődésük a csoport idősebb, meghatározó mestereihez nyilvánvaló is. A csoport ideális társulás: el tudja viselni a legkülönbözőbb egyéniségeket, mint a motívumait a látványvilágból kölcsönző Zdravko Mandity, vagy a tőle teljesen különböző Va- nyek Tivadar, vagy Rudolf Brikity festészetét. A csoporton belül azért meghatározó a képzőművészek jelenléte, s még inkább a fentebb említett művészek alkotásai. Maradandó élményhez leginkább ők juttatják a szemlélőt. Nem könnyen értelmezhetők ezek a képek, legalábbis nem futó pillantással. Vonatkozik ez különösen Rudolf Brikity műveire; ő a legelvontabb képi jeleket alkalmazó, de talán a legköltőibb, legfilo- zofikusabb. (Képünk.) Gyakori motívumai: láncok, felhők, kocsikerék. Látszólag önkényes kiemelések ezek a gazdag látványvilágból. Szublimáltak, saját közvetlen látványkörnyezetükből kiemeltek ezek a motívumok, azonban egyetlen gondolatkörbe tartozók. Az ajtó-, ablakkeretek, a lépcsőfeljáró, vagy egv-egy száraz falevél az előbbiek jelentéskörét egészíti ki. Így értelmezve arra a következtetésre jutunk, hogy Rudolf Brikity íilozófiai kérdésekkel foglalkozik: a tér és idő kategóriáival. Festő-filozófus tehát. Legköltőibb képe talán a Pannóniái motívum, amelyen Pegazus látható. ajtó-, ablakkeretek is a tér különböző pontjait, az innenit és a túlit, azaz a hozzánk köthető és a tőlünk függetlenül létező teret ábrázolják. A világ szubjektív érzékelésének problémái foglalkoztatják tehát Rudolf Brikity festőt. Zdravko Mandity festményei — ellentétben a Bri- kity-éivel tulajdonképp tájképek. Jelentésük azonban korántsem elégszik meg a csak tájképi jelentéssel; semmi kedélyesség, szórakoztató látványosság, sőt! Képei szorongást, rémületet tartalmaznak és ezt váltják ki a nézőből is. A vásznakon füst, köd, pára. homály látható; a tünékeny, megfoghatatlan elem sejtelmes szellemíormát ölt, hogy kísértsen, nyomasz- szon — pedig csak vízió az egész. A Mandity-kompozí- ciókhoz a kulcsot két mű adja meg: A háború vége című és az Akasztottak című képe. Ehhez az élménytartalomhoz lehet a többit is sorolni: az Ég a búza, a Madárijeszlő, a Bánáti részlet című képeit is. És így már Mandity aggódása és szorongása az emberért, sőt az emberiségért, az életért való aggódás es szorongás. Vanyek Tivadar képei szinte reneszánsz ihletettsé- gűek: örök emberi érzelmeket hordoznak: összetartozást, méltóságot, nem e- világi harmóniát. Emberi-t re az emberi mozdulatok és érzések, s ugyanakkor, ugyanazon képek által a másik mondanivaló: uniformizált berendezések, gépezetek vagyunk mi, emberek. Fejünk faragott széktámla, a kebel: drótspirál. Kesernyés ez az irónia, egyszerre állít ellentétes tartalmakat, és ellentétes érzelmekre hangol. Vajon melyik tétel az igaz? A_ motorizált-automatizált valóság, vagy a nem változó emberi érzések? Talán az utóbbi igaz Vanyek Tivadar szerint is: képein a bensőséges színezés, a mindig azonos hőfokú ihletett- ség, harmónia az utóbbit, az emberi érzelmek vál- toztathatatlanságába vetett hitét sugallja. Ivan Repasity apró képeket hozott, címül évszámokat választott: 1473 és 1550-es évek közötti utalások a könyvnyomtatással kapcsolatosak. Bordó hangulatú és pompájú kis enteriőrök ezek, s a falikárpitok, freskók, drapériák környezetében mindegyiken ott „ül” egy könyvlapból hajtogatott madár. Méretével, közelségével ez a ma, ezek vagyunk mi; akik megkaptuk a kultúrát örökségként, annak tartalmait; s asszociál ez a madár még mást is: szabad repülést, üzenetközvetítést, játékot. Az enteriőrök nyitottak — reneszánsz ablak- és ajtó- nyílásai egy-egy idilli tájra engednek pillantani — ezek a tájak már szinte mi- niatúra méretűek —: ezzel a pillantással az ősi kultúrcentrumokra irányul figyelmünk. Radisa Lusity fiatal művész; grafikusként dolgozik. Vegyes technikájú művein nyoma is van ennek a foglalkozásnak: a képfelületek át meg át vannak szőve a kartográfiában használatos jelekkel, beosztásokkal. Képei mindegyikén az űrrepüléssel foglalkozik. Radisa Lusity legnagyobb eredménye a kép- szerkesztés; nem a hagyományos módon osztja a síkot, nem utal a hagyományos térosztásra: előtér— középtér—háttér; valószínű ezért is választott űr-témát. A kép fölső részére súlypontoz, s igyekszik egynemű hátteret adni. Mondandói inkább divatosak mint élménvszerűek; de igényességéről meggyőzött bennünket. Fiatal művész lehet Re- bezov Vladimir is: itt szereplő képei közül egy színpadterv, a többi — Elemek a térben, A tér elemei stb., hasonló problémákkal küzd, mint Radisa Lusity: önálló gondolatokat önálló formanyelven közölni. Képein inkább motívumok szerepelnek, mint elemek; népi tárgyakra utaló, geometrikus,’' színes díszítmények. Talán Vanyek Tivadar képeinek bűvölete? Nem tudni. Slobotíán Koity reliefjei szervesen összetartozók; vörös és zöld kompozíciói a legszebbek. Utóbbi draoé- l iaszerű, embert sejtető dús formáival tűnik ki. A két textiles Jovanka Radicsev és Grozdana Ran- kovity. Jovanka Radicsev Ritmus című textilje óriás díszhalat formáz; a sötétkék szövött alapon enyhe hullámvonalban mozgó vörös sávok, körformába rendeződve adják ezt a hatást. Grozdana Rankovity két textilje azonos technikával készült: a szövés mindkettőn azonos alapanyagú, utólag átöltött vagy horgolt formák, rátétek díszítik; egyiken szabadon függő, horgolt pántok, másikon nyírott bolyhok vannak. Egyik színével, másik technikáiéval hívja magára a figyelmet. A zrenjaninl művészek igényes művészek. Témáikat következetesen vállalják, s nem elégszenek meg olcsó tetszetősséggel. Legtapasztaltabb művészeik gondolkodása minta a csoport fiatalabb tagjai számára, s ez mégsem jelenti a festői eszköztár másolását. A legszimpatikusabb azonban a zrenjanini művészek kollektív tudata: törődés az ember szabadságával, lehetőségeivel, az örök emberi érzelmek megőrzése, a jövőnkért érzett felelősség. V. Kiss Margit Rohlich T. Atttla Orchester Amikor nem szívelnek Kovács György Pataki János — óserejű képek festője — másoknál jobban értse Vágyainkban, tetteinkben nincs hiúság, sem érdek. Mégis úgy néznek, mint akit súlyos, rút bűnön értek. Ha néha a bolyhos mámor gondjainkra hull puhán,* kócos kis senkik kapdosnak tétova lelkünk után. Ilyenkor kell mosolyogni vagy álldigálni sután vagy elvágtatni a délre húzó vadludak után. 1 Szép, idilli ősz Tomka Mihály Szép, idilli ősz, Égig nyúló nyárfák! Láttam én halál fölött merengni egy bogárkát. Anyám, s ti lányok (ki tudja, hányán) TE már örök, s örök maradtok TI valahányon. Apám, kerüld az Utat, Gödörrel, sárral tele, Nem gyámolit már téged Napszámosok torz istene. Kata! a ködben el nem tűntem: Néha várj nagy Éjszakában, (atomok leszünk úgyis a nagyvilág sarában) Szép, idilli ősz, ti végleg-száraz nyárfák! ne hagyjátok merengni a haldokló bogárkát!