Békés Megyei Népújság, 1975. december (30. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-25 / 302. szám

TUDOMÁNY Össztűz a rák ellen A ftjfof» országokban mm minden ötödik ember halálát rosszindulatú daganat okozza. A daganatok többsége hámeredetű, rák, ritkább a kötőszövet és a vérképzőrendszer daganatos bur­jánzása. A közel száz szervrék közül a tüdő, a vastagbél és az emlőrák okozza az összes rák­halálozás felét A világ különböző tá jain az egyes rákféleségek gyakorisága igen eltérő, tehát a természeti környezetnek befolyása van egyes rákok keletkezésére. Ja­pánban a gyomorrák »okkal gyahoribbb, mint az Egyesült Államokban. Az USA-ba vándou rolt japánok közt viszont már a következő nemzedékben Je­lentősen csökken a gyomorrá- kok száma, pedig megőrzik táp­lálkozási szokásaikat és egymás körött házasodnak. Ha sikerül­ne felderíteni azokat a tényező­ket, amik egy-egy területen bi­zonyos ráktípus gyakoriságát Okozzák és ezt valamilyen köz­egészségügyi rendszabállyal ki is tudjuk Iktatni, akkor számí­tások szerint a rákhalálozást a jelenleginek egy tizedére lehet­ne csökkenteni. A rák nem egységes betegség, ezért nem várható, hogy egyet­len gyógymód megválthatná az emberiséget a ráktól. Néhány kiváló hazai rákkutató vélemé­nyét kértük arról, hogy milyen téren várnak jelentős haladást a következő évtizedekben. Lapis Károly akadémikus, a budapesti Semmelweis Orvos- egyetem kórbonctan professzora a közelmúlt nagy eredményei közül kiemeli azt a módszert, amellyel fajlagosan meghatá­rozhatjuk, hogv a daganat nö­vekedését melyik vegyianyag gátolja. Eddig ezt csak bizony­talan tapasztalati úton próbálták ki. Ma a gyógyítandó daganatot az immun védekezésétől meg­fosztott egérre tudjuk oltani és egyes daganatgátló szerek vagy kombinációik hatását ugyanúgy lemérhetjük, mint a fertőző kór­okozók ellen hatásos antibioti­kumokét. Megismertük a daganatos sejt- növekedés egyes fázisait és a sejtoszlás sebezhető időszakában tudjuk sugárzással vagy vegyi­anyaggal a daganatos sejtet el­ölni. A nyugvó, nem oszló sejt ellenáll a kezelésnek, de bizo­nyos anyagokkal serkenteni tudjuk a daganatos sejtoszlást és akkor sebezhető stádiumban támadjuk meg a daganatsejtet a kezeléssel. A technikai fejlődés a mé­lyen a szervezetben keletkező daganatok korai felismerését is lehetővé tette. Így a száloptika a gyomorrák. az infravörös su­garak az emlőrák és az ultra­hang vizsgálat a tüdő- vagy a 10 BÉKÉS MCCW.Srr 1975. DECEMBER 35. hasnyálmirigyrák korai felisme­réséhez segít. Rodé Iván u onkomdlolő­giai tanszék professzora is a dagánat korai, tünetmentes stá­diumában történő kimutatását tartja a legfontosabbnak. Olyan szűrővizsgálat alkalmas erre, ami nem károsítja a szervezetet, olcsó, nem időigényes és az eredménye megbízható. Jelenleg az évi 7 millió tüdőszűrést da­ganatra is értékelik és kb. évi 1500 tüdődaganatot ismernek fel. A nőgyógyászati daganatszűrés hatásosabb lesz a jövőben, ha a váladék sejtvizsgálatával egé­szítik ki. Sokat várhatunk az izotópos vizsgálatoktól, amelyek a pajzsmirigy, tüdő, máj, vette állományának daganatait derí­tik fel. Hazánkban jelenleg 19 jól felszerelt izotóp laboratóri­um működik. Ha a jövőben si­kerül ezek számát növelni éé szakemberekkel ellátni, nagy lé­pést teszünk a korai daganat- felismerés területén. A rosszindulatú daganatok kombinált, sebészi, sugars« és gyógyszeres kezelésében egyre nagyobb fontosságot kap a mil­lió-voltos, ultrafeszültségű su­gárzás, amely az elmúlt évtized­ben az atomkutatás nagy jelen­tőségű új sugártípusaival gazda­godott Lényeges haladás, hogy a me­dence és hasi daganatok nyi­rokcsomó áttételeinek rendsze­res felkutatására megfelelő röntgen és izotópos módszert dolgoztak ki. A vizsgálat ered­ménye szabja meg a sebészi és sugárkezelés mértékét. Földes István pro(eMTOri a Magyar Tudományos Akadé­mia mikrobiológiai kutató inté­zetének igazgatója hangsúlyoz­ta, hogy a szervezet immun vé­dekezésének újabb ismeretei, a víruskutatás és a sejten belüli molekuláris szintű vizsgálatok robbanásszerű fejlődése lehető­vé tette, hogy a daganatok ki­alakulását, fejlődését, a daga­natot kiváltó folyamatok szabá­lyozását most már nemcsak a szövetekben és a sejtekben, ha­nem molekuláris szinten is kö­vetni tudjuk. Az 1975. évi orvo­si Nobel-dí.iasok közül két tudós a kitüntetést azzal nyerte el, hogy kimutatták, hogyan épül­nek be a daganatkeltő vírusok a gazdasejt öröklési anyagába, így lesznek az átalakult sejt utódai ugyancsak daganatsejtek. — Saját kísérleteinkben — rriondta Földes professzor — si­került csirkébe oltott vírus Okoz­ta rák fejlődését a csirke im­mun rendszerének megváltoz­tatásával tetszés szerint kedve­ző vagv kedvezőtlen irányban befolyásolni. Várható — fejezte be de­rűlátó nyilatkozatát —, hogy a következő évtizedekben a világ­szerte folyó intenzív kutató­munka eredménnyel jár és sike­rülni fog a daganatos betegsége­ket leküzdeni. I. W. Kén-nátrium akkumulátor A szakemberek ágy vélik, hogy a kén-nát­rium akkumulátor megjelenése elmoz­díthatja a holtpontról a villamos gépkocsik elterjedésének ügyét. A kén-nátrium akku­mulátor ugyanis öt­ször könnyebb, mint az azonos teljesítmé­nyű ólomakkumulá­tor. A kén-nátrium ak­kumulátorok elvi fel­építése nagyon egy­szerű. A működé» lé­nyege abban áll, hogy az akkumulátor töl­tésekor a nátrium-ion vezető kerámiából ki­képzett „szilárd elektroliton" keresz­tül a nátrium-ionok a kén elektródhoz »vándorolnak” át és azzal nátriumpoliszul, fi dókat képeznek. Kisütéskor a nátrium- poliszulfidok elbom­lanak, a nátrium-io­nok visszatérnek a nátrium­elektródhoz. A kémiai reakció igen jó — •0 százalékos — hatásfokú. Gáz­fejlődés nincs, elektrolit párol­gás-fogyás nem lép fel, így az akkumulátor légmentesen le­zárható. A működtetésnek egyet­len kritikus pontja van: az elektródoknak 250—330 C-fok Érdekességek — röviden A tv és a házasság elvon a sporttól Angliában végzett felmérés szerint a fiatalság „riasztó mér­tékben elfordul a sportolástól”. A 19—22 éves fiatalembereknek csupán 37%-a sportol, a koráb­ban sportolásra szánt időt in­kább a tv előtt töltik, szíveseb­ben nézik a »portközvetítéseket, mintsem maguk sportolnának. A sportolók arányszámának to­vábbi csökkenése a házasság időpontjában következik be. A nős. gyermektelen férfiaknak csupán a 20%-a, a gyermekesek­nek pedig mindössze 10 száza­léka sportol. A felmérés egyik érdekessége az, hogy a lányok fizikai aktivitása tekintetében a táncolást szerepelt a legnagyobb mértékben — de csak a házas­ságkötésig. A legtöbben ekkor abbahagyják a táncot, még ha nincs is gyermekük. „A tánc te­hát — állapítja meg a jelentés — elsősorban csak a férjhezme- nést szolgálja”. „Lola” a világűrben A Szujoz—Apolló űrutazás szovjet résztvevőinek űrruhája a „Lola” elnevezésű új mű­anyagból készült. Az új szinte­tikus anyagnak még az 1000 fok C-nál magasabb hőmérséklet sem árt és a különböző oldó­szereknek is ellenáll, A 96 szá­zalékos kénsav hatására például mindössze kissé „megduzzad”. A kiváló szigetelő tulajdonságok­kal rendelkező „Lola” nemcsak a kohászatban és a fémiparban; hanem más területeken is szé­leskörűen alkalmazásra talál a jövőben. Az óriás jegenyefenyő Egy vihar annyira megrongál­ta Európa legmagasabb jógenye- fenyőjét, az emmentali Dürsrütti rezervátumban, hogy ki kellett vágni. Az óriásfenyő hossza 57,5 méter, tömege pedig 36 köbmé­ter. Évgyűrűiből megállapították, hogy életkora 377 év. hőmérsékletűeknek kell lenniük üzem közben, mert a működé« feltétele az olvadt állapotban levő elektród. A tiszta kén, il­letve nátrium ugyan már 115 C- fokon megoldvad, de a nátrium- poliszulfidok olvadáspontja ma­gasabb. A képen látható, 49 darab 2 V feszültségű cellából álló kérmát­A form ászét világa A természetben ritkán talál­kozunk olyan bűvész- és átvál­tozó képességekkel rendelkező állattal mint a gyíkok rokonsá­gába tartozó kaméleon. A ka­méleonfélék nagy családja In­diában, Afrikában, Arábiában él. Fontos életterük Madagaszkár szigete. Itt megtalálható a 60 cen­timéter hosszúságot elérő, óriás­nak számító állat éppúgy, mint az a két törpe faj, amelynek egyedeiből egyszerre négyet lehet egy gyufásdobozba elhelyezni. A kaméleon igen furcsa ki­nézésű állat. Amikor az ember különleges formájú fejét, a göd­reibe félig illeszkedő szemeit, groteszk testét és szokatlan uj­jait nézi — az az érzése támad —, mintha egy sci-fi novella il­lusztrációját szemlélné. Az igazi furcsaságok azonban a kaméle­on viselkedésében, „illuzionista képességeiben” rejlenek. A kaméleon színváltoztató ké­pességéről még a közmondások is megemlékeznek. Kevésbé is­mert azonban ennek a színvál­toztató képességnek a mechaniz­musa. Egyes primitív népek a kaméleon színváltozásait misz­tikus képességnek tartják, pedig ez egyszerű élettani jelenség. A színváltozás feltétlen reflexek alapján, tehát nem a kaméleon akaratából történik. Magyarán mondva a kaméleont nem lehet betanítani erre a színváltozásra, amelyet mechanikai és fizikai reakciók váltanak ki, tehát hi­deg, meleg, éhség, fáradtság, fé­lelem, harag stb. Mi a magyarázata ennek * szín változtatásnak? A kaméle­onnak többréteges bőre van. A felső egy áttetsző réteg, amely alatt színező pigment és zsír- golyós sejtek találhatók. Itt ke­veri a természet a sárga színt. A mélyebben fekvő bőrrétegek­ben barna, vörös és fekete szí­nező anyagokat tartalmazó sej­tek vannak. A színkeverés a fel­ső és az alsóbb rétegek kölcsön­hatásainak függvénye. A kaméleon festői színekben rí um akkumulátor mindössze 13 kg súlyú. Négy ilyen telep kell ahhoz, hogy a háttérben látható elektobusz 180 kilométernyi utat egyfolytában megtehessen. Mind a közbenső állomásokon, mind a végállomáson a kén-nát­rium akkumulátor a hálózatról könnyen és gvorsan tölthető. pompázik, sárga, barna, vöröses árnyalatok dominálnak színe« „ruhájában”. Az állat azonban nem képes arra, hogy zöld kör­nyezetben teste zöld árnyalatú legyen, álcázása tehát nem min­dig alkalmazkodik a környezet szénéhez. A másik álcázó képessége az, hogy órákig, napokig tökéletes mozdulatlanságban képes egy­beolvadni például egy faággal. Még légzése sem hallható. Ke­vésbé ismert tulajdonsága a lomha helyzetváltoztatása. Las­súsági rekordjaiban a csigát is felülmúlja. A kaméleon a természet nagy „lesipuskása”. Órákig mozdulat­lanul pihen egy ágon, semmi életjelt nem mutat. Egyszer- csak hirtelen „kilő” nyelvével és máris eltűnt az a rovar, amely tőle 20 centiméter távolságban az előbb még békésen zümmö­gött. Igen pontos céllövő, ritkán talál mellé. Szembogaraival mé­ri be áldozatának a távolságát Hosszú nyelvét mint lasszót al­kalmazza és villámgyorsan visz- szahúzza szájába a zsákmányt. Az előbb említett madagaszkári óriás kaméleon egeret, gyíkot, tehát nagyobb falatot is „meg­lasszóz” ezzel a módszerrel. Spanyolország déli vidékein az ember igyekszik háziállatnak beidomitani. Fogságban eleinte nem valami kellemes partner, sokszor meglasszózza, megmarja az ember élelmet kínáló ke^ét. Később azonban fokozatosan szelídül. Spanyolországban légy­fogónak használják. Igen nagy szorgalommal lövi össze a szo­bában a legyeket. Igen falánk állat, a A-spanyolok eltávozva hazulról otthon hagyják a szo­bában házi kaméleonjukat, kö­zelében fűszerezett nyers húst hagynak. Erre szállnak a le­gyek amelyeket a kaméleon egymás után kilövöldöz és el­fogyaszt. Az állatvilág nagy le- sipuskása tehát kissé hétközna­pi, de hasznos egészségügyi fel­adatra is alkalmas. Á „lesipuskás" kaméleon

Next

/
Thumbnails
Contents