Békés Megyei Népújság, 1975. december (30. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-21 / 299. szám
KOROSTAJ m___ ____.___ ■ • - ■ _________^ t K ULTURÁLIS MELLÉKLET Szellemi köreteink kát; ezek a könyvek az előbbieknél javarészt jóval hosszabb utat tesznek meg, hírt adva rólunk azokon a távoli földrészeken is, ahol mostanáig azt sem igen tudták, hogy a világon vagyunk. Hiba volna azonban a könyvek hatását túlbecsülni. Rajtuk kívül is varnak szép számmal szellemi követeink a nagyvilágban. Szinte lehetetlen megállapítani, közülük melyek hatása a legszámottevőbb. De annyi bizonyos: aki némileg alaposabban akar tájékozódni felőlük, nem nélkülözheti az olvasnivalót. Másrészt az ízléses, jó könyv föl is kelti az érdeklődést irántunk. Erről tanúskodik a többi között az ősszel Belgrádban rendezett nemzetközi könyvkiállítás sajtóvisszhangja: „Magyarország kicsinységét megcáfoló könyvnagyhata- lom — írta a jugoszláv fővárosban látottak alapján a nyugatnémet Frankfurter Allgemeine < Zeitung. — Nagy kár, hogy ezt időn- kint újra és újra föl kell fedeznünk. Magyar könyvekkel ugyanis csak nemzetközi könyvbemutatókon lehet találkozni. Pedig jó volna máskor is ...” Csakugyan jó. Ámbár ez sem kizárólag rajtunk múlik. Éppen Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja mondta el a párizsi Le Monde-ban nemrég megjelent nyilatkozatában : „Nekem például különösen szívügyem volna, ha híven mutatnák be Franciaországban a magyar kultúrát. 1974-ben Magyar- országon 71 francia művet adtunk ki, Franciaországban pedig csak három magyar könyv jelent meg> S tegyük tüstént hozzá: jó néhánv más országban is hasonló a helyzet. Hogyan lehetne változtatni rajta? Szinte közhelyszámba illő módon: hatásosabb (propagandával, sokrétűbb tájékoztatással, átgondoltabb kereskedelem, politikával. Egyebek között jobban ki kellene használni azt a lehetőséget, amelyet a „második” Magyar- ország megtestesít. A határainkon kívül, szétszóródva a világban hozzávetőlegesen tízmillió magyar él. Minden bizonnyal túlnyomó részüket mindmáig ro- konszenv fűzi az óhazához, s csak az elenyésző kisebbség nem hajlandó megbékélni szocialista rendünkkel. A többség azonban kapva kap a többi között azokon a könyveken, amelyeket címükre ezekben a napokban-hetekben indít útnak a posta. Vajon ésszerűen válass- tották-e ki a nékik szánt köteteket az ajándékozó rokonok-Ismerősök ? Csakugyan azokat küldik-e el, amelyek az ő ízlésük szerint valók, az ő kíváncsiságukat elégítik ki? S gondolnak-e például az itteni- ek arra, hogy nerricsak klasszikus alkotásokkal szerezhetnek örömet, hanem az új magyar irodalom, az új magyar művészet könyveivel is? Sőt, népszerű-tudományos, ismeretterjesztő művekkel vagy éppen világszerte megcsodált gyermekkönyveinkkel is? Fölhívja-e valaki a figyelmüket rá: történelmünk fordulópontjainak — például a honfoglalásnak, Mohácsnak — újszerű értékeléséről szóló műveink mennyit segíthetnek a külföldön élő magyarok világszemléletének, magyarságtudatának formálásában ? Ezekre a kérdésekre nemigen tudunk válaszolni. De már az sem haszontalan, ha eszünkbe villannak, amikor szellemi követeinket útjukra bocsátjuk. Veszprémi Miklós Kiállításról kiállításra Zrenjcmini ismerősünk: Wanyek Tivadar kiállítása a Műcsarnokban I destova negyedszázada írta Illyés Gyula: „A vendég- és szabadságszerető, a lovagias és deli helyéit Nyugaton ma' a magyar név: nagyotmondó és hatalmaskodó, kérkedő és műveletlen népegyveleget idéz.” Cikkének összegzése tulajdonképpen írásának címe is: „Hírünk a világban riasztó”. Azóta — mint mondani I szokás — sok víz lefolyt a Dunán. Egy világ választ el' bennünket a 30-as, 40-es évek pöfíetegségeitől. Immár csakugyan nem „egy kicsit parádésan, egy kicsit kérkedőn” állunk ki a világ tekintete elé.. Korántsem Rákóczit, Kossuthot emlegetjük, hanem inkább köz- napjainkba igyekszünk beavatni a határainkon kívül élőt. Lehetőleg tárgyila. gosan, kérkedéstől, rózsa- színűségektől mentesen. önmagunk józan megítélése nem I ritkán mégsem találkozik hasonló tárgyilagossággal. A hazánkba látogató idegen naiv rácso- dálkozása éppen úgy tanúskodik erről, mint a külföldet járó magyart körülfogó kíváncsiskodás olykor meglepő tájékozatlansága. Mindez persze, érthető. Hiszen mi is csak az utóbbi években döbbentünk rá ■ mulasztásainkra. Errol a többi között a következő adatok tanúskodnak: még 1962-ben sem érte el a határainkon kívülre szállított könyvek értéke a hazai forgalom 1 százalékát. Am három évvel később a 778 millió forintos évi forgalom 7 százaléka már a külföldre jutott kötetekből származott. Egy év múlva újabb 1,5 százalékos forgalomnövekedés történt, s a 70-es évektől kezdve a magyar könyvekre költött pénz minden 100 forintjából mintegy 10—12 a határainkon kívüli olvasó kezébe kerülő kötetek ára. önelégültségre ugyan semmi okunk, de az tagadhatatlan, hogy az idézett adatok jól érzékeltetik szellemi, horizontunk fokozatos kiszélesedését. A Kultúra, Könyv- és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat . a megmondhatója: évről évre örvendetes gyorsasággal növekszik — különösképpen ünnepek előtt — a külföldre feladott könyvek száma. S ez csak a forgalom egy része; igen sok magyar kötet a jugoszláviai, csehszlovákiai, romániai és a kárpát-ukrajnai kiadókkal kialakított, közös könyvkiadás keretében indul útra Budapestről Újvidékre, Pozsonyba, Er- ' délybe és Kárpátaljára, örvendetesen gazdagítva az ottani könyvesboltok választékát. S ne feledkezzünk meg a szintén évről évre terebélyesedő idegennyelvű könyvkiadásról sem: tavaly például már csaknem 700 kötet több mint 2,5 millió angol, francia, német, orosz nyelvű példá- , Bya hagyta el nyomdái nEgy héttel ezelőtt nyitották meg Budapesten Wanyek Tivadar zrenjanini festőművész kiállítását a Műcsarnok három termében. A művész régi ismerősünk, az evidéki festőművészek barátja, jó ismerőse, hiszen jugoszláviai testvérvárosunkban él, alapító tagja és igazgatója volt I az Écskai Művésztelepnek és a Modern Képtárnak. E sorok Írója is többször találkozhatott vele, hiszen Wanyek Tivadar Békéscsaba és Zrenjanin testvéri kapcsolatainak lelkiismeretes művelője, élesztője és kibontakoztatója volt és az ma is. Általa kerültek szorosabb ismeretségbe) a békéscsabai, gyulai festők a zrenjaniniakkal, akik — akár a mieink odakint — többször állítottak már ki Békéscsabán is. Közöttük Wanyek Tivadar gyűjteményes tárlatára emlékezünk a legszívesebben, 1968-ban fogadta a képeit a város múzeuma. A műcsamokbeli kiállítás katalógusában dr. Pavle Vasic írt előszót, vagy inkább arcképvázlatot a művészről, emberi vonásairól és művészetének alakulóformálódó jegyeiről. A most 65 éves Wanyek Tivadar nagy utat tett meg addig, amíg eljutott egészen eredeti, sajátos formanyelvéhez, kifejezési módjaihoz. Végig élte a váltakozó korok különböző stílusszakaszait, festői látásmódok szövevényében haladt előre önmaga mostani megvalósításáig. Évek, évtizedek bontakoztatták ki benne az erőteljesebb kontúrok iránti igényt, az ösz- szecsengő színharmóniák kutatását, és bizonyos naív szemléletet is, mely eredendően következik környezetéből, a bánáti táj hangulataiból, rekvizi tumaiból. Wanyek újabban különös világba kalauzolja nézőit. Parasztházak ablakain benéző, szobáiban szemlélődő világ ez, melyben nincsenek élőlények, nincsenek emberek. Mindez azonban csak látszat, mert egy-egy ' széktámla, asztalokra, más tárgyakra terített lepel különös me- tamarfózis által emberekké változik, és mozgásba hozza az amúgy statikusnak tűnő képi világot. „Van valami e képek statikusságá- ban, ami egyidejűleg nyug. talanítja és vonzza az embert — írja az előszóban dr. Pavle Vasic. Ez egyébként is a szürrealista festészet egyik jellegzetessége. A művész látomásait minden mesterkéltség és tetszetősség nélkül, gazdag színértékű kompozíciókban veti vászonra; képein azonban felfedezhető némi racionalizmus is ... Rokonszenves alkotó, sőt olyannyira kedves, hogy képeinek szemlélője boldog, hogy álmainak és várakozásainak menedéket találhat ebben a világban.” Találó szavak, ezt a budapesti tárlat egyértelműen bizonyítja. A hárorrf terem igazi és nem gyors élmény, Wanyek képei előtt elgondolkozni kell, és töprengeni a magányról, az örömről, a közös boldogságról és a körülöttünk létező tárgyak és az ember kapcsolatairól, egymásra hatásáról. Előszeretettel fest gépi szerkezetnek tűnő emberalakokat, mégsem a fogaskerekek csikorgását véljük hallani azokból, és nem is a mozgató zsinórok suhogását, hanem szavakban ki sem fejezhető vonzást érzünk, mely a festő világába invitál. Abba a világba, ahol úgy tűnik, béke van, csend és melankólia, de vidámság is; sokszor pedig valami bővérű öröm vérhullámai morajlanak át a vásznak síkján, egészen a szemlélőig. Nincs értelme külön-kü- lön képekre hivatkozni, olyan tárlat ez, amely ösz- szességében hat leginkább. Ezért érdemes időt szakítani rá, meg azért is, hiszen a kiállító a békéscsabai művészetbarátok régi ismerőse. Sass Ervin Wanyek Tivadar Menyasszonyöltöztetés Hitvallás Vajnai László Ugye jó lenne / , • egységes nyelven szólni ezer különböző helyett, s a cél érdekében összehangolni elveket, elektronikus, kozmikus, hipermodern gépeket, és összefoltozni a cafatokká bombázott világot, hogy az ég kristály-kupolája alatt mindenkire ragyoghasson a Nap. Ugye jó lenne a milliónyi képletből kidolgozni a valós megoldást; az emberiség harmóniájának Thales-tételét, s a tengerek és szárazföldek éléstáraiból jóllakatni az éhezők tömegét. * És Grönland jégkunyhóitól az afrikai szavannákig, jó lenne elbeszélgetni — teli gyomorral, a makulátlan békéről, és a makulátlan szabadságról. Bevallom, ez a vágy bennem legyőzhetetlen. És utolsó versemig arra törekszem, hogy BENNED is az legyen. r Alom és ébrenlét között Szűdy Géza Alom és ébrenlét között Két tovabotló perc között Amíg körmöm nő és szakállam Két idegsejt két csillaga között Indul valami áram Valami olvadt ércpatak P.lazmahőfokú gondolat Mily tüzet táplál a tüdő A bordák rácsai alatt Denevérszárnyon csapkod az idő Ablak csukódik csendesen { Mögötte homály rejtelem A kemény dióhéjba zárva Ott-e a mag Vagy csak a hiánya Hirtelen villám Elvakulsz Szög a falón Szögön a kulcs Biztatón ad jelet Hogy zárt a rend De nyitni is lehet I
