Békés Megyei Népújság, 1975. november (30. évfolyam, 257-280. szám)
1975-11-12 / 265. szám
Jóváhagyták m Angolai Népij Köztársaság alkotmányát F»>' Elutazott a* SZMBT-delegáció A Szovjet—Magyar Baráti Társaság háromtagú delegációja Mihail Afanaszjevics Szolov- jevnek, az OSZSZSZK Állami Filmbizotteága elnökhelyettesének vezetésével elutazott Budapestről. KGST-értekezlet Berlinben Berlinben megnyílt a szocialista országok tudományos akadémiái képviselőinek értekezlete, mely azt hivatott előmozdítani, hogy az akadémiák fokozottan járuljanak hozzá a műszaki-tudományos fejlődéshez. Czinege Lajos látogatása Ausztriában Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter hivatalos ausztriai látogatásának második napján, kedden Becs belvárosában megkoszorúzta az osztrák hősi emlékművet. Ezt követően Czinege Lajost, fogadta dr. Rudolf Kirchschléger osztrák szövetségi elnök. A találkozón jelen volt dr. Nagy Lajos nagykövet, hazánk bécsi nagykövetségének vezetője is. A miniszter délután kíséretének tagjaival együtt Bécsből Wiener-Neustadtba utazott, s ott megtekintette a katonai akadémiát és a várat. A látogatás Az MPLA népi felszabadító fegyveres erői ■— a FAPL.A — alkotják a köztársaság reguláris fegyveres erejét Kedden délelőtt a luandai városházán bekitatták tisztségébe Agostinho Netot, az Angolai Népi Köztársaság első elnökét. Neto, valamint az ország első független kormánya letette a hivatali esküt. Luandában nyilvánosságra hozták az Angolai Népi Köztársaság alkotmányát, amelynek végleges szövegét hétfőn hagyta jóvá az MPLA Központi Bizottsága. Az alkotmány értelmében az Angolai Népi Köztársaság szuverén, független és demokratikus állam; politikájának alapja az imperialístaellenes harc. A kormánynak az a feladata, hogy harcoljon az ország területi egységének' helyreállításáért. Az új köztársaság elismeri az ENSZ alapokmányát. Az ország elnöke az MPLA elnöke. A köztársasági elnököt munkájában a Forradalmi Tanács segíti. Ez az MPLA Politikai Bizottságának és a FAPLA vezérkarának tagjaiból, valamint az MPLA Politikai Bizottsága által kijelölt néhány további ^ személyből áll. A Forradalmi Tanács határozza meg az ország bel. és külpolitikai irányvonalát. Az Angolai Népi Köztársaság legfelsőbb szerve a Népi Gyűlés, amelynek tagjait később meghatározandó szabályok szerint választják meg. A politikai és a gazdasági irányvonal alapjait az MPLA Politikai Bizottsága dolgozza ki. A köztársaság elnöke egyszemélyben betölti a FAPLA főparancsnokának tisztségét Is. Az Angolai Népi Köztársaság alkotmánya meghirdette az állam és az egyház szétválasztását, biztosítja a vallásszabadságot. Az országban, található természeti kincsek az állam tulajdonát képezik. Az állam biztosítja a gazdasági élet irányítását; a gazdaságfejlesztés tervezését. A nemzetgazdaságilag szükséges ágazatokban a magántőke továbbra is kifejtheti tevékenységét. Az Angolai Népi Köztársaság nem léo be semmiféle katonai szövetségbe és nem engedélyezi, hogy területén idegen támaszpontokat létesítsenek. Á szovjet ENSZ-delegácío a leszerelési világkonferenciáért Az ENSZ-közgvűlés 1. számú politikai bizottsága folytatta a leszerelési vitát. Alekszej Ros- csin szovjet nagykövet a vitában hangoztatta, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzet kedvez a leszerelési kérdések megvitatásának. A leszerelés kérdései most, az európai biztonsági értekezlet sikeres befejezése után egyre jelentősebbek lesznek, mivel megoldásuk folyamata előmozdítja a feszültség enyhülésének további elmélyítését és visz" szafordíthatatlanná válását. A Szovjetunió — hangoztatta Roscsin — ismét kifejezi azon készségét, hogy együttműködik minden állammal a leszerelési világkonferencia minél előbbi összehívásának érdekében. Más kérdésekről szólva a szovjet diplomata hangsúlyozta, hogy kormánya nagy jelentőséget tulajdonít az a tomíegy vérmentes övezeteknek, és arra törekszik, hogy a világ különböző térségeiben minél több ilyen zóna jöjjön létre. A szovjet leszerelési javaslatokat támogatta G. Berge norvég ENSZ-delegátus. Kijelentette, hogy a nukleáris kísérletek teljes és általános tilalmáról szó" ló javaslat fontos kezdeményezés, amely megszüntethetné minden közegben a nukleáris robbantásokat (TASZSZ) után, az esti órákban a magyar katonai küldöttség visszatért Becsbe. Czinege Lajos tiszteletére vacsorát adott vendéglátója, Karl Lütgendorf dandártábornok, osztrák hadügyminiszter. Lütgendorf a vacsorán mondott pohárköszöntőjében esyebek között hangsúlyozta: „Magyarország és Ausztria élő példája annak, hogy különböző társadalmi és politikai rendszerek békésen élhetnek egymás mellett, ha az egymás mellett élést a kölcsönös tisztelet és megértés, va’a- mint az egymás belügyeibe való be ners-avatkozás elvei vezérlik”. Czinege Lajos válaszában rámutatott: ,A magyar—osztrák jószomszédi viszonyt tovább erősítjük s az országaink, hadseregeink közötti eddigi kapcsolatok ehhez jó alapul szolgálnak. Megelégedéssel tölt el bennünket, hogy a két ország kapcsolatai a szívélyes, jószomszédi viszony alapján fejlődnek, hogy államaink kapcsolata kiegven- súlvozott”. A miniszter kijelentette még: „A semleges Osztrák Köztársaság és a' Magyar Néoköztár- saság a kölcsönös megértés szellemében küzd és dolgozik az egyetemes béke megszilárdításáért, a közép-európai térség viszonyainak konszolidálásáért” Ä vietnami nép üdvözli az egyesítést A hanoiak megelégedéssel és osztatlan örömmel fogadták az ország egyesítésének tervét. A nemzetgyűlés határozata nyomán máris megélénkült a politikai tevékenység. A Nhan Dan, a párt központi lapja keddi számában jelenti, hogy a haiphongi kikötő és a cementgyár munkásai, a Hai D'uong-i porcelángyár dolgozói, Hai Hung tartomány szövetkezeti parasztsága nagygyűléseken köszöntötték az ország egyesítésének tervét. A Nhan Dán Vietnam kulturális hagyományiról indított sorozatot, felsorakoztatva a közös történelem, a közös kultúra, a közös küzdelmek bizonyítékait. Már az ősi mondák is közös forrásból fakadnak — írja a lap. A kulturális egység volt az egyik nagy erő, amely képessé tette a vietnami népet a mindenféle elnyomók és kizsákmá- nyolók elleni kitartó harcra. A lap történelmi példák sorával igazolja, hogy a gyakori szabadságtörekvések, felkelések — északon vagy délen robbantak is ki — az egész ország haladó erőit csatasorba állították. Külpolitikái kislexikon OLASZORSZÁG Főkormányzói „puccs Ausztráliában Világszerte meglepetést, sőt, megütközést keltett az a bejelentés, hogy sir John Kerr, Ausztrália főkormányzója felmentette tisztségéből Gough Whitlamot, az ország eddigi kormányfőjét. Az indokolás körülbelül úgy hangzik, hogy mivel az ellenzéki ' konzervatívoknak hosszabb ideje sikerült rendre leszavaznia a munkáspárti kormány költségvetési javaslatit, a helyzeten változtatni kellett, különben „megbénul az ausztrál törvényhozás munkája”. Az igazság az, hogy áz alsóházban, amely az angol mintájú államirányításban kétségtelenül a fontosabb képviseleti szerv, Whitlam pártja többségben volt. A felsőházban, a szenátusban viszont az ellenzéki toryk, vagyis konzervatívok voltak az urak — és ezt alaposan ki is használták. A toryk >— ez nyílt titok — alig várták már a költségvetési javaslat beterjesztését. Eltökélt szándékuk volt, hogy ezt a fontos, az államigazgatás menetében nélkülözhetetlen dokumentumot „megfúrják” — és ezzel lehetetlenné teszik a törvényhozási ülésszak — és a kormányzat — zavartalan munkáját. Ilyen obstrukciós politika azonban nem először fordul elő Ausztráliában — és természetesen más országokban sem. Ilyenkor azonban általában az történik, hogy nemcsak az alkotmány betűjének, hanem szellemének jegyében, az illetékesek igyekeznek a válságot „békés eszközökkel” megoldani. Az államfőt, az ausztrál esetben II. Erzsébet királynőt képviselő főkormányzó csak akkor folyamodhat — vagyis ezúttal: folyamodhatott volna! — a végső lépéshez, a kormányfő szabályos leváltásához, ha valóban az állam érdekeit alapvetően veszélyeztető, rendkívüli helyzet forog fenn. Ilyesmiről szó sem volt. Kerr főkormányzó mégis megfosztotta hivatalától a nép által törvényesen megválasztott kormányfőt és Malcolm Fraser ellenzéki vezér személyében olyan párt képviselőjét juttatta bársonyszékbe, amely álulmct- radt a választásokon! Nem csoda tehát, ha ezt a fejleményt nemcsak maga Whitlam és az egész ausztrál szak- szervezeti mozgalom, hanem bélés külföldi megfigyelők is Ausztrália történetében példátlanul kihívó döntésnek nevezik. Mivel Whitlam mind bel-, mind külpolitikájában haladó gyakorlatot valósított meg, nem nehéz kitalálni, milyen erők állhatnak a különös főkormányzói határozat mögött. Olaszország 301249 négyzetkilométer területű, S3,4 millió lakosú köztársaság Dél-Európában. A lakosság 98 százaléka olasz, 0,3 százaléka friuli, 0,1 százaléka francia és 1,4 százaléka egyéb nemzetiségű. A tőkés világ egyik vezető hatalma. Az olasz export a tőkés világ kivitelében 3,9 százalék, az import a tőkés világ behozatalából 5,3 százalékkal részesedett 1974-ben. A tőkés világra ható gazdasági visszaesés Olaszországban is érvényesül. Az ország bruttó nemzeti termékének értéke — nyugati becslések szerint az idei évben 3 4 százalékkal lesz alacsonyabb a tavalyinál. Az év első nyolc hónapjában az infláció mértéke 6,8 százalékos volt. f 1973. szeptemberében 667 000 munkanélkülit tartottak nyilván, ami a foglalkoztatottak 3,4 százalékát jelenti. A részlegesen foglalkoztatottak 3 milliós tömege az összlétszám 15 százalékát teszi ki. A munkanélküliséget fokozhatja Nyugat-Európa országainak gazdasági visszaesése, mivel 2,3 millió olasz vendégmunkás dolgozik ezekben az államokban. A magyar—olasz külkereskedelmi forgalom az év első félévében 1 671 millió devizaforint értéket képvisel. A magyar export 732 millió (ebből mezőgazdasági termék 494'millió, gépipari termék 15 mil'ió) devizaforint, a behozatal értéke -edig 989 millió (ebből 700 millió anyag, félkésztermék, gépipari termék 124 mil- Ué> devizaforintot tett ki. Lisszabon [ Az ideiglenes kormány az im-1 port korlátozásával és a kivitel ösztönzésével „bizonyos felesleges fogyasztások” csökkentésével, áremelésekkel, az adók növelésével, szigorú takarékossági intézkedésekkel (elsősorban az energia-ellátás terén), végső soron pedig egyes alapvető élelmiszerek adagolásának bevezetésével kíván hozzájárulni a ter- melőberuhá&ások élénkítéséhez Külföldi hiteleket és egyéb gazdasági segélyeket is kész igénybe venni. Aranytartalékainak „mozgósítása” érdekében pénzügyi megállapodást köt az amerikai Citycorp bankkónszemnal, amelytől kölcsönre számít. Az Európai Gazdasági Közösségtől azt reméli, hogy elősegíti a textiltermékeinek, s bizonyos mezőgazdasági cikkeinek közös piaci értékesítését. A kormány azt tervezi, hogy az év végéig befagyasztja a kollektív szerződésekről szóló tárgyalásokat. Nem engedélyezi a 12 500 escudónál magasabb bérek emelését és 15 százalékkal csökkenteni kívánja a legmagasabb béreket. 2 Bimmomsrrr 1975. NOVEMBER 12. Ä portugál kormány gazdasági terve