Békés Megyei Népújság, 1975. november (30. évfolyam, 257-280. szám)

1975-11-26 / 277. szám

A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Kőfelező védőoltás gyermekbénulás ellen Am egészségügyi miniszter utasítást adott ki a járványos gyermekbénulás elleni 1975—76. évi védőoltásokról. A védőoltá­sokat a megyei tanács egészség- ügyi feladatokat ellátó szak- igazgatási szervének kell vég­rehajtani, megszerveznie. A há­rom típusú poliovírust tartalmazó vakcinát, csep­peket, megszabott idősza­kokban kell megkapniuk a gyermekeknek. Az első típust 1975. december 1—6. között, a hármas típust 1976. január 19— 24. között és a kettes típust március 1—6. között. Ezekben ; az időszakokban azokat a S gyermekeket kell oltani, akik 1972. október 1. és 1975. szep­tember 30-a között születtek Oltani kell az 1975. október 1. és december 31. között született csecsemőket is, a kettes típusú vakcinával 1976. március 1—6. között. A járványos gyermekbénulás elleni vakcina a kanyaró- és a Fiatalodnak az NDK- menyasszonyok Az NDK-ban 1967-ben húsz­ezren kötöttek házasságot, 1974- ben pedig száznegyvenezren. Miközben a házasságkötések száma emelkedik, a házasulan­dók átlag életkora csökkenő tendenciát mutat. 1955-ben a férfiak többsége 30 éves korában, a hatvanas évek közepén 28 évesen állt > z anyakönyvvezető elé. A mosta­ni vőlegények átlag életkora már csal? 26 év. A házasságra lépő nők jelen­legi átlag életkora 24 év, 1955- ben még 26 év volt. A házasságkötések kb. 75 szá­zaléka mindkét fél számára el- aő házasság. himlőoltást kővető négy hét el­telte után, a diperteoltást köve­tő két hét után adható! Lázas gyer­meknek járványos gyermekbé­nulás elleni oltást nem szabad adni. Nem részesíthetők oltás­ban azok sem, akik az oltás ideje előtt két héttel műtéten estek át Első ízben oltandók- nál az elhalasztandó műtéteket ajánlatos az oltást követő ne­gyedik héten elvégezni. A jár­ványos gyermekbénulást köve­tő oltás után két héttel bármi­lyen más oltás elvégezhető. lottó A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a tv- lottószelvény sorsoláson öttalá- latos szelvény nem volt. Négy- találatos szelvénye 19 fogadó­nak volt, nyereményük egyen­ként 145 368 forint. Három ta­lálata 3 011 fogadónak volt, ezekre egyenként 459 forintot, a kéttalálatos szelvények száma 95017 darab, ezekre egyenként 18 forintot fizetnek / aMeseMiMűSOfloaNO Évente 930 ezer pór cipő Az EndrőcM Cipész Szövetkezet az ötéves tervidőszak során ala­posan fejlesztette termelését, mely a rekonstrukció eredménye­ként az 1969-es évi 602 ezer párról erre az évre évi 930 ezer pár női cipőre növekedett. Termelésük 75 százalékát exportál­ják és az endrődi cipők a nyugati országok üzleteiben is kere­settek. Képünkön a szövetkezet modem gépekkel felszerelt szabászműhelye látható Nem jelentkeztek a gépkocsinyertesek Megyénkben — amint azt az Országos Takarékpénztár me­gyei igazgatóságán elmondták — népszerűek a gépkocsinyere- mény-takarékbetétek. Ezzel kapcsolatban arról . is tájékoz­tattak, hogy az OTP-nél, a pos­tánál és a takarékszövetkeze­teknél több mint 38 ezer 5000 és 10000 forintos betétkönyvet kezelnek. A szerencsével sem állnak hadilábon a nyeremény- betétkönyvvel rendelkezők, hi­Liszf Ferenc- pályázol A Fővárosi Tanács és a Liszt Ferenc Társaság 1976-ban pá­lyázatot hirdet Liszt Ferenc életére és műveire vonatkozó tudományos-népszerűsítő jellegű tanulmányok megírására. A 70 —90 oldalas pályaműveket — esetleg kép. és kottái llusztrá- ciókkaí — három gépelt pél­dányban, 1976. május 31-ig le­het a Liszt Ferenc Társaság címére (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.) elküldeni. A pá­lyázatokat neves zenetudósok­ból álló zsűri bírálja majd el, az eredményt a társaság jövő évi őszi közgyűlésén teszik köz­zé. A jeligés pályázaton bárki '■észt vehet, az első díj 20 000 forint, a második díj nyertese 16000 forintot, a harmadik díj Szenese 12 000 forintot kap. szén eddig 576 személygépko­csi talált ily módon gazdára megyénkben. A szerencse néha feledékenységgel Is párosul, mert öt gépkocsinak még nem jelentkezett a tulajdonosa. Ezért hasznos lenne, ha az 5000 forintos gépkocsinyeremény-be- tétkönyv tulajdonosok egyeztet­nék a betétkönyveik számát, a következőkkel: 534 175, 534 571, 542 677, 573 175, 176 916. Ezek a betétkönyvek ugyanis az el­múlt sorsolásokon gépkocsit nyertek. Arról Is tájékoztattak az OTP megyei igazgatóságán, hogy legközelebb gépkocsinye- reménybetétkönyv-sorsolást no- vember 26-án, azaz ma és 27-én Budapesten a MÁV Utasellátó Vállalat kultúrtermében rendezi az OTP. A sorsoláson az 1975. július 30-ig váltott és október 31-én még érvényben levő be­tétkönyvek vesznek részt. Fgymillié dolláros zsákmány Levélkézbesítői egyenruhába öltözött fegyveresek támadták meg egy New York-i garázsban hétfőn a postaszolgálat egyik szállítókocsiját. A járműveze­tőt megbilincselték, szemét be­kötötték és az autó padlójára fektették, maguk pedig a jár­művel elindultak a város ut­cáin — hátuk mögött kb. egy­millió dollár értékű gyémánttal és más drágakővel. Többszöri megállás után a furgon kiürült, a rablók elmenekültek. A hát­rahagyott gépkocsivezető nagy nehezen kiszabadította magát és értesítette a rendőrséget. XJSZ-#$ek az úttörőkért A Mezőkovácsházi Hunyadi János Gimnázium KlSZ-alap- szervezetének fiataljai három úttörőrajt láttak vendégül a napokban. Az úttörőszövetség közelgő harmincadik évforduló­ja alkalmából megrendezett dél­utánon először aszfalt rajzver­senyt rendeztek a pajtásoknak, akik a KXSZ-esek és úttörők kapcsolatáról készítették rajzai­kat Aie «Bt követő vetélkedőn a tanárok és ifivezetők Is jól szerepeltek, hiszen a gyerekek tájékozottságról tettek tanúbi­zonyságot. Nagy sikert aratott a pol-beat dal tanulás, majd a zenés gépírás-bemutató. A pajtások és a patronáló KISZ-szervezet ismerősökként váltak el egymástól a kellemes délután után, s egyben elhatá­rozták, hogy a jövőbe® is fenn­tartják a kapcsolatot. MA; mS. NOVEMBER *6. SZERDA Virág napja A Nap kél 7.03 — nyugszik 15.58 órák©? A Hold nyugszik 12.09 órakor Százhúsz év­vel ezelőtt, 1855. november 26-án halt meg — 57 éves ko­rában — Adam Mickiewicz, ki­váló lengyel költő és forra­dalmár. Elszegényedett nemesi család­ból származott. Már a vilnai egyetem hallgatójaként vezető szerepe volt az egye­temi forradalmi mozgalom­ban, ezért 1824-ben Orosz­országba száműzték. Kapcsolat-, ba került a dekabristákkal, akiknek eszméi — és Puskin költészete — maradandóan ha­tottak fejlődésére. Száműzetésé­ben születtek a Krími szonet­tek, a leíró költészet e remekel. Balladáihoz, románcaihoz a nép- költészetből merített ihletet. Költeményeit a hazaszeretet pá­tosza, a társadalmi egyenlőtlen­ségek mélységes elítélése tölti el. Az irodalmi nyelvet az ele­ven népnyelv használatával frissí­tette fel. Az 1830—31. évi len­gyel felkelés után Párizsban élt; itt született fő műve, a lengyel nemzeti eposzként elismert Pan Tadeusz című költői elbeszé­lése. A szabadságmozgalom megse­gítés éré 1848-ban Olaszország­ban lengyel légiót szervezett; 1849-ben Párizsban haladó na­pilapot szerkesztett, melyben többek között állást foglalt a magyar szabadságharc ügye mellett. Élete utolsó éveiben mély hazafiságtól áthatott ver­sekben siratta a lengyel, s ál­talában az európai szabadság ügyének kudarcát Törökország­ban halt meg. Művel nálunk is ismertek. Tanácskozás a Hortobágyi Nemzeti Park fejlesztéséről Az idei munkát összegezte és az 1976-os programot hagyta jóvá kedden Debrecenben tar­tott ülésén a Hortobágyi Nem­zeti Park Igazgatósága. Sala­mon Ferenc igazgató tájékozta­tójában elmondotta: terv sze­rint valósul meg az a célkitű­zés, hogy a pusztát mostani ál­lapotában őrizzék meg. Számos rekonstrukció valósult meg, il­letve kezdődött. Elkészült a nemzeti park térképe, amely a szigorúan védett és védett te­rületek mellett megjelöli azt a területet, ahol a turisták mo­zoghatnak. Számbe vették a pusztai csárdákat, s ebből a medgyesit az ősz folyamán mú­zeumnak már be is rendezték. A Debrecenből a Hortobágyra vezető kövesút mellett, a pusz­ta „bejáratánál” álló csaknem 200 éve épült Kadarcs-csárda kezelési jogát is a nemzeti park kapta meg, s megkezdték a ré­gi épület felújítását. A tiszafü­redi Községi Tanács 24 helyi­ségből álló kastélyt bocsátott a j nemzeti park rendelkezésére négy hektáros parkkal. Ennek felújítása ez évben befejező­dik, s itt lesz a hidrobiológiái és biológiai alközpontjuk. A Balmazúi város határában, a Csegei út menti régi iskola Is a nemzeti park birtokába ke­rült. Felúiították a kilenclyukú híd mellett a régi körszínt, ahol a nemzeti park élővilágát mu­tatják be, több nyelvű diavetí­téssel. Nagyivánon vendéghá- i zat rendeztek be, amely kutató­id *^0*7 ti feladatot la kapott. Hideg idő Várható Idő. járás ma es­tig: általában bevés felhő, havazás nél­kül. A he­lyenként még élénk északi szél tovább mérséklődik, A hajnali órákban egy-két he­lyen köd. Hideg idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet: általában mínusz 6, mí­nusz h Yok között, egy-két hó­val borított helyen mínusz 15 fok körül. Legmagasabb nappali hő. mérséklet: plusz 1, mínusz 4 fok között. — TERMÉSZETVÉDELEM, kör­nyezetvédelem címmel Béres Ist­ván szakfelügyelő tart előadást Gyulán, a TIT természettudomá­nyi előadótermében csütörtökön, november 27-én, délelőtt 11 óra­kor. — OSZTRIGACSÚCS. A flori­dai Sarasotában Vernon Bass, a helyi közoktatás apostola 17 perc 32 másodperc alatt 588 osztrigát kebelezett be. A világrekorder osztrigaevő is a versény után el­mondta, azért vállalkozott a nem mindennapi kísérlettel, mert ez­zel is fel akarta hívni a közvéle­mény figyelmét arra, hogy a kö­zeli falucska egyetlen iskoláját bezárták. — BEKGENDIÉK GYULÁN. No­vember 27-én, csütörtökön ren­dezik az első könnyűzenei estet Gyulán, az művelődési központ­ban. 17 és 2® órai kezdettel a népszerű Bergendí-együttes td koncertet. — FOKOZÓDÓ BŰNÖZÉS. Wa­shingtoni jelentés szerint napon­ta 140 bűncselekményt követnek el az Egyesült Államok főváro­sában. Az amerikai jgazságügy- minioztérium adatad szerint ez közel kétszerese a tíz év előtti átlagnak. Mindez annak ellené­re történik, hogy a washingtoni rendőrség létszáma a lakosság számához viszonyítva csaknem 20 százalékkal magasabb, mint az ország többi városában. — BÖRTÖNOSTROM. Korzikai saeparatisták mintegy 300 főnyi csoportja megostromolta az ale- rlai börtönt, hogy mozgalmuk vezetőjét Emong Simeon it kisza­badítsák. A rendőrök könnygáz­gránátokkal oszlatták szét a tö­meget. — TÉRÍTÉSMENTES VÉR ADÓ­NAPOT tartottak a békési Vi­harsarok Termelőszövetkeretben. A 60 jelentkezőt — akik mintegy 20 liter vért adtak — ebéden lát­ta vendégül a közös gazdaság. — JÓL MŰKÖDIK A NYUG- DÍJASBIZOTTSÁG a megyei gyógyszertári közoontban. Az idős tagokkal rendszeresen tart­ják a kapcsolatot, segítenek, ahol erre szükség van. s 1972 óta minden évben megrendezik a nyugdíjasok napját is. — JÁRDAÉPÍTÉS. A köröstar- csai tanács a következő terv­időszakban évente mintegv 100 ezer forintot akar költeni járda­építésre. — RÁDTÖCS ERE-AKCIÓ. Bé­késcsabán » 41-es számú mű­szaki boltban a kedvezmény»* megye* rádíóakcló keretében ed­di- több m*nt ?00 régi típusú rádiót cseréltek be. BÉKÉS MEGYE! Ax MSZMP mcevrt bízottéra és a m^srveJ tanács laDla Főszerkesztő • Envetí# G Sándor Főszerkesztő-helvettes: Deák GvuS* Szerkesztőséé • 8303 Békéscsaba Postafiók [M Telefon: 12-196. 12-29« Kiadta a Békés meeveS LaDkladrt Vállalat Wő? Békéscsaba Postafiók: Telefon: U-021 11-05» Felelős kiadó: Lehoczkv iWlhálv Terlesztl a Ma érv a r Posta löŐíi2ethető s oostahlvataloknáü é& a kézbesítőknél FI<5fizetési dí1 eev hónaora W- Ft Dürer Nvomda Békéscsabai Xtfszeató: Háromszék* Páll

Next

/
Thumbnails
Contents