Békés Megyei Népújság, 1975. október (30. évfolyam, 230-255. szám)
1975-10-28 / 253. szám
Benyovszky Móric élete a képernyőn 13 részes magyar—csehszlovák tévésorozat kezdődik A Csehszlovák Televízió pozsonyi és a Magyar Televízió budapesti stúdiója közös összefogásával készült el „Vivát Benyovszky!” címmel az a színes filmsorozat, amely minden bizonnyal a hazai televíziózás egyik leglátványosabb produkciója. A forgatókönyvet Lénával György és Pavol Sobota közösen írta Benyovszky Móric gróf emlékiratai és Jozo Niz- nanszky regénye alapján. A produkció, amelyet a tervek szerint november 16-án kezdenek sugározni, a fiatal Nyitra megyei nemessel ismertet meg, aki huszárhadnagyként szolgált Mária Terézia udvarában, s aki egy családi-perpatvar tisztázása miatt önkényesen elhagyta állomáshelyét. Ezzel a lépésével Benyovszky elindította azt a családi, szerelmi és katonai bo- nyodalomsorozatot, amely egész életén át végigkísérte. Láthatjuk a Jókai által is megírt hős kalandjait, aki a lengyelek oldalán harcolt, orosz fogságba esett, Kazányban a tatár^ felkelés egyik szervezője volt, ahonM a gyár könyvek sikere külföldön A közeli időkben több magyar könyv — irodalmi ép tudományos munka — jelenik meg a különböző külföldi kiadóknál. Egyebek között Kabos G. György: Hova tűntek a katonák? című regényét most adta ki egy stuttgarti kiadó. Benedek István: Párizsi szalonok című regényének második német kiadása készül az NDK-ban, szlovák nyelvű kiadását a Sme* na kiadó készíti elő. Kertész Ákos és Déry Tibor műveiből török kiadó vásárolt meg kiadási jogot. Szabó Pál: Isten malmai című regényét Pozsonyban készítik kiadásra, a Nagy temető pedig az NDK-ban lát napvilágot. Bárány Tamás: Esti fényben című regényét 1976- ra egy párizsi kiadó kötötte le. Veres Péter, Garai Gábor, Komis Pál és Kardos László egy-egy írásából válogatás jelenik meg Moszkvában. Rendőrségi hírek HÁLÁL A KIVILÄGITATLAN KERÉKPÁRON A hét végén megyénket sem kerülték el a közúti közlekedési balesetek. Október 25-én Gyula és Elek között Resetár János, 33 éves eleki lakos nem a látási viszonyoknak megfelelően választotta meg a sebességet. Személygépkocsijával elütötte Veres József, 53 éves gyulai lakost, aki kivilágítatlan kerékpáron közlekedett. Veres József a helyszínen meghalt. A baleset tisztázására a rendőrség vizsgálatot indított. GYORSHAJTÁS — KETTŐS HALÄL Doboz község külterületen a Körös hídján Bokros József 21 éves traktoros gerlai lakos motorkerékpárjával a hídkorlátnak ütközött. Bokros és utasa, Cinege László 29 éves termelőszövetkezeti tag — szinét gerlai lakos — a helyszínen meghalt. A baleset oka: Bokros gyorsan hajtott, vezetői engedéllyel nem wndelkezetfc. nan Kamcsatkára száműzték .. 1 Innen nyomon követhetjük útját vissza Európába, majd a további epizódok során eljuthatunk vele Madagaszkárba is, ahol az ország vezetőjének választották meg és ahol 1786-ban meghalt a francia gyarmatosítók elleni küzdelemben. Természetesen a rengeteg egzotikus helyszínen fölvett jelenet nemcsak a fordulatos cselekmény kedvelőit elégíti ki, hanem azokat is, akik közelebbről meg kívánnak ismerkedni a XVII. század vége Európájának életével, hétköznapjaival. Benyovszky útleírása, amely annak idején közkedvelt olvasmányként volt ismeretes, most egy-egy órás epizódok során éled fel a sok milliós nyilvánosság előtt. Benyovszkyt Jozef Adamovic játssza. A szlovák színészek közül a főbb szerepeket Ivan Mistrik, Emília Vasaryová, Libuse Stefranková, Jozef Cier- ny alakítja. Benyovszky ellenségét, Omachel Tamást Juhász Jácint kelti életre. A magyar szereplőgárdában ott találjuk Greguss Zoltánt, Paper Antalt, Várkonyi Zoltánt, Kovács Károlyt, Darvas Ivánt, Bujtor Istvánt, Zenthe Ferencet, Öze Lajost, Szemere Verát, Sinkó Lászlót és másokat. A minden bizonnyal nagy érdeklődéssel várt Benyovszky-so- rozat rendezője Igor Ciel. A napközi konyha munkáját tárgyalta legutóbbi ülésén az eleki Nagyközségi Tanács V. B. 1972-ben ugyanis a KÖJÁL nem találta megfelelőnek a napközi konyha tárgyi feltételeit, s az ideiglenes lezárását javasolta. Az elekiek megszívlelték a bírálatot, gyorsan intézkedtek. Mindenekelőtt kitelepítették a diákotthon leányrészlegét. Így a diáklányok is jobb körülmények közé kerültek, a napközi konyha átalakítását pedig az •gészségügyi követelményeknek megfelelően oldhatták meg. Ma már a konyha és a raktár területe elegendő, minőségileg megfelel a követelményeknek. Külön raktárt biztosítottak egyebek között a tej- és tejtermékeknek, a süteményeknek, külön a konzerv, a száraztészta számára. Hűtőkamra áll rendelkezésre, s húselőkészítő helyiség. A fertőtlenítő és vegyiáru szerek teljesen külön helyiséget kaptak. Az edények esztétikus elhelyezését is megoldották, korszerűsítették a sütésfőzési feltételeket A konyhán dolgozók szociális ellátására öltözőt, mosdót, szekrényeket biztosítottak. Egyszerre 98 diák étkezhet a korszerűsített étteremben, ön- kiszolgáló rendszerben, higiéniA Baranya megyei levéltár kiadásában vaskos kötet jelent meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc pécsi, baranyai eseményeiről. Ez az időszak eddig „fehér foltnak” számított Baranya megye helytörténetírásában. Hazánk e részén ugyanis nem történtek egetrengető nagy események — messze esett e táj a forradalomtól —, mégis a kutatások során érdekes dokumentum került felszíni«, A Klubfoglalkozás a díszítőművészeti szakkörben Egy éve működik díszítőművészeti szakkör Békéscsabán, a Megyei Művelődési Központban. Munkájuk sikerét bizonyítja, hogy megalakulásuk óta már önálló kiállítást rendeztek, sőt az országos népművészeti kiállításon is szerepeltek az idén. Ez év őszétől a szakkör hóvégi foglalkozásait klubszerűén rendezik meg. Az első ilyen foglalkozás ma, október 28-án 17 órai kezdettel lesz a Hazai* as Népfront városi bizottságának székhazában, amelyen Chabarcsek Andrásné klubvezető tart előadást Békés megye díszítőművészetéről. Szovjet művészegyüttes Békéscsabán A Szovjetunió egyik neves könnyűzenei együttese európai turnéra indult. Útjuk során hat magyar város — közöttük Békéscsaba — közönsége előtt is bemutatják művészetüket. A csabai közönség elé november 4-én, kedden este 7 órakor lép a Pesznyári együttes az ifjúsági és úttörőházban. A kilenctagú művészeti csoport műsorán modern könnyűzenei feldolgozások, orosz s más szovjetunióbeli nemzetiségi dalok, örökzöld melódiák szerepelnek. kus körülmények között jutnak nap mint nap friss ételhez a diákok, a nevelők, a konyhai dolgozók egyaránt. Innen kapnak meleg ételt a község óvodái is. Korszerűbb lett tehát a munka, javult a dolgozók élet- és munkakörülménye az eleki napközi konyhán. Az eleki Nagyközségi Tanács vezetőit illeti a dicséret: a végtelenségig nyúló viták helyett a cselekvő munkát, a korszerűsítést választotta elsősorban a diákok étkeztetése érdekében. Harminchatezer megfejtés A Volgától az Elbáig című olvasói pályázat rejtvényeire összesen több mint 36 ezer megfejtés érkezett. A pályamunkák értékelése most folyik, az eredményhirdetés november 5-én délután hat órakor lesz a fővárosi művelődési házban. Az eredményhirdetés alkalmából irodalmi estet rendeznek, amelyen — a tervek szerint — Béres Ilona, Ronyecz Mária és Bitskei Tibor lép fel. szabadságharc 125. évfordulójára megjelent kiadvány legnagyobb fejezetét a dokumentumok képezik, amelyek többsége most először került hozzáférhetővé a szakemberek számára. A több mint másfél száz levél, jelentés, rendelet, jegyzőkönyv 1848 tavasza és 1851 nyara között kelt, s jó áttekintést ad a Baranyában történt eseményekről, hivatalos intézkedésekről. Korszerűbb lett o napközi konyha Eleken Baranyai helytörténetírás MA“ 1975. OKTÓBER 28., KEDD Simon napja A Na» kél 6.20 — nyugszik 16.35 órakor A Hold kél 23 47 — nyugszik 13.05 órakor Százhúsz évvel ezelőtt, 1855. október 28-án született Abony- ban — és 91 éves korában, 1946 júliusában halt meg Keszthelyen — Lovassy Sándor — ornitológus, kiváló pedagógus. Gazdasági tanulmányaij a debreceni gazdasági tanintézetben, bölcsészeti tanulmányait pedig a pesti egyetemen, végezte és 1878-ban természet- rajz-vegytan-földrajz középiskolai tanári oklevelet szerzett, majd 1884-ben doktorátust. A pedagógus pályát a Gömör megyei Nagyrőcén kezdte, polgári iskolai tanárként. Közben tanulmányozta a megye és az Ecsedi-láp madárvilágát. Ezután a keszthelyi gazdasági akadémia állat- és növénytan tanárává nevezték ki, rögtön hozzálátott a Balaton madárvilágának tudományos felderítéséhez. Eredményesen foglalkozott Hévízen lótusz és más trópusi, illetve szubtróousi növények meghonosításával. — ARANY JÁNOSRÓL emlékezett meg a geszti 2632-es számú úttörőcsapat, melynek tagjai a nagy köllőt választották névadójuknak. Az ünnepségen a pajtások felelevenítették Arany János geszti tartózkodásának eseményeit. Nem lesz eső Várható időjárás ma estig: Kevés felhő, eső nem lesz. Éjszaka gyenge, napközben időnként kissé élénkebb északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 14—19 fok fok. Távolabbi kilátások péntek reggelig: párás, reggel többfelé ködös idő. Napközben többórás napsütés. Erős éjszakai lehűlés. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 1—plusz 14 fok között; legmagasabb nappali hőmérséklet 9—15 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területén nem lesz. — FELÉPÜLT A KCBANY VÍZTÁROZÓ. Észak-Kauká- zusban elkészült a háronunil- liárd köbméter befogadóképességű mesterséges víztározó, amely Európában a legnagyobb. Már építkezés közben 100 ezer hektár rizsföldre biztosított vizet, s jelentősen megnőtt m rizs terméshozama a kraszno- darszki körzetben. Az új víztározó segítségével tovább növelhető e fontos ipari növény terméshozama. * — A MAGYAR ÉS SZOVJET soknemzetiségű irodalom kölcsönös műfordításainak kérdéseiről kezdődött ma tanácskozás a Magyar írók Szövetségének székházában. A kétnapos eszmecserén a vers és prózairodalom műfordításának időszerű kérdéseiről tárgyalnak. — TÁBORI „VENDÉGFOGADÓ” épül az országjáró fiatalok számára a Mecsek legszebb pontján, a 602 méter magas Ja- kab-hegy lejtőjén. Az ún. égertetőn mintegy 40 ezer négyzetméternyi területen alakítják ki a tábort. Az előkészítő földmunkák megkezdődtek, a jövő évben már vendégeket fogadnak a Mecsekben. — HÁROM-, ILLETVE KÉTNAPOS kirándulást szervezett az idén a baromfifeldolgozó konzervüzemének Zrínyi Ilona és Béke szocialista brigádja. Az előbbi — huszonegy tagú — kofektíva Nyíregyháza—Sóstófürdő, Tokaj, Sárospatak, Füzérvára környékére látogatott el. A péké brigád tagjai Aggtelek, Miskolctapolca, Lillafüred nevezetességeivel ismerkedtek. — TÉRÍTÉS NÉLKÜLI VÉRADÓNAPOT tartottak a közel- múUban Tótkomlóson, a Háziipari Szövetkezetben. A járási Vöröskereszt és a szövetkezet Vöröskereszt-alanszervezetének, valamint a véradóállomás dolgozóinak közreműködésével több mint tíz liter vért adtak a szövetkezetben. — MEGBECSÜLIK A VÉRADÓKAT. A Szarvasi Műanyagfeldolgozó és Játékkészítő Szövetkezetben megbecsülik a véradókat. A napi munkadíj-elszámoláson kívül 100 forint jutalmat és egy nap szabadságot kap minden véradó. Ennek eredménye, hogy bár nem nagy létszámú a szövetkezet — általában 70—75 jelentkező van egy-egy véradásra. — AZ OROSHÁZI ÁLLAMI GAZDASÁGBAN huszonkét kollektíva küzd a szocialista brigád címért. A huszonkét brigádban összesen 359-en tevékenykednek. A kollektívák együttesen 2188 óra társadalmi munkát ajánlottak fel az idén. — ORKÁN. Óránként 150 kilométeres sebességű szélvihar zúdult az Uruguay folyón épülő Salto Grande duzzasztógátra. Az orkán következtében a helyszínen levő munkások közül négy életét vesztette, további négyen megsebesültek. — ELKÉSZÜLT az új 100 személyes tanyasi kollégium Mezőhegyesen, amelyet hamarosan átadnak rendeltetésének. — RÓKÁT ESEN. 36 rókával kevesebb dézsmálja a tanyasi baromfiólakat, a fácánokat és a foglyokat Orosháza határában. A helybeli vadásztársaság tagjai januártól október közepéig 12 rókával lőttek többet, mint 1974-ben összesen. — BÉLYEGHAMISÍTÓK. Egy miniszter és 12 magas rangú hivatalnok keveredett abba a bélyeghamisítási bortánvba. amely most pattant ki Haitiban. A Karib-tengeri országbap valóságos nagyüzemi bélyeghamisító hálózat alakult ki, amely az egész világra, de főleg az USA- ra kiterjedő hálózattal dolgozott. A haiti főügyész nyilatko- ~ata szerint évek alatt több mint nyolcmillió dollár tiszta nyereséget vágtak zsebre a bélyeghamisítók. A nyomozás azonban megakadt, mert a szálak a washingtoni magas körökhöz vezetnek. — A LAKOSSÁG tej- és tejtermék ellátásának növelésére ez évben tejtermelési versenyt hirdetett a MEDOSZ Békés megyei bizottsága. A magyartarka fajtájú tehenészetek első második és harmadik negyedévi eredményeit október 31-én értékelik Békéscsabán. BÉKélMím, Az MSZMP mezvei bizottsága és a mésvei tanács laDia Főszerkesztő* Enyedi G Sándor Főszerkesztő-helVettesr Deák Gyula Szerkesztősbe* 5001 Békéscsaba Post fii Telefon: 12-196. 12-296 Kiadla a Békés mesvel LaDkiadé VáPalat 5601 Békéscsaba Posta fiók: Ui Telefon: 11-021. ii-05i Felelős kiadó- Lehoczky Mihály Terlesztj a Maevar Posta Előfizethető a ooetahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési dí1 esv hónaora ao.— Ft Dürer Nvomda. Békéscsaba Igazgató: Bár •>?-^éki páll teaexj 2510>&