Békés Megyei Népújság, 1975. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-21 / 222. szám

I Zrenjanini íróvendégek találkoztak a békéscsabai olvasókkal BÓkéSt amatörfilmes Százhúsz fiatal utazik dolgozni Jugoszláviában megyénkből az NDK-ba Október 10—12-én rendezik meg a jugoszláviai Zomborban a Bosnyák Ernő-filmklub nem­zetközi amatőrfilm-fesztiválját. A fesztiválra Szabó Gerzson, a békési művelődési központ al­kotók klubjának tagja is meg­hívást kapott. Szabó Gerzson két filmet mutat be a feszti­válon. Az egyik Szász Lajos nyugalmazott tanító gyűjtemé­nyét ismerteti meg a nézőkkel Békési parasztkonyha, -szoba címmel, a másik pedig Fribojsz- ky Mátyás, békési születésű, ci- teraművész portréját rajzolja meg Nem ér véget a hűség cím­mel. Az utóbbi, közel 10 perces kisfilmnek a zombori fesztiválon lesz első bemutatója, a békésit október 20-ra tervezik az alko­tók klubja összejövetelén. A mezőkovácsházi ÁFÉSZ er­re az évre a bolti kiskereske­delmi forgalmát 401 millió fo­rintban határozta meg, amely több mint 14 százalékos növe­kedést jelent az elmúlt évhez képest. A terv reálisnak tűnik. Aranylakodalom ökányban Janovics Pál és fele­sége házasságkötésének 50. év­fordulóját ünnepelte a napok­ban. Az aranylakodalmasokat a községi tanács elnöke és út­törők köszöntötték. Befejeződtek az 1975. évi NDK-beli munkavállalási je­lentkezések megyénkben — tá­jékoztatott a megyei tanács lottó Nincs ötös A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság tájékpztatása szerint a 38. játékhéten öttalálatos szel­vény nem volt. Négy találatot 63 fogadó ért el, nyereményük egyenként 88 875 forint. Három találata 5450 fogadónak volt, nyereményük egyenként 514 fo­rint. A kéttalálatos szelvények száma 158 370, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. hiszen az első fél évben élel­miszerből, ruházati és vegyes­iparcikkekből a tavalyi 164,5 millióval szemben 189 millió fo­rint értékű árut adtak' el. A vendéglátóipari ágazatban 85,5 millió forint forgalom el­érése a cél az 1975-ös esztendő­ben, ami az elmúlt évhez ké­pest 8,5 százalékos emelkedés­nek felel meg. Az év első hat hónapjában a vendéglátás össz­forgalma elérte a 42,5 millió fo­rintot, amely 7 millió forinttal volt több az 1974-es év azonos időszakánál. Ebben a saját ter­melésű áru értékesítése 3 mil­lióról 4 millió forintra nőtt. munkaügyi osztálya, tíjabb je­lentkezőket tehát már nem tud­nak fogadni. Az idén megyénk­ből 120 fiatal utazik a Német Demokratikus Köztársaságba dolgozni, a magyar—NDK koo­peráció keretében. Az indulás időpontja: október 8. és 14. Azok a fiatalok, akiknek a jelentkezését az idén már nem fogadhatják el, 1976 első fél évében ismét .jelentkezhetnek az illetékes járási, illetve vá­rosi tanácsok munkaügyi osztá­lyain. 1 » Karintliy-esl Békéscsabán Szeptember 29-én, hétfőn dél­után 5 órakor és este 8 órakor Az ezerarcú lélek címmel iro­dalmi estet tart a budapesti Irodalmi Színpad a békéscsabai ifjúsági és úttörőházban Karin­thy Frigyes verseiből, novellái­ból, publicisztikai írásaiból, nap­lójából. A közönség egy, koráb­ban már nagy sikerrel az or­szág különböző helységeiben be­mutatott műsorral találkozik, amely igyekszik valósághűen bemutatni az ..ezerarcú” Karin- thyt, az embert, a technika önál­lósodásától, a másik embertől félő írózsenit, századunk halha­tatlanját. A műsorban Karinthy Frigyes gondolatait Keres Emil Kossuth- díjas, Kézdy György, Vállai Péter, Mensáros László, Szék­helyi József és Dőry Virág köz­vetíti. Az irodalmi est közönsé­ge egy kis kiállítást is láthat az író életének eddig nemigen ismert dokumentumaiból. Növekvő forgalom a mezőkovácsházi ÁFÉSZ-nél Rendőrségi hírek HALÁLOS ÁRAMÜTÉS Túri József 35 éves, Magyar- dombegyház, Petőfi utca 67. szám alatti lakos szeptember 17-én lakásán terménydarálót javított anélkül, hogy azt áram- talanította volna. A javítás köz­ben halálos áramütés érte. SZÉTSZERELTEK EGY ZSIGULIT A TOLVAJOK Műszaki hiba miatt Nagy la­pos közelében az úttesten hagy­ta Zsiguli személygépkocsiját dr. Rück András mezőberényi lakos, s amíg a segítségért járt, addig járművét feltörték. Az eddig ismeretlen . tettesek — akiknek kézrekerítésére a rend­Felhívás A békéscsabai Városi Tanács egészségügyi osztálya felszó­lítja a város lakosságát,« az üzemek, intézmények vezetőit, őrség nyomozást folytat — szeptember 15-re virradóra haj­tották végre tettüket: kiszerel­ték a kocsi műszerfalát, felfe­szítették a motorháztetőt, elvit­ték az akkumulátort, a teljes gyújtóberendezést, az üléshuza­tokat, az ablaktörlőket, a visz- szapillantó tükröt, s mind a négy kereket. , ITTASSÁG, GYORSHAJTÁS = BALESET Schriffert József 38 éves, Gyű la, Zöldi utca 15. szám alatti lakos szeszes ital hatása alatt mintegy 80 kilométer/óra sebes­séggel közlekedett Gyulán sze­mélygépkocsijával, s a Vár ut­cában elvesztette uralmát jár­műve felett. A gépkocsi meg- pördült, „szaltózott” és az út­padkán állt meg. A vezető és két utasa szerencsére csak ki­sebb sérüléseket szenvedett. Az anyagi kár mintegy 40 ezer fo­rint. Diplomás csapatkönyvtárosnők a néphadseregben Két és fél évi tanulás után befejezték tanulmányaikat és államvizsgát tettek néphadsere­günk első középfokú könyvtá­rosképző szaktanfolyamának hallgatói. A tanfolyam résztve­vői gazdag ismeretekkel gyara­podtak. Filozófiát, szociológiát, orosz nyelvet tanultak, megis­merkedtek a művészetpolitika alapelveivel. Szerepelt tanter­vűkben a könyvtártan, a könyv­tári tájékoztatás, a címleírás­osztályozás, valamint a gépírás is. A tanfolyam befejeztével diplomát kapott könyvtárosnők a jövőben magasabb szintű fel- készültséggel, tudással járulhat­nak hozzá a csapatkönyvtárak munkájának még sikeresebbé tételéhez. hogy a város közutain, parkoló­helyein, egyéb zöldterületeken szigorúan tilos a ricinus nevű növény termesztése, díszítési és egyéb célokból. E növény mag­ja mérgező, két-három szem mag elfogyasztása halálos mér­gezést okozhat. A város közte­rületén játszó gyermekek szá­mára a növény magjának vé­letlenszerű fogyasztása halálos mérgezést okoz. Felszólítom a város lakossá­gát, üzemek, intézmények veze­tőit, hogy akiknek területe előtt a fenti növény megtalál­ható. azt azonnali hatállyal irt­sák ki Dr. Juhász László városi főorvos Kertbarátok kiállítása Szeghalmon Ötnapos kiállítást rendezett Szeghalmon, a Járási Művelő­dési Központban a napokban a helyi kertbarátok köre. A kiál­lításon szeghalmi, füzesgyarma- ti és dévaványai kertbarátok vettek részt. Több mint 600-an nézték meg a bemutatót, ame­lyen a házikertek legszebb zöld­ség-, gyümölcs- és szőlőtermé­sét, valamint a táj hagyományos díszítő növényeit, virágait lát­hatták. Dísznövény kategóriában Ho­moki Lajosné, zöldségtermesz­tésben Homoki Lajos, szőlőter­mesztésben dr. Nagy Zoltán, s a gyümölcstermesztés kategóriá­ban, a nagyüzemi gazdálkodás eredményeiben a íüzesgyarmati Vörös Csillag Termelőszövetke­zet nyert első díjat. A kiállításon hasznos szakta­nácsokat kaptak az érdeklődők a hétvégi kertek telepítéséhez, a gyümölcsfák, szőlők ápolásához, s az adott talajnak legjobban megfelelő dísznövények neve­léséhez Mint már korábban hírül ad­tuk lapunkban, szeptember 17- én héttagú íróküldöttség érke­zett Békéscsabára, a jugoszlá­viai Zrenjaninból. Szeptember 19-én este 7 órakor a Békés megyei Könyvtárban gyűlt ösz- sze Békéscsaba irodalomkedve­lő közönsége, ahol író-olvasó találkozót rendeztek a jugoszláv vendégekkel. A találkozón részt vett a küldöttség vezetője, Dra- guljob Novakov, a zrenjanini kultúrközösség főtitkára, vala­mint Slavics Zoran, Sajtinac Radijov, Zorics Vojislav, Milen- kovics Milorad-Sum, Tutorov Milan . írók és Fehér Ferenc költő. Bicskey Károly és Maday Emőke, a Jókai Színház szín­művészei részleteket olvastak fel a vendégek műveiből. KKxsafiseaasaBBzsasnsaBaiaaaaBSBStt Hfrel<*Hírel<*Hírel< MA: 1975. SZEPTEMBER 81., VASÁRNAP Máté napja A Nap kél 5.28 — nyugszik 17.46 órakor A Hold kél 17.46 — nyugszik 6.86 órakor L975. SZEPTEMBER 82 , HÉTFŐ Móric napja A Nap kél 5.29 — nyugszik 17.44 órakor A Hold kél 18.12 — nyugszik 7.26 órakor Hetvenöt évvel ezelőtt, 1900. szeptember 21-én született H. Sz. Kostojanc szovjet fizioló- gus, a Szovjetunió Tudományos Akadémiái ának tagja. *** Hétfőn lesz nyolcvan éve. hogy megalapították a buda­pesti Eötvös József Kollégiu­mot. A különleges, magas szin­tű, demokratikus hagyományok­kal bíró bölcsész diákotthont és kollégiumot Eötvös Loránd alapította, nagynevű apja és egyben miniszter elődje emlé­kére. A kollégium 1934-ben az ott szervezett kommunista szellemi mozgalmakról is ismertté vált; humanista és baloldali légköre távol tartotta a negyvenes évek németbarát és fasiszta szellemé­től. — TŰZVÉDELMI KERÉKASZ­TAL lesz szeptember 22-én, hétfőn, 18.15 órától a Magyar Rádió Szolnoki Stúdiójában. Az adásban Bács, Békés, Csongrád és Szolnok megye tűzoltópa­rancsnokságainak munkatársai válaszolnak a korábban levél­ben beküldött kérdésekre, s hét­főn reggel 8 órától az adásig lehet még kérdéseket feltenni a Szolnok, 11-903 telefonszámon. Tart a meleg Várható időjárás ma estig: Általában kevés felhő, száraz, az évszakhoz képest meleg idő, Mérsékelt, napközben néhány helyen megélénkülő keleti, dél­keleti szél. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet: 24 _ 28 (ok között. J — AZ APOSTOL MEZÖBE- RÉNYBEN. Szeptember 24-én a népszerű budapesti Apostol együttes koncertjét hallhatják a mezőberényi fiatalok a helyi művelődési házban. — A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ belső fel­újítására mintegy másfél mil­lió forintot költöttek. A meg­szépült színház szeptember 28- án kezdi meg az új évadot Racine: „Berenice” című tra­gédiájának bemutatójával. A főszerepeket a színház két új tagja, Gábor Miklós és Vass Éva, valamint Farády István alakítja. — DZSUVOX. Ez a' neve an­nak a beategyüttesnek, amely mától október végéig minden vasárnap este szórakoztatja a békéscsabai fiatalokat. A 18 órakor kezdődő össztáncokat to­vábbra is a Megyei Művelődési Központ nagytermében tartják. Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács; lapja Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor Főszerkesztő-helyettes: Deák Gyula Szerkesztőség; 5601 Békéscsaba. Postaíiók 113 Telefon: 12-196, 12-296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 5691 Békéscsaba. -Postafiók: ill Telefon: 11-021. 11-051 Felelős kiadó: Lehoczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési dí1 egy hónapra 30.— Ft Dürer Nyomda. Békéscsaba Igazgató: Háromszéki Pá! Index: 25 054

Next

/
Thumbnails
Contents