Békés Megyei Népújság, 1975. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-29 / 202. szám

*

Bányászlakások Tapolcán

Öt iskolatáska, öt köpeny és tömérdek könyv, tüzet, ceruza egy családban

Gondok és örömök tanévkezdés elején a sokgyermekeseknél

Tapolcán, a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat beruházásában, kilenc, egyenként 100 lakásos V háztömb épül a város nyugati részén. Az első tömbbe tavaly, a másodikba pedig a múlt hónapban költöztek be a fiatal bányászcsaládok. Bár még csak két

tömb készült el, de a hőközpont már kilencet is ki tudna szolgálni. A házak mindenesetre már Tapolca új nevezetességei közé tartoznak.

(MTI fotó: Rózsás Sándor felvétele—KS)

Békéscsabán az 1-es iskolában a Toszeczki gyerekeket mindenki ismeri. Heten vannak. Közülük az idén öt általános iskolás. Egy kivételével felsőtagozatosak. A gondokból tehát bőven kijut. Erről beszélgettünk az édesanyával .

— Most öt iskolátáskát vettem — mondja —, mert egyszerre mentek tönkre a régiek. És öt köpeny is kellett, hiszen kinőtték, vagy azok is szétszakadtak. Aztán ott vannak a füzetek, írószerek.

Maradjunk a vásárlásnál és számoljunk egy kicsit. Az öt táska 685 forintba került. A két nyolcadikos könyvei, Katié és Lacié 197 forintba, Mátyás hatodikos, az övé 111.50, Mária ötödikes 113, s az Ilona negyedikes könyvei 34 forintba kerültek — Igaz, neki még nincs meg mind, így hát a költség szaporodik. Mire minden könyvet megkapnak, közel 500 forintot költ a család ezekre. A tanszerek, írószerek, füzetek sem kerülnek kevesebbe,

— Nagy a költség — folytatja Toszeczkiné. — Sajnos, csak a férjem dolgozik, 3 ezer 200 forint a fizetése, ehhez jön a 2 ezer forint családi pótlék. Ezt

kell beosztani. Gondolhatja, hogy ilyenkor ősszel milyen nagy megterhelés, annak ellenére, hogy a tégla- és cserépipari vállalattól — ahol férjem dolgozik —, minden évben kapunk segítséget. Tavalyelőtt 1200, tavaly 1600 forintot. Az idén még nem értesítettek, dé remélem, most is meglesz. Tudja, kapnánk mi segélykönyveket is az iskolától ingyen, de ezt nem akarjuk. A mi gyerekeink se maradjanak le a többitől sem öltözködésben, sem felszerelésben. Ezért igyekszünk mindent megvenni. Nekerp is nagy öröm, ha látom, hogy milyen boldogok, amikor az új holmit megkapják. Az idén még nagyobb az öröm, hiszen Katikám és Laci fiam a KISZ-táborban dolgozott a nyáron, így saját keresetükből is hozzájárultak a költségekhez.

Ami a vállati segítséget illeti, valóban nem maradt el, azóta ugyanis megtudtam, hogy a Toszeczki család még a tanévkezdés előtt 1500 forintot kap.

A tégla- és cserépipari vállalat — mint lapunkban, már közöltük — 52 családnak 63 ezer forintot utalt át az idén ilyen célra. S a segítségadásra máshol is van példa.

Gyebnár Károlyékn ál csak az édesanyát találom otthon. A gyerekek még élvezik a nyári szünidő örömeit. Játszanak valahol. A nagylányok dolgoznak, A hét gyerek közül ugyanis már „csak” három jár iskolába. Az anyuka örül is, meg nem is ennek a „csak”-nak. Mert az igaz, hogy kevesebb a gond, mint amikor öten, hatan jártak az általános iskolába, de most a három gyerek közül Zoli, a legnagyobb, kollégista lesz. Gyorsan előkerül egy levél. A kollégiumtól kapták. Felsorolja rpi minden kell a kezdéshez. Huszonnyolc féle tárgyat olvasok, s van amiből négy-öt darab kell. Például: öt ing, két pizsama, két munkaruha, stb.

Szóval a Zoli költsége háromszor annyi lesz, mint a két kisebbé — mondja az anyuka. — Még az a jó, hogy azért minden évben megkapjuk a segítséget. A vegyesipari vállalat, ahol dolgozom, a lehető legtöbbet nyújtja a sokgyermekeseknek. Az ingyenes üdüléstől a tanszersegélyig. S ha például mind a két szülő a vállalatnál dolgozik, mindketten külön-külön részesülnek a segítségben. És ez nagyon jó.

Mit tehet mindehhez az újságíró? A tények önmagukért beszélnek. Ezek örvendetes tények. A nagyobb család, nagyobb gond. Ez természetes. De ahol a terheket nem egyedül viselik, ott a gyermekáldás is nagyobb öröm. Jó, hogy egyre több munkahely vállalja az ilyen gondok megosztását

Kasnyik Judit

Fiatalon- mások gondjaival

IL-76 REKORDOK

Ä Gyulai Harishyagyár j

egyik tagas üzemcsarnokában monoton egyhangúsággal búgnak, zakatolnak a kötőgépek. A lányok és asszonyok vakító fehér nadrágharisnyát talpalnak, sarkalnak. Az egyik gépnél megyénk legfiatalabb országgyűlési képviselője Szigeti Gáborné dolgozik könnyű, aprómintás ótthonkában, lábán magasszánj cipő.

— Ezek még régi kötőgépek >— magyarázza a képviselő asz- szony. — A gyár az elmúlt években sok új, korszerű gépet vásárolt, 1977-re kicserélik valamennyit. Akkor mi is nagy teljesítményű, modern gépeken dolgozunk. A zajt egyébként meg szoktuk. Én nagyon szeretem amit csinálok. Itt voltam iparitanuló, itt szabadultam fel. Egy műszakban a teljesítményem 240 harisnyafejelés.

— A kereset?

— Most állandóan egy műszakban dolgozom. Kettőezer forintot viszek haza havonta. Amikor három műszakba^ dolgoztam, vagy állandó éjszakás voltam, több volt a borítékban.

— Az állandó egy műszakkal

ión a képviselőnek kedveskedtek a gyár vezetői?

— Szó sincs róla. Ez mindenkinek jár, aki tanul. Még szó sem volt jelölésről, amikor el határoztam, hogy a békéscsabai közgazdasági szakközépiskolába megyek tanulni, Ma már az ipa ritanuló-végzettség nagyon kevés. Most kétszeresen örülök az elhatározásnak, mert ha tanulok, csak jobban eligazodom a sokrétű feladatok között. Itt a gyárban ismerem az embereket, az örömöket, a gondokat. De most- már az egész város ügyes-bajos dolgaira oda kell figyelnem. Ez pedig nem könnyű.

Bizony nem. Szigetiné mindössze 22 éves. Igaz, hogy a Kiváló Dolgozó jelvény birtokosa, de kevés az élettapasztalata. A gyárban korábban KlSZ-alap- Szervezeti titkár volt, a KISZ csúcsvezetőségének tagja. Itt belekóstolt a közéleti tevékenységbe, de aztán évekig odahaza volt gyermekgondozásin. Ez év tavaszán ment vissza a gyárba. Nagy volt a kiesés minden szempontból.

Egy réc i emléken elmereng, majd mosolyogva folytatja:

— Amikor még tanuló voltam, nálunk volt szb-tititár Újhelyi Sándorné, Gyula korábbi országgyűlési képviselője. Megígérte, ha jól tanulunk, elmehetünk Budapestre kirándulni, s megnézhetjük az Országházat is. Marika néni is velünk jött. Én a Parlamentben beleültem Marika néni széliébe. Arra gondoltam, egyszer legalább .gondolatban legyek képviselő. Álmodni sem mertem volna arról, hogy valaha képviselőként léphetem át a gyönyörű épület küszöbét.

— Egészen más érzéssel lépkedtem most a süppedő szőnyegen. Maga az a tudat, hogy én is részt vehetek törvények megalkotásában, bele szólhatok az ország dolgába, nagyon megdobogtatta a szivemet. Filmről ismertem már az országgyűlés ter: inét, a résztvevőket, a minisztereket, az ország vezető nagyságait. De így, szemtől szemben találkozni — az egészen más. Kádár János elvtárs a szünetben kezet fogott velem, érdeklődött a munkám, a családom iránt. Alig tudtam megszólalni a meglepetéstől.

Ifjú képviselőnőnk azonban gyorsan túltette magát az első meglepetésen. Mivel Gyulán gyorsütemben fejlődik az ipar, kérte, hogy meghívott vendégként részt vehessen az ország- gyűlés ipari állandó bizottságának ülésein, s az ott szerzett tapasztalatokat idehaza haszno- «■

síthassa, ;

■

— Nagyon jól tudom, hogy s mennyire járatlan vagyok a.köz- : ügyek gyakorlásában. Épp ezért ; nem szégyelek megkérdezni má- : sokat. Felkerestem Újhelyi Sán- : dómét, aki nagyon barátságosan : fogadott és sok jó tanáccsal el- ; látott. Voltam Kétegyházán Se- ; best Lászlónénál, ő is sokat se- ; gített. De a városi pártbizottság, : a tanács és a Hazafias Népfront : vezetői is szívesen útbaigazita- I nak. Voltam már megyei, váró- j si tanácsülésen, meghívtak a j Munkácsy Mihály Tsz-be határ- ■ szemlére.

■

— Sokan felkeresnek, mások j az utcán megszólítanak. A mi- : nap egy idős néni kért: „Erzsi- : kém, mi felemeltük magát, most ; köveztesse ki az utcánkat” Meg- j magyaráztam a néninek, hogy ■ én nem köveztethetek, erre se ! jogom, se pénzem nincs. De to- ■ vábbítom a kérést az illeté- ! keseknek.

Örülök, hogy legtöbben út-, ■ járda-, csatornaépítési ügyben ■ keresnek fel, ami sok embert S érint. Persze még magam sem : tudom, kit, milyen kéréssel ho- : va küldjék, milyen témában [ menjek saját magam az ille- • tékesekhez. Ebben gondolom na- • gyón sokat segítenek nekem ! majd az idősebb képviselők, s akikkel sikerült megismerked- ; nem az alakuló csoportülésen. *

Ary Róza »

A szovjet pilóták 25 világrekordot állítottak ‘fel olyan IL— 76-os típusú utas- és teherszállító repülőgépen, amelyet nemrég a párizsi nemzetközi repülőgép-szalonban is kiállítottak. A legérdekesebb rekordok: Alekszandr Tyurjumin bere-, pülő pilóta és legénysége 70 tonnás terheléssel 1000 kilométeres távon, illetve 60 tonnás terheléssel 2000 kilométeres távon

856 kilom éter/órás átlagsebességet: 40 tonnás terheléssel 5000 kilométeres távon pedig 816 ki- lométer/órás átlagsebességet ért el.

Jakov Vemyikov berepülő pilóta, a Szovjetunió Hőse és gépének legénysége 70 tonnás terheléssel 11 875 méteres magasságot ért él. (BUDAPRESS—■

TASZSZ)

Pósfai H, János; *

Hontalanok zsákutcája

Állandóan készültek haza

Hoffmannék levelet kaptak a Vöröskereszt útján. „Sógornőjük súlyos beteg, ha életben akarják látni, azonnal menjenek...” A levelet Jénában keltezték, valamikor a negyvenes évek vége- felé. A házaspár nem tétovázott, Hoffmann-né mindenképpen látni akarta egyetlen húgát. Vonatra szálltak, s elindulták az ismeretlen felé. Ausztriában, valahol Salzburg közelében, megállították a vonatjukat. Igazoltatás. Akinek nem voltak kellő dokumentumai, nem sokat teketóriáztak vele. A Hoffmann házaspárt is leszállították a vonatról, betették őket egy lágerbe. Az akkor még fiatal asszony hiába tiltakozott, hiába mutogatta a Vöröskereszt levelét, nem számított. Azt mondták: a háborúnak még nincs vége, csak fegyver- szünet van.

A Hoffmann házaspárnak ekkor kezdődött igazárt a háború.

O

Moslékon éltek. Hetekig dúlt. a harc köztük és a lágerparancsnok között. . Magyarokkal találkoztak. Kétségbeesésükben végül is megtalálták azokat, akik segíteni tudtak. A gépszerelő szakmunkás idehaza hosszú ideig dolgozott egy cipőüzemben, mint felsőrészkészítő, A feleségének is ez volt a szakmája. Ennek most nagy hasznát vették. Egy öreg cipőkészítő vette őket pártfogásba. Munkát, kenyerei adott nekik, s kiszabadította őket a lágerből.

Most már ők kezdték kutatni a sógornőt. Meg is találták, de nem a Vöröskereszt segítségével. Kevelaarból érkezett a válasz. A házaspár el Is jutott Nyugat- Németországba, megtalálta a rokont. Hoffmanné húga közben meggyógyult, férjhez rnént, s akkor úgy látszott, hogy visszaút nem vezet Magyarországra. A kitűnő szakmunkás alkalmi

i