Békés Megyei Népújság, 1975. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-24 / 198. szám

KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET A közművelődés eleven áramába Mint köztudott, a köz- művelődés nagyrészt intéz­ményekre épül. Az intéz­mények. közül talán a leg­fontosabb a művelődési otthonok hálózata, tekin­tettel arra. hogy sokrétű tevékenységével többféle igényt is ki tud elégíteni egyszerre, egymással pár­huzamosan. A művelődési otthonok egy része jól szolgálta az elmúlt idő­szakban a látogatók kü­lönböző rétegeit. Korszerű­södött tartalmi munka, gaz­dagabb művelődési lehető­ségek tanúi lehettünk, fej­lődött a klubmozgalom, megszaporodtak a nagy tö­megeket aktivizáló formák, a fórumok, vetélkedők és hasonlók. Több művelődé­si otthon megújult, korsze­rűsödött kivülf belül, s épült néhány új is. Veszp­rém, Dunaújváros, Kecs­kemét büszkélkedhet pél­dául korszerű, új művelő­dési otthonnal, hogy csak a nagyobbak közül említsek néhányat. A megelégedésre és a megnyugvásra 'azonban az említett eredmények elle­nére sincs okunk. Kétség­telen, hogy a művelődési otthonok egy részéjjen ha­tározott fejlődés mutatható ki az utóbbi néhány esz­tendőben. Mégis, „magunk alatt vágnánk a fát”, ha csak ezt látnánk, csak er­re építve végeznénk a to­vábbi munkát. Mert ugyan­akkor sok még a korsze­rűtlen, az egyre jobban és szebben berendezett laká­sokból az embereket „el­csábítani” nehezen tudó, gyakran anyagi gondokkal küszködő művelődési ott­hon is. És akad példa jócskán — sajnos — a szinte már évtizedek óta a megszokott rendezvé­nyeket szervező, a ma már kisebb hatású formákat ismételgető vagy éppen a kihasználatlan művelődési otthonokra is. Közös a cél, közös a gond is. Együtt, összefogva kell — mert csak így le­het eredményesen — ten­ni azért, hogy művelődési otthonaink tartalmi tevé­kenysége és működési kö­rülményei megfeleljenek azoknak a feltételeknek, amelyeket, a természetes fejlődéssel együtt járó vál­tozások és a megnöveke­dett művelődési igények, a kultúra közös kincsei irán­ti érdeklődés állít eléjük. Mire gondolok? Az egyik alföldi község­ben két héten belül kü- lön-külön hirdetett népdal­estet a művelődési ház és a termelőszövetkezet. (Az utóbbi a saját, napközben ebédlőnek használt kultúr­termébe.) Mindegyik meg­hívott országosan elismert népdalénekeseket is. Mind­két helyen körülbelül félig töltötte meg a termet a kö­zönség, aszerint, hogy me­lyik szervezőtől vett je­gyet. A takarítás és a vil­lanyszámla költsége, a meghívott énekesek tiszte­letdíja persze attól még nem csökkent a felére, hogy csak „fél ház” volt a rendezvényen. Közösen, összehangolt i munkával, csak az egyik estet meg­tartva sok energiát és pénzt megtakaríthattak volna ebben a faluban. A példát csak azért mondtam el — hozzá te­hetnék még sok hasonlót —, hogy lássuk: nagyon is indokolt egy-egy adott he­lyen az erőforrások éssze­rű, közös, összehangolt ki­használása. A tanácsi, a szakszervezeti, a szövetke­zeti és a más szervek által fenntartott művelődési in­tézményeknek összehangol­tan, egymás munkáját ki­egészítve kell működni­ük, ha a művelődési mun­ka hatékonyságát növelni akarják. Még jobb, ha sikerül módot találni az intézmények közös fenn­tartására, mert így össze­adódik a pénz, egyesülnek a szellemi energiák, a tar­talmi munkában megszűn­nek a fölösleges párhuza­mosságok. Növekszik a közművelődési munka ha­tékonysága, javulnak a művelődési feltételek. Különösen fontos, hogy a termelőszövetkezetek az eddiginél nagyobb mérték­ben járuljanak hozzá a közművelődés fejlesztésé­hez. Még mindig kevés helyen vesznek részt a művelődési intézmény fenntartásában, holott a legtöbb esetben erre lenne lehetőségünk. Kívánatos to­vábbá, hogy az üzemi, szakszervezeti művelődési intézmények mindenütt se­gítsék a lakóhelyi közmű­velődést is — erre egyéb­ként .egyre több jó példát mondhatunk —:, ugyanak­kor a művelődési otthon­nal nem rendelkező üze­mek, vállalatok munkásai­nak kulturális ellátásáról gondoskodjanak a tanácsi közművelődési intézmé­nyek. Méghozzá ne csak úgy általában, az „előttük is nyitva áll az ajtónlí” elv alapján, hanem a mun­kahelyekkel történő konk­rét megállapodás alapján, igazodva az üzemi, ter­melési érdekekhez. Sokat tehetnek a műve­lődési othonok az iskola- rendszerű felnőttoktatás sikeréért is, korrepetálások, megfelelő szakköri fog­lalkozások, filmvetítések és hasonlók szervezésével. Ugyancsak segíthetik —■ és szintén közös összefogás­sal! — a bejáró munkások művelődését, a munkás- szállók lakóinak közműve­lődési életét. Nem sorolom tovább a tennivalókat, szakképzett és lelkiismere­tes népművelőink nagyon jól ismerik azokat, g ha a fenntartók részéről maxi­mális segítséget kapnak, meg is valósítják őket a művelődési intézmények keretében. Közös, össze­hangolt tevékenységgel, a spontán művelődési for­mákra is építve bizonyára sikerül, még több olyan embert’ bevonniuk a köz- velődés eleven áramába, akik eddig még kimarad­tak belőle. Mátyás István Molnár Antal Pihenő Miklós István Körgát-környék Hogyan hallgassunk zenit? Aki válaszol: Pernye András Szabolcsi Bence a rádió egyik riporterének arra a kérdésére, hogy mit ad a zene az embernek, így vá­laszolt : „Induljunk ki talán két fontos felismerésből. Egyi­ket Goethe kötötte lelkünk­re, amikor meghirdette, hogy’ a zene a maga ezernyi hangjával múlhatatlan szépséggel hatja át az em­ber lényét. A másik, Lu­kács György tanítása, mi­kor kimondja, hogy a mű­vészet — így a zene is — az ember magára ébredésének, önfelfedezésének egyik leg­főbb formája, történeti em­lékezete, fejlődésének öntu­data. Ha így van, és bizo­nyosan így van, mindent meg kell tennünk, .hogy a zene, a szép, az igazi zene, akár a legjobb irodalom és képzőművészet, a gondol­kodó ember lényének ért­elemévé, nélkülözhetetlen szellemi táplálékává' vál­jék...” *A ■ zenetörténészek és a zenékritikusok tudják az utat, hogyan lehet megkö­zelíteni a zenét. Pernye Andrást, a Zeneakadémia tanárát, az ismert zeneesz­tétát kérdeztük meg: mi­lyen tanácsot adna azoknak a kezdő zenehallgatóknak, akik érteni és élvezni sze­retnék a komoly muzsikát. — A kérdés nem rossz. Ugyanezt, a kérdést tette fel egy török zenész Bar­tók Bélának: hogyan lehet megszerettetni a törökök­kel az európai zenét? Bar­tók azt válaszolta — és én teljesen egyetértek vele, hiszen nála újabbat én sem tudok mondani —, hogy semmi képpen se kezdjék modern zenével. Bartók a bécsi klasszikus iskolát, Haydn Öra szimfóniáját, Mozart: Kis éji zenéjét és egyéb műveit ajánlotta kez­detnek. A kört természete­sen aztán lehet tágítanL Bartók szerint különösen az 1770-től 1810-ig terjedő kor­szak zenei alkotásai a leg­alkalmasabbak arra, hogy megtanuljuk érteni a zenét. Azt tanácsolta (a töröknek) — én pedig a kezdő zene- hallgatóknak, lemezgyűj­tőknek —, hogy bővítsék a kört a barokk muzsika felé, ismerkedjenek Vivaldi: Concertóival, a Négy év­szakkal, Bach műveivel, kü­lönösen a Brandenburgi versenyek darabjaival, az­után Schubert, Chopin és Liszt, vagyis a romantikus zene irányában, az 1800-as évek végéig. Fontosnak tar­tom Csajkovszkij szimfóni­áit, versenyműveit és Beet­hoventől: mindent. Ennek a korszaknak a zenéjében kell alaposan elmerülni. Aki ezt a területet bejárta, érdeklődése azután már szinte automatikusan fordul a korszak kevésbé ismert, nehezebben érthető — él­vezhető muzsikája felé is. A Magyar Rapszódia talán nem a legjobb Liszt művek közé tartozik, de én személy szerint nagyon örülök, ha ezt a zenét hallgatják, mert innen könnyebben eljut­hatnak Liszt többi művéhez is. Arra kell még rábeszélni az embereket: ha már kel­lőképpen megmerültek e zenében, akkor, és csak ak­kor haladjanak tovább. Így e módszerrel még a legne­hezebbnek mondott XVII. századi zene: Carissimi Purcell is megközelíthető. Azoknak, akiknek semmi­lyen zenei előműveltségük sincs, Bartók tanácsát ki­bővítve azt mondhatom még, hogy hallgassanak mi­nél több szöveges zenét. Ál­talában a szöveges zene az, amit az emberek a leg­könnyebben fognak fel. Eiki nek az első feltétele: sző-- vegkönyveket kell a kezük­be adni, mégpedig magyar* nyelvű szövegkönyveket Itt van a legnagyobb elma­radás, itt követte el a leg. nagyobb mulasztást műv»; lődéspolitikánk. A Hang-' lemezgyártó csak a leg­utóbbi időkben kezdte a művek szövegkönyvét a vá­sárlók kezébe adni. Az operaszerzők kőzfü Puccinit ajánlom ‘különö­sen. Ö a több mint három évszázados úgynevezett: „bel canto” (szép ének) utolsó nagy mestere, aki elődjeinek eredményeit fel tudta használni, összegez­ve az eddig mondottakat, véleményem szerint minden kor zenéjéhez meg lehet ta­lálni a kulcsot. De ehhez hadd tegyem hozzá: nem kerülhető el a hosszú út, sok időt kell áldozni annak, aki ezt az utat be akarja járni, aki közel akar kerül­ni a zenéhez. Nagyon fontosnak tartom, hogy a kezdő hanglemez­gyűjtő lehetőleg a népi de­mokratikus országokban ké­szült lemezeket vásárolja, mert ez,ek sokkal olcsóbbak, mint a nyugati hangleme­zek. Általában a hangle­mezgyűjtők azon véreznek el, hogy az iszonyatosan drága nyugati hanglemeze­ket vásárolják és így reper­toárjuk nagyon szűk marad. Mert nem az a fontos, hogy minél több felvételük le­gyen ugyanabból a műből, hanem elsősorban az, hogy minél- több zeneszerzőt is­merjünk meg. A hanglemez tehát nem az előadóművé­szet megismerésének esz­köze, hanem / a mű megis­meréséé. Udvarhelyi András

Next

/
Thumbnails
Contents