Békés Megyei Népújság, 1975. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-20 / 195. szám
Lírai nyelvtan Nemrég kezembe került Cs. Gyimesi Évának $ oukaresti Kriterion Könyvkiadó gondozásában megjelent Mindennapi nyelvünk című kötete. Érdeklődéssel forgattam, s válóban olyan könyvet nyújtott számunkra a szerző, amelyben nem nyelvtani szabályokat akar skolasztikus módon belénk sulykolni, hanem anyanyelvűnk végtelen szeretetét erősíti- olyan lírai izzással, mint ahogyan a költészet teszi. Mire tanít ez a könj’-v? Olvasni, beszélni úgy, hogy a használattól megkopott kifejezőeszközök szépségét újra felfedezzük, hogy a modorosságot levetke?:- zük, hogy az újrateremtés örömét átéljük. Arra tanít, hogy körmeinkben ismét rátaláljunk nyelvünk csodálatos dallamára. Páskándi Géza, Sütő András. Szabó Lőrinc és mások nyelvéről ír, miközben a szabatos fogalmazásról, a fosztóképzők szerepéről, a mondathangsúlyról, a hanglejtésről beszél: A kötet stíluselemző cikkei mellett szép számmal találunk olyanokat is, amelyek nyelvműGala mb kiállítás Galambkiállítás nyílik augusztus 2.0-án. Békéscsabán, a Kemény Gábor Szakközépiskola udvarán. Biz alkalommal a 155. számú Békéscsabai Galambtenyésztő Egyesület mutat be több száz fiatal röp-, dísz- és húsgalambot. velő szándékkal1 íródtak, s korábban a kolozsvári Utunk című irodalmi > hetilapban láttak napvilágot. A rádió, a sajtó és a mindennapi beszéd ferdeségeit. vadhajtásait igyekszik ezekben irtani, s részben tudatosítani is azokat az ártalmakat, amelyek napjainkban tipikussá váltak. Ügy hiszem az ilyen jellegű „nyelvi kertészkedéshez” sokkal nagyobb összefogásra, s ami még fontosabb; az óvodai és iskolai nyelvhasználatban sokkal tudatosabb nyelvművelésre lenne szükség. Cs. Gyimesi Éva könyvéről még csak annyit, hogy örömmel forgatnánk minél több ilyen kiadványt — ahogy ő írja — mindennapi nyelvünk érdekében. F. B Vállalták — teljesítették Alkotmány link ünnepére új műhelyteremmel gazdagodott a szeghalmi Péter András Gimnázium és Szakközépiskola. A nagyközségi tanács költségvetési üzeme vállalta, hogy_lia- táridő előtt átadja a kétmillió 200 ezer forintot érő épületet. Még a héten megkezdik a gépek beszerelését is, ezekre félmillió forintot költenek. Az új tanévben már a korszerű, az oktatási igényeket mindenben kielégítő műhelyben tanulhatnak a szeghalmi fiatalok. Tatarozás — megyénkben mindenütt Megyeszene folynaic az iskolák tatarozásai. Az egyik legnagyobb beruházás, a köröstarcsai általános iskola átalakítása, a terv szerint 500 ezer forintba kerül. Az épületben már elkészült a folyosó, a lépcsőház felújítása és a külső kőfalazás, valamint az ajtók, ablakok mázolása. Jelenleg hét kőműves és három festő dolgozik az iskolában. A kőművesek « munkájukkal a hét végére el is készülnek, így az augusztus végi. átadásnak nem lesz akadálya Úttörő a felnőtt- zenekarban Egy hét múlva sorsolás Az Országos Takarékpénztár egy hét múlva, augusztus 37- én és 38-án Budapesten, az Arany János utcában, az Utasellátó kultúrtermében rendezi a gcpkocsinyeremény-betétkönyvek idei harmadik, sorrendben 57. sorsolását. A húzáson az április 39-ig váltott és a július 31-én még érvényben volt 5000 és 10 003 forintos betétkönyvek vesznek részt, közöttük több mint 700 nyereményautót sorsolnak ki. {MTI) Kirándulók Az elmúlt hét végén a körösújfalui Rákóczi Tsz két szocialista brigádja Pécsett és Harkányban töltött 3 kellemes napot. A szövetkezetből a következő 44 tagú csoport — a gépműhely és a sertéstelep egy- egy szocialista brigádja — augusztus 27-én indul (kirándulásra a Hortobágyra és Egerbe. Vadásziclub Békéscsabán Megyénkben elsőnek a békéscsabai Vörös Lobogó Vadász- társaság alakított ki jól felszerelt, saját klubot. A 310 ezer forintos költséggel létrehozott klubban 60 vadász művelődését, szórakozását biztosítják. Előadásokat hallhatnak a vadgazdálkodással összefüggő kérdésekről és egyéb közérdekű témákról, kicserélhetik vadászat közben szerzett tapasztalataikat. Alkotmány ünnepe A Nap kél 4.46 — nyugszik 18.49 órakor A Hold kél 17.46 —1 nyugszik 3.22 órakor- A BEL\TZP USZTÍTAS és károkozás megelőzésére új üzemi belvízrendszert építenek ki az orosházi Üj Élet Tsz-ben. A tervezési munkák elkezdődtek. Ez az üzemi mű szerves része lesz az orosházi és város- környéki csapadékvíz- és belvízlevezető csatornahálózatnak. — ÜJ CSÚSZÁSGÁTLÓ padlóburkoló anyagot gyárt az Épületkerámia Vállalat. A Békés megyei MÉK a recés keramitlapból 2500 négyzetmétert vásárol Békéscsabán épülő új vágóhídjának és hús- feldolgozójának padlóburkolására. '*MaKirieíaa*aaanih»aft4ai«aaai«iaaiaaM»a*M* \ Egy pillanatra \ ; Szabadtéri játékokra * Szegedre megy most sok : » [ember, : ! de mintha nem is nyár [lenne, ; I hanem az esős szeptember. * í ily sok eső augusztusban « I! — tíieg kell hagyni, nem : [szokványos —, : ■ Szegeden is csak most [látja ; : — stílusosan — Háry [János. ; —szék ; — A CUKORRÉPA ÁTVÉTELÉRE központi telepet alakítanak ki Békéscsabán, a Lenin Tsz területén. A békéscsabai és a környéki tsz-ek ide szállítják majd a cukorrrépát s innen teherautókkal puszik feldolgozásra a Sarkad! Cukorgyárba. — NÉGYSZÁZ KUKORICABETAKARÍTÓ adaptert szállít a békéscsabai MEZŐGÉP Vállalat Nyugat-Németország- ba 1975-ben. Az első szállítmányok. útbaindultak. Kétszáz adaptert augusztus 31-ig, kétszázat pedig december 31-ig küldenek Nyugat-Németország- ba, ahol azokat CLAAS domi- nátorokra szerelik. Ez az első év, amikor adaptereket Nyu- gat-Németországba exportálnak. — SZEMÉLYENKÉNT 15 EZER forint lakásépítési támo- mogatást juttat az idén nyolc dolgozójának az orosházi Faipari Vállalat. Ezt az összeget kamatmentesen, hat évi lejáratra folyósítják a dolgozóknak. — VÉRADÁSOK. A hét hátralevő napjaiban két véradónapot rended megyénkben a Vöröskereszt és a megyei vérellátó alközpont. Augusztus 21-én Szabadkígyóson, 22-én pedig Endrődön. a cipész ktsz-ben várják a jelentkezőket. — A DEBRECENI VIRÁG- KARNEVÁLT is megtekinti egynapos IBUSZ-kirándulásán ma, augusztus 20-án a med- gyesegyházi Haladás Termelő- szövetkezet 42 dolgozója. Rendőrségi hírek Az orosházi kapitányság indított eljárás a 33 éves Trajer István, Orosháza, Luther utca 21. szám alatti lakos ellen. Trajer ittasan vezette motorkerékpárját Orosházán, elesett és nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Zsebtolvajlás miatt indult eljárás a büntetett előéletű, foglalkozás nélküli, 25 éves végegyházi Faragó Matild ellen. Faragó a végegyházi 5-ös italboltban egy vendég zsebéből ellopott 2000 forintot. Az áldozat másnap kérdőre vonta, mire 1500 forintot visszaadott. Várható időjárás ma estig: Keleten is lassan felszakadozó felhőzet, majd országszerte felhőátvonulások, szórványosan előforduló futó záporral, zivatarral. Az élénk, sokfelé erős északnyugati, északi szél lassan mérséklődik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet .11—16, legmagasabb nappali hőmérséklet: 30—35 fok között. Hatvan évvel ezelőtt, 1915. augusztus 20-án halt meg — 61 éves korában — Paul Ehrlich Nobel-díjas német vegyész és orvos, a Salvarsan felfedezője. Egy kis sziléziai községben, Strehlenben született. Orvosi diplomájának megszerzése után egy évig Cohnheim professzor híres kórbonctani intézetében dolgozott, majd csaknem egy évtizedig a berlini klinikán. Ebben az időben új vérfestési eljárást kísérletezett ki; ez lehetővé tette a vér összetételének és kóros elváltozásainak pontosabb tanulmányozását, ö vezette be az ujjhegyből vett vér vizsgálatát és a vérkép analízisét Az Ehrlich-féle festési eljárás tette lehetővé a fehl) vérűség diagnosztikáját. 1885-ben jelent meg a szervezet oxigénfogyasztásáról szóló monográfiája, majd közölte a vizelet vizsgálatára vonatkozó, gyorsan elterjedt díazo-reakció leírását. A kiváló német bakteriológus tudományos munkásságát 1908- ban orvostudományi Nobel-díj- jal jutalmazták. — A BRIGÁD GYERMEKEI. A Békés megyei Moziüzemi Vállalat Balázs Béla Szocialista Brigádja rendszeresen ellátogat Elekre és különböző módon szerez örömet a nevelő- otthon apróságainak. A legutóbbi együtt töltött bensőséges ünnepségről fotókat készítettek emlékül a gyermekeknek — HÁROMSZÁZ ,ÉVES piaszabi parasztházat 1 építenék fel eredeti formájában a nyíregyháza—sóstói falumúzeumban. A táj jellegzetes parasztházának teljes bútorzatát sikerült megvásárolni. A paszabi öregház érdekessége: a mészrétegek vizsgálatakor olyan falfelület került felszínre, amelyen díszítő festést alkalmaztak. — KISZ-K ARNEV ÁL Kardoskútan. 1975. augusztus 23. (szombat) este 7 órai kezdettel a kultúrházban. A műsor után bál. Játszik a KARKISZ- zenekar. — A BÉKÉSCSABAI gépíró- és gyorsíróiskolában érettségizettek számára a beiratkozás időpontja: szeptember 1., délután 6 óra. Az MSZMP megyei bizottsága éa » ’ megyei tanács laDla Főszerkesztő: Enyedl G. Sándor Főszerkesztő-helyettes- Deák Gyuia Szerkesztőség: 56® Békéscsaba. Postaíiők in. Telefon: 12-196, 12-296 Kiadja a Békés megyei Laokiadó Vállalat 5665 Békéscsaba. Postafiók «S Telefon: 11-021. 11-051 Felelős kiadó: Lehoczky Mihály _Teríeszti a Magyar Posta Előfizethető a oostahlvataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díi egv hónaora 20— Ft Dürer Nvomda. Békéscsaba Igazgató: Háromszéki Fái Index: 85 est 1