Békés Megyei Népújság, 1975. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-22 / 196. szám

1975. AUGUSZTUS 23., PÉNTEK Ara: 80 fillér XXX. ÉVFOLYAM, 196. SZÁM Az alkotmány és az új kenyér köszöntése Lelkes hangulatban ünnepelt megyénk lakossága Megyénk valamennyi városában, községében bensőséges ün­nep keretében emlékeztek meg alkotmányunk születésnapjáról, az új kenyérről. Köszöntötték az idei nehéz aratás résztvevő­it, az egyre fejlődő békési élelmiszeripar dolgozóit. Több he­lyen munkás-paraszt találkozókat szerveztek, községalapításra és újratelepítésre, az azóta megtett útra tekintettek vissza. Is­kolát avattak. Gesztnek, Gyulavárinak határőrközség címet ado­mányoztak. A békési Viharsarok Tsz és az orosházi Üj Élet Tsz ez alkalommal köszöntötte alapító tagjait, akik 25 évvel ezelőtt egy egészen új út építésére vál lalkoztak. Szinpompás felvonulás, tízezer érdeklődő Békéscsabán Amikor a reggeli órákban a békéscsabai MÁV-£úvószenekar pattogó indulóval végigmasíro­zott a Tanácsköztársaság útján, már ezrek gyülekeztek az Ist­ván király téren, hogy részesei lehessenek az alkotmánynapi ünnepségnek, az új kenyér kö­szöntésének. A térzene, s a .csa­bai dalosok műsora a régi idők elnyomottainak dalaiból és a fel­szabadult, szép hazánk építése közben fogant művekből adtak ízelítőt. Araczki János a tanácselnök köszöntő szavaira felcsendült a taps. Az idei nehéz aratás győzteseit ünnepelte a megyeszékhely lakossága, majd a haza és a város szeretetének igazi jelképeként élővirágból összeállított inépköztársasági és városi címerrel az élen megin­dult a színpompás menet. A Lenin Tsz magvetői, szlovák népviseletbe öltözött parasztok nyitották meg a felvonulást. A tsz dolgozóinak karéjában lépke­dett Galambos József kombáj- nos, aki a Lenin Tsz-ben talán a legtöbbet tette az új termés be­takarításáért. A dísztribün előtt magasra emelte az új búzából sütött kenyeret, majd átadta a város vezetőinek. Egy-egy cipó­val a kezükben őt követték a kí­séretében lévő lányok és asszo­nyok, akik a tribünön helyet foglaló Gyulavári Pálnak, a párt megyei bizottsága titkárának, dr. Szabó Sándornak, a megyei tanács általános elnökhelyettesé­nek, dr. Fekete Antalnak, a párt városi bizottsága első titkárának, Kovács Pali bácsinak, a város mindenki által ismert és tisztelt országgyűlési képviselőjének, a jugosz! 'ív testvérváros, Zrenjanin küldöttségének és másoknak új búzából sült kenyeret nyújtot­tak át. Ezt követően vonult fel a sar- kadi Röpülj páva-kör. A citera- zenekar játékára elcsendesedett a tér, majd a Szabadság Tsz szi­laj lovainak patája koppant. Hintókon, kocsikon és gyalogos menetben elevenedett fel a múlt, a részesaratókat' szállító szekér­sor. Muzeális értékű eszközök! Honnan is szedték elő? Ezeket a mai gazdálkodásban már egyál­talán nem használják. Bizonyára féltve őrzött darabok, akárcsak a szlovák népi viselet, melyet természetes bájjal és szépséggel mutattak be a békéscsabai Má­jus 1 Tsz tagjai. A Magyar— Szovjet Barátság Tsz Röpülj pá­va-köre az egyforma mintás és szabású kékfestő ruhákkal és da­laival igazán szép mezőmegyeri színfoltot hozott. A telekgeren- dási Vörös Csillag Tsz menete az utóbbi fél évszázadból adott ízelítőt. A Békéscsabai, régi nevén Fel- sőnyómási Állami Gazdaság a jelent érzékeltette. Hegyet is el­húzó, hatalmas, szovjet gyártmá­nyú traktorai robaj nélkül, csendben suhantak át a téren. A gabonások örlőkövei, hengerei, a kenyérgyáriaknak a kenyér ké­szítését bemutató, sütőkemencé­vel ötletesen felszerelt teherau­tója vonta magára az érdeklődők figyelmét, tapsát. A konzervgyár, a hűtőház, a MÉK, a baromfi- feldolgozó vállalat következett, majd a kertészeti vállalatnak a mezők virágait szállító kocsija zárta a sort. Már mindenki azt hitte, hogy vége a felvonulásnak, amikor valósággal berobbantak az Ist­ván király térre a népi együtte­sek. Tápiószecsőről, Elekről, Bat- tonyáról hozták Csabára őrzött, ápolt nemzetiségi kultúrájuk kedves részét. Amit a balassisták csináltak, egyenesen csodálatos volt. Színpaddá varázsolták a Tanácsköztársaság útját és az István király teret. Táncuk, szi­laj csikós kurjongatásuk jelezte az augusztus 20-i színes forga­tag végét, melynek eleje már a Derkovits és a Széchenyi liget­ben fogyasztotta a lacikonyhá­kon készített csemegét, no meg a Kórház utcai sportteleppel szemben az ökörsültet. Jó nap­juk volt a gyermekeknek is, mert a felvonuláson résztvevő hintőkon bejárhatták a város egy részét D. K. A menetet nyitó magvetők. ' Galambos József átadja az áj búzából sütött kenyeret Aracz­ki János tanácselnöknek. Ritmus, elsöprő lendület. Jönnek a balassisták. (Fotó: üemény) ! Békés megyei delegáció utazott Aradra, Románia felszabadulási ünnepségére Csütörtökön, augusztus 21-én délután négytagú párt- és taná­csi delegáció utazott megyénk­ből a testvéri Arad megyébe, a Román Szocialista Köztársaság felszabadulásának 31. évfordu­lójára. A delegációt Nagy Jenő, az MSZMP Békés megyei Bízott-' ságának titkára vezeti. Tagjai: Szabó István, az MSZMP mező­kovácsházi járási bizottságának első titkára, Apáti Nagy Gábor, a párt megye5 végrehajtó bizott­ságának tagja és Bóka Mihályné, a méhkeréki községi tanács el­nöke. A küldöttséget a magyar—to­rnán határon Gyulavári Pál, az MSZMP Békés megyei Bizottsá­gának titkára, Nagy János, a Békés megyei Tanács elnökhe­lyettese és Várai Mihályné, a párt megyei bizottságának osz­tályvezetője búcsúztatták. Erősödnek Zrenjanin és Békéscsaba kapcsolatai Az alkotmány napi ünnepsé­günkre érkezett zrenjanini kül­döttség csütörtökön, augusztus 21-én Békéscsabán tanácskozott a két testvérváros 5mmár több éves kapcsolatainak, gazdasági, kulturális és politikai helyzeté­nek tapasztalatairól, alakulásá­ról. A két testvérváros vezetői Ce- Var Mirkonak, a zrenjanini szkupcsina elnökének és Araczki Jánosnak, a Békéscsabai városi Tanács elnökének vezetésév el ér­tékelték a két város testvéri kap­csolatának jelenlegi helyzetét és az 1975—76-os év feladatait. Megállapodtak abban, hogy a két város között folyó gazdasági és kulturális delegációk cseréjét a jövőben rendszeresebbé, ponto­sabbá teszik. A jugoszláv delegáció ezt kö­vetően Békéscsaba vezetőinek társaságában ellátogatott a Kö­töttárugyárba, majd a kétsopro- nyi Rákóczi Termelőszövetkezet­be. Testvérvárosunk küldöttsége ma utazik el a megyéből. Szeptember elsején: ünnepélyes tanévnyitók Az oktatási miniszter utasítás­ban tette közzé az 1975—76-os tanév feladatait és munkarend­jét. A következő tanév fő fel­adatainak megjelölésében a mi­niszteri utasítás többek között kimondja: arra kell törekednie, hogy az iskolák egész munkás­sága a szocialista világnézet és erkölcs befogadására kész, ak­tív közösségi életet élő, a mun­kát szerető, művelt személyisé­gek nevelésére irányuljon. A következő tanév időbeosz­tása az érvényben levő rendtar­tás szerint valósul meg. A tan­évnyitó ünnepségeket az általá­nos és a középiskolákban egya­ránt szeptember elsején tartják, az első tanítási nap pedig szep­tember 2-a lesz. Az utolsó taní­tási nap az általános iskolában 1976. június 5-e. A középiskolák négy élik osztályában 1976. má­jus 8-a, az I—III. osztályokban pedig június 8-a az utolsó tani tási nap.

Next

/
Thumbnails
Contents