Békés Megyei Népújság, 1975. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-09 / 159. szám
A szocializmus tekintélye A két világrendszer harcában és versenyében koncentráltan fejeződik ki korunk fő ellentmondása, a szocializmus és a kapitalizmus ellentéte. A jelenlegi szakasz sajátossága, hogy megnövekedett a gazdaságnak, mint a világméretű osztályharc területének a jelentősége. A harc fő formájának változása azt jelzi, hogy a burzsoázia lényegében rákényszerült, hogy reálisan szemlélje a szocializmus megnőtt potenciálját, befolyását és lehetőségeit. A verseny eddigi eredményei a szocializmus világpozícióinak szakadatlan erősödéséről tanúskodnak. A jelenlegi, békésnek nevezett szakaszban bővült a különböző társadalmi rendszerű államok gazdasági és tudományostechnikai együttműködése. Ez az együttműködés nem ellentétes céljainkkal, a verseny érdekeivel, ugyanakkor előnyös mindkét félnek. Közben a szocializmus állásai szilárdulnak — hosszú távon. Vissza kell tehát utasítani azokat a revizionista és ultra-forradalmi nézeteket, amelyek támadják a békés egymás mellett élési politikát. A munkásosztály számára előnyösebb, ha békében, az elérhető legmagasabb életszínvonalon vívhatja meg a harcát a kapitalizmusban is. Ugyanakkor a helyes politikánkat ért támadások is figyelmeztetnek arra, hogy a két rendszer közötti harc békés formáinak fejlődése nem csökkenti a munkásosztály és a burzsoázia, a szocializmus és a kapitalizmus ideológiai harcának hevességét. A két rendszer közötti verseny távlatainak megítélésekor fontos azoknak a tényezőknek az elemzése, amelyek ma meghatározzák a szocialista és a kapitalista gazdaság fejlődésének fő tendenciáit. A szocialista országokban az utóbbi években intézkedéseket tesznek a gazdaságirányítási rendszer tökéletesítésére, a gazdálkodás intenzív módszereinek a bevezetésére, a tudományos-technikai forradalom eredményeinek a hasznosítására, a gazdasági demokrácia elmélyítésére. A szocialista gazdaság fejlődésének fő meghatározója ma a termelés töretlen növekedése, az egész népgazdasági folyamat minőségi tökéletesedése, a szocializmus társadalmi-gazdasági rendszerében rejlő belső erőforrások hatékonyságának fokozódása. A szocializmus tekintélye a világon közvetlenül függ attól, hogy a szocialista országok — a nemzetközi munka- megosztásból és a szocialista integrációból adódó előnyök kihasználásával — mennyiben tudják a továbbiakban is hasznosítani erőforrásaikat, menynyire tudnak élni lehetőségeikkel. Ugyanakkor az is világos, hogy nem szabad lebecsülni a kapitalizmus esetleges további technikai és gazdasági eredményeit, de egyszersmind azt is láthatjuk, hogy ezek elkerülhetetlen társadalmi kataklizmákkal járnak majd együtt. A tapasztalatok bizonyítják, hogy a kapitalista gazdaság nem tudja biztosítani huzamosan a stabil fejlődést. Ami az űn. harmadik világot illeti, az ide tartozó országok fejlődési útjának meghatározásában egyre nagyobb jelentőségűek a kommunista és baloldali forradalmi pártok. A ..harmadik világ” tevékeny részvevője a kapitalizmus és a szocializmus világméretű küzdelmének. A nemzeti felszabadító mozgalmak egyre érzékenyebb csapásokat mérnek az imperializmusra. A nemzeti forradalmak elmélyülésével, társadalmi tartalmuk gazdagodásával pedig gyarapodnak és megszilárdulnak a szocialista orientációjú °rők. A kommunisták nem kételkednek a verseny végső kiment elében. A jövő — ha harcokon, feszültségeken, konflik- fsokon át is — a szocializmusé, a kommunizmusé. —r —«. A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1915. JÜLIUS 9., SZERDA Ara: 80 fillér XXX. ÉVFOLYAM, 159. SZÄM Világ proletárjai, Tudor Zsivkov Budapestre érkezett A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának meghívására Tódor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a Bolgár Nép- köztársaság Államtanácsának elnöke kedden délután Budapestre érkezett. A látogatás keretében Todor Zsivkov július 9-én megnyitja a bolgár nemzeti kiállítást. Todor Zsivkov kíséretében Budapestre érkezett Nacso Papazov, a tudományos műszaki-fejlesztési és felsőoktatási állami bizottság elnöke, Ivan Nedev külkereskedelmi miniszter, Jordan Mladenov elektronikai- és elektrotechnikai miniszter, Ivan Ivanov külkereskedelmi miniszter- helyettes és Sztojan Drndarov gépipari miniszterhelyettes. Vladimir Videnov, a Bolgár Nép- köztársaság budapesti nagykövete a magyar fővárosban csatlakozott a kísérethez. A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárát, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsának elnökét és kíséretét ünnepélyesen fogadták a bolgár, a magyar és a vörös zászlókkal, üdvözlő feliratokkal díszített Ferihegyi repülőtéren. A vendégek fogadására megjelent Kádár János, a Magyar ázociKádár János, a Magyar Szó- ; cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára kedden délután az MSZMP Központi Bizottságának székházában fogadta Todor Zsivkovot, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárát, A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Népköztársaság Elnöki Tanácsa kedden vacsorát adott , Todor Zsivkovnak, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának, a Bolgár Nép- köztársaság Államtanácsa elnökének tiszteletére az Országház vadásztermében. Jelen voltak a vacsorán Todor Zsivkov kíséretének tagjai is. A vacsorán részt vett Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Németh Károly, a Központi Bizottság titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Gyenes András, az MSZMP KB titkára, Katona Imre, a budapesti pártbizottság első titkára, dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter, Nemeslaki Tivadar kohó- és gépipari miniszter, dr. Polinsz- ky Károly oktatási miniszter, dr. Simon Pál nehézipari miniszter, s a politikai, a gazdasági és a kulturális élet több más vezető személyisége. alista Munkáspárt Központi Bi- j zottságának első titkára, Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Németh Károly, a Központi Bizottság titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Gyenes András, a Központi Bizottság titkára, Katona Imre, a budapesti pártbizottság első titkára, dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter, Nemeslaki Tivadar kohó- és gépipari miniszter, dr. Polinszky Károly oktatási miniszter, dr. Simon Pál nehézipari miniszter, Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke, Marjai József, külügyi államtitkár és a politikai élet több vezető személyisége. A bolgár vendégek különre- pülőgépe néhány perccel 15 óra előtt tűnt fel a légtérben. A repülőtér betonjára lépő Todor Zsivkovot elsőként Kádár János és Losonczi Pál üdvözölte meleg szeretettel, baráti kézfogással. Todor Zsivkov és kíséretének tagjai ezután üdvözölték a fogadtatásukra megjelent magyar közéleti személyiségeket. A kölcsönös üdvözlés után a bolgár vendégek magyar államférfiak társaságában gépkocsikba szálltak és rendőri díszmotorosok kíséretében szállásukra hajtattak, (MTI) a Bolgár Népköztársaság Államtanácsának elnökét. | Az elvtársi légkörű találkozón baráti eszmecserét folytattak a pártjainkat és országainkat kölcsönösen érintő kérdésekről. A szívélyes, baráti hangulatú vascorán Kádár János és Todor Zsivkov pohárköszöntőt mondott. (MTI) Moszkva Az SZKP Központi Bizottságának Politikai Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa megvizsgálta a Szovjetunió delegációjának jelentését a KGST Budapesten tartott június 22— i 26-i XXIX. ülésszakának eredményeiről. A Politikai Bizottság és a kormány nagy jelentőségűeknek minősítette az ülésszakon hozott határozatokat, s megelégedéssel szögezte le, hogy a KGST-orszá- gok sokoldalú integrációs intézkedéseinek az 1976—1980-as évekre szóló összeegyeztetett terve, amelyet a KGST gyakorlatában első ízben dolgoztak ki és amelyet az ülésszak jóváhagyott, a KGST-országok fontos politia bolgár nemzeti kiállításról A Bulgária felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából nagyszabású bolgár nemzeti kiállítás nyílik szerdán a Budapesti Nemzetközi Vásár központjában. A bemutatóról kedden saj tótáj ékoztatót tartottak a kiállítás szervezői. A kiállításon több mint 500 színes fotó, tabló, makett ösz- szesen kilenc témakörben demonstrálja Bulgária gazdasági növekedésének főbb állomásait, műszaki-tudományos fejlődését, az életszínvónal emelkedésének jellemző adatait, valamint a szocialista gazdasági integráció eredményeit. Külön témakörben a magyar és a bolgár nép barátságáról felvillant jellemző mozzanatokat a bemutató. A július 23-ig nyitva tartó kiállítás ideje alatt az országos műszaki fejlesztési bizottsággal, az MTESZ-szel együttműködve hat tudományos műszaki szimpózium megrendezésére _ is sor kerül, amelyeken a bolgár gépipar legújabb eredményeivel ismerkedhetnek meg a magyar szakemberek. Emellett kilenc ágazati szakmai napot is szerveznek. (MTI) kai és gazdasági okmánya. Arra hivatott, hogy biztosítsa a nagyarányú közös beruházások megvalósítását a tagállamok népgazdaságának és testvéri együttműködésüknek fejlesztése érdekében, elősegítse a kölcsönös gazdasági kapcsolatok nagyobb hatékonyságát. A Politikai Bizottság és a kormány, jóváhagyva a KGST XXIX. ülésszakán részt vett szovjet delegáció tevékenységét, megbízta az illetékes szovjet szerveket, hogy dolgozzák ki és hajtsák végre azokat az intézkedéseket, amelyek az ülésszakon elfogadott határozatok teljes és kellő idejű végrehajtásának biztosításához szükségesek. (TASZSZ) Kádár János fogadta Todor Zsivkovot Az MSZMP KB és az Elnöki Tanács vacsorája Todor Zsivkov tiszteletére Szovjet vezető testületek a KGST budapesti ülésszakáról A Szakszervezetek Országos Tanácsának ülése Kádár János levele Kedden ülést tartott a Szak- szervezetek Országos Tanácsa, amelyen Földvári Aladár, a SZOT elnöke felolvasta Kádár János levelét, amely a következőképpen hangzik: — A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága- nevében megköszönöm Önöknek, hogy véleményükkel, javaslataikkal hozzájárultak a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága kongresz- szusi irányelveinek és program- nyilatkozatának teljesebbé tételéhez. Észrevételeiket Központi Bizottságunk nagy figyelemmel tanulmányozta és a dokumentumtervezetek összeállításánál figyelembe vette. A továbbiakban Földvári Aladár a SZOT nevében köszönetét fejezte ki Kádár János elismerő szavaiért, és azért, hogy a Központi Bizottság a dokumentumtervezetek összeállításánál figyelembe vette a SZOT javaslatait. Ezután Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára bejelentette, hogy a SZOT elnöksége Nemes- lak; Tivadart, akit az ország- gyűlés kohó- és gépipari miniszterré választott, érdemeinek elismerése mellett a SZOT főtitkárhelyettesi tisztségéből felmentette. A tanácsülés a felmentést megerősítette, s egyben úgy határozott, hogy a főtitkárhelyettesi tisztséget egyelőre nem töltik be. A tanácsülés ezután rátért napirendjének, a magyar szak- szervezetek XXIII. kongresszusa előkészületeivel kapcsolatos kérdések tárgyalására. A SZOT 1974. október 7-i ülésén határozta el. hogy 1975-ben újjáválasztják a szakszervezeti szerveket és összehívják a magyar szakszervezetek XXIII. kongresszusát, amelyre előreláthatólag decemberben kerül sor. A kongresszusi előkészületekről a SZOT elnöksége nevében Herceg Károly, a SZOT titkára számolt be. A beszámolót vita követte: az elnökség beszámolóját a tanácsülés egyhangúlag jóváhagyta. A tanácsülés ugyancsak jóváhagyta a SZOT 1975. évi második félévi munkatervét. (MTI) A határozat végrehajtása a KISZ XB előtt Tegnap összeült a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága. A tanácskozáson — amelyen dr. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bi zottságának tagja, a KISZ KB első titkára elnökölt, rész* vett Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Deák Gábornak, a KISZ KB titkárának előterjesztésében megvitatták az ifjúsági szövetség tavaly áprilisi határozata végrehajtásának, valamint a fel- szabadulási akcióprogram teljesítésének főbb ‘ tapasztalatait. Mint az ülésen megállapították, az 1974 áprilisában megjelent határozat óta bevezetett szervezeti intézkedések jól szolgálják az ifjúsági szövetség politikai céljait. (MTI)