Békés Megyei Népújság, 1975. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-27 / 175. szám
A gazdasági ismeretek iskolája A mongol népgazdaságban dolgozók kétharmada vesz részt a gazdasági ismeretek növelését célzó különleges tanfolyamokon. A vasúti dolgozók kiválóan megszervezett gazdasági képzésében mintegy 6 ezren vesznek részt. E tanfolyamok eredményeként emelkedett a szocialista verseny hatékonysága, javul az élmunkások tapasztalatainak tanulmányozása és alkalmazása. így például az Ulánbátort Diesel-fűtőház dolgozói a tanultak alkalmazásával az év első hónapjaiban túlteljesítet ték a szerelési terveket. (BU- DAPRESS—MONCAME) aszfaltozok a kánikulában A gerendási Munkácsy Tsz paprikatáblá.iát dolgos asszonyok kapálják. Az eső utáni meleg idő kedvez a különféle gyomoknak, köztük a muharnak. Ettől szabadítják meg a terméssel megrakott sorokat. (Fotó: Veress Erzsi) 14 millió hektár öntözött fold Befejeződött a Volga mentén egy nagy öntözési rendszer építése. További, körülbelül 20 öntözési rendszer és egyéb hidrotechnikai létesítmény építésé van folyamatban. A megművelt földeken gabonatermesztésre szakosodó gépesített gazdaságokat hoznak létre. A Volga-menti termékeny talaj lehetőséget ad egy új, értékesebb, nagy sikértartalmú búzafajta termesztésére, ezeket a körzeteket azonban gyakran sújtja szárazság. Az öntözés éppen azt teszi lehetővé, hogy az időjárási viszonyoktól függetlenül jó termést takarítsanak be a gazdaságok. A jelenlegi ötéves terv (1371 —75) első négy évében a Szovjetunióban közel 3 millió hektár . szárazság sújtotta területet vontak művelés alá és így az összes öntözött terület körülbelül 14 millió hektárt tesz ki. (BUDAPRESS—APN) Távol-keleti Riviéra Valahol delet harangoznak. Az égből szikrázik a napfény. A hőmérő higanyszála túlkúszott a 30-as számon. Békéscsabán a Kertészeti és Köztisztasági Vállalat aszfaltkeverő telepén a hosszú szín alatt kőliszt buckák fehérlenek. Előtte a csattogó reizerekből füstként áramlik a gőz; a forró aszfalt gőze. A kétszáznegyven fok „árnyékában” A tejszerű gőz ködként beborítja a körülötte dolgozó embereket és a 240 Celsius fokos masszától „átizzadt” gépeket. — Bitumen, kőliszt, homok, > 12-es és 0/5-ös zúzalék keve- éke. Ez az aszfalt — tájékoztat 3arta Lajos, a hat főzőmunkás egyike. Elnézem a 27 éves, barna fiatalembert, amint a 240 fok „árnyékában” tekintetét végighordozza a dübörgő masinákon, miközben kérges tenyerével megtöri! verejtéktől gyöngyöző homlokát. .. Aztán ismét kíváncsiskodom : — Mióta csinálja ezt a munaszf altozzák; nő a burkolat, fogynak a méterek. A kiömlő nyíláson lomhán, szinte méltóságteljesen folyik alá a forró anyag; le a talicskákba. Az egyik talicska máris megtelt. Gazdája, Vári János gyakorlott mozdulatokkal kocog a fekete alkalmatossággal, s mindjárt odaborítja a gőzölgő anyagot a térítők keze alá... ök a földön térdelve simítófával kezükben egyengetik a forró aszfaltot. A gőz, az anyag égető lehellete verejtéket csal az arcukra. — Hogy bírják ezt a hőséget? — érdeklődöm egyiküktől. Szák János mosolyog. — Amikor hideg van, minden különösebb nehézség nélkül elviseljük. Ilyenkor viszont, amikor a levegő is áthevül, bizony alaposan megizzadunk, hiszen a hőmérséklet simítás közben eléri a 180 fokot. Még hozzáteszi : — Azért ezt is meg lehet szokni. Igen, meg lehet szokni. A 39 éves Szák János már biztosan megszokta. 15 éve gyógyítja a csabai utcákat, azóta van a vállalatnál. tam ki az aszfaltozó és kövező mesterséget. Aztán hazajöttem. Négy éve nősültem, van egy hároméves kisfiam. Nagy munkában vagyok otthon is, ugyanis házat építek. — Milyen az aszfaltozók élete? — terelem vissza a szavak nyáját ismét az itteni munkára. — Nehéz. De mint minden szakmát, ezt is szeretni kell. És aki szereti, az itt is talál szépséget ... A térítők kezében nem áll meg a lehúzó, a simítófa. Recski Mihály is három év alatt ki tudja hányadszor indul újabb fordulóra a zörgő talicskával. Egy-egy műszak alatt 13,5 tonna aszfaltot terítenek szét 300 négyzetméternyi területen. Miközben ezeket a számadatokat jegyezgetem, a reizer már meg is szabadult terhétől. Újra fel bőg a Zetor, hogy útnak induljon a Corvin utca felé a következő szállítmányért... Seres Sándor Nemsokára új szanatóriumi komplexum nyílik meg az Amuri öböl partján, a Csendes-óceán szovjet partvidékén. A magas épületek két csoportja, amelyeket eredeti módon megtervezett ebédlőterém, gyógyítási részleg és úszómedence kapcsol majd egybe, egyidejűleg kétezer embert fogadhat. A vidék fürdőhelyeinek népszerűsége évről évre nő. A pihenni vágyókat ide vonzza az egzotikus természet, az enyhe éghajlat, a melegviza tenger és a különböző gyógyhatású ásványvizek, gyógyiszapok szerencsés együttese. A szanatóriumok korszerű gyógyítási és diagnosztikai felszereléssel működnek. A munkát tapasztalt orvosok végzik. Az utóbbi években a Szovjetunióban gyors ütemben fejlesztik az üdülő hálózatot; bővítik a régi, építik az új üdülőhelyeket, Ma már egyre többen pihenitek a hagyományosnak számító észak-kaukázusi, a fekete- és a balti-tengeri üdülőhelyeken kívül az újonnan kiépített helyeken is, az ország különböző pontjain, a legfestőtöb vidékeken. Az új üdülőövezetek egyikévé fejlődik a Távol-Kelet is. Máris számos szanatórium, üdülő, turistaház és gyermektábor működik itt. A beruházásokat az állam, a szakszervezetek és az egyes vállalatok finanszírozzák. kát? — Immár hatodik éve — válaszolja, Azelőtt az állami építőipari vállalatnál dolgoztam, mint gépkezelő. Persze, a vizsgám is megvan, csakhogy itt többet lehet kéresni, ezért változtattam munkahelyet. — Mennyi az a több? — kérdezem. — Itt három és fél ezer forint havonta. Ott kevesebb. Arca cseresznyepiros. Fejét oldalt billenti és a munkájáról beszél: — Amikor ide állóik a gép mellé és megmarkolom a lapát nyelét nem tudok másra gondolni, csak számolok: 160 lapát mészkőliszt, 90—100 lapát 5/12- es közúzalék, 60 lapát homok és így tovább ... Egy műszak alatt hat reizer aszfaltot főzünk. Barta Lajos mezőgyáni, a vállalat Berényi úti munkás- szállóján lakik. — Hetente egyszer megyek haza a családomhoz — szól csendesen. Van egy négyéves fiam, aki bizony nehezen várja a hétvégeket. Egyébként jól érzem magam a munkásszállón. Mindenünk megvan: hideg-meleg víz, zuhanyozó ... És mindössze 150 forintot fizetek havonta. Mikor búcsúzom, szemembe néz, úgy fog kezet. Erős ujjai- nak szorítását még sokáig érzem ... Ezt is meg lehet szokni A Jíazinczy utcában, a mezőgazdasági termékbolt előtti buszmegállóban emberek várakoznak. Az út mellett pöfög a Zetor vontatta reizer. A szorgos kezek az üzlet .előtti részt — Járunk mi vidékre is — bizonygatja. Hirtelen össze sem tudnám számolni hány helyep dolgoztunk a megyében. És nemcsak a szabad ég alatt. A közelmúltban fejeztük be a gyógyszertári központ helyiségeinek az aszfaltozását. — És högyan fizetik a bedolgozókat? — Egy tonna aszfalt elterítéséért ketten 19,10 forintot kapunk. Havi teljesítményünk eléri a 300 tonnát. De ha ez egy hónapban meghaladja a 330 tonnát, akkor duplán fizetnek, tehát egy tonnáért 38,20 forint jár. Minden reizerben 45 mázsa aszfalt van, most már számolhat — teszi hozzá nevetve. Szák János elégedett ember. Békéscsabán lakik a feleségével és 15 éves kislányával. — A lányom most végezte el a nyolcadik osztályt. A szlovák gimnáziumba iratkozott be, magyar—orosz szakos tanár .szeretne lenni... — mondja apai büszkeséggel. Karcsi hazaiött A brigád nem nagy. Mindösz sze lt-en vannak. Sok közülük a vidéki. Kakas Károly gyulai, Recski Mihály pedig dombirato- si. — Én bejáró vagyok — magyarázza a magas termetű 25 éves Karcsi — Budapesten, az aszfaltútépítő vállalatnál tanul4 1975. JŰLIUS 87. : : * * : ■ : ■ ■ : ■ s ■ : ■ PÁSZTOR FERENC: Fink a Leshegyen (REGÉNY) — Mi pedig menjünk már, mert szikrázik a szemem, karikákat látok magam előtt, zöld tyúkok úsznak előttem a levegőben, a torkom úgy kiszáradt, mint a Szahara. Ennek a Takácsnak az a heppje, hogy hajtja magát, mintha aranyásó lenne, vagy gyémántkutató Ja- kutföldön. Én még ilyen nagy bolondot életemben nem láttam. A lelkességnek is van határa. Az ember csak lohol utána, akár egv robotgép, ő pedig akkor sem fáradt, ha már a másik félholtan rogy össze.-4— Mit pusmogsz már megint? — szól feléje Takács. Nem zavarja az sem, hogy a főhadnagy hallja. — Azt pusmogom, hogy egy Órája lejárt a szolgálatunk, én már kiszikkadtam mint egy nadrágszíj, száraz a gégém, a gyomrom, szikkadt az agyam, szeretnék már vissza térni az emberi közösségbe — mosolygott Golubics, mert tudja, hogy nem gondolhatja ezt nagyon komolyan. Takács lehordaná. mint a tolvajt. — Béla, aki sír, attól el kell venni. — Ez meg mi! — pattan fel a főhadnagy, mert látja, hogy Golubics lábához egy tarka, lompos, kövérre hizlalt macska dörgölőzik. — Ez a ronda jószág hogyan került ide? — Jelentem, engem követ, mint az árnyék. Ez az én saját macskám — jelenti Golubics, egyszeriben olyan katonássá, olyan feszessé vált, mintha bronzból öntötték volna, mintha ő lenne a város főterén az ismeretlen katona. — Egy macska, egy igazi ronda házi <íca a járőrrel. No, ilyet még soha életemben nem pipáltam, mióta kétágú vagvok. Hogyan jutott eszébe, Golubics Béla? — Jelentem, az a története, hogy én már kértem a törzsőrmester elvtárstól, hogy kutyás lehessek, mert igen-igen kedvelem az állatokat. Kiskoromban volt kanárim, volt aranyhörcsögöm, volt Idomított csókám, baglyom, és volt egy törzskönyvezett japán palota- pincsim. — Innen származik az a névkártya. hogy Golubics Béla magánzó és kutyasétáltató! — nevet rajta Takács Lajos, mert ő tudja, együtt jártak a Toldi gimnáziumba, Akkoriban nyomatott Golubics névkártyát. amire ő csak azt íratta, hogy magánzó, de valamelyik mókáskedvű osztálytársa száz névkártyára rábélyégezte a „kutyasétáltató” rangot is. — Ne személyeskedj, Takács. — Mondja csak Golubics elvtárs, ez igazán érdekel. — Mondanám, főhadnagy elvtárs, de tetszik látni. Takács mindig belekever. Az úgy volt, hogy a törzsőrmester elvtárs azt mondta, hogy ilyen szépléleknek, mint én vagyok, nem való egy komoly harci kutya. A palotapincsi az nem is kutya, inkább csak majomnak lehetne nevezni, következésképpen Golubics sem kap kutyát, ha előző életében elefántidomár volt. Ezt mondta, szó szerint ezt mondta, erre tanúim vannak. Arra hivatkozott, hogy ölebet nevelnék Sátánból is. Az pedig tetszik tudni milyen, mint tigris. Hát ígv volt. Akkor én elhatároztam, hogy mégsem lehetek meg kutva nélkül, van bennem valami olt- hatatlan vágy arra, hogy fog- lalkozzam ezekkel a kedves, oktalan állatokat. Ekkor, a ke- sergés napjaiban akarta az őrnagy elvtárs megnyúvasztani a macskájuk kölykeit. Szapora fajta az ő Cirmijük, Mondtam, legalább egyel hagyianak meg. majd én törődök vele. Ügy is volt. Etettem, gondoztam, felneveltem. magamhoz édesgettem. Még az egérhúshoz is hozzászoktattam. Azt tetszik hinni, hogv az olyan könnvű volt. Napokig vártam, hogy rákapjanak az egerek az egérfogóra. Ez a bolond meg csak játszott vele. nem akarta felfalni, Most már az üree* egereket is kihajtja a földből. Asszonyok a paprika földön
