Békés Megyei Népújság, 1975. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-25 / 173. szám
Törököt fogtunk Görgey Gábor tragikus komédiája a Gyulai Várszínházban Fiileki várkapitány és Kiss Anna — Cserhalmi György, Bordán Irén fh. (Demény felvétele) A bemutató előadás előtti délután hallgattam a rádióban Görgey Gábor író és Sándor János rendező nyilatkozatát a Gyulai Várszínház idei második darabjáról. Mindketten azt fejtegették, hogy a várszínház nem lehet puszta látványosság. Görgey még azt is említette: bizonyára nem érik majd ilyen vádak ezt a bemutatót, hiszen a Törököt fogtunkkal közel sem a látványosság a cél, hanem inkább az elgondolkoztatás. Mire a rendező megtoldotta azzal, hogy kifejezetten a katarzis felé viszi a darab színpadi megjelenítését. Azt hiszem, mint mindenben, a várszínházi játékstílus kialakításában is óvakodni kell a végletes megoldásoktól, mert azok feltétlenül zsákutcába vezetnek, öncélúvá válnak, és még a „vájtfülűek” is feszengenék a nem túl kényelmes székeken, hogy most miféle „kódrendszert” alkalmazott a rendező? Nos, a Törököt fogtunknál abból kellett kiindulnunk, hogy bebizonyosodott: a darab, Görgey tragikus komédiája — kitűnő alkotás. Persze, ez még nem sokat jelent (nem a darab értékét szállítom le ezzel), mert jön a rendező, és két eset történhet. Az első: átformálja — bocsánat, fogalmazzunk szakmai zsargonban: átértelmezi az egészet, és csinál valami mást, saját képére és hasonlatosságára. Ebben az esetben az író nem ismer rá saját szüleményére, a közönség meg nem tudja, mit kellene tudnia ahhoz, hogy értse és feldolgozza amit lát és hall. A második eset: a rendező munkatársként és az irodalom iránti tisztelettel áll oda, és művészi tehetsége, felkészültsége teljes bevetésével álmodja színpadra azt, amit az író a színpadra álmodott. Ettől persze nem lesz kisebb rendező, ettől lesz igazán nagy, és színházi élményt teremtő alkotótárs. Ez az utóbbi történt a Gyulai Várszínház Törököt fogtunk bemutatóján. Sándor János rendező eddigi pályafutása legegészebb, legjobban végiggondolt és a legkisebb részleteiben is (micsoda ritkaság!) kidolgozott várszínházi rendezését produkálta. Megkockáztatnám azt is, hogy talán ez volt a 12 évad legkiemelkedőbb színházi élménye. Igaz, a friss élmény néha elmossa az emberben a régebbieket, volt itt azért néhány igazán nagy előadás, de ez a mostani második bemutató szerencsés összegzése a hetvenes évek újszerű színházi ízlésének, és a magyar színjátszás hagyományainak. Milyen kézenfekvő most azt írni: csoda ez? Hiszen mindig egy adott korszak szintézise hozza a kor emberének azt a nagy műélvezetet, amelyet aztán évtizedekig emlegetnek. Azt is megkockáztatom, és nem hazardírozok, ha úgy érzem: Sándor János nemcsak példát, hanem leckét is adott abból, hogyan kell ma színházat játszani. Részletezhetném az indokaimat, de nem teszem. Talán csak annyit, hogy —- miként rádiónyilatkozatában is tette — Görgey darabja mély gondolatokat hordoz, és ez nem a látványosság, hanem az el- gondolkozás, a katarzis felé vitte az előadást. Igen, ez az! Mostanában, amikor sokfelé — persze, csekélyke közjátékként a nagy egészben — divat a tartalom végig nem gondolása, ötletpetárdák durrogtatása, az agyonhajszolt mozgás, a szenvedő pózok lelki és testi eluralkodása, a formális lemeztelen! tés, a patologikus, aberrált kitérők zsákutcája, meg hasonlók; nos, tehát- a közönség megragadása, szubjektumának a tisztító katarzisig való fokozása — rit- feffl élmény. Aki megnézi Görgey tragikus komédiáját, megismeri ezt a ritkán átélhető, nagyszerű élményt. A színházat. A varázslatot, a színpad és a nézőtér szívének együtt dobbanását. Hogy most, ezen az estén éz így történt, a reményt is visz- szaadta: nem veszett el a színházi varázslat, és újra bonta- kozóban a magyar színjátszás. Mert nem Sándor János az egyedüli, aki ezt a nehezebb utat választja. Vannak már egy- néhányan Budapesten és a vidéki színházi centrumokban, ahol a blöff-színház helyett a rendezőt és színészt is meggyötrő színházat választják. Tisztelet nekik, és minél több lehetőség, hogy teljes fegyverzetükben előléphessenek, mint Sándor János is tehette a várszínházban, július 19-én este. Érzem, hogy a darabról, amit láttunk, többet kellene írnom. Izgalmas, komikus történet — miként annyi ilyen van a népek történelmében; és mélységesen tragikus vég — miként annyi ilyen van a népek történelmében. Gyapjas várának végvári vitézei munka (azaz harc) nélkül már-már anyagi végromlásba jutnak. Nem jön a török, nincs ostrom! Nosza, az élelmes várispán kitalálja, hogy meg kell egyezni velük — a törökkel! —: küldjék a vár alá a felesleges törököket (akik túl sokat tudnak a fő-törökök viselt dolgairól), és majd azokat a magyar vitézek szépen lekaszabolják. Az üzlet másik fele még hasznosabb: a német biztos minden levágott török fe jért ad egy tallért — a meggazdagodás útjai tehát kiszámíthatatlanok. A várban darab idő után már a jólét pusztít: a katonák jáspist és rubint gyűjtenek, csereberélnek, a lovakkal ki sem törődik. A várkapitány rádöbben az egész ügylet szörnyűségére, és elhatározza, hogy véget vet a bűnös jómódnak. Tegzes Lőrinc vándorpoéta segít ebben, aki iszonyatos képekkel rajzolja le élőt-1 tűk Magyarország végromlását. A munkaebédre érkező törököket levágják, az ostrom most ; már elkerülhetetlen, és a kiró J bánás is. A gyapjasi vitézek ! bűneiktől tisztulva, hősként : halnak meg a vár falai alatt. £ Ennyi a történet, és hiába ! komikus, sőt groteszk is néhol, I nem ad fricskát a történelem- j nek. Mert az is' volt ilyen ko- ; mikus és groteszk, miiit emlí- ! tettem. Hiszen — feljegyezték ! — mit kért a Gyulát 1566-ban £ ostromló Petrái pasa az alku- £ dozásra kész Kerecsényitől? £ Jeget, az italába(l), mert gyö- 5 törte a júliusi hőség. Aztán két £ vagy három nap múltán vas- £ ra verette a magyar kapitányt, 5 akinek pedig — a jégért : cserébe szőlőt küldött, gyulai £ szőlőt... ; ■ Az elgondolkozás és a katar- £ zis felé indulás akkor kezdődik £ el a nézőben, amikor látja: az j ebül szerzett jólét tányérnyaló- £ vá teszi az embert. A mind- £ egy milyen áron megteremtett £ bőség bűne visszaül, és tragé- j diává formálódik. Füleki vár £ kapitány utolsó beszéde a csúés- £ pont: Senki sem lehet büntette- • nül úgy boldog, mintha nem itt 5 élne, mintha sorsa nem kötőd- 5 nék ezer gyökérrel ennek az £ orszignak sorsához." És kitörnek, meghalni. A £ „tiszta Magyarországot” jelké- J pező pórleányka, Kiss Anna • kongatja a lélekharangot. Oda- £ kint — a valamikor Kerecsényi £ kapu előtt — füstben, lángbaVt 1 erősödik a török ordítás: Allah \ akbar!... Bizonyos vagyok benne, hogy £ nem azért nagy és kitűnő ez ! az előadás, mert félreérthetetle j nül Gyula és más magyar vég £ várak sorsát példázza, hanem £ azért is, mert számos kötődési t pontja nyúlik át évszázadokon, £ a jelenbe. A bűnös (de nem £ büntethető) úton szerzett jólét • közösséget pusztító szörnyűségei hol itt, hol amott ütik fel a fejüket, nevezzük önzésnek, értelmetlenségnek, butaságnak, hatalmaskodásnak. És mindez, együtt, a színházi élmény olyan hőfokát teremti meg, melyet átélve kellett leírnom fentebb: 12 várszínházi évad magasan kiemelkedő estjének lehettünk részesei most. Végül: együttest láttunk ezen a színpadon, de kűlön-külön is kitűnő színészi alakításokat, és nem arcnélküli embermasszát. Füleki kapitány szerepében Cserhalmi György már nem is ígéretes, sugárzóan erőteljes egyéniségét adta az alakításhoz, melynek felépítése, következetessége, indulatszavai és bizonytalan elhalkulásai, töprengései, álmai egy nagyszerű embert hoztak a színpadra. Ismételhe- tetlen művészi élmény Körmendi János Jónapot Mihály várispánja, Körtvélyessy Zsolt Vastag Balázs hadnagy szerepében szuggesztív erejű. Hap- parott zsoldoskapitány — Lengyel János alakította — egyszerűen kitűnő, Horváth Gyula 27. — Mit tudnak kezdeni a képekkel ? — Már kezdtünk. Másolatokat készítettünk róluk, elküldtük őket a lengyel és a csehszlovák katonai lapokhoz. Az öreg Piantovszki segítségünkre volt. lefordította a mellékelt útmutató írást. Ha azok a (katonai lapok leközlik, talán jelentkeznek ezek az emberek, ha élnek. Talán akadnak más szemtanúk is, akik a 350/8-as büntető különítményben szolgáltak, és tudnak valamilyen támpontot adni. Világosan megírtuk mindkét szerkesztőségnek, hogy kutatásunk nemcsak családi kegyelet, nemcsak vágyakozás, hogy megadhassuk a végtisztességet, hanem történet- tudományi igénye is van. — Őszintén drukkolok maguknak. Bármi segítségre lenne szükség, szívesen beszállok. Nagyon izgalmas munka — lelkesült bele Máté főhagynagy. — Máris lenne. Meggyőzhetné Nágel Franci bácsit, hogy üljön le velünk, mondja el élet- történetét. Legalábbis azt a részét, ami kapcsolatba hozható a ml témánkkal. — Mi lenne akkor, ha az önök viszonylag szűk, családi célt szolgáló kutatását egy lupédig mint a magyarból lett Kucug effendi, most bizonyította be végérvényesen: képes feladni a könnyebb utakat, hogy valóságos embert formáljon a színpadon. Jó alakítás Pécsi Ildikóé (a várkapitány felesége) és szívhezszóló mélységeket mutat fel Kiss Annaként a főiskolás Bordán Irén. A többi szereplő: Kertész Péter, Cseré- nyi Béla, Haász Miklós és Csikós Gábor, valamint a végvári vitézlő sereg hat tagja az együttes összjáték nélkülözhetetlen részeseivé emelkedtek, Sándor János magabiztos színészvezetése és elgondolásainak következetes megvalósítása álltai. A díszlet — először — a várat építette tovább, ezért volt új és jól bejátszható. (Csányi Árpád műve.) A jelmezek is jók, korhoz illőek, nem oktalanul modernizálok. És — mint kiderült — ezekben a jelmezekben is megszülethettek a színészek kitűnő alakításai, a katarzissá fokozódó előadás a Gyulai Várszínházban, 1975 nyarán. Sass Ervin csit általánosabb érvényű vizsgálódássá bővítenénk. Olyan korszak tükörképe lenne ez, amit kevesen ismernek. A hitelét nagyon erősítené az, hogy olyan emberek végzik, akiknek szerencsére ebben nem voltak személyes tapasztalataik, nem Vezetik szűk ösvényre őket a személyüket ért fájdalmak vagy meghurcoltatások. — Végső soron értek, főhadnagy elvtárs. — Mert apámon erős nyomot hagyott, egész életét befolyásolta. Engem is érintett, hiszen sokszor hallom apától, sokszor ismerek meg egészen új, megdöbbentő részleteket. Azt hiszem, meg kell születnie még vagy két-három generációnak, hogy ne legyen eny- nyire testközelben a fájdalom, a bánat, a keserűség. — Ebben igaza van, mert álig hiszem, hogy él ebben az országban egyetlen *.mber is, akinek valamilyen módón ne okoztak volna rettenetes kárt a háború következményei. Franci bácsit vállalom, Majd tárgyalunk még. Továbbindultak, mert még két járőrt kellett ellenőrizniük. A bánya fölött kell találkozniuk Faludival és egy fiatal katonával. Feljebb, az erdő legsűrűbb részén kell tartózkodnia TaKirándulnak a klubok Nem tétlenkednek a Békéscsabai Építőipari Vállalat Munkácsy Mihály Művelődési Házának klubjai. A Szocialista Brigád Klub több kiránduláson vesz részt, augusztus 2-án, szombaton a Gyulai Várszínházban megnézik A gyulai vásáron című folklórjátékot, augusztus 10-én, vasárnap pedig a Szegedi Szabadtéri Színpadon Kodály; Háry János című daljátékát tekintik meg. Az ifjúsági klub is kirándulásra készül. Augusztusban kerékpárral. Szanazugba mennek vidám szalonnasütésre. A Nyugdíjasok Klubja a szokásos szerdai, szombat-vasárnapi szabad foglalkozások mellett augusztus 27-én. szerdán a szarvasi arborétummal ismerkednek. Természetesen a rendszeres discók sem maradnak el csütörtök-vasárnaponként, melyeket Andrékó Géza tart. Néptáncreszlivá’ Ha;dii megyében A békéscsabai, a gyulai és a gyomai néptáo.cegyüttes fiataljai nagy izgalommal várták július 25-ét, pénteket. Ma Hajdúszoboszlón rendezik meg a kelet-magyarországi néptáncfesztivál első fordulóját, amelyen a jelentkezett 11 együttes között ott vannak megyénk táncosai is. Holnap Debrecenben folytatódik a verseny. A fesztiválon csoportos és szólistavetélkedőt rendeznek. A legjobban szereplő együttesek tíz-, hét- és ötezer forintos pénzjutalomban részesülnek, a legügyesebb szólótáncos, illetve táncospár háromezer forintos díjat kap. A fesztivál harmadik napján mindkét helyen gálaestet tartanak, s még ezen a napon tér haza — reméljük, sikeres szereplés után — a há rom Békés megyei csoport. kácsnak és Golubicsnak. Speciális feladatot kaptak. Végig kell menniük a nvomsávon. Nemcsak azt vizsgálják, hogy nyomtalan-e, hanem azt is, hol ke ményedett meg, hol kövesedett el a talaj, hol lehet szükség arra, hogy meglazítsák a keskeny földsávot. Ehhez Takács nagyon ért, nyomolvasó tanár úrnak csúfolják a többiek. Ez hízelgő ránézve, de igaz is. Takács még a madárnyomokból is meg tudja ítélni, hogy cinke volt ott vagy varjú. Pontosan megadja, hogy róka kószált arra, vagy egy kóbor macska. Nem lehet megtéveszteni. Különös adottság ez, rendkívül éles szemre vall. Száron vezetik a lovakat. Nagy a kapaszkodó, nagyon köves az út. Jobb nyeregből szállva gyalogolni, mint rázatni magukat, törni a lovakat. Ezen az úton csak az állatkínzók maradnak nyeregben. Egyik oka ez, a másik Ángyás Dániel, a lovász Mióta gondjaira bízták a lovakat, olyan az istálló, mintha patika lenne. Fénylik a lovak szőre, csillognak a szerszámok. Védi, oltalmazza a jószágokat, legszívesebben ő venné a hátára őket, csak hogy bajuk ne essék. — Nem úgy van az, törzsőrmester elvtárs — veszekedik még a szolgálatvezetővel is, hogy akármilyen tüsköt felültetünk a hátukra. Érzékeny á"at a ló, esze van, szíve van. Megérzi, ha tüsköt cipel a hátán. — Nehogy megsérüljön a patájuk ezeken a köveken, mert Ángyás célba lő ránk — nevet Máté főhadnagy, és óvatosan, szinte gyöngéden irányítja lovát, tereli a simább út felé. Mintha félnének ettől a csendes, alapos kis embertől. Mert kitartó, PÁSZTOR FERENC: Fiúk a Leshegyen (REGÉNY)
