Békés Megyei Népújság, 1975. június (30. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-05 / 130. szám
Választási nagygyűlés Békéscsabán íFolytatás az 1. oldalról) szocialista munkaversenyben részt vevők száma és tette. Grósz elvtárs a továbbiakban arról szólt, hogy a Hazafias Népfront a választás napján szavazatot kér népünktől, de az igent mondással együtt és velejárójaként következik helyes politikánk melletti mindennapos kiállás, az odaadó, áldozatkész munka is. A későbbiekben az országgyűlés mint törvényhozó testület tevékenységéről szólt. Abban, hogy hazánkban a hatalom szilárd, az alkotmányos jog érvényesül, benne van az ország- gyűlés munkája. Nagy jelentőségű törvényeket alkotott Itt szólt az életszínvonal-politikánkról is, melyben nagy szeren jut a szociálpolitikának. Mint mondotta, az elmúlt években is bővült a társadalmi juttatások köre. A negyedik ötéves tervben kimagasló eredményeket értünk el a gyermekintézmények fejlődésében; 1970-hez képest kétszeresére emelkedett az egy főre jutó családi pótlék. Emelkedett a gyermekgondozási és anyasági segély. Érdekességként említette. hogy a gyermekgondozási segélyt, szülési segélyt korábban mindössze 30 ezren vették igénybe, most pedig 230— 250 ezren. De a társadalmi biztosítási törvénnyel sem sok ország büszkélkedhet. Szocialista fejlődésünk jelentős sikere, hogy a munkások és a termelőszövetkezeti parasztok jövedelme ma már társadalmi méretekben azonos. Továbbiakban is biztosítani kívánjuk —> hangsúlyozta Grósz elvtárs —. hogy a munkások és a parasztság jövedelme arányosan emelkedjék, a munka szerinti elosztás még következetesebb megvalósítására törekedve. Ehhez azonban szükség van arra, hogy nagy figyelmet fordítsunk munkánk hatékonyságának növelésére, a takarékos, ésszerű gazdálkodásra. Fontos, hogy megtartsuk a sorrendet: első a termelés, azután jöhet az elosztás! A demokratizmusról szólva kiemelte a szónok a munkahelyi demokráciát. Ennek érvényesítése nagyon fontos, megértése elsőrendű, hiszen a nép hatalmáról van szó: azaz, együtt kell cselekedni, tervezni. terveket megvalósítani mindenkinek egyaránt. Sok múlik azon. hogy számítanak-e a dolgozók véleményére, és azok valóságosan részt vesznek-e a döntések meghozatalában. A továbbiakban választási rendszerünk mélységes demokratizmusát méltatta. Mint mondotta: a választás népszavazás arról, hogy helyeslik-e a párt, az állam, a kormány politikáját. másfelől döntés arról, hogy személy szerint ki képviselje ezt a nép érdekét kifejező politikát az országgyűlésben. E tekintetben a mostani jelölő gyűlések is társadalmunk demokratizmusát fejezték ki. A jelöltek a választók akaratából lettek képviselőjelöltek, és ami a legdöntőbb, hogy a jelöltek valamennyien a szocialista társadalom hívei. Azonosítják magukat a munkásosztály & pártjának politikájával, a Hazafias Népfront programját képviselik, mely- i ben többek között ez áll: ! Program: amely hazánk anyagi és szellemi gazdagodását, szilárd békéjét és biztos felemelését szolgálja”. Befejezésül Grósz Károly arról beszélt, hogy a most megválasztandó országgyűlésre újabb megtisztelő feladatok várnak: törvény éleké kell formálnia a XI. pártkongresszuson elfogadott és az egész dolgozó népünk által támogatott politikát. Bízunk abban —, mondotta—, hogy jún. 15-én, a választás napján minden szavazó polgár megerősíti politikánkat, támogatja a Hazafias Népfront jelöltjeit. Hiszen a párt, a Hazafias Népfront politikája, programja nagy eredményeket hozott eddig is, és szép eredményeket ígér a jövőben is. Megvalósításukhoz kölcsönös bizalomra van szükség és arra, hogy az eddigieknél is jobban fogjunk össze a feladatok megvalósításában, a negyedik ötéves terv sikeres befejezésében. hogy jól kezdhessük az ötödik ötéves tervet A nagy tapssal fogadott beszéd után felszólalt Kovács Pál. az 1-es számú országgyűlési választókerület, Skaliczki Károlyné, a 2-es számú országgyűlési választókerület, valamint Zolnai László, a 15-ös számú országgyűlési választó- kerület képviselőjelöltje. A választási nagygyűlés Ba- nadics A/ntalné zárszavával ért véget. Rocskár János A nagygyűlésen felszólalt képviselőjelöltek Bmv&a na Skaliczki Károlyné Zolnai László A választási nagygyűlésen felszólaltak és köszönetét mondtak a bizalomért, melyet jelölésükkel előlegezett számukra Békéscsaba és Mezőb erény lakossága. Választási gyűlés ma, 5-én A zl-es országgyűlési választókerületben Kondoroson, a művelődési házban este 7 órakor Csaba János, se MSZMP megyei bizottságának párt- és tömegszervezeti osztályvezetője tart előadást. A M-es országgyűlési választókerületben Kamuion, este 7 órakor a művelődési házban Balogh László országgyűlési képviselőjelölt lesz a gyűlés szónoka, Megalakultak 3 szavazatszellő bizottságok Befejező szakaszukhoz érkeztek a június 15-i ország- gyűlési képviselőválasztás előkészületei: a Hazafias Népfront helyi bizottságainak javaslatára az illetékes választási elnökségek megalakították a szavazatszedő bizottságokat. A bizottságok tagjai szerdán esküt tettek. © A szavazatszedő bizottságok életre hívásával kialakult a választás társadalmi szervezete: már dolgozik az országos választási elnökség, a fővárosban, a megyékben, a városokban, a fővárosi kerületekben és a községekben megalakították a választási elnökségeket és minden országgyűlési választókerületben felállították a választókerületi bizottságokat. A választási elnökségek és a választókerületi bizottságok megbízatása ugyanannyi időre szól — most első ízben öt esztendőre —, mint az új országgyűlés mandátuma. A szavazatszedő bizottságok a szavazókörben tevékenykednek a választás napján. A választási törvény értelmében a szavazókörök határait már megvonták: számukat és területi beosztásukat a tanácsok végrehajtó bizottságai úgy állapították meg, hogy egy-egy szavazókörre általában 600—700 választó jussont Gondosan ügyeltek arra, hogy egy-egy község akkor is önálló szavazókört alkosson, ha ennél kevesebb választóinak száma. Június 15-én több mint 12 ezer szavazókor várja majd a választópolgárokat, és miután a szavazatszedő bizottságok öt főből — elnökből, titkárból és három tagból — állnak, ezekben a választási szervekben több mint 60 ezren munkálkodnak majd. Olyanok, akik fedhetetlen magatartásukkal, közéleti tevékenységükkel kiérdemelték a bizalmat. Munkájukat társadalmi megbízatásként látják él, feladatuk: a szavazáshoz szükséges nyomtatványok átvétele, a szavazás lebonyolítása, a voksolás törvényességéről való gondoskodás, s a szavazás eredményének megállapítása. A szavazatszedő bizottság a voksok összieszámlálá- sárpl két példányban jegyzőkönyvet készít. A bizottság elnöke egy példányt azonnal továbbít a választókerületi bizottságnak, illetőleg a városi, fővárosi kerületi, községi választási elnökségnek, a másik példányt pe- dik a felhasznált és a fel-' használatlanul maradt szavazólapokkal, a névjegyzékekkel és az egyéb választási iratokkal együtt, megőrzés végett, lepecsételt csomagban elküldi az illetékes tanács végrehajtó bizottságához. (MTI) békés mem:^ 3 1975. JÚNIUS 5. ” A békéscsabai választási nagygyűlés résztvevőinek egy csoporttá, a Szecnenyi-liget szabadtéri színpad nézőterén. Fotó: Demény Gynht