Békés Megyei Népújság, 1975. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-10 / 108. szám
A pedcrgőgűs írja: A pályaválasztásról Örökzöld téma, mi újat lehet erről még mondani? A pedagógusok munkájának legjobb értékmérője 4— mondják sokan, s nekik van igazuk. Mert tulajdonképpen mit is tesz akkor a pedagógus, amikor tanítványának és szüleinek elmondja, hogy az adott egyén szerinte erre a pályára (vagy hozzá hasonlóra) alkalmas? Mérleget készít. Három és fél év tapasztalatait (ötödik osztálytól a nyolcadik osztály félévéig) teszi arra a mérlegre, melyen sok száz lehetőség van. És ekkor a pedagógus nemcsak mér, hanem „megméretik” is. Vajon eredményes volt-e az eltelt időszak? Sikerült-e a gyermekben azokat a képességeket kibontani, felszínre hozni, erősíteni, továbbfejleszteni, melyek predesztinálják további pályáját. Vannak szkeptikusok is, akik szerint ebben az életkorban — éppen az életkori sajátosságokból eredően — lehetetlen még azt felelősséggel eldönteni, hogy ki milyen pályára alkalmas. Esetenként elfogadható az ő véleményük is, dé globálisan semmiképpen, mert ha ez a vélemény — egy tantestület esetében — egyöntetű, akkor az már nevelési, pktatási fogyatékosságokat takar. Éppen ezért a továbbiakban hagyjuk figyelmen kívül a szkeptikusok kérdőjeleit, s próbáljunk a valóban meglevő kérdőjelekre koncentrálni. Az első — gyakorlatilag eldöntetlen (elméletileg eldöntött!) kérdéskomplexum a szülő —gyermek—pedagógus triumvirátusa a döntésben. A szülők egy jelentős része még ma is mást akar gyermekéből, mint amire annak kedve van vagy képes. A két felet igyekszik kibékíteni a pedagógus, hozzáadva az ő véleményét, ami esetenként nem oldja meg a gordiusi csomót, hanem újabbakat teremt. (Sokszor szembeállítja a gyermeket a szülővel, a szülőt az iskolával.) Pedig mindenki „jót” akar, csak másképpen és más alapon. A szülő azért akar „Jót”, mert nem akarja, hogy gyermeke is annyit küzdjön az életben, mint neki jutott osztályrészül. (Pedig annyit, bárhova kerül, úgysem fog, mert alap jaiban változott meg minden!) A gyermek azért akar ,,jót”, mert ő oda akar menni, ahova a barátja, barátnője is megy, rokonai élnek — és nem utolsósorban —, jól lehet keresni! És ekkor lép a „színre” a pedagógus, aki a képességek alapján ad ötleteket. Iparitanuló-iskolát javasol, mert a gyermek szereti a manuális tevékenységet; egészségügyi pályát javasol, mert érdeklődése az élővilág felé orientálódik; szakközépiskolát javasol, mert jól megy — az átlagosnál sokkal jobban! — a matématika. Egyszóval megkezdődik az a „kötélhúzás”, mely legalább férőin irányba történik, de egy eredője kell legyen. Közben megjelennek a különböző iskolák, üzemeik beiskolázási felelősei, filmet vetítenek, gyárlátogatásra invitálnaik, ami — önmagában — nagyon jó és hasznos dolog. De amit ők nem látnak: hétfőn még „gépszerelő leszek”, pénteken már (mert csütörtökön a cipőgyárban voltunk) „felsőrészkészítő”, mert olyan szép a leányszállás a gyárban. Gondolom érzékelhető az} a „dobódás”, az a vívódás, mély ilyenkor a lelkekben zajlik. Pedig mindenki jót akar. Egy dolgot azonban sokan elfelejtenek kimondani. A döntő aiz legyen a pályaválasztásnál, hogy a pályát választó gyermeknek mihez van kedve, mit szeretne szívesen csinálni, melyik az a terület, ahol képességeit a maga és a közösség javára a legjobban kamatoztatni tudja. S mielőtt magam is örökzöld kérdéseket fogalmaznék, újra — befejezésül — néhány gondolatot, úgy érzem, szólnom kell az egészen szűk értelemben vett pályaalkalmasságról. Nem a fogalom megszokott értelmében (hiszen erről fentebb szóltam), hanem fiziológiai értelemben. Mert az ép testben ép lélek klasszikus megállapítása ma is érvényes lenne, ha nem ott tartanánk, hogy sorköteles fiataljaink 30 százaléka alkalmatlan a katonai szolgálatra, különböző egészségügyi károsodások következtében. Az már persze a „véletlen” szeszélyes játéka, hogy az iskolák 30 százalékának nincs tornaterme, de a két százalékarány között nagyon is sok összefüggés van. Miért hoztam élő ezt a kérdést? Mert úgy érzem, hogy minden pályaválasztást ott kell megalapoznunk, ahol ma még ezek a számok „kiabálnak”. Mert hiába az orvosi diploma, a szakmunkás-bizonyítvány, ha tulajdonosa egészségileg nem teljes értékű tagja a társadalomnak. A heti három testnevelési óra is csak egy lehetőség, ha azt nem olyan körülmények között hasznosítjuk, mely rendeltetésszerű. Summa- summárum, oktatás- és neve- léspoiitikai kérdéseink futnak sokszor zátonyra — eredményeinket rontva —, amíg az egészen csak 70 százalék értendő. Szilárd Adám Népgazdaságunk legfontosabb feladatai az V. ötéves terv időszakában Dr. Drecin József OT-elnökhelyettes előadása Békéscsabán Százhatvannál több résztvevő jelenlétében tegnap, pénteken délelőtt Csatári Béla, az MSZMP Békés megyei bizottságának titkára, a MTESZ megyei szervezetének elnöke nyitotta meg Békéscsabán, a városi tanács dísztermében a műszaki fejlesztési hónap egyik kiemelkedő rendezvényét. Megnyitójában megemlékezett a győzelem napjának 30. évfordulójáról, s kegyelettel szólt azokról a hősökről, akik életüket áldozták a népek szabadságáért. Ezután dr. Drecin József, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese tartotta meg előadását. Az előadó „A népgazdaság legfontosabb feladatai iaz V. ötéves terv időszakában” c. előadásában elöljáróban elmondta, Hogy a népgazdaság következő középtávú tervén már javában dolgoznak, s e munkában hasznosítják a XI. pártkongresszus határozatainak útmutatásait. A tervezés természetesen számol a tőkés világgazdaságban kialakult energia- és nyersanyag- helyzettel, inflálódással is. Részletesen szólt ezután a fejlesztési célok jó meghatározásának és az export-arány növelésének szükségességéről, a KGST országaihoz fűződő kapcsolataink továbbfejlesztéséről. A mezőgazdasági termelésben újabb erőfeszítéseket kell tenni a termielvényefc: mindenekelőtt a hús és a szemes termények feldolgozásának növelésére, ezzel is bővítve exportlehetőségeinket. Legfontosabb feladataink az V. ötéves tervben — mondotta — a munka és a termékek minőségének javítása, a beruházások megvalósításának gyorsítása és a hatékonyság növelése. Mindehhez elengedhetetlen — hangsúlyozta — a vezetés színvonalának emelése, a munkai- fegyelem erősítése, a műszaki haladás meggyorsítása. Ehhez viszont olyan emberék kellenek, akik felelősséggel dolgoznak és őrködnék a tervfegyelem és a népgazdaság érdekeinek érvényesítésén. Előadása után Drecin élvtárs a jelenlevők kérdéseire válaszolt majd a rendezvény Csatári élvtárs zárszavával fejeződött be 0». P » Tudósítás ot középiskolából Ballag már a vén diák,. Sok ezer gimnazista, szakközépiskolás búcsúzik iskolájától, az alma matertől. „Ballag már a vén diák...” — hangzik fel az ének a középiskolák folyosóin, udvarán. Megyénk öt középiskoláját kérdeztük meg a ballagási ünnepségről: A BÉKÉSCSABAI SZLOVÁK TANÍTÁSI NYELVŰ GIMNÁZIUM a huszonhatodik tanévet zárja az idén. Csütörtökön este a szlovák kollégiumban bensőséges házi ünnepségen búcsúztak el társaiktól a nemzetiségi anyanyelvű, most maturáló diákok. Az iskolában délelőtt 11 órakor kezdődik az ünnepség: Chleb- nyiczky János igazgató és Bél- teky Csabáné osztályfőnök huszonöt érettségi előtt álló tanulónak kíván további sok sikert életükhöz, munkájukhoz. A GYULAI KERTÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA 22 ballagó diákja este rendezi meg a bankettot is. Közülük tízen felsőfokú tanintézetekben folytatják tovább tanulmányaikat, a többiek zömmel megyénk termelőszövetkezeteiben, állami gazdaságaiban, élelmiszeripari üzemeiben, kertészeti vállalatainál hasznosítják a zöldség- és gyümölcstermesztésről, a szőlőtermesztésről, a dísznövénytenyésztésről tanultakat. A ballagás napját vidám szerenád zárja: I A VÉSZTŐI GIMNÁZIUMBAN az idei, tizenkettedik tanévben 32 diák végzi el a negyedik osztályt. A hagyományos, délután fél 4 órakor kezdődő ballagási ünnepség után az ifjúsági klubban úgynevezett rongyosbálat rendeznek. A tavalyi, akkor első ízben megtartott vidám, tréfás est tapasztalatai ma este is nagyszerű hangulatot ígérnek. A BÉKÉSCSABAI SEBES GYÖRGY KÖZGAZDASÁG! ÉS KERESKEDELMI SZAKKÖZÉPISKOLA végzős hallgatóitól Pillér Sándor, igazgató búcsúzik (jélelőtt 11 (órakor. A jövő közgazdászai, kereskedelmi szakemberei megkoszorúzzák az iskola névadójá.- nak, Sebes Györgynek emléktábláját. VándorA KISZ KB Vörös zászlajával kitüntetett SARKADI ADY ENDRE GIMNÁZIUM, NÖVÉNYTERMESZTŐ és Állattenyésztő SZAKKÖZÉPISKOLA szintén délelőtt 11 órakor rendezi meg a ballagási ünnepséget. A három negyedikes osztály 72 tanulója és a 21 levelező hallgató elhelyezi a hála és a megemlékezés virágait a Lenin- szobornál. A végzős diákok egy csoportja a nagyközségi párt- bizottság és tanács vezetőit keresi fel, hogy megköszönjék azt a munkát, amit zavartalan tanulásuk érdekében végeztek. A sarkadi tanintézet és a község visszavárja a most érettségire készülőket, az ősztől egyetemen, főiskolán tanulókat. De a vidámság sem hiányzott a ballagásról: pénteken délután vidám menetben járták végig a negyedikesek Sarkad utcáit. IN. L.1 JEGYZET VITAKOR A békéscsabai H. kerületi pártalapszervezet május 8-án, csütörtökön este tartott vitakör megkezdése előtt a vitakör vezetője néhány szóval megemlékezett a fasiszta Németország összeomlásáról, amelynek az egész világra halált, pusztulást hozó katonai vezetői 30 évvel ezelőtt feltétel nélkül kapituláltak. Ezt követően kezdődött meg az MSZMP XI. kongresszusának az életszínvonalról, a szociálpolitikai .feladatokról szóló határozati rész vitája. Miközben folyt az eszmecsere, föl-fölvillant bennem a vészterhes időszak sok-sok borzalma. Egyebek közt 1944 tavasza, amikor a szarvasi Janecskó Pál (Pali bácsi) lakatost és másokat elhurcolták szülővárosomból. Janecskó Pali bácsi nem tért vissza többé! S fölvillant bennem, amikor az 1940. május elsejei zárt körű ünnepséget a szarvasi Munkásotthonban ezekkel a szavakkal zárta: „Rázzuk le a rabbilincseket!” Szavainak külön hangsúlyt adott azzal, hogy öklével az asztalra ütött. Kívül, a teremajtóban két csendőr állt, akik hirtelen megfeszítették puskaszíjukat és az előadóasztalnál ülő szolgabírósági tisztviselőre parancsot várva néztek, mit kell most tenniük. Ezután a félfeudális magyar társadalom állapotát klasz- szikusan kifejező József Attila Hazám című költeményének két sora villant föl: („Ezernyi fajta népbetegség / szapora csecsemőhalál”). Miközben szép rendben, sorban mondták az elvtársak, mi is történt felszabadulásunk óta a nép életszínvonalában, szociális ellátásában. Az egyik elvtársnő arról beszélt, hogy az idén tavasszal üdülni volt, s ott csupa kisgyermekes anyákat látott. A másik elvtársnő azt ecsetelte, ha háromcsaládos anya megy üdülni, akkor az egyik gyerekért nem kell téríteni semmit sem. Az i ilyen szociálpolitikai intézkedésekben fejeződik ki a XI. kongresszus határozatának az a tétele, miszerint a több gyermekes „családok élvezzenek megkülönböztetett támogatást, övezze őket közmegbecsülés”. „Nem is álmodtunk olyanról — mondta az egyik elvtárs —, hogy ha most az anya 3 éven belül két gyermeket szül, és igénybe veszi a gyermekgondozásra biztosított időt, akkor 1700 forintot kap havonta”. S a párt politikája következetes megvalósulásának folyamatát tükrözi programnyilatkozata is, amely megállapítja: „A gyermekintézmények hálózatát úgy kell fejleszteni, hogy minden család, amely igényli, elhelyezhesse gyermekeit bölcsődében, óvodában vagy napközi otthonban”. Igaz, hogy a programnyilatkozat nem volt ennek a vitakörnek a tárgya, de miként ^ három évtized eredményeire épül a jelen, úgy a ma eredményeire épül a jövendő. A mi világunk látni, láttatni engedi azt is, ezt is. Így kapnak értelmet a proletariátus nemzetközi himnusza, az Intemacionálé azon szavai, melyek szerint: „A győzelem napjai jönnek, rabságodnak vége már”. «Csere® {Fotó; Demény Ggraúai
