Békés Megyei Népújság, 1975. május (30. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-14 / 111. szám

A MEGYEI- 'PÁRTBIZOTTSÁG E SA MC\G Y£ ' TANÁCS LAP JA Elszórtan záporai Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, elszórtan iáporokkal, inkább csak keleten helyenként zivatarral. A Dunán­túlon erős, időnként viharos északi, északnyugati, keleten mérsékelt, időnként élénk észa­ki, északkeleti szél. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmérsék­let 8—13, legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán nyugaton 15—20, keleten 20—25 fok kö­tött. Hírek az MHSZ-ből Évforduló Kilencven évvel ezelőtt, 1885. május 14-én született — és 1973-ban halt meg — Otto Klem­perer, a világhírű német kar­mester és zeneszerző. Ifjúságát Hamburgban töltöt­te, s 1901-től a Majna menti Frankfurtban, majd Berliniben zongorát és zeneszerzést tanított Először zongoristaként lépett a nyilvánosság elé; karmesteri pá­lyára 1907-ben indult, a prágai német operában, ahová Mahler ajánlására került. Munkássága elismeréseként 1933-ban Goethe- éremmel tüntették ki, de ■— a fasizmus uralomra kerülése kö­vetkezményeként — alig néhány héttel később már szerződését is felbontották Berlinben, s emig­rációba kényszerült. Még ebben az évben a Los Angeles-i szim­fonikus zenekar vezetője lett és az maradt a világháború végéig. 1947 és 1950 között a budapesti Állami Operaház vezető karna­gya volt. Mai névnap: Bonifác A Bonifác név a homo bontí }ati latin szókapcsolatából szár­mazó Bonifatius latin név rö­vidüléséből ered. A szókapcso­lat jelentése: a jó sors embere. A név latin formáját később Bonifacius formában írták és ennek következtében a jelenté­sét jótevőnek magyarázták. A mai napon ünneplik még névnapjukat: Aglája, Bónia, Julianna, Ornpoly is. — ÉRTESÍTJÜK a juhtartó gazdákat, hogy 1975. május 19-én, hétfőn gyapjúátvételi napot tartunk. Kérjük, hogy a meglevő gyapjúkészletüket ezen a napon feltétlen adják át, mert ez évben több gyap­júét vételi nap nem lesz. Gyapjúátvétel helye: Orosháza, Szabadság tér 11, ÁFÉSZ toll- felvásárlóhely Tanácstagi fogadóéra Tanácstagi fogadóórát tart Bé­késcsabán, május 14-én, 19—20 óráig az 58-as választókerület­ben dr. Földházi Sándor a Vá­sárhelyi u. 8. szám alatt. Békéscsabán kezdte meg kö­zös felkészülését — a Kijevben sorra kerülő szocialista orszá­gok műrepülő bajnokságára — a magyar műrepülő válogatott keret. Öt férfi és két nőd ver­senyző készül Pál Zoltán ve­zető edző irányításával a nagy versenyre és az itteni teljesít­mények után választják ki azt a három férfi és két női ver­senyzőt, akik részt vesznek majd a versenyen. Újdonság még a magyar válogatottnál, 'hogy két új speciálgépet ksj>­Márta Ferenc az Akadémia új főtitkára A Minisztertanács a Magyal-' Tudományos Akadémia köz­gyűlésének javaslatára Márta Ferenc akadémikust az MTA főtitkárává, Köpeczi Bélát és Láng Istvánt az MTA főtit­kár-helyetteseivé nevezte ki. Márta Ferenc főtitkár Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke előtt kedden délelőtt letette a hivatali esküt. Az eskütételnél jelen volt Aczél György, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese. Óvári Miklós, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság tagjai és Erdey-Grúz Tibor, a Magyar Tudományos Akadémia elnö­ke. A Minisztertanács Köpeczi Béla akadémikust, az MTA fő­titkár-helyettesét a kormány tudománypolitikai bizottsága elnökhelyettesévé nevezte ki A Békéscsaba! Bútoripari Szövetkezet FELVESZ bútoriparban jártas ANYAGGAZDÁLKODÓT bútoriparban jártas ANYAGBESZERZŐT, ASZTALOS szakmunkásokat, TMK-LAKATOSOKAT, FÉRFI ÉS NŐI SEGÉDMUNKÁSOKAT. Bérezés: megegyezés szerint Jelentkezés: Berényi út 122. A Békés megyei - és Csatornamű autódaru-kezelőd vizsgával rendelkező lépiármU-vizetőf keres felvételre JELENTKEZÉS HELYE: Békés, Berényi u. 33. Szállítási csoport, illetve Békéscsaba, Alsókörös sor 5L Anyaggazdálkodási osztály. tak, amellyel naponta gyako­rolhatják a kötelező és szaba­don választott gyakorlatokat. Új formai elemeket tanulnak a ta­valyi békéscsabaihoz képest, hi­szen a kijevi versenyen — bár kevesebb lesz a gyakorlatok száma — magasabbak a mi­nőségi követelmények. * # * Az elmúlt napokban érkeztek haza , 10 napos*, gyakorlati kép­zésről a gyulai iparitanuló-in- tézet iskolai ejtőernyős szakkö­rének tagjad. A 12 fiatal Var­ga József oktató irányításával sajátította el az ejtőernyős ug­rás gyakorlati alapismeretéit. Itt került sor az első' ugrások­ra is » • • Az elmúlt vasárnap Szarva­son rendezték meg a Honvé­delmi Kupa lövószverseny vá­rosi, járási döntőjét. Igazi tö­megversenye volt ez a-2 MHSZ- nék, hiszen csaknem 200-an vet­tek részt ezen a versenyen. Jól szerepeltek a szarvasi, kondo­rost, endrődi lövészek, akik több első, második és harma­dik helyet szereztek klubjaik­nak. Miska kancsó Körösladányban tevékenykedik Osnbódi János íazekasmester. Korongjáról a mindennapi használati tárgyakon kívül sok nép- művészeti tárgy is lekerül. Képű nkön % népszerű Miska kancső Tm a szalmaka2albaa Kaszaperen, május 12-én dél­előtt övegy Babar Andrásné 10 éves Attila nevű fia a konyha» asztalon talált gyufával ját­szott. A gyerek a Rákóczi u 94. szám alatti házuk udvarán levő szalmakazlat játék köz­ben felgyújtotta. A tűz átter­jedt a szomszéd telekre, a gaz­dasági színre. A kár jelentős. A helyi önkéntes tűzoltók és a mezőkovácsházi általános tűzoltók oltották el és akadá­lyozták meg a tűz továbbter­jedését. Népművelők továbbképzése Megyénk művelődési házai­nak igazgatói és előadói, vala­mint a közművelődési felügye­lők részére május 15-én, csü­törtökön délelőtt továbbképzést tart a Megyei Művelődési Köz­pont Ez alkalommal 9 órától Albertam Béla, a Kulturális Minisztérium .munkatársa „A művelődési házak előtt álló idő­szerű feladatok” címmel tart előadást. A továbbképzési na­pot az MMK békéscsabai épü­letében rendezik meg. Ki nyer me? — Békéscsabán A Magyar Rádió népszerű zenei fejtörő-játékának ismét Békéscsa­ba ad otthont május 16-án, pénte­ken délben. A „Ki nyer ma?” cí­mű játékot ez alkalommal a bé­késcsabai Kulich Gyula Ifjúsági és Üt törőház tanácskozóterméből közvetítik. Akik szeretnének részt venni a játékban, jelentke­zésüket május 16-ig, » közvetí­tés napján 12 óráig adhatják 1» a helyszínen. s- ÜLÉST TAKT Ä VÉGRE­HAJTÓ BIZOTTSÁG. Ij ájus 16-án, pénteken tartja soron következő ülését a Lökösházi községi Tanács Végrehajtó Bi­zottsága. Két napirend szere­pel az üléses: a közrend és közbiztonság helyzete, vala­mint a helyi termelőszövetke­zet elmúlt évi gazdálkodásának tapasztalatai. — KÁRTÉRÍTÉSI As ABanrö Biztosító szarvasi járási fiókja április hónapban egymillió 522 ezer forintot fizetett ki kárté­rítés címén, alkotó Ifjúság” emlékserleg »f „A szövetkezet gazdasági és társadalmi vezetése kiemelt feladatának tekinti az ifjúság körében végzendő munkát. Munkaköri és erkölcsi köteles­ségének tekinti a szövetkezet­nél dolgozó fiatalok szakmai és politikai fejlődésének elő­segítését. Fontos feladatnak te­kinti a jövő szakembergárda biztosítását, az elkövetkezendő évek szakmunkás-állományá­nak nevelését,” Eddig az idézet a Békés »ne­gyei Méretes Szabók és Szű­csök KISZ-vezetőségélnek az ifjúságról szóló törvény intéz­kedési tervéből. Ennek szelle­mében a szövetkezet vezető­sége és a KISZ csatlakoztak a könnyűipari miniszter ha­zánk felszabadulásának 30. év­fordulója tiszteletére indított „Alkotó Ifjúság” című pályá­zatához és egyúttal munkaver­senyt szervezett a „Kiváló Ifjű Szakmunkás” cím elnyeréséért. A pályázati és versenyfel­hívásra több mint 40 pálya­munka érkezett. A szövetke­zet vezetősége, és a szövetke­zeti bizottság a három leg­jobb pályamunkát díjazta. El­ső díjként emlékserleget „Al­kotó Ifjúság” ‘felirattal, és két­ezer forintot, második díjként emlékserleget és ezerötszáz fo­rintot, harmadik díjként emlék­serleget és ezer forintot ado­mányozott. A „Kiváló Ifjú Szakmunkás’’ címet a szövet­kezet négy ifjú dolgozója kap­ta meg 500—500 forint pénzju­talommal és oklevéllel. A díjakat nyert pályaművek kiállításáról szóló jegyzőköny­vet és a kiállítást illusztráló képeket a Textilipari Kutató Intézethez küldték továbbzsü­Kóruslalálkoző Battonyán M'áfm , ff-én, szombaton IS órai kezdettel a Battonyai Mű­velődési Központ, a Battonyai nagyközségi Tanács Végrehaj­tó Bizottsága, valamint a bat- tanyai Állami Zeneiskola a mezőkovácsházi járás együtte­sei részvételével kórus- és. nép­zenei találkozót rendez. Az elő­adáson a mezőkovácsházi 1-esj a battonyai 1-es és 2-es szá­mú, valamint a kevermesi, a medgyesegyházi és a battonyai délszláv általános iskola diák­jai mutatják be műsorukat ® közönségnek. Ezenkívül a Me­zőhegy esi Szakmunkásképző In­tézet, a battonyai Martos Flóra Leánykollégium és a Mikes Ke­lemen Gimnázium kórusai, va­lamint a battonyai asszonykó­rus és citerazenekar szórakoz­tatja majd az érdeklődőket, nzesre. S. F. A Gyulai Fa- és Fémbútoripari Szövetkezet FELVÉTELRE KERES BELSŐ ELLENŐRT legalább 10 éves gyakorlattal, valamint mérlegképes könyvelői vagy számviteli főiskolai végzettséggel. FELVESZ LAKATOS ÉS ASZTALOS szakmunkásokat, TOVÁBBÁ lakatos-, asztalos-, kárpitos- és festőműhelybe FÉRFI ÉS NŐI SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezni lehet: a szövetkezet személyzeti vezetőjénél; Gyula, Zrínyi tér 1—2. Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja FŐSZERKESZTŐ: ENYEDI G. SÁNDOR FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES DEÁK GYULA Szerkesztőség: 56W Békéscsaba. Postaitok ITt Telefon: 12-196, 12-296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba. Postafiók ttl Telefon; 11-021. 11-051 FELELŐS KIADÓ: LEHOCZKY MIHÁLY Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivatalokná: és a kézbesítőknél Előfizetési díi egv hónapra: 20,— Ft Dürer Nyomda, Békéscsaba Igazgató- Háromszék! Pál tadexs 25 051

Next

/
Thumbnails
Contents