Békés Megyei Népújság, 1975. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-22 / 93. szám
«Tavasz Magyarországon' Szakmunkástanulók területi vetélkedője Békéscsabán Három megye — Osongrád, Bács-Kiskun és Békés — szakmunkástanulóinak részvételével április 13-án és 19-én a békéscsabai KISZ-táborban tartották meg a Tavasz Magyarországon címmel meghirdetett országos vetélkedő területi döntőjét. Ezen a területi vetélkedőn a három megye szakmunkásképző-intézeteiben megrendezett iskolai versenyek győztes csapatai mérték össze tudásukat. Az öttagú csapatok, hét város — Szeged, Makó, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Kiskunhalas, Békéscsaba és Gyula — szakmunkásképző-intézeteinek képviseletében több fordulós, pontozásos versenyben adtak számot városuk elmúlt 30 évéről, iskolájuk történetéről, szak-' ismeretükről. A döntő első napján, április 18-án délelőtt a zsűri azokat a tablókat értékelte a békéscsabai KISZ-iskola tornatermében megrendezett kiállításon, amelyeken a csapatok saját városukat és iskolájukat mutatták be, majd a verseny ünnepélyes 1 I - ...........................Mlf! m egnyitója után került sor arra az emlékműsorra, amelyben a versenyzők a felszabadulás 30 évéről adtak képet. A területi döntő részvevői az első nap befejezéséül a Jókai Színházban megtekintették a Kelj fel és énekelj című Gyárfás-vígjátékot. A szakmunkástanulók versengése vasárnap délelőtt Burka Árpád tv-riporter vezetésével műveltségi vetélkedővel ío'yta- tódott. Ennek befejeztével hozta meg a kétnapos verseny zsűrije — Váczi András, a KISZ Központi Bizottságának osztályvezető-helyettese, Bocskai Mihályné, a Szakszervezetek Békés megyei Tanácsának titkára és Vizsnyiczai László, a KISZ Békés megyei Bizottságának politikai munkatársa — döntését. Ennek alapján a május eleji országos döntőre a hódmezővásárhelyi szakmunkás tanufók csapata jutott tovább, míg a békéscsabaiak és a gyulaiak a kiskunhalasi és a makói csapat mögött a negyedik és az ötödik helyre szorultak. Képünkön a kecskeméti, a békéscsabai és a hódmezővásárhelyi csapat látható a vasárnap délelőtti szellemi vetélkedőn !Sss5ess!5!eaiseiísaísis5Mí«i**íS*i«i9isMtií8asaj!i6sss*sa»««stS5*i«»UH«sí«fe««w Százot esztendővel ezelőtt született Lenin sabban működtethető, legkifizetődőbb méretű, kapacitású üzemeket, vállalatokat létesítsenek. Nemrég Helsinkiben járván — más tényezők mellett — egy neves finn közgazdász éppen ezzel az okkal magyarázta országa érdeklődését a KGST iránt. Az integráció kulcskérdése: kinek az érdekeit szolgálja? A nyugati integráció, a Közös Piac a nagytőke hasznára van, hiszen lebontja a tőke mozgása előtt a nemzeti vámfalakat, s egyéb korlátozó tényezőket, a szabad munkaerőpiac kialakításával még kedvezőbbé teszi a munkásosztály kizsákmányolásának feltételeit a burzsoázia számára még előnyösebb körülményeket , teremt a profit- hajszához. A KGST-országokban az integráció a szocialista, kommunista társadalom felépítését. a nép anyagi jólétének a növelését szolgálja. A Szocialista típusú integrációnak rendkívül széles és objektív alapja van. Azonos a benne részt vevő országok gazdasági rendszere; az alapvető termelőeszközök társadalmi tulajdonban vannak. Közös az államrendjük, azonos a társadalom vezető osztálya, s annak ideológiája, a marxizmus—deninizmus. A szocialista nemzetközi gazdasági együttműködésben a nemzeti és az internacionalista érdekeket a KGST-országok közös érdekeinek figyelembevételével hangolják össze. A szocialista integrációban részt vevő államok önként vállalják a kötelezettséget, tehát ennek az integrációnak alapvető jellemzője a szuverenitás. Nincs szó tehát arról, hogy nemzetek feletti jogokkal bíró szervezeteket hozzanak létre. A KGST-szervek a gazdasági együttműködés kérdéseiben csupán ajánlásokat fogadnak el, amelyek akkor válnak kötelező érvényű határozatokká, ha az illetp tagállam megfelelő szerve (nálunk a kormány) jóváhagyja azokat. S a szuverenitás még egy biztosítéka: az ajánlások kidolgozásánál érvényesül a2 egy ország — egy szavazat elve. Nem lehet tehát többségi szavazattal kötelezettséget róni olyan tagállamokra. amelyek a javaslatot ellenzik. Dunai Péter (Következik: A KGST történetei „0, mint az anyag — egyszeri, mint az anyag — bonyolult pedig" Ha voltak különösein jelentős’ napok a világban, 1870. április 22-e ezek közé tartozik. Akkor született Lenin, eddigi történelmünk egyik legkimagaslóbb egyénisége.. Cselekvő és gondolkodó volt. Politikus és filozófus. Aggódó barát és miefginigathiatat- lán harcos. Kommunista szombatok kétkezi munkása és világ- résznyi ország vezetője. Forradalmár. Ember — aki egész éle. tét az emberiségnek szentelte. ••• Korunk egyik legérzékenyebb, az embereket, a világot leginkább érteni igyekvő, s értő alkotója, a költő Andrej Voznye- szemszkij így fogalmaz: „A gondolkodók, nem a fontosliodók voltak kedvesek neki. Löszermunkások, esztergályosok röpgyülései. Beszélt és feltöltötte őket eszméi áramával,, ő meg a tömegből telítődött, mint az akkumulátor. Eszméi kiérlelödve kerültek így müvei sok kötetébe, ö, mint az anyag — egyszerű, mint az anyag — bonyolult pedig.” Ez már az utóloor szava. De a kortársak, az ismerősök, szemtanúk is ugyanezeket a tulajdonságait — egyszerűségét, okosságát — tartották legelsősorban említésre érdemesnek. A hajdani békéscsabai szabósegéd, Petirovszki Pál Párizsban munkásgyűléseken, munikás-pártisko- lán találkozott vele. Ezeken a találkozásokon ilyen kép rajzolódott agyába a forradalom' későbbi vezéréiről: „Első pillantásra sem. mi feltűnő sem volt rajta, öl- tozélae, sőt még kis hegyes szakálla is olyan volt, mint dmi- lyet akkoriban sok francia munkás viselt. Gyárban vagy utcáin nem vonta volna magára a figyelmet. Itt azonban, az orosz emigránsok között hamar észrevettem, hogy Vlagyimir Iljics vezető ember. Az összejöveteleken tőle kérdezték a legtöbbet, tőle várták á viták eldöntését, ő magyarázta meg, ha valami nem volt eléig világos. ...Iljics a logika fegyverével győzött, csodálatosan világos érvelésével, amelyhez foghatót azóta sem tapasztaltam.” A honfitárs, Makszim Gorkij gyakorta volt a társaságában. Lenin egyik legszebb portréja tőle maradt ránk: „Bámulatba ejtett a bálőle áradó élni akarás, s az élet törteiméinek rendkívüli gyűlölete. Gyönyörködtem abban a fiatalos merészségben. amellyel mindent eütöfl.- tött, amihez csak nyúlt... Mongol típusú arcában is az élet hazugsága és keserűsége ellen fáradhatatlanul küzdő ember éles szeme villogott, tüzelt, kacsintott, gúnyosan mosolygott, haragtól lángolt. Szemének csiL lógása még tüzesebbé és érthetőbbé tette beszédét. Az ember olykor úgy érezte, hogy szemében szellemének fékezhetet- len energiája szikrázik és szavai ezzel az energiával telítve ra^ gyoginák. Beszéde nyomán az ember szinte fizikailag érezte a megcáfolhatatlarv igazságot.” Néhány ezer kilométerrel nyugatra Bemard Shaw — aki pedig híres volt, hogy nem hízeleg senkinek a világán, hogy mindenkiről az igazat • mondja, joggal írhatta ezt- „Nem kétlem, hogy eljön az idő, amikor itt, Londonban szobrot emelnek Leninnek, a legnagyobb államférfinak egész Európában.” És nemcsak tisztelői, harcostársai tartották nagyra. Egy 1913-as cári titkosrendőrségi jelentés szerint: „Ha az elmúlt két évben megerősödött a munkásmozgalom, elsősorban Leninnek és követőinek köszönhető, akik mindig közvetlen kaipcsolatban voltak a munkássággal, elsőként hirdettek egyértelműen forradalmi jelszavakat. Ma minden városban van bolsevik kör, sejt vagy szervezet Csaknem valamennyi ipari központtal helyreállították a levélváltást és érintkezést A központi bizottság tervszerűen dolgozik,, s egészen Lenin kezében van.” Lenin „titka”: a tevékenység szakadatlansága, a pillanatnyi megállás nélkül folytatott tanulás-tanítás-szerv ezés-pulitizá- lás-barc. M unkabírásáról, fáradhatatlanságáról legendába illő tények tanúskodnak. Gyurkó László Lenin, Október című kötetéből valók az alábbi sorok: „1917 tavaszán pontosan három hónapot töltött Péterváron, mielőtt illegalitásba kellett mennie. Ez alatt több mint 200 cikket, határozatot, tanulmányt, kiáltványt írt. Több mint 600 nyomtatott oldalt — naponta hét oldalt. S mintegy 50 beszédét ismerjük, ebből az időszakból. Volt nap, amikor hét cikke jelent meg a Pravdában. Április 14-én három cikket, s egy felhívást írt, elnökölt a bolsevikek petrográdi konferenciáján, ő mondta az előadod beszédet és a zárszót.” A könyvtárnyira menő életrajzok, tanulmányok, emlékezések között jeles helyet foglalnak1 el Lukács György Leninről szóló írása1. Ezek egyikéből néhány mondat: „Leninben nincs semmi, ami akár távolról is emlékeztetne valamiféle önmagába fordulásra; a siker nem teszi elbizakodottá, a kudarc nem letör tté. Tagadja, hogy vannak olyan helyzetek, amelyekre az ember nem képes gyakorlatilag reagálni. Lenin egyik, a kevés nagy ember közül, akiknek nagyon sok, a leglényegesebb sikerült, és éppen a gyakorlatban. Mégis — vagy talán éppen ezért — aligha volt még valaki, aki olyan józanul és pátoszmentesen, fogta volna föl az elkövethető és elkövetett hibákat: „Nem az az okos, aki sohasem téved. Ilyen ember nincs és nem is lehet Az az okos, aki nem követ el túl lényeges hibákat és érti a módját, hogy gyorsan, könnyedén kijavítsa őket” A cselekvő ember sorsának ez a nagyon is prózai felfogása minden pateti- kus vallomásnál jobban kifejezi Lenin beállítottságának lényegét Élete állandó cselekvés, szakadatlan harc, s egy olyan világban cselekszik és harcol, amelyben — legmélyebb meggyőződése szerint — nincs helyzet, ami kiúttalan volna, akár , neki, akár ellenfelének, lázért • volt számára az élet vezérelve, hogy mindig felkészülten kell várni a cselekvés, a helyes cselekvés pillanatára.” Végezetül álljon itt egy Lenin felesége, Krupszkája által fogalmazott gondolat — konkrét és jelképes értelmében is megszívlelendő tanulságul a ma emberének: „Nagy kérésem van hozzátok: Iljicsórt érzett fájdalmatok ne változzék személyének külsöleges tiszteletévé!... Iljics, amíg élt, az ilyesminek alig tulajdonított jelentőséget, minden, ilyesmi nagyon terhes volt számára... Ha tisztelni akarjátok Vlagyimir Iljics nevét, építsetek bölcsődéket, óvodákat, lakóházaikat, iskolákat, könyvtárakat, gyógyszertárakat, kórházakat, menhelyeket az öregeknek és így tovább. És mindenekelőtt kövessétek életetekkel Iljics példáját” **• Százöt esztendeje, 1870. április 22-én született Lenin, a cselekvő és gondolkodó, a politikus és filozófus, az aggódó barát és megingathatatlan harcos, kommunista szombatok kétkezi munkása és viLágrésznyi ország vezetője. A forradalmár. Az ember — aki egész életét a jelennek és a jövőnek, kortársainak és nekünk szentelte. Emlékezés Leninre Kevés, fájdalmasan kevés az a filmanyag, amely Lenin alakját visszaidézheti számunkra. A nagy proletárvezéi;, akinek a személyében kifejeződnek századunk világot formáló erői, mindössze néhány híradórészletben látható. Ám ezek a celluloidszalagok az emoerl kultúra pótolhatatlan kincsei' közé tartoznak. Olyan értékek, amelyekkel mindig jó találkozni. Lenin születésének évfordulóján dokumentumfilmet sugárzott a televízió. A vasárnap délután látott, Pillanatképek című összeállítás legfőbb erénye az volt, hogy szinte minden kommentár nélkül mutatta bé az eredeti félvételeket. A kitűnően megszerkesztett képsorok em- berközélségbe hozták és mindnyájunk személyes ismerősévé tették Lenint. Az 1917 előtti időkből csupán csak fotókópiák maradtak Leninről. Családi albumok, fiatalkori képek, egy sakkcsata emléke Gorkijjal. A Nagy Októberi Forradalom eseményeiről is csak Eizenstein Október című filmje alapján formálhatunk magunknak képet. 1918-ban már több filmfelvétel is készült Leninről. Egyik alkalommal a Kreml előtt sétál, nyilván a filmesek kérésére. Hosszan beszélget egyhelyben állva — biztos arra gondol, hogy a fölösleges részeket úgyis kivágják majd. Aztán megindul a feive- vőgép felé és egy apró mozdulattal még int is az operatőrnek, hogy minden rendben? Láthattuk Lenint gyűléseken, május elsején, kiállítások megnyitóján. Erőt sugárzó alakja, tiszta szenvedélye szemmel láthatóan mindig magával ragadta a körülötte állókat. Különös élményt jelentett az a felvétel, amelyen a frontra induló vöröskatonákhoz beszél, és a korabeli némafilmhez fonográfhengerről hozzá játszották Lenin hangját is. 1924. január 21-én Lenin meghalt. A ravatalon pihenő ember előtt döbbenten tisztelegnek a harcostársak.* Milliók búcsúztatták Vlagyimir Iljicset, hatalmas emberáradat hömpölygőit a Vörös téren. És az elmúlt évtizedek során a tisztelgők tábora egyre sokasodik. (Andódy)
