Békés Megyei Népújság, 1975. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-16 / 88. szám

A megyeszékhely ismeretlen arca A MEGYEI PÁRT BIZOTTSÁG tS A MQGr£' TANÁCS LAPJA' Fotó esők Várható időjárás ma estig; Felhőátvonulások. többfelé fu­tó esővel, záporral, néhány he­lyen zivatarral. Mérsékelt, többfelé megélénkülő délnyu­gati, nyugati szél. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmérsék­let 5—10, legmagasabb nappali hőmérséklet 15—IS fok között. Mai névnap: Csongor A Csongor nevet régi magyar személynévből Kazinczy Ferenc és Vörösmarty Mihály újította fel. Török, eredetű, jelentése: vadászmadár. A mai napon iinneplik még névnapjukat: Bánk, Bende, Be­nedek, Cecílián, József, Lam­bert és Lambéria is. — JÁRDA ÉS BUSZVÁRÓ. Gerendáson az idei tervekben szerepel egy kilométernyi járda és két buszváró építése. Erre a célra csaknem 200 ezer forintot fordítanak. — CSENDESEK A HAJNA­LOK. Április 17-én Békéscsa­bán, az ifjúsági és úttörőház nagytermében kerül sor - a Pen- za Klub soron következő fog­lalkozására. Ezúttal levetítik a Csendesek a hajnalok című fil­met és szellemi vetélkedőt tar­tanak szovjet filmekről és pen- zai művészekről. — A GYULAI MŰSZAKI ÉS FAFELDOLGOZÖ ERDÉSZET az elmúlt évben többek között csaknem 22 ezer köztes lapot és mintegy négyezer rakodóla­pot gyártott. Hogyan utónak elhelyezkedni a csökkent munkaképességűek? Évforduló Kilencven évvel ezelőtt, 1885. április 16-án született — és 75 éves korában, 1960 szeptembe­rében halt meg — Weiner Leó zeneszerző, kétszeres Kossuth- díjas kiváló művész. Budapesten Koesdler János ta­nítványa volt, s egy éven át mint a Vígopera korrepetitora működött. 1906—07-ben a Fo­dor-zeneiskolában, 1908-tól a Zeneakadémián tanított, 1912- től mint rendes tanár, 1922-től csak kamarazene tanítással fog­lalkozott. 1928-ban karmester nélküli kamarazenekart szerve­zett, mely az ő irányítása alatt működött. 1957-ben vonult nyu­galomba, de egy évig még ez­után is tanított a főiskolán. Az új magyar zene konzerva­tív ágának egyik legkiválóbb képviselőjeként tartjuk számon, akinek zeneszerzői munkásságán kívül pedagógiai működése is nagy jelentőségű. A békéscsabai tanács munka­ügyi osztályán megtudtuk, hogy napjainkban szinte’ minden le­százalékolt részére tudnak mun­kát biztosítani. Csak a megye­székhelyen például 456 férfi és 452 női, úgynevezett rehabili­tált munkakört tartanak szá­mon, amelyből 448, illetve 437 van jelenleg betöltve. Itt köny- nyebb, kevesebb fizikai erőt igénylő feladatokkal látják el a dolgozókat, hogy ne legyen erőn felüli megterhelés számukra a kenyórkerasés. — UTAZÁS 15 ORSZÁGBA. Az idén tovább bővíti programjait a Volán Tourist és ezúttal 15 országba szervez turistautakat. Nagy az érdeklődés a 25 napos szovjet autóút iránt, amelyen 5-6 autóból álló karavánok a Kaukázoson át juthatnak el a Fekete-tengerig. Felszabadulási vetélkedő Medgyesegyházáit Vasárnap délelőtt Medgyesegy- házán a községi pártbizottság székhazában rendezték meg a felszabadulási vetélkedő községi döntőjét. A vetélkedőn azt is eldöntötték, hogy a helyi üze­mek brigádjai közül melyik ér­demli ki a „község legjobban művelődő brigádja” címet. A Bőrtex, a Vas- és Faipari Szö­vetkezet, a Haladás Tsz és az ÁFÉSZ tíz brigádja közül az első három helyen a bőrtexes brigádok osztoztak; az első a Ságvári Endre, a második a Tyereskova, a harmadik pedig a Kaffka Margit brigád lett. A verseny színesítésére közönség- csapatokat is szerveztek; irodal­mi keresztrejtvény, politikai to­tószelvény járt kézről kézre. Az els5 .helyezett brigád jutalmul egynapos szegedi, a második he­lyezett gyulai, a harmadik he­lyezett és a nyertes közönség­csapat szarvasi kirándulást nyert. Közlemény A KPM Közúti Igazgatóság értesíti az érdekelteket, hogy a 44-es számú kecskémét— gyulai úton levő békésszent- andrási Holt-Körös hidat javí­tási munkák miatt lezárja. A lezárás 1975. április 17-én 10—13 óra között tart. A híd lezárásának ideje alatt csak gyalogosok, kerékpárjukat, mo­torkerékpárjukat toló gyalogo­sok haladhatnak át a hídon. Ki­jelölt terelőút: Kunszentmár- ton—Szentes—Szarvas. A NAGYSZÉNÁSI OKTÓBER 6. TSZ , eladásra kínál étteremben és üzemi konyhán egyaránt használható, teljesen új, komplett hideg-meleg önkiszolgáló-pultot Megtekinthető a tsz központi irodáján. Ár: meg­egyezés szerint 279435 A Vakok és Csökkentlátóik : Szövetségében nem kaptunk ■ ilyen kedvező választ. A válla- ; latok nehezen fogadják be aj szövetséghez tartozókat, ha le- S hét kitérnek ez elől, pedig a : szemevilágukat részben vagy i teljesen elvesztett emberek el- « helyezkedés! lehetősége egyéb- « ként is nagyon korlátozott, ez ■ annak ellenére van így, hogy : miniszteri rendelet mondja ki, : hogy a látást nem feltétlen : igénylő munkakörökben, első- 5 sorban vakokat és csökkentlá- S tókat kell foglalkoztatni. j. Békéscsabán 57 vállalatnál bi- ■ zottság gondoskodik a csökkent ■ munkaképességű dolgozókról. ■ A Kner Nyomdában például a i Társadalombiztosítási Tanácsom j belül foglalkoznak ezzel, s aki S orvosi papírral igazolja, hogy j könnyű munkát kell végeznie, a ~m kötészetre, vagy más, az egész­ségükre nem ártalmas munka­körbe helyezik. Ugyanígy a kö­töttárugyárban — ahol három­tagú bizottság működik —, akik rendszeresen felkeresik a kí­mélő munkára beosztott mint­egy húsz dolgozót, elbeszélget­nek vele, kikérdezik egészségi állapotáról, égyszóval gőndos- kodnak róla. (Fotó: Dcményi DEQCSEEIffiDS?' Kézimunkák a békéscsabai ifjúsági házban — RÓMAI ÜNNEPEK GORST­UMBAN. A székesfehérvári Ist­ván ^király Múzeum az idén is megrendezi a hagyományos an­tik római ünnepeket, hazánk egyik legjelentősebb római kori ásatásának színhelyén, a táci Gorsiumban. A rendezvényso­rozat április 27-én tavaszt kö­szöntő ünneppel kezdődik. A Megyei Művelődési Köz­pont díszítőművész szakköre hétfőn este nyitotta meg bemu­tatkozó kiállítását Békéscsabám, a „Kulich Gyula” Ifjúsági és Űttörőházban. Érdemes megnéz­ni a kiállítást! Megyénk külön­böző tájainak értékeit sorakoz­tatták fel a szakkör tagjai: a népi díszítőművészet gazdag és színpompás világát. A békési táj hímzései eddig nem is ve­tekedhettek a buzsáki, mezőkö­vesdi, kalocsai térítőkkel, fu­tókkal, hímzett textíliákkal. A nemrég alakult szakkör többek ^gyelefesripodcrünh között ezt is célul tűzte: az ősi, tiszta népművészet ápolását, gyarapítását. A vitrinekben a. jellegzetes színekkel hímzett térítők, ingeik, blúzok, sőt egy gazdagom díszí­tett ködmön is helyet kapott. A kiállítás anyagának legna­gyobb részét a textíliák adják, de az érdeklődő más használa­ti tárgyakat és hímes tojásokat is talál. A kiállított munkák a szakkör tagjainak szorgalma, al- kotóvágya mellett egy lehetősé­get is bizonyítanak: a népművé­szet elfelejtett értékeit meg kell és meg lehet menteni. A díszítő­művész szakkör munkáit a csa­bai ifjúsági ház földszintjén áp­rilis 20-ig nézhetik meg az ér­deklődők. GARÁZDASÁG A VENDÉGLŐBEN Az orosházi városi, járási rendőrkapitányság eljárást in­dított garázdaság miatt Pénzes Lajos 30 éves, Orosháza, Tán­csics ut*a 29. szám alatti lakos ellen. A büntetett előéletű fia­talember nemrégiben Oroshá­zán, a 96. számú italboltban életveszélyes fenyegetések kö­zött kinyitott zsebkéssel rátá­madt egy lányra. A vendéglő­ben tartózkodók fogták le a ga­rázda fiatalembert. — GONDOSKODÁS A PAR­KOKRÓL. Szarvason a helyi költségvetési üzem gondoskodik többek között a városi parképí­tési és fenntartási feladatok el­végzéséről, az utcai fásításokról. Ez évben az üzem kertészeti részlege csaknem 800 ezer fo­rint értékű parkfenntartást és felújítást végez. SE PÉNZ, SE GALAMB- ELEDEL, Csalás miatt ugyancsak _az orosházi városi, járási rendőr- kapitányság indított eljárást Balázs Endre László többszörö­sen büntetett előéletű, 37 éves, Pusztaföldvár, Petőfi út 1/a szám alatti lakos ellen. A ro­vott múltú Balázs a közelmúlt­ban felkereste B. Istvánnét orosházi lakásán, akitől azzal vett fel pénzt, hogy részére ol­csón tud galambeledelt szerez­ni. Miután néhány napig Balázs nem jelentkezett sem a galamb- eledellel, sem a felvett pénzzel, az asszony feljelentést tett el­lene. KÖZVESZÉLYES MUNKAKERÜLÉS Kiss János 47 éves, Orosháza, Szarvasi út 6. szám alatti la­kost az orosházi városi, járási rendőrkapitányság közveszélyes munkakerülés miatt őrizetbe vette és 30 napi elzárásra ítélte. Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei, tanács lapja FŐSZERKESZTŐ: ENYEDI G. SÁNDOR FÖSZERK ESZTŰ - HELYETTES DEÁK GYULA Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba. Postafiók 111. Telefon: 12-196. 12-296 Kiadja a Békés megyej Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba. Postafiók 111. Telefon; 11-021, 11-051 FELELŐS KIADÓ: LEHOCZKY MIHÁLY Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra; 20.— Ft Dürer Nyomda, Békéscsaba igazgató: Háromszéki Pál index: 25 051 FELHÍVÁS azoic a lakosok fe­lé, segítségül, akik ismeretlen tettes kézre kerítésében segít­séget tudnak ádni. 1975. április 2-án, Békéscsa­bán, Március 8. tér előtti parkolóból, 22.50 és 23.20 közötti időben egy 250 köb­centis MZ OM 52—19 rend­számú, fehér-kék színű, fe­hér. gyári lábvédős motor­kerékpárt ismeretlen tettes ellopott. Aki a motorkerékpár eltűné­séről bármit is tud. látta; vagy pedig valamelyik szom­szédiénál tudomása szerint lo­pást gyanít, ielentse a legkö­zelebbi rendőrőrsön. 26617® FIGYELEM! A KÖRÖS VIDÉKI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG 1975. április 14-től 25-ig, a területén húzódó árvédelmi töltéseken és igazgatósági kezelésű csatornákon erői méreggel hörcsög elleni védekezést folytat Kérjük a lakosságot, hogy az állatállomány megóvása érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg. %

Next

/
Thumbnails
Contents