Békés Megyei Népújság, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-04 / 53. szám

Kádár János levele o Tiszai Vegyi Kombinát olefinmű dolgozóinak Kedves Elvtársak! Országos jelentőségű esemény színhelye március 3-án Leninvá- •ros, amikor negyedik ötéves tervünk utolsó évében, a magyar ipar egyik legnagyobb beruházását befejezve, átadják rendeltetésének a Tiszai Vegyi Kombinát olefinmüvét. Az új alkotás üzembe helyezése példásan kifejezi gazdaságpo­litikánknak azt a törekvését, hogy a beruházások az előirányzott kivitelezési idő és költségek betartásával, magas műszaki színvona­lon valósuljanak meg. Elmondhatjuk: magas színvonalú tervezői és kivitelezői munka eredményeként korszerű ipari üzemmel gyara­podott népgazdaságunk, hazánk. Az olefinmű jelentőségét növeli, hogy a szocialista országok új típusú, magas fokú termelési együttműködését valósítja meg a Ti­szai Vegyi Kombinát és a Szovjetunióban levő kalusi vegyészeti és kohászati kombinát között. Ez az együttműködés, amely jól szol­gálja testvéri országaink érdekeit, a mi számunkra azt jelenti, h-ogy jelentős beruházási költségek megtakarításával fejlesztjük vegyipa­runkat, korszerűsítjük népgazdaságunk termelési szerkezetét, és jobban ki tudjuk elégíteni népgazdaságunknak a vegyiparral szem­ben gyorsan növekvő igényeit. Az olefinmű létrejötte és az elhatá­rozott termelési együttműködés kifejezi előrehaladásunkat a szoci­alista integráció útján, és tovább erősíti országaink testvéri kapcso­latait, a magyar és a szovjet nép barátságát. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és « magam nevében tisztelettel köszöntőm mindazokat a magyar és szovjet dolgozókat, szakembereket, akik részt vettek negyedik öt­éves tervünk e kiemelkedő alkotásának létrehozásában. Szívből gratulálok munkájukhoz, elismerés és köszönet illeti a helytállásért a munkásokat, műszakiakat, az építő- és szerelőipari, a tervező- és beruházó vállalatok dolgozóit, párt-, a szákszervezeti és a kommu­nista ifjúsági szervezeteket. Kedves Elvtársak! Hazánk és népűnk életének kiemelkedő eseményére, pártunk XI. kongresszusára és felszabadulásunk 30. évfordulójára készülődünk e napokban. Az olefinmű felavatása és az a szocialista munkaverseny, amelyben a leninvárosi dolgozók is kezdeményezően és aktívan vesz­nek részt, nagy hozzájárulás a X. pártkongresszus határozatainak végrehajtásához, tettekben megnyilvánuló állásfoglalás a párt po­litikája, a szocializmus ügye, a magyar—szovjet barátság mellett. Méltó köszöntése pártunk rövidesen összeülő kongresszusának, leg­nagyobb nemzeti ünnepünknek, népünk felszabadulásának, A Tiszai Vegyi Kombinát és a kalusi vegyészeti és kohászati kom­binát dolgozóinak szívből jó egészséget és sok sikert kívánok az együttműködésben; munkájuk ugyanolyan eredményes legyen az tilefinmű üzemeltetésében, mint volt annak megalkotásában. Elvtársi üdvözlettel: KADAR JÁNOS ;i Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára * Leonyid Brezsnyev levele a kalusi kombinát olefinkomplexumának dolgozóihoz Forrón üdvözlöm a kalusi vegyi és kohászati kombinát vinil- klorid és klórüzemeinek, valamint etiténvezetékének tervezésében, építésében és üzembe helyezésében részt Vevő építő-, szerelő-, ter­vező- és üzemeltető kollektívákat, mindazokat a munkásokat, mér­nököket és technikusokat, akik lehetővé tették, hogy a legrövidebb idő alatt befejeződjenek az olefinkomplexum indító objektumainak fő munkálatai. Ez nagy munkagyőzelem. Az új objektumok üzembe helyezése nagy hozzájárulás az SZKP XXIV. kongresszusán elfo­gadott irányelvek végrehajtásához a vegyipar további fejlesztése hatékonyságának növelése vonalán. A kalusi termelő kapacitások létrehozása szerves része annak a közös szovjet—magyar programnak, amely fontos vegyipari termé­kek gyártásának növelésére irányul, nagyszerű bizonyítéka a sza­kadatlanul erősödő és szélesedő szovjet—magyar együttműködésnek, eleven példája a szocialista gazdasági integráció komplex programja gyakorlhti megvalósításának. Nagyra értékeljük a magyar munká­sok, mérnökök és technikusok érdemeit, akik számottevően hozzá­járultak az olefinek előállítására, szállítására és feldolgozására szol­gáló egységes komplexum létrehozásához. Az Önök sikerei az építők, a szerelők, a tervezők és a technoló­gusok — az építés minden résztvevője — önfeláldozó munkájának, valamint a legkorszerűbb építési és szerelési módszerek alkalmazá­sának, a széles körű szocialista munkaversenynek, a párt-, a szak- szervezeti és Komszomol-szervezetek nagyarányú politikai és szer­vező munkájának eredménye. Meggyőződésem, hogy a Szovjetunió vegyipari üzemeinek és építkezéseinek kollektívái minden erejüket, tudásukat és tapasz­talatukat latba vetik annak érdekében, hogy sikeresen teljesítsék a tervidőszakot záró 1975-ös év és a kilencedik ötéves terv feladatait a termelő kapacitások létrehozása és üzembe helyezése terén, méltó módon hozzájárulnak a párt által népgazdaságunk kemizálására ki­tűzött nagyszabású program végrehajtásához. Kívánok önöknek, kedves Elvtársak, további munkasikerekét. L. BREZSNYEV, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára Felavatták a leninvárosi olefinművet Hétfőn Leninvárosban felavatták a folyamat­ban levő ötéves terv egyik legnagyobb beruhá­zásával létrehozott új ipari óriást, a Tiszai Vegyi Kombinát olefinművét. A fiatal észak-magyar­országi város zászlódíszbe öltözve fogadta az avatóünnepségre érkező nagyszámú vendéget. Ott volt az ünneplők között dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese, dr Szekér Gyula nehézipari miniszter, dr. László Andor államtitkár, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, dr. Bodnár Ferenc, a Borsod megyei Pártbizottság első titkára, Dajka Ferenc, a Vegyipari Dolgo­zók Szakszervezetének főtitkára, Nagy Mária, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság főtitkára, Pásztor Gabriella, a KISZ Központi Bizottságá­nak titkára és dr. Ladányi József, a Borsod me \ gyei Tanács elnöke. Részt vett az avatáson az ez alkalomra hazánkba érkezett szovjet küldöttség is. Tagjai között volt L. A. Kosztandov, a Szov­jetunió vegyipari minisztere, V. S. Szmirnov, az SZKP Központi Bizottságának vegyipari osz­tályvezető-helyettese, P. F. Bezrúk, az SZKP ivano-frankovszki, és J. V. Ilnyickij, az SZKP Kárpáton túli területi bizottságának első titkára. Megjelent B. D. Sevikin, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének tanácsosa, továbbá a kalusi testvérüzem delegációja, élén A. B. Kondratyen- kóval, az ottani fém- és vegyipari kombinát igazgató jávaL A munkásgyűlés résztvevőit Csősz Gábor, a TVK pártbizottságának titkára köszöntötte. Majd dr. Szekér Gyula mondott beszédet. Szekér Gyula beszéde — Az egykori Tiszaszeder- . kényben — a mai Leninváros- j ban — a magyar vegyipar be-j ruházásainak előkészületeit ke­reken 20 évvel ezelőtt kezdtük meg. Az egykori tiszai árterü­leten itt akkor még szántóföl­dek, kukoricatáblák álltak, ma modern ipari objektumok, a ve­gyi kombinát és hőerőmű ké­ményei magaslanak az ég felé. E nagyszabású beruházást, a petrolkémia alapjainak leraká­sát és új nehézipari komplexum építését a magyar népgazdaság fokozódó energiaszükséglete és hazánk műanyagigényének nö­vekedése tette szükségessé. Új hőerőművet, kőolajfinomítót és petrolkémiai üzemet építünk itt és egyúttal olyan ipari koope­rációt teremtünk, amely min­denben megfelel a fejlett ipari országok telepítési koncepciójá­nak. — A magyar népgazdaság IV. ötéves tervének egyik fontos célkitűzése a vegyipar fejleszté­se, ezen belül is az új petrol­kémiai és műanyagipari techno­lógiák létesítése. A nagyalföldi kőolaj- és földgázmezők feltá­rásával, továbbá a Szovjetuniót hazánkkal összekötő „Barátság” kőolajvezeték megépítésével lét­rejött a terv megvalósításának a nyersanyagbázisa is. Ezen az alapon irányozhattuk elő á föld­gáz- és kőolajfeldolgozó ipar nagyarányú fejlesztését. — A hazai petrolkémia fej­lesztése az ország műanyag- és szintetikusszál-szükségletének kielégítése miatt időszerű, sőt elodázhatatlan lett. Hazánk múlt évi műanyag-felhasználása 200 ezer tonna volt, s ennek majd­nem a felét importáltuk. 1980- ban már több mint 400 ezer tonna műanyagra lesz szüksé­günk, de ilyen tömegű import számításba sem jöhet. — A hazai fejlesztési célkitű­zések ismerete és a szocialista gazdasági integráció reális lehe­tősége nyújtott módot arra, hogy a magyar és a szovjet kormány 1970. szeptember 15-én egyez­ményt írjon alá a petrolkémia kerületén megvalósítandó együttműködésről. A cél az volt, hogy a gyártott termékek cseréjét szoros termelési koope­ráció alapján valósítsák meg. Az egyezmény alapján a leninvá­rosi Tiszai Vegyi Kombinátban évi 250 ezer tonna etilén és 130 ezer tonna propilén kapacitású olefinmű épült. Ezt a gyárat csővezeték köti össze a Szovjet­unióban levő kalusi vegyészeti és kohászati kombináttal. Az egyezmény értelmében a ma­gyar olefinmű 1975-től évi 130 ezer tonna etilént és évi 80 ezer tonna propilént szállít a Szov­jetunióba továbbfeldolgozás cél­jából. Ezekért cserébe a Szov­jetunió — azonos értékben —• 50 ezer tonna különféle mű­anyagot és petrolkémiai termé­ket szállít. Az egyezmény köl- ; csönös előnyökön nyugvó tar- j tős együttműködést hoz létre I országaink között, amely mind­két fél számár^ előnyös. — Az együttműködés lehetővé tette, hogy megosszuk a beruhá­zási terheket, mindkét ország optimális, gazdaságos méretű üzemet építsen, s ily módon mindkét ország jelentős beru­házási költséget takarítson meg. A gyártott termékek önköltsége is alacsony, mert mindkét fél t nagy kapacitású üzemeket ho- J zott létre. Igen nagy horderejű az a tény is, hogy a két válla­latnál együttesen mintegy 12 milliárd forint értékű üzem igen rövid idő, mintegy 3 év alatt épült fel, a korábban szo­kásos 4—5 év helyett. ■— A magyar olefinmű építé­si munkái 1972 februárjában kezdődtek el és 1974 decembe­rében már megindultak az üze­mi próbák. Elmondhatjuk, hogy eddig kevés beruházást valósí­tottunk meg ilyen jól szervezet­ten, és ilyen rövid idő alatt. Ha­talmas munka, küzdelem és harc folyt azért, hogy az egyes rész- határidőket az építők teljesítsék és a munka ütemesen haladjon. Köszönetünket és hálánkat fe­jezzük ki az üzemek építőinek, szerelőinek és üzemeltetőinek, munkásoknak, technikusoknak és mérnököknek! — A beruházók és a kivitele­zők közötti jó együttműködés­nek nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi eredménye is van. Az évek óta tartó közös munkában igazi szocialista testvéri-elvtársi együttműködés alakult ki dol­gozóink között. — Sikeres együttműködésünk­nek politikai jelentősége is van. Az itteni siker megerősíti a szo­cialista gazdasági integráció to­vábbi kiszélesítésébe vetett hi­tünket. Megerősít bennünket abban is, hogy lehet évekkel előre kitűzni a határidőket, és be lehet ezeket tartani, s nem kevésbé abban, hogy a népgaz­dasági tervekben jó előre lehet építeni a szocialista gazdasági integrációban elhatározott együttműködésre. — A Leninvárost Kalussal összekötő mintegy 320 kilomé­ter hosszú vezeték tervezése és építése műszakilag igen bonyo­lult és nehéfe feladat volt. Kö­szönetünket és hálánkat fejez­zük ki az etilénvezeték építésé­ben részt vett magyar és szov­jet munkásoknak és műszakiak­nak! ■— A jő együttműködésen és a kölcsönös segítségnyújtáson túlmenően az építés sikerének egyik alapvető feltétele az volt, hogy a feladatokat gondosan meg­tervezve áttekinthető és kellő részletességgel kidolgozott koor­dinációs tervben rögzítsük. Ez­zel biztosítani lehetett, hogy a kivitelező vállalatok egy időben egymás mellett, viszonylag za­varmentesen dolgozhattak. Az eredmények mutatják, hogy ki­vitelezőink vállalásaikat az ütemterveknek megfelelően, lé­nyegében határidőre teljesítet­ték. Az üzem 36 hónap alatt és az előirányzott beruházási ősz- szegnél néhány százalékkal ki­sebb költséggel készült el. — Az olefinmű rendkívül gyors ütemű építését és határ­időre történt sikeres befejezését nem valósíthattuk volna meg, ha a munkát nem segíti a fel- szabadulás 30. évfordulója és a párt XI. kongresszusa tisztele­tére kibontakozott lelkes mun­kaverseny. — A magyar—szovjet petrol­kémiai együttműködési egyez­mény hazánk számára lehetővé teszi a petrolkémiai központi fejlesztési programban előirány­zott feladatok megvalósítását, tehát azt, hogy saját nyersanyag nélkül is fejleszthetjük a szin- tetikusszál-gyártásunkat. E cél szolgálatában máris jó ütemben épül a Borsodi Vegyi Kombi­nátban az évi 150 ezer tonna kapacitású új pvc-gyár. — Az együttműködés — az olefinmű és a hozzákapcsolódó beruházások — ugyanakkor to­vábbi előnyös integrációs együtt­működési lehetőségeket is biz­tosítanak a számunkra. 1973-ban megkötöttük a magyar—szovjet gumi- és szintétikus kaucsuk együttműködési egyezményt, amely lehetővé teszi szintetikus kaucsukigényünk tekintélyes ré­szének fedezését, továbbá a ma­gyar—lengyel műanyag—szin­tetikus szál csereegyezményt is, amellyel poliészter-selyem igé­nyünk kielégítését tudjuk biz­tosítani, A miniszter ezután a magyar munkások, mérnökök, techniku­sok, és egész dolgozó népünk köszönetét tolmácsolta a kalusi pvc-komplexum hatalmas épít­kezésében részt vevő szovjet elv­társaknak, az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió kormányának, az Ukrán Kom­munista Párt Központi Bizott­ságának és az ukrán kormány­nak, továbbá az ivano-fran­kovszki és a Kárpáton túli terü­leti pártbizottságnak és a kalu­si vegyi kombinát vezetőinek azért a nagy segítségért, amit a kalusi beruházás megvalósítása során közös céljaink elérése ér­dekében mindvégig nyújtottak, majd így folytatta: — E beruházás sikere bizo­nyíték arra, hogy a szocialista gazdasági integráció talaján lét­rehozható ilyen új típusú ter­melési kapcsolat. Az új mű a petrolkémiai fejlesztési prog­ram alaplétesítményeként hoz­zájárul a szocialista gazdasági integráció kibontakozásához és a magyar népgazdaság fejleszté­sével hazánk felvirágoztatásá­hoz. ★ Á miniszter végül átadta az olefinművet rendeltetésének, il­letve Huszár Andornak, a Tiszai Vegyi Kombinát igazgatójának. Csősz Gábor, az üzemi párt- bizottság titkára ezután felol­vasta Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága el­ső titkárának az olefinmű kivi­telezőihez, dolgozóihoz intézett levelét. A Kádár János levelét kö­szöntő hosszan tartó taps után szólalt fel L. A. Kosztandov, a Szovjetunió vegyipari miniszte­re. Bejelentette, hogy az SZKP Központi Bizottsága nevében Leonyid Brezsnyev főtitkár le­vélben köszöntötte a kalusi ve­gyi kombinát építőit. A minisz­ter köszönetét tolmácsolta a két testvérüzem építése során kiala­kult kitűnő együttműködésért. Ez — mint hangsúlyozta — be­bizonyította, hogy az összefogás nagy objektumok létrehozására nyújt lehetőséget. A szovjet miniszter beszéde után ismét Csősz Gábor, az üzemi pártbizottság titkára emelkedett szólásra. Felolvasta az olefinmű dolgozóinak vála­szát Kádár János levelére. Az ünnepség végén dr. Szekér Gyula és Pásztor Gabriella ki­tüntetéseket adott át az olefin­mű kivitelezésében kitűnt dol­gozóknak.

Next

/
Thumbnails
Contents