Békés Megyei Népújság, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-25 / 71. szám

1OT5. MÁRCIUS 25, KEDD An: 1 toriisS XXX. ÉVFOLYAM, 71. SZÁM Töretlen politika — reális» célok | Magyar—szovjet baráti találkozó, koszorúzás, tűzijáték, hálatűz Hazánk felszabadulásának 30. évfordulójára készül megyénk lakossága Szombatosa, március 22-én, délután fogtak kezet most már búcsúzóul a háromnegyed mil­lió magyar kommunista küldőt, tei a párt XI. kongresszusának otthont adó, a fényszórók fényé­ben \ ragyogó teremben. Hétfőn találkoztak először, s azóta nem­csak ismerősökké váltak, hanem küldöttekből a felelős döntések meghozói is. Hat napon át dol­goztak odaadó figyelemmel, be­számolva és érvelve, nem egy esetben vitatkozva azért a kong­resszusi határozatért, amely munkánknak a következő öt ■esztendőben irányt szab, milliók alkotó tevékenységét tereli a kö­rös gyarapodásunk céljai szol­gálatába. Az MSZMP kongresszusa wem „zárt ajtók mögött” tamácsko- aott, a hírközlő szervek segít­ségével minden magyar család otthonában, minden (dolgozó as munkahelyén figyelemmel kísér- 'hette az üléseket. Napról napra meggyőződhettünk róla, hogy a fővárosi, a megyei pártszerveze­tek valamennyi küldötte — va­lóban a nép okos gyülekezete­ként — felelősen, nagy aktivi­tással határozott továbbfejlődé­sünk kérdéseiről. Március 17-én kora &§5irtáffi nyílt meg a kongresszus s a kül­döttek, valamint híres közéleti személyiségek, a testvérpártok képviselőinek, közöttük Leonyid Breasnyevnek, az SZKP KB fő­titkárának jelenlétében, a tv jó- voltaiból p«lig sok százezer fi­gyelő szem előtt tartotta meg Kádár János a Központi Bi­zottság beszámolóját Kádár tivtáxs sofcááSaMtess elemezte a magyar társadalmi viszonyok fejlődését, a gazdasági munka, feladatait, az életkörül­mények változását az ideológiai és kulturális munka eredmé­nyeit s tennivalóit, a pért tevé­kenységét a tömegszeirvezetek munkáját és nemzetközi kap­csolatainkat Büszkén hangoz­tatta, hogy a negyedszázad har­isainak eredményeként kiépítet­tük és megvéd tiik • a mun­kásosztály . hatalmát lerak­tuk és megszilárdítottuk ® szocializmus alapjait és most már a fejlett szocialista társa­dalmat építjük. Célunk tehát nem változott, a legközelebbi évek, évtizedek tennivalói, a fel­adatok a párt eddigi irányvo­nalának gyakorlati tevékenysé­gének megerősítését, folytatását jelentik — hangsúlyozta. Az eddigi politika Iránti el­kötelezettség, annak folytatására az akarat — ez nyilvánult meg a KB beszámolója és a Közpon­ti Ellenőrző Bizottság jelentése felett megnyitott vitában. A két beszámolón kívül még az elkö­vetkező 15—20 év tennivalóit felvázoló, s a kongresszus elé terjesztett programnyilatkozat, a párt Szervezeti Szabályzatának módosítására tett előterjesztés is tárgya volt az eszmecserének. Igv tehát bőven akadt téma, amihez a küldöttek szólhattak. A vitát, a felszólalásokat va­lószínűleg sokszor újraolvassuk még. Megjegyezni azokat igen­csak érdemes. A felszólalók sza­gaiba! kitűnt, hogy felei őse» gondolkodó, az eredményeket és hiányosságokat egyaránt látó emberek kérték szót a pórt leg- j magasabb fórumán. Munkakol­lektívájuk, lakóterületük közös örömeit, gondjait kívánták meg­osztani a tanácskozótestülettel. Egy ország hallgatta végig Kádár János vitazáró beszédét pénteken este. Alighanem a [mindennapok bonyolult viszo­nyaiban segít majd jobban el­igazodni az, amit a pártpolitika sarkalatos pontjairól mondott: többek között arról, hogy a ve­zetők szolgálják legjobb tudá­sukkal a munkásosztály hatal­mát, s hogy a munkásosztály ve_ sebesével. egész társadalmunk magasabb tokra lép; az ifjúság, de minden ember megítélésében az legyen a mérce, hogyan tel­jesíti kötelességeit, mit tesz lé mindnyájunk asztalára.. „ Nem üres kézzel érkeznek ha­sa a küldöttek, mint ahogy a 750 ezres párttagság is gazdag szellemi útravalóval láthat mun­kához a XI. pártkongresszus után. A kongresszus határozata mindenki számára meggyőzően bizonyítja, hogy a pórt folytatja töretlen politikáját, azt követke­zetesen érvényesíti. Ez a poli­tika teszi lehetővé, hogy a kom. mimisták köré gyülekezzen, al­kotásra buzdító szavukra tettek­kel válaszoljon a szocializmus minden híve. Ez a megerősített politika azt jelenti, hogy mint eddig, a pártnak változatlan a célkitűzése; javuljon az embe­rek élete, általános közérzete, érjük él a munkában, a fogyasz­tásban, az életmódban a fejlett szocialista viszonyokat A pártkongresszus által elfo­gadott új ötéves terv körvona­lai, a programnyilatkozat mind. mind erre utalnak, s arra, hogy évek, évtizedek múltán még szebb lesz az ország, szellemiek, ben és anyagiakban gazdagabb a haza. Garancia erre em, hogy ma már milliók cselekednék a szo­cialista jövőért, hogy a párt, a munkásosztály vezető szerepe érvényesül, s hogy szocialista építőmunkánk hazai és nemzet­közi feltételei kedvezőek A ma­gyar kommunisták nincsenek egyedül, őket követi öntudatos munkásosztályunk, szorgalmas parasztságunk, tehetséges értel­miségünk. De a nép sincs egye­dül, vele vannak a testvéri szo­cialista országok dolgozói, az egyetemes haladásért küzdő vi­lágméretű erők. A XI. kongresszus végül is így fordult az ország lakosságához: „A párt tagjai, a szocializmust öntudatosan, áldozatkészen épí­tő munkásak, parasztok és ér­telmiségiek, a magyar dolgozók még hatékonyabb munkával gyarapítsák a szocialista építés elmúlt három évtizedében terem­tett anyagi és szellemi értékein­ket, erősítsék a közösségi gon­dolkodást, gazdagítsák társadal­munk szocialista jellegét... E cél jegyében szilárd eszmei, po- ’ litikai egységben, a Szovjetunió, a szocialista országok népeinek oldalán dolgozzunk tovább a Magyar Népköztársaság felvirá­goztatásán, népünk felemedkedé Harminc évvel ezelőtt, az or- j szágban elsőnek megyénk terű- ! letérői űzték ki a német fasisz- I tákat a felszabadító szovjet csa­patok. Az elmúlt ősszel Batto- | nyától Bucsáig, Békésszentand- rástól Körösnagyharsányig me­gyénk valamennyi városa, köz­sége és tanyaközpontja méltó­képp ünnepelte a jubileumi év­fordulót. Most, az ország felsza­badulásának harmincadik évfor­dulójára hasonló gondossággal készül megyénk lakossága. A megyei központi ünnepség színhelye BÉKÉSCSABA lesz. A jubileum alkalmából áp­rilis elsején négytagú delegáció érkezik az MSZMP megyei bi­zottsága és a megyei tanács ven­dégeként szovjet testvérme­gyénkből, Penzából. A test­véri Romániából április 2-án ér­kezik a párt- és tanácsi delegá­ció, a Hazafias Népfront vendé­geként pedig a román Hazafias Arcvonal képviselőit várják. A külföldi vendégek részt vesznek a koszorúzási ünnepségeken és egyéb rendezvényeken. A békéscsabai eseménysoroza­tot április 3-án 10 órakor a Ku- lich Gyula mártíremlékmű ava­tása nyitja. Nyitó beszédet dr. Fekete Antal, az MSZMP Békés­csabai városi Bizottságának első titkára mond, avató beszédet pe­dig, Illisz László, a KISZ KB tit­kára tart.' A frissen avatott em- I lékmű- talapzatára a párt-, taná­csi és társadalmi szervek, üze­mek, intézmények vezetői elhe­lyezik a kegyelet virágait. Délután koszorúzási ünnepség lesz a szovjet hősök temetőjé­ben, majd a Felszabadulási Em­lékműnél. Itt tesznek ünnepi fo­gadalmat az úi KISZ-tagok, mintegy 800-an. Este a Jókai Színházban megyei-városi dísz­ünnepség lesz, amelyen Frank Ferenc, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára beszél. GYULÁN harmadikén együttes párt—ta­nács—Hazafias Népfront—KISZ ünnepi ülés nyitja a rendezvény­sort. Megkoszorúzzák a szovjet hősök sírjait és az emlékművet. A Honvéd utcai lakótelep ünne­pélyesen felveszi Gyula Penza megyei testvérvárosinak, Kuz- nyecknek a nevét. BÉKÉSÉN április 2-án a 30 éves párttagok baráti találkozója lesz a nyi­tány. 3-án 11-kor együttes ülés, 17 órakor pedig a főtéren sza­badtéri nagygyűlés lesz. Itt tesz­nek fogadalmat az új KISZ-ta- gok, majd tűzijáték, hálatűz szórakoztatja a lakosságot. SZARVASON az együttes párt—tanácsülésen adják át az okleveleket azoknak a lakosoknak és szocialista bri­gádoknak, akik a város fej­lesztéséért a legtöbb társadalmi munkát végezték. 3-án délután itt is elhelyezik a kegyelet virá­gait a Felszabadulási Emlékműre és a szovjet sírokra. Este a Vaj­da Péter Művelődési Házban rendezett kultúrműsor zárja a gazdag programot. OROSHÁZÁN az emlékmű talapzatára és a felszabadulásért elesett hősök sírjaira elhelyezik a megemlé­kezés virágait. Este a Petőfi Művelődési Házban díszünnep­ség lesz, amelyen Gonda József, a városi pártbizottság első tit­kára mond beszédet. KONDOROSON 3-án este lampionos felvonulást rendeznek a fiatalok. 4-én reg­gel zenés ébresztő köszönti a falu lakóit, majd egész napos sportműsorra kerül sor. Egyéb­ként megyénk valamennyi köz­ségében, az üzemekben, intéz­ményekben méltóképpen emlé­keznek meg a felszabadulás 30. évfordulójáról. Gyomán magyar —szovjet barátsági nap lesz áp­rilis 3-án. Békéscsabán, Gyulán és másutt is lesz alkalmuk ta­lálkozni a lakosságnak szovjet, i illetve román vendégekkel. A jubileum alkalmából társa­dalmi összefogással épült 50 sze­mélyes új óvodát adnak át ren­deltetésének Gádoroson, Békés- sámsonban pedig felavatják a 3 új iskolai tantermet. QQoaDaaoQDQOBBoaBaaaoaooaaooDBQBoaseooQQasiaeoQsaaaBaaaeoaaBeBesaeaoeDasi Jubileumi ünnepség Gyulán A. R, OaOQQGOOOOOODOEOOOaaa GOOODC!DOQOOQOQQEE0EEGS3!?O Ujj ász z ■ : í: n - ír Horváth István, a gyulai gyár igazgatója büszkén emeli maga sba a vörös zászlót, amelyet a kongresszusi versenyben érdemeltek ki.' A kép bal oldalán Frank Ferenc, az MSZMP KB tagja, a párt Békés megyei bizottságának első titkára, mellette Keserű Jánosné miniszter (Xudósításunk $ $. ©Matosa))

Next

/
Thumbnails
Contents