Békés Megyei Népújság, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-14 / 62. szám
Ülést tartott a Minisztertanács 'A kormány Tájékoztatási Hivatala köz&s esütörtökön ülést tartott. m Minisztertanács Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese beszámolt a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság március 3—6. között Budapesten tartott XV. ülésszakáról. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette és határozatot ' hozott a tárgyalásokból, valamint az aláírt egyezményekből adódó szükséges intézkedések megtételére. A külügyminiszter jelentést tett a Német Demokratikus Köztársaságban március 3—5. között tett hivatalos baráti látogatásáról. A tárgyalások során a külügyminiszterek megállapították, hogy a két ország kap„ Hosszúéi eíüek faluja™ Ä ^hosszűéletűek falujának” aevezik a Kaukázus hegyei között fekvő Tyikjabandot. Legidősebb lakosa a 140 éves Med- zsid Agajev, aki kitűnően emlékszik élete minden eseményére, csak egyet felejtett el: hogy mikor volt utoljára beteg. Az idős emberek gondozásával megbízott körzeti orvos szerint is Medzsid Agajev remek egészségnek örvend: pulzusa percenként 75—80, vérnyomása 140/80. Máig is kedvenc foglalatossága a fafaragás. Medzsid Agajev a Szovjetunió minden részéből. kapott üdvözlő táviratokat 140. születésnapjára. De talán legjobban annak a táviratnak örült, amely a következő szavakkal végződik: „Tulá- ból üdvözöl a 70 éves unokád”; Az azerbajdzsáni Tyikjaband- ban Medzsid Agajeven kívül még 54, 100 évnél idősebb ember'él. (BUDAPRESS—APN) * 47 csolatai minden téren eredményesen fejlődnek és teljes a nézetazonosság valamennyi érintett nemzetközi kérdésben. Megállapodtak, hogy a jövőben is mindent megtesznek az együttműködés további erősítéséért. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A Minisztertanács megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette dr. Erich Bielkának, az Osztrák Köztársaság szövetségi külügyminiszterének február 23—26. között hazánkban tett hivatalos látogatásáról szóló jelentést. . Megelégedéssel állapította meg, hogy a két ország együttműködése zavartalanul fejlődik, a tárgyalások során aláírt egyezmények hozzájárultak jó szomszédi kapcsolataink további erősítéséhez. A külkereskedelmi miniszter jelentést tett a hazánk és a többi szocialista ország között ez évre aláírt árucsereforgalmi t megállapodásokról és az ezek j végrehajtására tett intézkedésekről. A Minisztertanács a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter jelentést tett a tavaszi mezőgazdasági munkákra való felkészülésről. A jelentés megállapítja, hogy az enyhe tél miatt kedvező volt az őszi kalászosok áttelelése. A gazdaságok az őszi esős időjárás miatt elmaradt mélyszántást már befejezték. Megfelelő ütemben folynak a tavaszi talajelőkészítő munkák. A kormány utasította az érdekelt minisztereket és országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket a tavaszi mezőgazdasági munkák sikeres végrehajtása érdekében. A Minisztertanács határozatot hozott a felszabadulás 30. évfordulója alkalmából kiosztásra kerülő Állami- és Kossuth-díj adományozásáról. A kulturális miniszter javaslatára a kprmány határozatot hozott a Kiváló és az Érdemes Művész kitüntető címek adományozására. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (Ml*!) Takarékoskodni a tudással? Szarvas az éien a politikai irodalom terjesztésében Az elmúlt esztendőben több politikai tárgyú könyvet, folyóiratot olvastak a szarvasi alapszervezetek tagjai, mint 1973- ban — így summázta 1974. eredményeit Holp József, a városi pártbizottság osztályvezetője a pártmegbízatásként politikai irodalom terjesztésével foglalkozó aktívák értekezletén. Az egy keresőre jutó több mint huszonhárom forintos vásárlási átlaggal a megye városai, járásai közül Szarvas érte el a legjobb eredményt. Ez mintegy hétezer kötetet jelent. A párttagok több mint egyharmada pedig aeea9SIMMHIHIIBSBt8E£S9BHU»IIR99aB9««8ü»!lia»mim««M« nák élelmiszerellátását, hiszen a Köz®llátásügyi Minisztérium felmérése szerint ekkor napi 50 vagon kenyérre, 10 vagon lisztre, heti 600 vagon burgonyára, 25 vagon zsírra és 70 vagon vágóállatra volt szükség a lakosság élelmezésére. Ennek biztosítása érdekében a minisztérium a, felszabadult területeken elrendelte a gyűjtést és megbízta a megyék főispánjait, hogy a megvásárolt áruért járó összegeiket előlegezzék az eladóknak, az arra jogosított kereskedőket pedig vonják be. az akció lebonyolításába. Békés megyétől ekkor heti 30 vagon kenyérlisztet, hat vagon főzőlisztet, 450 darab sertést és 47 vagon vágómarhát kértek. A néhány hét múlva készített újabb felmérések alapján az új termésig Budapest lakóinak ellátáshoz szükséges 6600 vagon kenyérgabonából 495 vagonban állapították meg a megyére jutó mennyiséget. A főispán utasította a főszolgabírókat, hogy minden járási székhelyen raktárakat hozzanak létre, azokhoz fegyveres őröket állítsanak és a vagonokat, megérkezésüktől számítva, 6 óra alatt feltétlenül rakják be, különben üresen is elindítják azokat. Az akció eredményessége érdekében 1945 márciusában vasúti ingajáratokat hoztak létre Budapest— Békéscsaba között, úgy szervezve meg a szállítást, hogy a vasútvonal mellett 15 vagon élelmiszer bármikor berakható és szállítható legyen. A Budapest közellátásának (biztosítása érdekében hozott intézkedések eredményességét, a mezőgazdasági vidékek lakossága körében tapasztalható segítőkészséget azonban mindenekelőtt a piac alakulása befolyásolta. Az évszázados történelmi fejlődés során Békés megye és az Erdély peremvidékem levő iparosodott városok és ásványkincsekben, nyersanyagokban gazdag területek között szoros gazdasági kapcsolat alakult ki. Épért az államhatár 1944-es átmeneti megszűnésének természetes velejárója volt a gazdasági egymásrautaltságon alapuló kapcsolatok azonnali újraéledése. A megye felszabadulásától nagyjából Budapest felszabadulásáig, illetőleg az államhatárok megszilárdulásáig tartó időszakban nagyarányú cserekereskedelem bontakozott ki az említett területek között. A kölcsönösségi alapon folyó rendszeres szállítások és beszerzések végrehajtásába a megye nagyobb településeiben „közgazdasági hivatalokat”, vagy másképpen nevezett beszerző csoportokat hoztak létre. Az erdélyi területekkel folyatatott nagyarányú cserekereskedelem mellett háttérbe szorult a rosszabb cserefeltételeket biztosító, nagyobb szállítási költségekkel járó belső keres- * kedelem. Olyannyira, hogy 1945 elején, még a Szegedhez közel fekvő Orosháza és környéke parasztsága is Aradra, és Nagyváradra kezdett szállítani. Dr. Köteles Lajos (Folytatjuk) rendszeresen ojvassa a párt folyóiratainak valamelyikét is. Az állami gazdaság dolgozói csaknem kétezer kötetet vásároltak a Kossuth Kiadó könyveiből — a magyarázat: a gazdaság nyolc alapszervezete nagy gondot fordít a dolgozók politikai ismereteinek bővítésére, jó az aktívahálózat, a terjesztők vezetője, Lyubics Istvánná pe- , dig másfél évtized tapasztalatával irányítja, szervezi ezt a mozgalmat. Hasonlóan jó eredmények születtek a Szirén Ruházati Szövetkezetben és a Tiszántúli Talajjavító és Talajvé-, delmi Vállalatnál. Ez utóbbi helyen a gépműhelyekben erre a célra szolgáló vitrinekben teszik közszemlére az újonnan megjelent lexikonokat, dokumentumköteteket, szépirodalmi alkotásokat. Az említett alapszervezetek mellett a Bem Termelőszövetkezet, a városi tanács, az óvónőképző intézet és az Öntözési Kutató Intézet párttagjai tették a legtöbbet azért, hogy Szarvason jelenleg két és félszer annyi politikai irodalmat vesznek, olvasnak az emberek, mint 1970-ben. A Kossuth Könyvkiadó Békés megyei kirendeltségének vezetői 1975-re azt kérték a jelenlevő terjesztőktől, pártvezetőségi tagoktól, hogy még folyamatosabban kísérjék figyelemmel környezetük olvasási igényeit, érdeklődését, az eddiginél is jobban támaszkodjanak a szocialista brigádokra, nem utolsósorban pedig, hogy a gyengébb terjesztési eredményeket elért alapszervezetekben az eddiginél több energiát fordítsanak az olvasási kedv felébresztésére, növelésére. T akarékoskodni a tudással? A megfogalmazás talán furcsának tűnik, mert mire is gondolhat az ember? Hiszen, ha egy mérnök olyan terven dolgozik, amibe —- ahogy mondani szokták — apait, anyait bele kell adni, nemigen teheti meg, hogy csak az „apait” vagy csak az „anyait” adja bele. Igen ám, csakhogy az anyaggal sem úgy takarékoskodnak az üzemekben, gyárakban, hogy az előírt, a szükséges anyág- merinyiség bizonyos hányadát takarékosság címén nem dolgozzák be a termékbe. Az igazi anyagtakarékosság az, ha nem gyártunk selejtet, illetve, ha nem gyártunk felesleges, használhatatlan dolgokat. fis ez vonatkozik a szellemi munka termékeire is. A tudás, a szakértelem, a felhasznált termelési tapasztalat ugyanúgy részese, aktív részvevője a termelésnek, ugyanúgy a termelés eszközeinek a tárházát gyarapítja, mint az erő- és munkagépek, a traktoroktól az ekéig, az esztergapadtól a szállító- szalagig. Sőt, korunkban, a tudományok fokozatos termelőerővé válásának időszakában á fenti sorban a tudás, a szaktudás kulcsponti szerephez jut. A szellemi energiával pazarló módon bánni tehát épp oly felelőtlenségnek számít, mint az energiahordozók gazdaságtalan kiaknázása, illetve más oldalról: a megszerzett tudást megfelelően kamatoztatni legalább annyira érdekünk, mint amennyire a javunkat szolgálja a korszerű, de drága gépek ésszerű és teljes kihasználása. Igaz, a tudás nem olcsó mulatság. Legalábbis népgazdasá- gilag nem az. Ha utánaszámolnánk, kiderülne, hogy egy-egy diplomás a népgazdaságnak fnajdannyiba „kerül”, mint amennyit egy termelőszövetkezet egy jó közepes traktorért fizet. De ugyanígy van ez az ipari üzemek esetében is. S talán éppen ezért is alakul ki egy-két helyen az a gyakorlat, hogy míg a félmilliókba került gépet igyekszenek is — helyesen — több műszakban, rendeltetésének megfelelően munkára fogni, addig a mérnök esetleg csak technikusi, a közgazdász csak statiáztikusi feladatokat, ha ellát. Mondván: csináljon valamit a fizetéséért, mert egyébként — a drága pénzért megvásárolt géphez képest — „ingyenben” van. Mármint a munkáltatónak. D e ne menjünk ilyen tnesz- szire. Maradjunk csak a pályakezdés előtt állóknál. Azoknál, akik a főiskolát, az egyetemet záró dolgozattal, diplomával fejezik be. Vajon menynyi lehet forintban annak az energiának az értéke, amit az egyetemi, főiskolai irattárakban, díszkötésben — örökre eltemetve — őriznek, hordoznak a diplomamunkák? Tévedés ne essék, \ nem azt akarjuk ezzel kérdezni, hogy - van-e értelme szakdolgozatot írni? Tudjuk, hogy van értelme, hiszen a diák a dolgozat írása közben elmélyedhet abban a témában, ami őt a leendő szakmájában a legjobban érdekli, de... Nem lehetne-e ezeket a dolgozatokat eleve olyan igénnyel íratni és írni, hogy az a szellemi erőkifejték, amire a diplomázó „kényszerül”, a gyakorlatban is hasznosítható eredményt hozA BÉKÉS MEGYEI VÍZ- ÉS CSATORNAMŰ VÁLLALAT OROSHÁZI ÜZEMVEZETŐSÉGE azonnali belépéssel * felvételt hirdet es részére Jelentkezés helye: Békés megyei Víz. és Csatornamű Vállalat Üzemvezetősége, Orosháza, Táncsics Mihály u. 32. x zon? Vegyünk egy példát a közelből: Megyénkben található a Debreceni Agrártudományi Egyetem meliorációs és öntözési kara. Ennek a növendékei is írnak szak- dolgozatot. Ugyanakkor a megyében gazdálkodó száz-egyné- hány mezőgazdasági üzem közül jó néhány készül már a Tisza II. vízlépcső „munkába állására”. Ezzel pedig nem egy megoldásra váró sajátos agronómiái, üzemszervezési, technológiai, üzemi gond jár együtt. Biztosak lehetünk abban, hogy a gondok egy részét a főiskola végzős hallgatói szakdolgozati témaként szívesen, s jól megoldanák. (Együttműködés kérdése.) Mindenesetre az előbbi ügyletben mindenki jól járna. A gazdaság azért, mert nem kellene külön erőt lekötnie annak az adott feladatnak a megoldására, ugyanakkor a szakdolgozat önköltségéért —. egy-, legfeljebb kétezer Ft-ért ■— jutna jól hasznosítható, vagy legalábbis meggondolandó javaslatokhoz. A diák is jól járna, egyfelől azért, mert a fenti esetben már az élet „közvetlen közelében”, a valóságban gyakorolhatná hivatását, másodszor pedig azért, mert így legalább a dolgozat gépelteté- sénék, beköttetésének költségei megtérülnének számára, s végül nem közömbös az sem, hogy a frissen szerzett tudással felszabadítható energia — még ha csak szikrányi is — nem zárulna elpazarolva a dolgozat lapjai közé. Témánk szempontjából talán önkényesen kiragadott példa a szakdolgozatírók példája, ilyen megvilágításban ugyanis éppen- úgy szólhattunk volna a féltékenységből vagy egyéb okokból soha meg nem valósuló, hasznos újításokról, s ez esetben megemlíthettük volna az újító környezetének felelősségét. Azután kifejthettük volna azt is, hogy mint a gépet, a tudást is rendszeresen „karban kell tartani” ahhoz, hogy gazdaságosan lehessen kihasználni, s egyúttal elmarasztalhattuk volna a gazdasági vezetőt, aki pazarlásnak minősítette a szaklapvásárlást. De ismertethettünk volna olyan eseteket is, amelyeknek szereplői néhány forint többletért egész tehetségüket dobták oda a könnyebb boldogulásért, s ekkor hivatkozhattunk volna az egyén társadalommal szembeni kötelességére. Ám bárhogy fordítottuk volna is a szót, célunk akkór is annak a bizonyítása maradt volna, hogy igenis, lehet a tudással, a szellemi energiával — ugyanúgy, mint a többi energiafajtával — ésszerűen takarékoskodni. És nem csak lehet, kell is Kötelességünk a tudással, a szakértelemmel jól gazdálkodnunk. Mert legyen bár a tudásnak az egyén a hordozója, az végső soron mégiscsak az évszázadok során egybegyűjtött tapasztalatok kollektív szintézise, azaz közös kincsünk. Éppen ezért neki értéket is csak a közös ügy szolgálata adhat. Ez utóbbi pedig elképzelhetetlen a tudás legszélesebb körű kollektivizálása nélkül. Ezzel azután el is jutottunk a közművelődés fontosságának megértéséhez is. Mert a közművelődés az végső soron, amely a tudással való takarékoskodás tárgyi és emberi feltételeit megteremtheti; T udniillik, ahogy társadalmunkban az anyaggal, az energiával, az idővel s egyáltalán a termelőeszközökkel való ésszerű gazdálkodás, takarékoskodás alapjait, feltételeit is az előbbiek közös tu- lajdonbavétele, közös birtoklása teremtette meg, úgy ez a tudás esetében sem lehet másként! Annál is inkább, mert — mint köztudott — a tudás: hatalom. Azzal pedig nem illik visszaélni. Márpedig a pazarlás — a tudással való pazarlás is — nem más, mint visszaélés. Kővárjr E. Péter
