Békés Megyei Népújság, 1975. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-26 / 48. szám
Egy napirend izgalmai után Dobozon az állami gondozott gyermeknek is helye van az óvodában Dobozon nemrég tartotta első ülését a nagyközségi tanács végrehajtó bizottsága. A napirend pontjai nem ígértek különösebb izgalmakat. Ami az ülésről megjelent cikket illeti, volt abban három mondat, amely mégis alaposan felborzolta az amúgy sem teljesen mozdulatlan levegőt a nagyközség 1. számú óvodájában. Aztán forgószél kerekedett, amely lefújta a port, amit már eltemetettnek hittek. De menjünk sorjában, kezdődjék a történet, amely az 1974 decemberi tanácsülésen hangzott el először. Persze, az előzmények még messzebbre nyúlnak vissza. • • • Ezen a tanácsülésen beszámoló hangzott el a nagyközség egészségügyi helyzetéről. Itt látott napvilágot dr. Juhász János körzeti orvos előterjesztése, amely elindította a lavinát. „Az 1. számú óvodában érthetetlen módon elzárkóznak az állami gondozott gyermekek nevelésétől, annak ellenére, hogy azok óvodai alkalmasságát igazaik) szakvéleménnyel rendelkeznek. Pedig az ilyen szülőtől elhagyott „szomorú sorsú gyermekek” többet kapnának ismeretekben, nevelésben, játékban az óvodától, mint idős, saját problémáikkal is örökösen küszködő öreg néniktől szerény otthonukban. Mindehhez persze „csupán” a szív hiányzik, amely az ilyen gyermekeknél a leglényegesebb.” Tulajdonképpen ekkor hangzott el hivatalosan először, hogy valami nincs rendben — az állami gondozott gyermekek neveltetését illetően — az 1. számú óvodában. Nézzük, mit mond erről szóban dr. Juhász János körzeti orvos. — A tanácsülésen elhangzottakkal teljes mértékben azonosítom nézeteimet. Példát is tudok rá mondani, nem is egyet, ha kell, mindezek bizonyítására. Hogy csak egyet említsek. Megyeri Zsuzsa néninél él Baliga Gyula óvodás korú állami gondozott, akit óvodai felvétele előtt elküldték ideggondozói szakrendelésre. Erről itt az igazolvány, rajta, hogy alkalmas az óvodai életre. Bár ami azt illeti, szívem szerint egyiktől sem követelném meg azt az alkalmasságot igazoló papírt, e. nélkül is óvodába adnám őket, hisz nekik jobban kell az ottani élet, a gondoskodás, mint a kevésbé hátrányos sorsú gyermekeknek. Ennek ellenére a gyermeket mégsem vették fel. * • * Bálint Jánosné hivatalos megnevezése nevelőszülői felügyelő. Lassan tizenkét éve mér, hogy betölti ezt a munkakört. Nyilvánvalóan jól kell, hogy ismerje a községben élő kihelyezett állami gondozott gyermekek életét, körülményeit. Az eltelt Időszak alatt megismerte nem csak ennek a munkának szépségeit, de nehézségeit is. Előzőleg nem beszélt az orvossal ebben az ügyben, mégis szinte kísértetiesen megismételte a már említett végrehajtó bizottsági ülésen is — amelyen jelentés hangzott el az állami gondozásban levő gyermekek helyzetéről —. ami az előző tanácsülésen elhangzott. „Az óvodákban, különösen az 1. számúban, több esetben észrevettem, hogy nem szívesen fogadják az állami gondozott gyermekeket. Ha egy mód van rá, igyekeznek szabadulni tőlük. Minden ilyen esetben idegszakorvossal megvizsgáltatom a gyerekeket és nem egyezek bele az óvodából való eltávolításba, ha az nem feltétlenül indokolt. Igaz, hogy ezek a gyerekek sok esetben szellemileg elmaradot- tabbak velük egyidős társaiknál, de nem szellemileg fogyatékosak.” A vb-ülésről szóló újságcikk megjelenése után levél érkezett a szerkesztőséghez. „Csodálom a merészségét, hogy minden alapos meggyőződés és tapasztalat hiányában a dobozi 1. számú óvoda összes dolgozójának becsületes munkáját az egész Békés megye előtt kompromittálni merte. Kérem az ügy mielőbbi kivizsgálását és az összes itt dolgozó meghallgatását, mert becsületes munkánk végzése közben ostorcsapásként ért bennünket az aljas rágalom, amit a hátunk mögött követtek, nem pedig szemtől szembe. Levelemmel azért mertem zavarni, mert a dobozi óvodába 1954-ben kerültem, és az eltelt két évtized alatt minden évben tíz—tizenöt állami gondozott gyerek járt az óvodánkba. Többek között olyan is van, aki már húszéves és a nyáron felkeresett bennünket az óvodában, mert szívesen emlékezett vissza az óvodás emlékeire. A rágalmazóról bővebb felvilágosítást kaphat itt a munkahelyen, ebben az ügyben mindenki szívesen nyilatkozik. Lukucz Mi- hályné vezető óvónő, munkatársak: Megyeri Istvánná, Szilágyi Erzsébet óvónők, valamint Szőlős Istvánná dajka és Pólai Sán- dorné ebédhordó.” Bár mind a lsét — az 1. számú óvodáról szóló elmarasztaló — megállapítás hivatalos helyen hangzott el, amelynek hitelességében az újságíró nem kételkedhet, a részrehajlás nélküli ítélkezés úgy kívánja, hogy a másik félt is meghallgassuk. • * * Az 1. számú óvodában éppen ebédeltek a csöppségek. Jó-napot kí-vá-nunk hangzott kórusban a köszönés. Az egyik szöszl hajú kisfiú otthagyta az ebédet és szolgalatkészen hozott köny- nyű műanyag széket a vendégnek. Lukucz Mihályné magas, szőke asszony. — Rágalom, amit rólunk terjesztenek. A 2. számú óvodába sem vettek fel két gyermeket, mert az egyik nem volt szobatiszta és szellemileg is fejletlenek voltak. Ez a gyerek is — akit nem vettek fel— Ilyen volt, az óvónőt is rugdosta, leköpte, nem tudta hol a vécé és a szőnyeg közepére pisilt. Az ilyen gyermek káros hatással van a többiekre is. Letelt a próbaideje, eltanácsoltuk. — Mit gondol, személyi ellentétek okozhatják ezt a „rágalmazást”? — Igen, igen — kapott a szón — csak az lehet az oka. Érzem, hogy már régen nem tetszem a feletteseknek. De nemcsak én, hanem az óvoda többi dolgozója sem. Volt itt egy dajka Szőlősiné helyett, aki szülési szabadságon volt, októberben jött vissza és már háromszor kapott jutalmat. Meg lehet nézni, hogy én húsz év alatt hányszor kaptam. Megyeri Istvánné óvónő is felháborodik. — Hat éve vagyok itt óvónő, egyszer sem kaptam rendkívüli jutalmat. Lejáratnak bennünket azzal, hogy a kisegítő személyzet kap jutalmat, mi nem. Bezzeg az iskola igazgatójának — aki a felettesük — apja is, sógornője is kap mindig jutalmat. Váradi Sándomé — a sógornő — a múlt évben kapott fegyelmit, nem sokkal később jutalmat. Nem lehet már kibírni, hogy mit csinálnak a rokonokkal. Ki hallott már olyat, hogy nőnapkor az igazgatót és helyettesét mindig megjutalmazzák. Komlóéi Laios, a nagyközségi tanács elnöke összeráncolja homlokát, amikor az óvónő levelét olvassa. Beszéltünk már illetékes körben az í. számú óvoda vezetőjének borzol ód ásáról. Jó lenne már ezt az óvodai ügyet a helyére tenni. Véleményem szerint nem mérgesedett el ez még any- nyira, hogy ne lehetne rendbe tenni. Egy biztos, és ehhez tartjuk magunkat, hogy az állami gondozott gyerekek, akik arra jogosultak, kerüljenek az óvodába, senki ne gátolja meg ezt különböző kifogásokkal. Többször is elolvastam a cikket, a beszámoló és a vita alapján nekem az a véleményem, sem a községre, sem az óvodára, sem személyre nem volt sértő. Megbeszéltük itt az elvtársakkal, hogy behívatjuk mind a két óvoda vezetőjét és elmondjuk, mi az álláspontunk és mit vágunk tőlük a jövőben. « • • Nos, a napokban beszéltünk Komlósl Lajos tanácselnökkel, aki elmondta, hogy a nagyközségi tanács végrehajtó bizottsága határozatában utasította az általános iskola igazgatóját: saját hatáskörében vizsgálja felül az ügyet és tegye meg a szükséges intézkedéseket. Ez megtörtént, ugyanis a vezető óvónők megértették, hogy az állami gondozott gyerekek gondozása, nevelése sokkal fontosabb feladat, mint a vélt vagy valódi sérelmek hangoztatása. Béla Ottó Derekasan helytállnak a nők a csorvási Rákóczi Tsz-ben A csorvási Rákóczi Tsz-ben 92 asszony és leány dolgozik állandó jelleggel. A nők helytállásáról, anyagi és erkölcsi megbecsüléséről Kovács Jánosné ba- romfigopdozónő a következőképp nyilatkozott: — Az elmúlt huszonöt év alatt nagyot változott a világ Csorváson. Emlékszem, a termelőszövetkezeti mozgalom kezdetén a nők voltak általában a belépés ellen. Számos családnál válással fenyegették férjeiket az asszonyok, ha beléonek a termelőszövetkezetbe. Ma már mo- solygunk ezen. Épp ezek az asz- szonyok a szocialista mezőgazdaság leghűségesebb munkásai. Az élet sodrában mindenütt ott vannak. A legnehezebb, legnagyobb gondosságot igénylő munkát bátran rájuk bízhatja a vezetőség. Elmondhatom: 25 év alatt többet fejlődtek politikailag a csorvási asszonyok, mint azelőtt ezer év alatt. — Felvilágosultak, megváltozott a szocialista tulajdonhoz való viszonyuk. A nő nem csak munkaerő Csorváson sem. Méltó partnere minden piunkaterü- leten a férfinak. Szerencsére nálunk már érvényesül az egyenlő munkáért egyenlő bér. Nem azt nézik, hogy férfi vagy nő az illető, hanem azt: mit csinál, mennyi hasznot hajt a kollektívának. Az enyimhez való görcsös ragaszkodás már a múlté. — Az asszonyok részt vesznek a politikai oktatásban. A gyermekgondozási segélyen levő kismamák is tanulnak, nehogy lemaradjanak. A Rákóczi Tsz-ben 13 szocialista brigád dolgozik, s ebből 4 női brigád. A felszabadulás 30. évfordulójára és a XI. pártkongresszusra újabb munkasikerekkel készülnek a brigádok. Egyet azonban szóvá tennék: a termelőszövetkezetben dolgozó parasztasszonyok élet- és munkakörülménye hátrányosabb az iparban dolgozó nőkénél. Az év 80 százalékában fedetlen „műhelyben” dolgoznak a termelőszövetkezeti asszonyok. Nincs szociális létesítmény. 20 kilométeres körzetbe járunk dolgozni. Bizony jó lenne, ha öltöző, mosdó és egyéb szociális létesítmény könnyítene a helyzetünkön. Nagy baj az is, hogy a gyermeküket váró kismamákat könnyebb munkára nem teheti a szövetkezet vezetősége, mert egyszerűen nincs könnyű munka. Az üzemi étkeztetést megoldotta a vezetőség. Mi ezért is nagyon hálásak vagyunk. De jó lenne, ha egyéb területen is könnyítenének a parasztasszonyok helyzetén. »• Népújság kamaralárlat Csorváson Ma délután 1 órakor Csorváson, a művelődési ház kiállító- terr- ében lapunk kamaratár- lai orozatának újabb bemutatójaként Szlotta András grafikus alkotásait láthatja az érdeklődő közönség. A megnyitón Seleszt Ferenc újságíró beszél a fiatal grafikus eddigi életpályájáról, törekvéseiről és bemutatja a kiállított képeket. A nagy érdeklődéssel várt tárlaton a csorvási általános iskola úttörő kamarakórusa is közreműködik. Felvételi a Színház- és Filmművészeti Főiskolára A Színház- és Filmművészeti Főiskola az 1975—76-os tanévre felvételt hirdet színészszakra. A felvételre érettségizett vagy az 1974—75-ös tanévben érettségiző 18—22 éves fiatalok jelent* kezhetnek. A jelentkezés írásban történik, amelyhez mellékelni kell a jelentkezési lapot, az iskolai végzettséget igazoló bizonyítványt, éleTrajzot, továbbá 50 forint vizsgadíj befizetését igazoló postai csekkszelvényt. Az érvényben levő miniszteri utasítás értelmében a művészeti főiskolára jelentkezők egyidejűleg egy másik egyetemre vagy főiskolára is jelentkezhetnek. A jelentkezés határideje: február 28. (MTI) : : Fekete Gyula: A fiú meg a katonák A BÉKÉSCSABAI BÚTORIPARI SZÖVETKEZET FELVESZ bútoriparban jártas anyaggazdálkodót, bútoriparban jártas anyagbeszerzőt, statisztikust, készáruköny vei öt, valamint asztalos szakmunkásokat es férfi segédmunkásokat. Mettfkezés: Békéscsaba, Berényi út 122. j: 15. Bizakodni kezdett, hátha nem vennék el a sapkát. — Hát, ugye... Csúnya világ van. — No?... — Ugye, össze vannak dűlve a házak, de ám a nagyok is. A legtöbb, azt mondhatom. Kapni meg semmit se igen lehet. Se bolt, se semmi. Egyszóval nagy a ramazuri. — Hallgattak, hát folytatta. — Mindenütt csak temetnek. Meg a törmeléket lapátolják. Meg az ablakokon nincsen üveg. Alig valamelyiken. — És a ruszkik? Valaki a társaságból: — Fogdossák össze az embereket, mi? — Fogdossák hat. Bizony isten, fogdossák. Kivált a németeket viszik, akit összeszedhetnek. Rabságba. — Az asszonyokat is viszik? — Lehetséges, hogy az asz- szonyokat is... Hát persze, hogy viszik. Én láttam ám, hogy egy német be volt öltözve asszonynak, mégis vitték. Pedig; ugye. honnan tudhatták azt... fejkendője is volt, szoknyája, minden ... honnan tudhatták, hogy nem igazi asz- szony. Csak német. — Egyszóval mindenkit visznek. Szibériába. Gyanakodva nézett körül. Nem akarják ezek őt csőbe húzni, hogy aztán lecsapjanak rá: ugye. hogy hazudsz! Lassan, meggondoltan kezdte. — Azt éppen nem lehet mondani. hogy mindenkit. A németeket legkivált. De magyarokat is. Az biztos. Viszik a foglyokat, bizony isten, viszik. Tagadhatatlan... A lakosságot, ugye, azt nem lehet mondani. Legalábbis egyelőre... — Egyelőre! — szúrta közbe valaki. — Ugye, én azt nem tudhatom, mi a szándékuk. A lakosságot egyelőre nemigen viszik. Csak németet keresnek folyton. Nyemci íeszty? Nvem- ci iesrty?... Meg persze a nyilasokat. ’tr‘0aki) — wát pyiltaini — Még a ‘ civilek saj Még azok Ss hajkurásszák a nyilasokat. Ugye, milyen a nép, most a nyilasokat veszi élők, Ahogy azelőtt a komonistá- kat. Meg a partizánokat, Miskolcon. Láttam én, — A civilek? — Még fel is akasszák aztán. — Kiket?... — Hát én csak egyet láttam. Azt mondták, nyilas volt. Hazaáruló, azt mondták. Maguk is tudják, hogy van az, beszélnek ilyenkor mindenfélét. Ha akasztás van. — Hol láttad? — Hát Pesten. Az utcán. Lámpavasra akasztották. Volt pedig fa is ottan, de nem am akasztották, hanem lámpavasra ... Egy pillanatig gondolkozott, mondja-e ezeknek, hogy a kötelet szerette volna megszerezni. Aztán mégsem mondta. — És miért? Miért akasztották fel? — En azt nem tudhatom. Ugye, nyilas volt. Hazaáruló, ilyeneket beszéltek. Ott volt a rengeteg ember ... meg még asszonyok is, de rengetegen. Aztán csak kiabál‘ák, hogy: húzd meg! húzd meg!... — Kommunisták, mi? — Biztosan komonisták. Mindenki komonista most. Odaát. A plagátokon is mindenütt az van kiírva, hogy a Magyar Kommunista Párt — Hát ez az — mondta egy kopaszodó kövér nyilas. — i-étiijbok. ma <ez S íészyegfetfc hazsgc« a
