Békés Megyei Népújság, 1975. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-26 / 48. szám

Egy napirend izgalmai után Dobozon az állami gondozott gyermeknek is helye van az óvodában Dobozon nemrég tartotta első ülését a nagyközségi tanács vég­rehajtó bizottsága. A napirend pontjai nem ígértek különösebb izgalmakat. Ami az ülésről meg­jelent cikket illeti, volt abban három mondat, amely mégis alaposan felborzolta az amúgy sem teljesen mozdulatlan leve­gőt a nagyközség 1. számú óvo­dájában. Aztán forgószél kere­kedett, amely lefújta a port, amit már eltemetettnek hittek. De menjünk sorjában, kez­dődjék a történet, amely az 1974 decemberi tanácsülésen hang­zott el először. Persze, az előz­mények még messzebbre nyúl­nak vissza. • • • Ezen a tanácsülésen beszámo­ló hangzott el a nagyközség egészségügyi helyzetéről. Itt lá­tott napvilágot dr. Juhász Já­nos körzeti orvos előterjesztése, amely elindította a lavinát. „Az 1. számú óvodában ért­hetetlen módon elzárkóznak az állami gondozott gyermekek ne­velésétől, annak ellenére, hogy azok óvodai alkalmasságát iga­zaik) szakvéleménnyel rendelkez­nek. Pedig az ilyen szülőtől el­hagyott „szomorú sorsú gyerme­kek” többet kapnának ismere­tekben, nevelésben, játékban az óvodától, mint idős, saját prob­lémáikkal is örökösen küszködő öreg néniktől szerény otthonuk­ban. Mindehhez persze „csu­pán” a szív hiányzik, amely az ilyen gyermekeknél a leglénye­gesebb.” Tulajdonképpen ekkor hang­zott el hivatalosan először, hogy valami nincs rendben — az ál­lami gondozott gyermekek ne­veltetését illetően — az 1. szá­mú óvodában. Nézzük, mit mond erről szóban dr. Juhász János körzeti orvos. — A tanácsülésen elhangzot­takkal teljes mértékben azono­sítom nézeteimet. Példát is tu­dok rá mondani, nem is egyet, ha kell, mindezek bizonyítására. Hogy csak egyet említsek. Me­gyeri Zsuzsa néninél él Baliga Gyula óvodás korú állami gon­dozott, akit óvodai felvétele előtt elküldték ideggondozói szakrendelésre. Erről itt az iga­zolvány, rajta, hogy alkalmas az óvodai életre. Bár ami azt illeti, szívem szerint egyiktől sem követelném meg azt az al­kalmasságot igazoló papírt, e. nélkül is óvodába adnám őket, hisz nekik jobban kell az ottani élet, a gondoskodás, mint a ke­vésbé hátrányos sorsú gyerme­keknek. Ennek ellenére a gyer­meket mégsem vették fel. * • * Bálint Jánosné hivatalos meg­nevezése nevelőszülői felügyelő. Lassan tizenkét éve mér, hogy betölti ezt a munkakört. Nyil­vánvalóan jól kell, hogy ismer­je a községben élő kihelyezett állami gondozott gyermekek éle­tét, körülményeit. Az eltelt Idő­szak alatt megismerte nem csak ennek a munkának szépségeit, de nehézségeit is. Előzőleg nem beszélt az orvossal ebben az ügyben, mégis szinte kísértetie­sen megismételte a már emlí­tett végrehajtó bizottsági ülésen is — amelyen jelentés hangzott el az állami gondozásban levő gyermekek helyzetéről —. ami az előző tanácsülésen elhangzott. „Az óvodákban, különösen az 1. számúban, több esetben ész­revettem, hogy nem szívesen fo­gadják az állami gondozott gyermekeket. Ha egy mód van rá, igyekeznek szabadulni tő­lük. Minden ilyen esetben ideg­szakorvossal megvizsgáltatom a gyerekeket és nem egyezek bele az óvodából való eltávolításba, ha az nem feltétlenül indokolt. Igaz, hogy ezek a gyerekek sok esetben szellemileg elmaradot- tabbak velük egyidős társaiknál, de nem szellemileg fogyatéko­sak.” A vb-ülésről szóló újságcikk megjelenése után levél érkezett a szerkesztőséghez. „Csodálom a merészségét, hogy minden alapos meggyőző­dés és tapasztalat hiányában a dobozi 1. számú óvoda összes dolgozójának becsületes munká­ját az egész Békés megye előtt kompromittálni merte. Kérem az ügy mielőbbi ki­vizsgálását és az összes itt dol­gozó meghallgatását, mert be­csületes munkánk végzése köz­ben ostorcsapásként ért bennün­ket az aljas rágalom, amit a há­tunk mögött követtek, nem pe­dig szemtől szembe. Levelemmel azért mertem za­varni, mert a dobozi óvodába 1954-ben kerültem, és az eltelt két évtized alatt minden évben tíz—tizenöt állami gondozott gyerek járt az óvodánkba. Töb­bek között olyan is van, aki már húszéves és a nyáron felkere­sett bennünket az óvodában, mert szívesen emlékezett vissza az óvodás emlékeire. A rágalmazóról bővebb felvi­lágosítást kaphat itt a munkahe­lyen, ebben az ügyben mindenki szívesen nyilatkozik. Lukucz Mi- hályné vezető óvónő, munkatár­sak: Megyeri Istvánná, Szilágyi Erzsébet óvónők, valamint Sző­lős Istvánná dajka és Pólai Sán- dorné ebédhordó.” Bár mind a lsét — az 1. szá­mú óvodáról szóló elmarasztaló — megállapítás hivatalos helyen hangzott el, amelynek hiteles­ségében az újságíró nem kétel­kedhet, a részrehajlás nélküli ítélkezés úgy kívánja, hogy a másik félt is meghallgassuk. • * * Az 1. számú óvodában éppen ebédeltek a csöppségek. Jó-na­pot kí-vá-nunk hangzott kórus­ban a köszönés. Az egyik szöszl hajú kisfiú otthagyta az ebédet és szolgalatkészen hozott köny- nyű műanyag széket a vendég­nek. Lukucz Mihályné magas, szőke asszony. — Rágalom, amit rólunk ter­jesztenek. A 2. számú óvodába sem vettek fel két gyermeket, mert az egyik nem volt szoba­tiszta és szellemileg is fejletle­nek voltak. Ez a gyerek is — akit nem vettek fel— Ilyen volt, az óvónőt is rugdosta, leköpte, nem tudta hol a vécé és a sző­nyeg közepére pisilt. Az ilyen gyermek káros hatással van a többiekre is. Letelt a próbaide­je, eltanácsoltuk. — Mit gondol, személyi ellen­tétek okozhatják ezt a „rágalma­zást”? — Igen, igen — kapott a szón — csak az lehet az oka. Érzem, hogy már régen nem tetszem a feletteseknek. De nemcsak én, hanem az óvoda többi dolgozója sem. Volt itt egy dajka Szőlősi­né helyett, aki szülési szabadsá­gon volt, októberben jött vissza és már háromszor kapott jutal­mat. Meg lehet nézni, hogy én húsz év alatt hányszor kaptam. Megyeri Istvánné óvónő is fel­háborodik. — Hat éve vagyok itt óvónő, egyszer sem kaptam rendkívüli jutalmat. Lejáratnak bennünket azzal, hogy a kisegítő személy­zet kap jutalmat, mi nem. Bez­zeg az iskola igazgatójának — aki a felettesük — apja is, só­gornője is kap mindig jutalmat. Váradi Sándomé — a sógornő — a múlt évben kapott fegyelmit, nem sokkal később jutalmat. Nem lehet már kibírni, hogy mit csinálnak a rokonokkal. Ki hallott már olyat, hogy nőnap­kor az igazgatót és helyettesét mindig megjutalmazzák. Komlóéi Laios, a nagyközségi tanács elnöke összeráncolja homlokát, amikor az óvónő le­velét olvassa. Beszéltünk már illetékes kör­ben az í. számú óvoda vezető­jének borzol ód ásáról. Jó lenne már ezt az óvodai ügyet a he­lyére tenni. Véleményem szerint nem mérgesedett el ez még any- nyira, hogy ne lehetne rendbe tenni. Egy biztos, és ehhez tart­juk magunkat, hogy az állami gondozott gyerekek, akik arra jogosultak, kerüljenek az óvodá­ba, senki ne gátolja meg ezt kü­lönböző kifogásokkal. Többször is elolvastam a cikket, a beszá­moló és a vita alapján nekem az a véleményem, sem a községre, sem az óvodára, sem személyre nem volt sértő. Megbeszéltük itt az elvtársakkal, hogy behívat­juk mind a két óvoda vezetőjét és elmondjuk, mi az álláspon­tunk és mit vágunk tőlük a jö­vőben. « • • Nos, a napokban beszéltünk Komlósl Lajos tanácselnökkel, aki elmondta, hogy a nagyköz­ségi tanács végrehajtó bizottsá­ga határozatában utasította az általános iskola igazgatóját: sa­ját hatáskörében vizsgálja felül az ügyet és tegye meg a szük­séges intézkedéseket. Ez meg­történt, ugyanis a vezető óvónők megértették, hogy az állami gondozott gyerekek gondozása, nevelése sokkal fontosabb fel­adat, mint a vélt vagy valódi sérelmek hangoztatása. Béla Ottó Derekasan helytállnak a nők a csorvási Rákóczi Tsz-ben A csorvási Rákóczi Tsz-ben 92 asszony és leány dolgozik ál­landó jelleggel. A nők helytállá­sáról, anyagi és erkölcsi meg­becsüléséről Kovács Jánosné ba- romfigopdozónő a következő­képp nyilatkozott: — Az elmúlt huszonöt év alatt nagyot változott a világ Csorváson. Emlékszem, a ter­melőszövetkezeti mozgalom kez­detén a nők voltak általában a belépés ellen. Számos családnál válással fenyegették férjeiket az asszonyok, ha beléonek a ter­melőszövetkezetbe. Ma már mo- solygunk ezen. Épp ezek az asz- szonyok a szocialista mezőgazda­ság leghűségesebb munkásai. Az élet sodrában mindenütt ott vannak. A legnehezebb, legna­gyobb gondosságot igénylő mun­kát bátran rájuk bízhatja a ve­zetőség. Elmondhatom: 25 év alatt többet fejlődtek politikai­lag a csorvási asszonyok, mint azelőtt ezer év alatt. — Felvilágosultak, megválto­zott a szocialista tulajdonhoz való viszonyuk. A nő nem csak munkaerő Csorváson sem. Mél­tó partnere minden piunkaterü- leten a férfinak. Szerencsére ná­lunk már érvényesül az egyenlő munkáért egyenlő bér. Nem azt nézik, hogy férfi vagy nő az il­lető, hanem azt: mit csinál, mennyi hasznot hajt a kollektí­vának. Az enyimhez való gör­csös ragaszkodás már a múlté. — Az asszonyok részt vesznek a politikai oktatásban. A gyer­mekgondozási segélyen levő kis­mamák is tanulnak, nehogy le­maradjanak. A Rákóczi Tsz-ben 13 szocialista brigád dolgozik, s ebből 4 női brigád. A felszaba­dulás 30. évfordulójára és a XI. pártkongresszusra újabb munka­sikerekkel készülnek a brigá­dok. Egyet azonban szóvá ten­nék: a termelőszövetkezetben dolgozó parasztasszonyok élet- és munkakörülménye hátrányo­sabb az iparban dolgozó nőké­nél. Az év 80 százalékában fe­detlen „műhelyben” dolgoznak a termelőszövetkezeti asszonyok. Nincs szociális létesítmény. 20 kilométeres körzetbe járunk dol­gozni. Bizony jó lenne, ha öltö­ző, mosdó és egyéb szociális lé­tesítmény könnyítene a helyze­tünkön. Nagy baj az is, hogy a gyermeküket váró kismamákat könnyebb munkára nem teheti a szövetkezet vezetősége, mert egyszerűen nincs könnyű mun­ka. Az üzemi étkeztetést meg­oldotta a vezetőség. Mi ezért is nagyon hálásak vagyunk. De jó lenne, ha egyéb területen is könnyítenének a parasztasszo­nyok helyzetén. »• Népújság kamaralárlat Csorváson Ma délután 1 órakor Csorvá­son, a művelődési ház kiállító- terr- ében lapunk kamaratár- lai orozatának újabb bemuta­tójaként Szlotta András gra­fikus alkotásait láthatja az ér­deklődő közönség. A megnyi­tón Seleszt Ferenc újságíró be­szél a fiatal grafikus eddigi életpályájáról, törekvéseiről és bemutatja a kiállított képe­ket. A nagy érdeklődéssel várt tárlaton a csorvási általános is­kola úttörő kamarakórusa is közreműködik. Felvételi a Színház- és Filmművészeti Főiskolára A Színház- és Filmművészeti Főiskola az 1975—76-os tanévre felvételt hirdet színészszakra. A felvételre érettségizett vagy az 1974—75-ös tanévben érettségi­ző 18—22 éves fiatalok jelent* kezhetnek. A jelentkezés írásban történik, amelyhez mellékelni kell a jelentkezési lapot, az is­kolai végzettséget igazoló bizo­nyítványt, éleTrajzot, továbbá 50 forint vizsgadíj befizetését igazoló postai csekkszelvényt. Az érvényben levő miniszteri utasítás értelmében a művészeti főiskolára jelentkezők egyidejű­leg egy másik egyetemre vagy főiskolára is jelentkezhetnek. A jelentkezés határideje: feb­ruár 28. (MTI) : : Fekete Gyula: A fiú meg a katonák A BÉKÉSCSABAI BÚTORIPARI SZÖVETKEZET FELVESZ bútoriparban jártas anyaggazdálkodót, bútoriparban jártas anyagbeszerzőt, statisztikust, készáruköny vei öt, valamint asztalos szakmunkásokat es férfi segédmunkásokat. Mettfkezés: Békéscsaba, Berényi út 122. j: 15. Bizakodni kezdett, hátha nem vennék el a sapkát. — Hát, ugye... Csúnya vi­lág van. — No?... — Ugye, össze vannak dűlve a házak, de ám a nagyok is. A legtöbb, azt mondhatom. Kapni meg semmit se igen le­het. Se bolt, se semmi. Egyszó­val nagy a ramazuri. — Hall­gattak, hát folytatta. — Min­denütt csak temetnek. Meg a törmeléket lapátolják. Meg az ablakokon nincsen üveg. Alig valamelyiken. — És a ruszkik? Valaki a társaságból: — Fogdossák össze az embereket, mi? — Fogdossák hat. Bizony is­ten, fogdossák. Kivált a né­meteket viszik, akit összeszed­hetnek. Rabságba. — Az asszonyokat is viszik? — Lehetséges, hogy az asz- szonyokat is... Hát persze, hogy viszik. Én láttam ám, hogy egy német be volt öltöz­ve asszonynak, mégis vitték. Pedig; ugye. honnan tudhatták azt... fejkendője is volt, szok­nyája, minden ... honnan tud­hatták, hogy nem igazi asz- szony. Csak német. — Egyszóval mindenkit visz­nek. Szibériába. Gyanakodva nézett körül. Nem akarják ezek őt csőbe húzni, hogy aztán lecsapjanak rá: ugye. hogy hazudsz! Lassan, meggondoltan kezd­te. — Azt éppen nem lehet mon­dani. hogy mindenkit. A né­meteket legkivált. De magya­rokat is. Az biztos. Viszik a foglyokat, bizony isten, viszik. Tagadhatatlan... A lakosságot, ugye, azt nem lehet mondani. Legalábbis egyelőre... — Egyelőre! — szúrta köz­be valaki. — Ugye, én azt nem tudha­tom, mi a szándékuk. A la­kosságot egyelőre nemigen vi­szik. Csak németet keresnek folyton. Nyemci íeszty? Nvem- ci iesrty?... Meg persze a nyilasokat. ’tr‘0aki) — wát pyiltaini — Még a ‘ civilek saj Még azok Ss hajkurásszák a nyila­sokat. Ugye, milyen a nép, most a nyilasokat veszi élők, Ahogy azelőtt a komonistá- kat. Meg a partizánokat, Mis­kolcon. Láttam én, — A civilek? — Még fel is akasszák az­tán. — Kiket?... — Hát én csak egyet lát­tam. Azt mondták, nyilas volt. Hazaáruló, azt mondták. Ma­guk is tudják, hogy van az, beszélnek ilyenkor mindenfé­lét. Ha akasztás van. — Hol láttad? — Hát Pesten. Az utcán. Lámpavasra akasztották. Volt pedig fa is ottan, de nem am akasztották, hanem lámpavas­ra ... Egy pillanatig gondolkozott, mondja-e ezeknek, hogy a kö­telet szerette volna megsze­rezni. Aztán mégsem mondta. — És miért? Miért akasz­tották fel? — En azt nem tudhatom. Ugye, nyilas volt. Hazaáruló, ilyeneket beszéltek. Ott volt a rengeteg ember ... meg még asszonyok is, de rengetegen. Aztán csak kiabál‘ák, hogy: húzd meg! húzd meg!... — Kommunisták, mi? — Biztosan komonisták. Mindenki komonista most. Oda­át. A plagátokon is mindenütt az van kiírva, hogy a Magyar Kommunista Párt — Hát ez az — mondta egy kopaszodó kövér nyilas. — i-étiijbok. ma <ez S íészyegfetfc hazsgc« a

Next

/
Thumbnails
Contents