Békés Megyei Népújság, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-10 / 8. szám

Szolgáltatás — huszonnégymillióért Üjra a fagyponton Várható időjárás ma esti?? Nyugat felől megnövekvő fel­hőzet, elszórtan eleinte kisebb havazással, havas esővel, ké­sőbb esővel. A többféle élénk, időnként erős északnyugati szél fokozatosan mérséklődik, nyu­gatira, délnyugatira fordul. A hajnali órákban helyenként köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0—plusz S fok között. Távolabbi kilátások kedd reg­gelig: Növekvő felhőzet. Több­felé havazás, majd havas eső. A hőmérséklet emelkedik. Leg­alacsonyabb éjszakai hőmér­séklet eleinte mínusz 3—mínusz 7, később plusz 2—mínusz 2 fok között. Legmagasabb nap­pali hőmérséklet eleinte mínusz 2—plusz 2, később plusz 3—• plusz 7 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 4P százalékán várható. Cr _ _ É vforduló Harminc évvel ezelőtt, 1945. január 10-én halt meg — 24 éves korában — a dachaui kon­centrációs táborban Kondor György kommunista festőmű­vész. Tizennégy éves korától gyár­ban dolgozott; közben rajzolni, festeni tanult. Tizenhat éves volt, amikor művei először ke­rültek kiállításra; ekkor kap­csolódott be a munkásmozga­lomba is. A Szociáldemokrata Párt tagja és Óbuda, majd a Terézváros szocialista ifjúságá­nak egyik vezetője, az Országos Intéző Bizottság (OIB) tagja lett. 1940-ben jelentős szerepet vállalt a szocialista művészcso­port újraalakításában; akkor vették fel a Szocialista Képző­művészek nevet. Részt vett a Magántisztviselők Országos Szék- házában 1941-bsn rendezett nagyszabású tárlaton, s nagy szerepet vitt a függetlenségi mozgalom művészszervező mun­kájában. A kommunista mozgalomban 'való részvétele miatt 1942 ta­vaszán letartóztatták és három­évi fegy házra ítélték. A börtön­ben készült el 12 darabból álló munkásmozgalmi tusrajz-soro- zata, amelyben egy forradalmár útját rajzolta meg, első lépésé­től haláláig. A magyar képző­művészet nagy vesztesége, hogy ez a sorozat a háborúban —• nagyszerű alkotójával együtt —* elpusztult. — kártérítés, az Állami Biztosító gyulai járási fiókja, az elmúlt hónapban megyénk fiók­jai közül a legtöbb, összesen 1® millió 961 ezer forint kártérí­tést fizetett ügyfeleinek. HIRDETMÉNY A Del-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat békéscsabai üzemigazgató­ságának szerelési osztálya ÉRTESÍTI A LAKOSSÁGOT, hogy az alábbi helyeken épült létesítményeket 1975. JANUÁR 10-ÉN FESZÜLTSÉG ALÁ HELYEZI. Békéscsabán: a Gyulai úton a tervező irodától a kör­gátig az út mindkét olda­lán épített új közvilágítási hálózatot. A létesítményeken elhelye­zett tárgyak érintése élet- veszélyes és tilos! Több mint tíz éve, 1963-ban jött létre több szövetkezet egye­süléséből a Békés megyei Szol­gáltató Ktsz. Az alapító okirat szerint feladatuk a lakossági igények kielégítése fodrász, fényképész, órás, ruhatisztító és lakáskarbantartó ágazatokban. Már az első évben 11 millió •forintos árbevételük volt a szol­gáltatásokból. Ez az érték 1973- ra elérte a 20 milliót, tavaly 24 millió forint volt és az idei terv 27 millió forint. A megye legnagyobb, szolgál­tatással foglalkozó szövetkezete, 900 dolgozójuk közül 650 foglal­kozik közvetlenül lakossági szolgáltatással. Természetesen ahhoz, hogy megfelelő színvo­nalon végezhessék munkájukat, biztosítani kell a feltételéket. Űj szolgáltatóházak épültek ta­valy Gyulán és Mezőberényben, mindkettő még az első negyed­évben üzemelni kezd. Több mint tízmillió forintba kerül az Új, békéscsabai szolgáltatóház, mely a Tanácsköztársaság út­ján épülő OTP-lakóház föld­szintjén és első emeletén mű­ködik majd. Fodrász, fényké­pész, ruhatisztító és órás rész­leg működik majd benne. Lé­— ORSZÁGOS KÖZMŰVELŐ­DÉSI AKTÍVA címmel megje­lentette a Kossuth Könyvkiadó az MSZMP KB 1974. március 20-i, a közművelődés helyze­téről és fejlesztéséről szóló ha­tározatával kapcsolatos tanács­kozás anyagát — SZÍNHÁZI HÍR. Felkai Esz­ter betegsége miatt január 4* én és 5-én elmaradtak a Nap­király előadásai. A január 4-re váltott jegyek és a Blaha-bér- letek a január 29-i este 7 órai Napkirály előadásra érvénye­sek. — KIÁLLÍTÁS. A Magyar Me­zőgazdasági Múzeum, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Bará­tainak Köre, a Magyar Nemzeti Galéria és az orosházi Petőfi Művelődési Központ szervezé­sében január 12-én, vasárnap az orosházi művelődési köz­pont hangversenytermében Em­ber és természet címmel kiállí­tás nyílik, amelyen Gy. Szabó Béla, a Román Szocialista Köz­társaság Állami-díjas művészé­nek magyarországi alkotásaival ismerkedhetnek meg az érdek­lődők. Volán 8. sz. Vállalat raezőkovácsházi kirendeltsége (elvételre keres rakadógépkezelőket, rakodókat, panther darakezelőt, autóvillamossági szerelőket és tehergépkocsi­vezetőket. Munkába járáshoz ingyenes autóbuszbérletet biztosí­tunk. Jelentkezni lehet: Orosháza, Katona u. 5. ______________ 434415 t esítéséhez hétmillió forintos tá­mogatásit kapott a szövetkezet. Ebben aa évben nem is ter­veznek több nagyobb beruhá­zást, formálódnak viszont az V. ötéves terv elképzelései. Fej­leszteni kívánják a fodrászüz- leteket, ki kell cserélni a vegy­tisztító gépeket és részt vesznek azon a versenytárgyaláson, me­lyen eldől, ki kapja a megbízást az új lakótelepnek mosodai ellátá. sára. A következő ötéves terv­ben szeretnék létrehozni a szö­vetkezet új központi telephe­lyét is. — A FIATALOK HELYZETÉ­RŐL, valamint a szakigazga­tási szerv adóhatósági munká­járól hangzik el beszámoló ja­nuár 15-én, szerdán a dévavá- nyai tanács végrehajtó bizott­sági ülésén. — SZOLGÁLATI LAKÁS. Bat­tonyán a tanács nagy gondot fordít a nevelők munkájának megbecsülésére. Ezt bizonyít­ja, hogy eddig 42 pedagógusnak biztosítottak a községben szol­gálati lakást. Mai névnap: Melánia A 'Melánia név görög erede­tű, jelentése: fekete, sötét. A mai napon ünnepük még név­napjukat: Agaton, Áldó, Bács, Vilma és Vilmos is. Nem lesz zavar a vízellátásban Tudósítónktól: 1970-ben készült el Körösla- dányban, egy mélyfúrású kútfcal a törpevízmű-hálózat, mely a lakosság zavartalan vízellátását hivatott biztosítani. Ezzel egy­idejűleg megalakult a Törpe­vízmű Társulat, melynek elnöke Serföző József, a járási szociá­lis otthon vezetője lett. Közben az is kiderült, hogy főidényben a kút nem képes a lakosságot kellőképpen vízzel el­látni. Komoly problémát okozott ez szárazság idején, elekor nem­csak a gazdaságok, hanem a köz­ség lakói is mindennapos víz­hiánnyal küszködtek., Sürgetővé vált egy új kút fúrása. Erre 1974-ben került sor, amikor tár­sadalmi összefogással összegyűj­tötték a második számú kút fú­rásához szükséges pénzügyi fe­dezetet. A kezdeményező a Kö- rösladányi Vadásztársaság volt, amely elsőként 160 ezer forint­tal lépett be a vállalkozásba. Ezután az Országos Vízügyi Hi­vatal 400 ezer, a Békés megyei Víz- és Csatornamű Társulat 160 ezer és a Körösladányi Tör­pevízmű Társulat 100 ezer fo­rinttal járult a kút fúrásához. Az összegből a Ceglédi Vízkutató és Fúró Vállalat fúrta meg a 300 méter mélységű kutat. Az új kút 9 méter mélység vízszintből percenként 450 li­ter 21 Celsius fokos vizet bizto­sít. A második mélyfúrású kutat 1974. december ,18-án adták át. A tervek szerint az 1975. év el­ső felében kötik be a há­lózatba. A gázvizsgálattól füg­gően a társulat bízik abban, hogy ez év csúcsidőszakában immár zavartalan lesz Körösla- dányban a vízellátás. Andróczky Aranka 1 CiteramQvész a TIT-kíubban j Szerdán este Békéscsabán, a TIT Értelmiségi Klubjában ■ nagy közönség előtt mutatkozott he Pribojszki Mátyás d- teraművész, aki gyönyörű es terajátékán kívül japán úti- | élményeiről is beszélt (Fotó: Demény) — TOVÁBBKÉPZÉS. Mező­kovácsházán csaknem minden óvónő részt vesz szakmai, il­letve ideológiai továbbképzésen. Ezt a célt szolgálják azok a ta­nácskozások is, amelyeket éven­te 1-2 alkalommal szerveznek az első osztályban tanító neve­lők és a nagycsoportok vezető óvónői között. — NEM FÁZNAK A HIDEG­BEN. Medgyesegyházán az idén mintegy négyezer mázsa tüzelőt vásárolt kedvezményes áron a lakosság, felkészülve a téli sze­zonra. — TSZ-NYUGDlJASOK. Bél- megyercn 89 termelőszövetke­zeti nyugdíjas él. A szövetke­zet, hogy enyhítsen gondjaikon, az elmúlt évben szociális alap­jából búzát és kedvezni rnyes háztáji megmunkálást biztosí­tott számukra. — ELŐADÁS. 1975. január Et­án, hétfőn 19 órakor a TIT bé­késcsabai Értelmiségi Klubjá­ban A magyar őstörténeti ku­tatások legújabb eredményei címmel Fodor István muzeoló­gus tart előadást, — EDDIG 2, egyenként 13 ta­gú francia csoportot fogadott az idei idényben a gyulai Dózsa vadásztár­saság. A vendégek több mint 400 apróvadat lőttek és az eredménytől függetlenül is jól érezték magukat városunkban. Hazulról írt levelükben köszö­netét mondanak a vendéglátá­sért és jelezték, Jövőre vissza­térnek. Január 20-án 4 tagú olasz csoport érkezését várják. A társaság 100 élő nvúl befo­gására kötött szerződést, ezt január 20. és 30. között szándé­koznak teljesíteni. ITTASAN VEZETTE SZEMÉLYGÉPKOCSIJÁT Koczka István 29 éves Oros­háza, Dessewffy út 7. szám alat­ti lakos, Orosházán személygép­kocsijával szeszes ital hatása alatt vett részit a közúti forga­lomban, így közlekedési vétség alapos gyanúja miatt büntető el­járás indult ellene. VEREKEDÉS AZ ITALBOLTBAN Orosházán a „Szula”-féle ital­boltban december 25-én Bordács József 20 éves alkalmi munkás, orosházi lakos és Bari Pál 27 éves alkalmi munkás, szentesi lakos Kukov Béla orosházi la­kost szóváltás után tettlegesen bántalmazták. Sörösüveggel ütöt­ték fejét és arcát, melynek kö­vetkeztében súlyos sérüléseiket szenvedett és kórházba került. Verekedés közben az italbolt be­rendezésében mintegy 1500 fo­rintos kárt okoztak. Az orosházi rendőrkapitányság mindkét bán­talmazó ellen büntető eljárást indított. BETÖRÉSES LOPÁS GYULÁN A gyulai rendőrkapitányság nyomozást rendelt el egy isme­retlen tettes ellen, aki január 7- re virradó éjjel behatolt a me­gyei vendéglátóipari vállalat 66-os számú, Gyula, Kerecsenyi utcai italboltjába, s onnan ci­garettát, csokoládét, italt, kávét. Valamint váltópénzt vitt el, mintegy 2 és fél ezer forint ér­tékben. békés tarnst Ab MSZMP megye! bizottság* és 8 meevel tanáéi lapja, FŐSZERKESZTŐ: CSEREI PÁL FŐSZERKESZTŐ-HELYETTESS DEÁK GYULA Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba Postettők 111; Telefon: 12-196, 12-296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat Telefon: 11-021. tl-051 5601 Békéscsaba. Postafiók Ilii FELELŐS KIADÓ: LEHOCZKY MIHÁLY Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra: 20.—Ft Dürer Nyomda telepe. Békéscsaba Igazgató- Háromszék! Pál index; 25051 v \

Next

/
Thumbnails
Contents