Békés Megyei Népújság, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-07 / 5. szám
Politikai és gazdasági vezetők tanácskozása # V (Folytatás ag f, «Mairól) rdete négy év alatt 16 százalékkal bővült, új ÁFÉSZ-áruházak épülték Szeghalmon, Mezőbe- rényben és Mezőkovácsházán. A vendéglátó üzlethálózat 11 százalékkal nőtt Forgalma a terveknek megfelelően alakult A koncentrált üzlethálózat fejlesztése mellett a jövőben az ellátatlan területekre és a mun- káslakta településekre kell nagyobb figyelmet fordítanunk. Jelentősen növelni és korszerűsíteni kell a megyeszékhely üzlet- hálózatát is. Orosházán elmaradt a nagyon indokolt közétkeztetési ihálózat fejlesztése, valamint a szálloda építése is. A mezőgazdaság helyzetét fgy ftjglalta össze Csatári elvtárs: •—1 A IV. ötéves tervidőszakra 16 százalékos fejlődést irányoztunk elő. A tervek szerinti évi 2,5—3 százalékos növekedéssel szemben 8—8,5 százalékos évi növekedés valósult meg. Vagyis négy év alatt 27 százalékos a növekedés! A mezőgazdaság a legdinamikusabban fejlődő ágazatunk. Mindezt olyan körülmények között értük el, amikor kiét árvízzel küszködtünk és a ragadós száj- és körömfájás miatt milliárdos veszteségeink »voltak. Az eredményeket teljes egészében a munkatermelékenység növelésével értük el. Az ország termény és termék volumenének 1971—1973-ban a megye 8,3 százalékát adta. Az állami gazdaságokban a foglalkoztatottak száma 1300-zaL, a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben pedig 12 ezerrel kevesebb, mint 1970- ban. Az eszközök koncentrációjában jelentős fejlődés volt. Az iparszerű termelési rendszerek t gyors elterjedésével ma már 64 ezer hektáron termelnek cukorrépát, kukoricát, napraforgó^ rizst, lucernát, melyből 3 rendszergazda és egy technológiai központ Békés megyei. E termelési rendszerek bevezetésével az eddigi tapasztalatok alaipján 10 —15 százalékos hozamnövekedést értünk eL A nagyüzemi zöldségtermelésünk vetésterülete a tervezettnél 14 százalékkal alacsonyabb. A hozamok növekedése nem kielégítő. Csökkent a fejes káposzta, vöröshagyma, paradicsom és az uborka vetésterülete. Még mindig nem alakultak ki a zöldségtermelő bázisüzemek. A felvásárló és feldolgozó vállalatok összhangja sem teljes. A cukorrépa-termelésben is visszaesés tapasztalható. A III. ötéves terv átlagához képest az 1971-1973- as évhez viszonyítva 11,8 mázsával kevesebb a hozam hektáronként. Bár az 1974. évi hozamok biztatóak. A hősprogram megvalósításában az állatállomány növekedésével, különösen a sertésállománynál az eddigi legnagyobb számot értük' el. A szarvasmarha-állomány 1974-ben a korábbi évek csökkenésevei szemben nőtt. A megyében 59 szakosított állattenyésztési telep működik. Az általános tapasztalatok kedvezőek. Néhánynál azonban a gazdasági eredmények igen alacsonyak. Ezért gazdaságosabbá kell tenni termelésüket. A tanulási idő lejárt. A komplettírozás befejeződött, s ahol szükséges, a vezetést meg kell javítani. A húsprogram megvalósításában továbbra is számítunk a háztáji gazdaságokra, hiszen húsból, tejből, tojásból a mezőgazdasági árutermelés egyharmadát adják. Az előadó ezután a szolgáltatások alakulásáról összegezte a tapasztalatokat, melynek során elmondotta, hogy a szolgáltaié9 BÉKÉS Ú7&. JAXVÄM í sok fejlesztésére a központi fejlesztési alapból 57 millió forintot használtunk fel. Ebből korszerűsítettük a gépjármű, a tartás fogyasztási cikkek javítását, a textiltisztítást és a lakáskarbantartást. A szövetkezeti ipar saját fejlesztési alapjából 100 millió forintot fordított a szolgáltatás színvonalának növelésére. A szolgáltatást nyújtó felvevőhelyek száma az országos átlaghoz képest a legtöbb, másfél ezer, viszont az egy lakosra jutó szolgáltatás csak 286 forint. Ezzel a. megyék sorrendjében mz utolsó előttiek vagyunk. Az 1974. évi gazdálkodás főbb jellemzőit a következőkben foglalta össze: a korábbi évben a könnyűiparban, különösen a kötöttárugyárban igen magasak voltak az elfekvő készletek, örvendetes, hogy ezek ma már nem számottevőek. Nagyobb készletek vannak a tégla- és cserép- iparnál, főleg falazó téglából. A készletek aránya az állalmi iparban 13 százalékkal, a szövetkezeti iparban pedig 33 százalékkal nőtt. A túlórák az év első 9 hónapjában 14 százalékkal emelkedtek 1973-hoz képest. A munka termelékenységének növekedése még mindig nem éri el a tervezettet Az üzemen belüli és az üzemek közötti együttműködésben továbbra is sok a kívánnivaló. Az élelmiszeriparban — főleg a cukoriparban és a tartósítóiparban — nyersanyagellátási zavarok voltak. A mezőgazdaságban a tavalyi aszály, majd a nyári árvíz, később a hosszan tartó esőzés miatt az utóbbi évek legnehezebbjét zártuk 1974-gyel. Rendkívül nehéz körülmények között kellett a kukoricát, a cukorrépát, a napraforgót és a rizst betakarítani. A mezőgazdasági üzemek dolgozói és egész dolgozó népünk széles körű összefogásával sikerült megyénkben nagy társadalomi erőket mozgósítani a mezőgazdasági munkák elvégzésére. A megyei pártbizottság ezért elismerését fejezte 3d valameny- nyi mezőgazdaságban dolgozónak, vezetőnek, s mindazoknak, akik munkájukkal segítették a termékek mentését, betakarítását és az 1975. évi termelésünk megalapozását. Eredményeink elérésében felmérhetetlen segítséget nyújtott a kongresszusi és felszabadulási munkaverseny. Az iparban, mezőgazdaságban, a közlekedésben 4 ezer 110 szocialista brigád és munkabrigád csaknem 50 ezer tagja mintegy 2 milliárd forint vállalással segíti megyénk 'gazdasági eredményeit. Csatári elvtárs ezután a Központi Bizottság 1974. december 5-i határozatáról, az 1975. évi feladatokról beszélt. Hangsúlyozta, hogy munkánk középpontjában áll: a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítása; az 1975. évi vállalati és szövetkezeti tervek elkészítése és megvalósítása; az V. ötéves terv jó megalapozása; a kommunistákkal és a vezetőkkel szemben támasztott követelmények teljesítése. Mint mondotta: a Központi Bizottság az egyensúlyi helyzet javítására szükségesnek tartja, hogy a termelés és fel- használás arányaiban változás következzék be. Mérséklődjön a felhasználás növekedési üteme. A termelésben a szerkezeti változások, gyorsítását kell előtérbe helyeznünk. Ez azt jelenti, hogy nagyobb mennyiségben állítsunk elő exportképes, illetve a tőkés import helyettesítésére alkalmas termékeket. Következetesen korlátozzuk a gazdaságtalan és a szükségleteknek nem megfelelő termelést. A gazdálkodás területén növelni kell a hatékonyságot. Belső tartalékok feltárására, konkrét intézkedések kidolgozására és ezek következetes érvényesítésére van szükség. Általánossá kell tennünk az anyagi és_ pénzeszközökkel való takarékoskodást. Csatári elvtárs ezután arról szólt, hogy mit kell tennünk 1975. évi céljaink valóra váltásáért. Mint mondotta: pártunk többször figyelmeztetett arra, hogy csak azt lehet a elosztani, felhasználni, amit megtermeltünk. Ezért a következő időszakban a felhasználás ütemének növekedését mérsékelnünk kell. Igen fontos, hogy nagyobb mennyiségben, jobb minőségben állítsuk elő értekek! thető termékeinket Piacra és ne raktárra termeljünk. Hazai termelésből pótoljuk a tőkés importot, és ellensúlyozzuk a tőkés behozatalt, hogy tehermentesítsük a népgazdaság tőkés fizetési mérlegét Következetesen korlátoznunk kell a gazdaságtalan és nem a szükségletnek megfelelő termelést A felszabaduló munkaerőt a népgazdaság igényeinek megfelelően kell átcsoportosítani a gazdaságosan termelő üzemekbe, illetve a munkaerőhiánnyal küzdő vállalatokhoz. Ezért a vállalatok és a szövetkezetek tanácskozásunk után tekintsék át helyzetüket. Irányító szerveikkel tárgyalják meg és egyeztessék az 1975. évi feladatokat úgy, hogy a gazdálkodás minden szintjén növekedjék a hatékonyság. Miért hangsúlyozzuk east? Azért mert a munkaerőalappal jobban, kell gazdálkodnunk a jövőben. Hiszen az elmúlt évben a munkaerőalap 20—25 százaléka anyagellátási zavarok miatt és vezetési hibából elveszett. A bérezési rendszerit is, mint eszközt, jobban kell felhasználnunk a fegyelem javítására, a hatékonyság fokozására. A napi műszakszámok értékelése sem maradhat el. Vizsgálnunk kell, hogy megvan-e a feltétele a műszakszám növelésének, s ha igen, milyen további intézkedések szükségesek. A beruházások esetében négy követelményre utalt Csatári elv- táns. L A népgazdasági érdekeket szolgáló beruházások pontos megvalósítása. Ilyennek tekintjük a Gyulai Húskombinát építését. 2. Üj beruházást csak teljes előkészület után szabad indítani. 3. A beruházási eszközök összpontosítássá, összhangjának megteremtése a hatékonyság növelése végett. 4. A beruházási eszközökből elsőbbséget adni a gépek ós berendezések fejlesztésének. Általánossá tenni az anyaggal, pénzzel és idővel váló takarékosságot. Az 1975. évi vállalati, szövetkezeti tervek megalapozott előkészítéséről és megvalósításáról a következőket mondotta: A Központi Bizottság határozata alapján a népgazdasági tervek ismertté váltak. A Központi Bizottság üléséről közlemény jelent meg Decemberben párttaggyűléseken részletesen is ismertették a terveket. Az országgyűlés a közvélemény előtt tárgyalta a feladatokat és törvényt alkotott a népgazdasági tervről és költségvetésről. A vállalatoknak és szövetkezeteknek most két-két tervet kell készíteni, az egyik a termelést, az elosztást, a forgalmazást és a költségvetést, a másik a takarékosságot tartalmazza. Ezzel kapcsolatban a következőket hangsúlyozta: Az iparban fő követelmény: a kereskedelemhez való jobb alkalmazkodás; a termékek minőségének javítása: a költségek csökkentése; a termelékenység fokozása; az exportképesség fokozása; az exportképes kapacitások jobb kihasználása; a te-j lesleges készletek kiiktatása; nagyobb következetességgel, hatékonysággal kell folytatni a gazdaságos termékszerkezet kialakítását, a gazdaságtalan termelés visszaszorítását. Az egyes ipari ágazatok előtt a következő feladatok állnak: A gépiparban a gépjárműszerkezet fejlesztése és a mezőgazdasági gépgyártás folytatása. Az építőanyagiparban a tetőfedő anyagok gyártásának 20— 28 százalékos fokozása, éppen ezért támogatjuk a Tégla- és Cserópipari Vállalat, valamint az újkígyós! ÁFÉSZ ez irányú tevékenységét. A húzottsíküveg- termelést 35 százalékkal szükséges fokozni, melyben kiemelkedő szerepe van az Orosházi Üveggyárnak. Növelnünk kell a paneles és blokkos építőelem- gyártást Az építőiparnak Contes feladata a kapacitások jobb, fegyelmezettebb kihasználása, különösen a lakásépítésben, a Gyulai Húskombinát és a békéscsabai áruház építésében. A terveknek megfelelően biztosítaniuk kell, hogy a gyermekjóléti intézmények, egészségügyi és kulturális jellegű beruházások is elkészül jenek. A könnyűiparban szükséges, hogy az átlagot meghaladó legyen a termelés a bútor, a kötött-szövött ruházati termékek gyártásában és a cipőtermelésben. Az élelmiSBeriparban a mezőgazdasági termeléssel összhangban az átlagosnál nagyobb legyen a termelés a húsiparban, a baromfiiparban, a növényi és az állati fehérje termelésében. Szükséges, hogy a Mezőhegye- si Cukorgyár és a Baromfiipari Vállalat békéscsabai gyárának rekonstrukcióját a tervezett időre valósítsuk meg. A mezőgazdaságban a rendkívüli csapadékos időjárás miaitt fontos, hogy az őszi vetések megfelelő utókezelésben részesüljenek, s befejezzük a mélyszántást. Biztosítsuk, hogy 18 ezer 700 hektáron eredményesen termesszünk cukorrépát. Nagy figyelmet kell fordítanunk a kukorica termesztésére, mert még további lehetőségeink és tartalékaink vannak a hozamok növelésére. Az olajos növények közül a napraforgó termelésére kell gondot fordítani. A zöldség- termelés fokozásával a lakosság ellátását, az exportot és az ipari szükségletek kielégítését kell biztosítanunk. A kereskedelemben mindenekelőtt az adott körülményeik közötti áruellátást kell biztosítani. Az előadó a továbbiakban arról szólt: mit szükséges tennünk azért, hogy ne lehessen több a fogyasztói áremelkedés a tervezett 3,6 százaléknál. Ennek során elmondotta, hogy mindenekelőtt a szigorú vállalati, szövetkezeti ellenőrzést kell megvalósítani. A vállalatvezetőktől megkövetelni, hogy az állami előírásokat tartsák és tartassák be. Mindezt a pártszervek és pártszervezetek kérjék számon, ellenőrizzék, hogy a termelői árnövekedés a meghatározottnál több ne legyen. A külső ellenőrzés is szigorúbb lesz. Mindenekelőtt a PM Bevételi Hivatala a megengedettnél nagyobb áremelés ' esetén a jogtalanul szerzett bevételit elvonja és szigorú bírságolással él. A Magyar Nemzeti Bank a hitelezéssel jobban ellenőrzi a feltételek biztosítását. Szigorúbbá válik az állami, á kereskedelmi, a hatósági szervek, a szövetkezeti szövetségek és revizori irodák, valamint a Népi Ellenőrzési Bizottságok tevékenysége. A közlekedésben a tömegközlekedés fejlesztésére, kulturáltságának javítására fordítunk több figyelmet. Az áruszállítások további szervezettséget és összhangot igényelnek, ezért tovább kell folytatni a vasútvonalak és közutak korszerűsítését Az V. ötéves terv megalapozásáról és a tervezői munkáról többek között a következőket mondta el Csatári élvtáns; A párt megyei végrehajtó bizottsága a tervezésről az elmúlt évben koncepciót fogadott el. A megyei tanács szerveivel folyik a tervezőmunka Az új terv fontos alapját képezi az 1975. évi feladatok eredményes megoldása. Az 1975. évi népgazdasági terv sikeres teljesítése megköveteli a párt gazdaságszervező, ellenőrző és irányító munkájának erősítését, a kommunisták egységes cselekvését. A pártszervezetek és a tömegszervezetek gazdaságsegítő tevékenységük középpontjába a hatékonyság fokozását, a takarékos gazdálkodóst, a tartalékok feltárását és hasznosítását állítsák. A pártszervezetek és pártszervek folyamatosan kísérjék figyelemmel, ellenőrizzék és segítsék, hogy a gazdálkodó szervek tevékenysége összhangban, legyen a népgazdasági érdekekkel, tudatosítsák, hogy. céljaink elérése, a dolgozók életkörülményeinek javítása szorgalmas, fegyelmezett és odaadó munkát követe L A dolgozik mozgósításának «#engedhetetlen feltétele, hogy a helyi feladatok meghatározásé- nak aktív részesei legyenek. Ezért a vezetők még jobban igényeljék és vegyék figyelembe a dolgozók javaslatait. A vállalati, üzemi, intézményi, területi párt- és szakszervezeték, a KISZ indítsanak akcióit a termelés, a beruházás, a fogyasztás területén a takarékos gazdálkodás lehetőségének feltárására es kihasználására. A pártszervek és pártsaenmzetek fokozzák irányító és ellenőrző tevékenységüket. Tárják fel a beruházások előrehaladását akadályozó. tényezőket, lépjenek fel rázok megszüntetéséért A pártszervezetek szorgalmazzák a dolgozók minél racionálisabb foglalkoztatását a munkaidő és a termelési eszközök teljesebb kihasználását az üzem- és munkaszervezés javítását, a folyamatos szállítási föladatok késedelem nélküli megvalósítását Minden szinten növelni kell a vezetők politikai és szakmai felkészültségét. A pártszervezetek gondosan értékeljék a hatáskörükbe tartozó káderek munkáját, ' kezdeményezzék a példamutató vezetők megbecsülését ahol szükséges, a felelósA propaganda- és agitációs munka, a sajtó járuljon hozzá, hogy a tömegek minél szélesebb körben megismerjék a reális gazdasági lehetőségeinket, a nagymértékű tőkés piaci áremelkedések gazdaságunkra gyakorolt negatív hatását. Mozgósítsanak gazdasági feladataink végrehajtására. Kapjanak nagyobb szerepet és teret a jó példák és kezdeményezések, a fegyelnfezett munka és helytállás. Tisztelt Tanácskozás! A megyei pártbizottság meggyőződése, hogy e feladatok végrehajtásában számíthat a megye kommunistáira, a .vállalatok, szövetkezetek, intézmények vezetőinek, dolgozóinak jó munkájára — fejezte | be beszédét Csatári elvtárs. (Folytatás * $. oldalon)