Békés Megyei Népújság, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-05 / 4. szám
ív V ^toáed).. hogy 8nü8e » tapasztalták már, az életben furcsa egybeesések vannak. Erről szeretnék most egy f kis történetet példaképpen elmesélni. Ismerek egy lányt. Anto- nyinának hívják, ón Tanyának nevezem. Nam tudom, i a továbbiakban hogyan alakul a sorsunk, de reménykedem, minden jóra fordul. Minden probléma azzal kezdődött, hogy Tonya nagyon megharagudott rám. Ami igaz, az igaz, én voltam az egész bonyodalomnak az oka Először elkéstem a találkáról, másodszor meg elfeledkeztem róla, és ismét megvárattam. A természete meg olyan, hogy egyből robban. Ez persze nekem nagyon tetszett, mert szerettem a határozott embereket: az igazi jellemvonások akkor mutatkoznak meg a legjobban, ha mérges az ember. Nos, ilyen körülmények között kaptam egy levelet Tanyától. „Vologya! Végiggondoltam a dolgunkat, és a következőket határoztam: jobb, ha többet nem találkozunk. Neked most már lesz elég szabad időd, gondolkozhatsz, Csak ezt tudom tanácsolni! Ne telefonálj! És ne ís keressf* Kerestem telefonon, az apja azt felelte, nincs otthon. Viszont tisztán hallottam Tonya hangját. Eltelt vagy másfél hét, az uceán találkoztam vele, de ő úgy tett, mintha észre sem vett volna. Ügy döntöttem, hogy megvárom, amíg ő jelentkezik békülési szándékkal. Nemrég felkeresett egyik legjobb barátom, Venya Burcsalkin. Venya olyan fiú, aki állandóan nyüzsög, mintha motor volna benne, egy pillanatig sem képes nyugodtan maradni. ElA DIPLOMATA B. Laszkin tárcanovellája mondtam neki a történteket. Venya, azt mondja: — Ez csak a probléma? Majd én eligazítom a dolgot. — Szerintem teljesen .felesleges — szóltam. — Ne nevess ki, Vologya! — erősködött Venya io\ ább. Azt tudod, hogy csak a technika Iránti szeretet miatt dolgozom még most is az üzemben. Rám már régen a Külügyminisztériumban várnak. Csak a lényeges dolgokat ismertesd. Annyit tudok, hogy magadra haragítottál egy lányt, és most meg kell magyarázni a dolgokat. Persze, ez számomra végtelen egyszerű feladat, olyan, mint a szorzótábla. Szóval, hol lakik a lány? Ha semmilyen más probléma nem volt, akkor vedd úgy, hogy minden rendbe jött. Ekkor kezdtem kételkedni. Arra gondoltam, még Inkább elromlik a kapcsolatunk. Biztos ki fog nevetni Tanya, mert még arra sem vagyok képes, hogy magam menjek hozzá, hanem a barátom küldöm. De Venya leintett: — Ma kitűnő formában érzem magam, és különben is ez lesz a mestermű, mielőtt a diplomata-pályára lépek. Lesz, ami lesz. Megadtam a címet. — Várhatod a kellemes hírt — mondta Venya. — Borotválkozz meg, öltözz át! fis elment Most pedig beszámolok arról, hogy mi történt a továbbiakban. Megérkezett Venya, pontosan a megadott címre —. Szosznovaja utca 26, 8. lakás. Csakhogy Szsmimovék — a szülök, Tonya és a bátyja — közben új lakásba költöztek, mert kaptak egy háromszobást. Erről viszont én már nem tudtam, mert ez az összekülonbözésünk után történt. A volt lakásukba egy másik család költözött. És most jön, miért említettem a furcsa egybeeséseket. Ugyanis az új beköltözőket — elég gyakori név — szintén Szmimovélmak hívták. A továbbiakban már pontosan Venyát idézem. Íme, a feladat. Megérkeztem az adott címre. Becsengettem, és egy harminc év körüli férfi . nyitott ajtót. Hű, gondoltam, elkéstem, Tonya már férjhez ment. De a férfi semmit sem kérdezett, én pedig elhatároztam, hogy nem kezdem rögtön a közepén, hanem kis bevezetőt rögtönzők, mint egy igazi diplomata Köszönök a férfinak: "Jó napot kívánok!”, majd a mögötte megjelenő nőnek is: „Jó napot kívánok!” Az üdvözlések után megjegyzem: „Látom, a család nincs teljesen együtt”. „Igen — mondta a férfi — a kislányom nincs itthon.” „Rendben van — szóltam. <— Önök előtt a rendkívüli és meghatalmazott követ áll. A béke helyreállítása céljából érkeztem. Vologya felhatalmazott arra, hogy a leányukkal szemben tanúsított. kissé problematikus magatartása miatt bocsánatukat kérjem.” A férfi hitetlenül bólintott: „És miért nem jött személyesen? Hiszen már nem kicsi, járni tud.” „Feszélyezve érzi magát — közöltem —, mivel viselkedése nem volt kielégítő. Engem viszont felhatalmazott annak közlésére, hogy érdeklődése a sértett fél iránt továbbra is jelentős, és szeretné a ió viszonyt kölcsönösen elmélyíteni. ’ ' „Képzelem” — szólt a férfi. „Így nem barátkoznak — mondta az asszony. — Az ön Vologyája rosszul lett nevelve.” Ekkor arra gondoltam, hogy tréfával kell elütni a dolgot. „Igaz. Nevelésében némely területen elégtelenségek figyelhetők meg — szóltam. — Ez bizonyos betegségek utóhatása, de majd rendbe fog jönni.” .Azt hiszem, nem az emlékezetében vannak hibák — közölte a férfi. — Mindenképpen tudnia kellene, hogy a viselkedésnek vannak alapvető szabályai... Nem szokás például békát tenni mások zsebébe. Tudja, hogy mennyire megijedt a lány?” „Erről Vologya nem tett említést — mondtam, és magamban így gondolkoztam: — Valóban elég furcsa módját választotta az udvarlásnak. Majd hangosan folytattam: — És mikor engedte meg magának ezt az ostoba tréfát?” „Nemrég, amikor Podrez- kovában jártak, az erdőben — felelt a férfi. — És az ebédlói história? Leöntötte a lányt kompóttal. Azt hitte, hogy ez nagyon elmés dolog?” Csak hallgatok, közben magamban szidni kezdem Vologyát, hogy mégsem mondott el mindent. Valószínű, voltak nagyobb vitáik is, hogy idáig fajult az ügy. „Csak véletlen lehetett — mondtam. — Hiszen tudják, milyen tolongás van az ebédlőkben.” „Zokogva jött haza szegény — vágott közbe az asszony. — Sót....” „Ha az egész életet nézzük, akkor mindez elhanyagolható semmiség Felesleges is ezekről beszélni. Biztosíthatom önöket, hogy a lány már elfelejtette az egészet.” — vetettem közbe. „Az ön Vologyája azt hiszi, hogy neki mindent lehet” — szól a férfi. „A kompótos esetet nem közölte velem.,” — igyekeztem csillapítani. „Igen? És a bélyegről szólt? — folytatta a férfi. — Tudja, hogy mi történt? Amikor a lány ebéd után aludt, a homlokára ragasztott az ön Vologyája egy négykopejkás bélyeget. Antónia Pavlovna megkérdezte, hogy miért csinálta ezt. Érre az ön Vologyája így szólt: — Még a címét is a homlokára akartam írni, hogy hazavigyék, ha netalán eltévedne. — Ehhez mit szól?” Vagy nekem ment el az eszem, vagy Vologya zavarodott meg, hogy ilyen lehetetlenségeket művelt —■ gondoltam, hangosan viszont így szóltam: „Nem lényeges dolgok. Amikor az emberek barátkoznak, sdk furcsaságot csinálnak. Mintha ismét gyerekek lennének... ” „Ismét gyerekek? — kérdezte az asszony. — Nem kell ismét annak lenniük, amikor most azok. Az ön Vologyája is ötnapos? Vagyis szombat és vasárnap kivételével az óvodában van?” „Óvodában?” — kérdeztem. „Ott! Igen!" „Egy pillanat — szóltam. — Önök Szmimovék? „Igen. És az ön Vologyá- jának a családneve Palcev? „Nem, hanem Kondakov. Vlagyimir Alekszejevics....” „Nyugalom” — szólt a férfi. „Rögtön összeesem” — suttogta a no. „Bocsánat” — mondtam. A férfi kezébe temette az arcát és valósággal remegett a nevetéstől. Majd így szólt: „Követ elvtárs! ön rossz helyre jött! Azok a Szmir- novék máshol latnaik.” „Értem — feleltem. — Egy kicsit tévedtem. Megyek azokhoz a Szmirno- vékhoz.” „Mondja meg Vlagyimir Kondakovnak — folytatta nevetve a férfi, —, a békáért és a kampótért nem felelős.” Ekkor már én is nevet-, tem: „És a bélyegért?" „Azért sem!” Amikor Venya mindezt elmondta előbb nékem, majd Tanyának, egyből jó kedvünk támadt, elszállt a harag. Venya úgy tartja hogy kibékítésünikben 5 játszotta a legfontosabb szerepet: . „Én, személyesen, én! Teljesítettem küldetésemet. Igazi diplomata vagyok!” , Fordította: bass Attila Tudósítás a Fészek Klubból ESZMECSERE AZ ÍZLÉSRŐL Egyik november végi délutánon batvan-hetven művész, író, szerkesztő, népművelési szakember gyülekezett össze Budapesten, a Fészek Művészklub nagytermében, hogy elbeszélgessen az ízlés sokat vitatott és még sokáig, sokféleképpen boncolgatandó kérdéseiről. Már a kezdés előtt találgattuk, vajon ki pendíti meg a rómaiak gyakorta idézett szentenciáját: de gustibus non est disputandum (az ízlésről ne vitázzunk) ___Az e szmecserét bevezető első mondatában hivatkozott rá dr. Fukász György egyetemi tanár, a vita házigazdája, s megállapította, hogy nagyon is a szubjektumhoz kötődő, személyes ügy az ízlés, viszont az is igaz, hogy az általános ízlésszint társadalmaként, koronként, osztályonként megállapítható, kimutatható. A négy óránál tovább tartó beszélgetés, vitatkozás közös nyelven, közös alapon folyt, való igaz, hogy hozzáértők. vitáztak az ízlésről, bár elhangzott: vajh, azok is jelen lehettek, megszólalhattak volna, akiit döntenek az ízlésbe vágó kérdésekben. Élénk eszmecsere alakult ki magának az ízlésnek definiálásában. Lényegében mondott senki ellent Poszter György kandidátusnak, aki szerint az ízlés a kiválasztásra, reagálásra való készség, amely az esztétikai jelenségek között differenciál. Összégeződnek benne a személyiség összes jellemzői, az értelmi és érzelmi momentumok, a tudat és a személyes tapasztalat, isrneret^nyag. Aztán oly módon is körülírta, hogy az ízlés: szűrő, szabályozó, vezérlőberendezés, működik például az alkotóban és a műalkotást befogadóban. Amint érzékletesen leírta: szűrő az alkotó és a jnű között, valamint a mű és a befogadó között. Ancsel Éva kandidátus rávilágított, hogy az esztétikai ítéletben egész életfelfogásunk, életgyakorlatunk belesűrül. A; „tetszik — nem tetszik” elvén alapuló esztétikával vitázva rámutatott arra, hogy nem a tetszés, hanem a megrendülés a fontos. Gogol nem gyönyörködtetni akart, hanem megrendíteni. Azzal a posztulátummal kapcsolatban, miszerint a műalkotások legyenek közérthetők, hangoztatta, „hogy elegendő az „érthető"-ség kívánása, a közérthetőség követelménye irreális óhaj. Dobroljubov példájára hivatkozva hangoztatta a kritika fontosságát, az olyan kritikát, mely járhatóbbá teszi az utat a művekhez, segíti a műalkotások értéséért vívandó befogadói „küzdelmet”... Lehetséges-e az emberek ízlésén változtatni, lehet-e az ízlést „nevelni” ? Hiszen a vitába« megállapítottak, hogy társadalmunkban- a technikai szint a XXI. század felé mutat, ugyaniakkor az ízlesszi nt a XIX. századit fogadja el. Poszter György szerint az ízlésnevelés mint szeméiyiségnevelés képzelhető el. Ebben nagy, de nem egyedüli szerepe van a világnézetnek. 1 Elsősorban a közösségi nevelés, a közösségekben folyó munka formálja a személyiséget, alakítja, fejleszti az ízlést is. Ancsel Éva elismerte a különböző ízlések létezésének, jogosságát, ám hangsúlyozta: jogunk vám, a valódi értékek védelmére. Mintha hiányoznék az érték-orientáció. szilárdsága művelődési életünkben, kritikánk nem mindig tesz különbséget az érték, félérték és a tehetségtelenség között, az érték és a tudatos hazugság között. Tőkei Ferenc aika- démikus is hangsúlyozta a helyes érték-orientáció fontos voltát, az emberek szabad választását meg kell könnyíteniük a közvetítőknek, kritikusoknak. Az elvi kérdések boncolása elválaszthatatlan volt ez alkalommal is a gyakorlattól, elsősorban a művészeti nevelés különböző problémáitól. Tőkei Ferenc elemezte a tömegkommunikáció, főként a televízió jelentőségét e tekintetben. A televízió központi jelenSzékelyhídi Attila fiégi hág iőségű tájékoztató es befő- - iyásoló intézmény, mely világképet sugall, megszólhat, természetesnek vetet, teljésen gyanútlanul elfogadtat olykor nem teljes értékű dolgokat, magatartásokat is. Kollányi Ágoston filmrendező is kiemelte a tömegkommunikáció, az ipari termékek megformáló!, a kereskedelem és reklám szerepének jelentős pozícióját az emberek ízlésének formálódásában. Többén aláhúzták: az ízléstelenség bajnokai erőszakosabbak, köve- telődzőbbek. Az értékek terjesztői, a nemesebb ízlésre nevelők nem elégedhetnek meg a kiszolgálással, a jelentkező igények egyszerű kielégítésével. Mivel egyik felszólaló azzal érvelt, hogy a televízió azt mutatja, amilyen állapotban van a mai felnőtt lakosságunk, rámutattak többen arra: a kultúra terjesztőinek, kritikusoknak módot, erőt és teret kell találniuk, hogy a valódi értékekre irányítsák az emberek figyelmét. Hiszen mint Kosa Ferenc filmrendező mondta: a félrevezetett tudatok mellett óriási szépre- jóra-nemesre vágyó éhséget örököltünk. Újra és újra hangot kapott a közösségi nevelés fontos volta. Tőkei Ferenc emlékeztetett arra, hogy éppen a közösségi élmények utáni vágy nyomán támadt fel a szocialista országokban a régi paraszti közösségi kultúra (népművészet) iránti érdeklődés. Kosa Ferenc is, Frideczky Frigyes zeneszerző is hivatkozott a Bartók-modellre, arra a szintézisre, amit Bartók Béla, az alkotó és az univerzális ember képviselt századunkban, Varga tar®
