Békés Megyei Népújság, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-01 / 1. szám

Kozel-Kelct I Az idő ; Genfbe szólít Aa ENSZJközgyűlés decem­ber 18-án veget ért 29. üléssza­ka, más fontos nemzetközi kér­dések mellett nagy figyelmet szentelt a közel-keleti válsággal összefüggő palesztin problémá­nak. A közgyűlés döntő több­séggel jóváhagyott határozatá­ban elismerte a Palesztinái ara­bok önrendelkezési jogát és megfigyelői státuszt biztosított a Palesztinái Felszabadítási Szervezetnek, Az ENSZ-közgyűlés döntése újabb mérföldkő a paiesztinai arabok törvényes jogainak érvé­nyesítéséhez vezető úton. E si­ker elérésében (a szocialista or­szágok támogatása mellett) szá­mottevő szerepel játszott az a tény. hogy a paiesztinai felsza­badítási mozgalombaj!, felülke­rekedtek a realitásokkal számo_ ló erők. A mozgalom vezetői felismerték, hogy a fegyveres harc csak a küzdelem egyik formája lehet, s hogy a győze­lem eléréséhez legalább olyan fontos a politikai és diplomáci­ai lehetősegek kihasználása. Fordulatként is értékelhető a Paiesztinai Nemzeti. Tanács idei kairói ülése, amely a moz­galom programjának régi alap- elveit újakkal egészítette ki. Az egyik legfontosabb döntés: a Paiesztinai Felszabadítási Szer­vezet paiesztinai fennhatóságot létesít az Izrael által kiürített területeken, és ezzel megteremti a palesztin államiság alapjait. A nemzeti tanács ragaszko­dott ugyan ahhoz a régi állás­ponthoz, hogy csak abban az esetiben hajlandó részt venni a genfi konferencia munkájában, ha előzőleg érvénytelenítik az ENSZ 242. számú határozatát, .. amely a palesztin ügyet csupán j menekültkérdésnek kezeli. A i megfogalmazás azonban már! sejtetni engedte, hogy a PFSZ; kész valamiféle kompromisz-: fizumra, ha a világszervezet is; alkalmazkodik a megváltozott j körülményekhez. Ilyen előzmények után szüle- • tett meg az arab frontországok : külügyminiszterei és a PFSZ; képviselője által aláirt az a! memorandum, amely felkérte a: világszervezetet, hogy a köz-: gyűlés 29. ülésszakán a palesz- ■ tin kérdést mint politikai prob-! lémát tárgyalják. A szocialista: és más haladó országok által ■ támogatott javaslatot a világ • szervezet elfogadta. Erre a folyamatra az arab ál- ; lant. és kormányfők október : 26—29-i találkozója, majd az : ENSZ-közgyűlés határozatai ; tették fel a koronát. A rabat! 5 csúcstalálkozó dokumentumai- i ban külön pontként szerepel,; hogy a PFSZ a paiesztinai nép ■ egyetlen törvényes képviselője. : Ezt a formulát ezúttal Husszein ; jordániai király is tudomásul • vette. Ilyen előzmények után : kerülhetett sor arra, hogy a pa- : lesztin nép képviselője megje- • lenjék az ENSZ-ben ég szemé- • lyesen adhassa elő népe problé- : máját, jogos igényeit • Jasszer Arafatot, a PFSZ el­nökét New Yorkban fontos sze­mélyiségeket megillető fogadta­tásban részesítették, és a köz­gyűlés pulpitusáról elhangzott beszéde napokig a világsajtó el_ sőoldalas témája volt. Arafat egyik mondata azóta is közszá­jon forog. A PFSZ elnöke kije­lentette: „Olajágigal es fegyver­rel jöttem, kérem, ne engedjék, hogy az olajág kiessék a ke­zemből”. A szimbólumokat szí­vesen alkalmazó arab nyelvet ezúttal aligha kellett bárkinek is magyarázni, hisz értelme nyilvánvaló. Ha a világ nem segíti hozzá a paiesztinai arabo_ kát. hogy békés eszközökkel nyerhessék vissza önrendelkezé­si jogukat, készek folytatni a fegyveres harcot. A hangsúly azonban az olajágon. vagyis a békés rendezésen van. Arafat szavaiból értelemsze­rűen az is következik, hogy a Palesztinái Felszabadítási Szer­vezet hajlandó részt venni a genfi konferencián, ha képvise­lőit egyenjogú partnerként meg­hívják a tárgyalásokra. Ez pe­dig a legutóbbi fejleményeik után valószínűnek látszik, bár Izrael mindmáig elzárkózott at­tól. hogy tárgyalóasztalhoz ül­jön a paiesztinai nép képviselői­vel. Izrael időhúzó magatartása tehát e pillanatban még akadá­lyozza a genfi tárgyalások fel­újítását, az idő azonban azok­nak dolgozik, akik a nehézségek ellenére is kitartanak a közel- keleti válság békés rendezése mellett' Jól érzékelteti ezt Le- omyid Brezsnyev és Gerald Ford vlagyivosztoki tárgyalásairól kiadott közös nyilatkozatnak a Kö2sel-Kelettel foglalkozó pont­ja. A közleményben a szovjet és az amerikai fél hangot adott annak az elhatározásnak, hogy a . közel-keleti válságot békés úton kell rendezni, s hogy a rendezésnek magában kell fog­lalnia a térség valamennyi né­pe, tehát a paiesztinai arab nép önrendelkezési jogának és szu­verenitásának a biztosítását is. A közleménynek ez a _ pontja ezzel a mondattal fejeződik be: „A felek úgy vélik, hogy a gen­fi konferenciának fontos sze­repet kell betöltenie a közel-ke­leti igazságos és tartós béke megteremtésében és a konferen­cia munkáját a lehető legha­marabb fel kell újítani”. K. A. S mit hoz a jövő? Érdemes összöfoglaini a legtekintélye­sebb hazai és külföldi közgaz­dászok véleményét. Ennek lé­nyege: vagy sikerül megoldani a világ pénzügyi válságát, amely az egész inflációs folyamat ki­robbantója volt, vagy a — szük­séges pénzügyi reform csak a második világháború óta nem észlelt mértékű gazdasági vál­ság kijózanító hatására követ­kezik be. Félő, hogy ez utób­bi történik. Pedig a pénzügyi kérdések megoldása egyszerűbb lenne és kevesebb szenvedést hozna a világ számára. A főbb jelenségeik, amelyekkel számol­ni kell, körülbelül a követke­zők: Miként arról már esett szó, kiéleződhet a tőkés országokon belüli osztályellentmondás. Szé­lesednek a sztrájkmozgalmak, növekszik a kormányválságok száma. Erősödik a versengés az egyes tőkés államok között. Ami a nyersanyagárakat illeti, a köz­gazdászok úgy véílik, hogy a termelés stagnálása csökkenti majd az alapanyagfelhasználást, ezzel esik a kereslet, s egyes termékeiknél (hiszen spekulációs célból a világon nagy készletek halmozódtak fel) zuhanásszerű áresés is elképzelhető. Ilyen kezdődött például a réz eseté­ben. A gazdasági válság eltérő mértékben érheti a fejlett tő­kés országokat. E tekintetben a gyakorlatilag önellátó Egyesült Államok viszonylag kedvezőbb helyzetben van, mint az ex­portra erősen utalt Japán és Nyugat-Európa. Az amerikai ipar egyébként is — a soroza­tos dollárleórtékelések után — versenyképesebbé váltt külföl­dön. Árai kedvezőbbek, mint a versenytársaké. Egyes bankok, kereskedelmi és iparvállalatok fizetőképessége kedvezőtlenül alakulhat. Az árfolyam-ingado­zások komoly veszteségeket okoztak máris több nyugati banknak, vállalatnak. Az egyik legnagyobb svájci pénzintézet valutaspekuláción 130 millió Szovjet beruházások 1975-fcsn Szociális intézkedések az NDK-ban Az új év első napján az NDK- ban életbe léptek azok a szo­ciális intézkedések, melyeket az NSZEP Politikai Bizottsága, a Minisztertanács ég a szakszerve­zetek elnöksége közösen ha­tározott el, 1974. április 29-én. Ezek értelmében az állandó munkaviszonyban álló dolgozók minimális évi szabadsága, az eddigi tizenöt munkanapról tizennyolcra emelkedik. Az inr tézkedés több mint másfél mil­lió dolgozót érint. A három műszakban vagy hosszú műsza­kokban dolgozók évi alapsza­badsága huszonegy munkanap lesz. Három nap pótszabadság­ban részesülnek a leszázalékol­tak és a tbc-sek, hat nap pót- szabadságot kapnak a világta­lanok. A szocialista iparban dolgo­zóknál az éjszakai műszakok után járó prémiumot napi hét márkára emelik. Azok az építő­ipari munkások, akik huzamo­sabb ideig családjuktól távol élnek, az új évtől ingyenes szál­lásra jogosultak ég a napi kü­lönélés! pótlékukat hét márká­ról kilencre emelik. Egyes foglalkozási csoportok­ban, így például a gyümölcs- és zöldségfeldolgozó iparban átlag havi száz márkás béremelést hajtanak végre. A tehergépko­csivezetők különböző új szociá­lis és pénzügyi juttatásokat él­veznek. (ADN) Moszkvában csütörtökön megkezdődtek a tárgyalások Andrej Gromiko szovjet kül­ügyminiszter és Maria Soares portugál külügyminiszter között. Soares csütörtökön érkezett hi­svájci frankot veszített. Egy nagy nyugatnémet bánk 800 millió márkát fizetett rá rossz vállalati befektetéseire. Az Egyesült Államok egyik nagy bankját nemrégen az USA köz­ponti bankjának 1,1 milliárd dolláros hitelé mentette meg a katasztrófától. Az 1929-es nagy gazdasági válság tanulságaként nyilván a központi bankok min­dent megtesznek majd, hogy hi­telekkel, pénzeszközökkel aka­dályozzák a nagyobb megráz­kódtatásokat. Persze a bankok­nak ezt most nehezíti az ösz- szefonódatt és összékuszálódott nemzetközi pénzpiac. A tőkés világot átfogó inflá­ciós hullám hatásai természe­tesen a szocialista országokat is érintik. Az, hogy a nyersanyag­árak — amelyek 1958 és 1970 között mindössze 8 százalékkal növekedtek — az idén 280 szá­zalékkal magasabbak, mint 19G8_ ban, egyetlen nyersanyagfel­használó ország (függetlenül alt­tól, hogy szocialista vagy ka­pitalista berendezkedésű-e) szá­mára sem közömbös. Hazánk például 900 ezer tonna kőola­jat vásárolt 1974-ben a tőkés piacról. Nem mindegy, hogy en­nek az olajnak tonnáját 17 dol­lárért adják (mint 1968-ban) vagy több mint 100 dollárért (minit az idén). A kérdés csak az, hogy sikerül-e megfelelő védőgátakat emelni az inflációs hullám útjába. Népgazdaságunk sajátos helyzete miatt sokféle­képpen kötődik a világgazda­sághoz. E kapcsolatoknak alap­ja, döntő eleme a többi szocia­lista országhoz fűződő viszonya. Hogy ez mit jelent számunkra, azt talán nézzük meg az elle­nünk talán legjobban elfogult V. Iszajev, & Szovjetunió Ál­lami Tervbizottságának első el­nökhelyettese ' nyilatkozatot adott a Pravdának az 1975. évi szovjet beruházásokról. Nyilat­kozatában, melyet csütörtökön közölt a Pravda, egyebek között rámutatott, hogy a Szovjetunió­ban á IX. ötéves terv (1971— 1975.) eddig eltelt négy esztende­jében 1700 új nagyvállalatot léte­sítettek, közöttük elkészült a világ legnagyobb kohója Krivoj Rogban. Az idén, az ötéves tervidő­szak utolsó évében a Szovjet­unióban összesen 113 milliárd rubelt fordítanak beruházások­ra. Ebből óriási összegeket biz­tosítanak lakásépítésre is. Az idén felépítendő lakások alap­területe összesen 107 millió négyzetméter lesz. A tervek szerint változatlanul folytatják a beruházások kon­centrálását, elrendelték, hogy a központi állami beruházások értékének több, mint kétharma­dát a mái' működő vállalatok bővítésére, rekonstruálására és műszaki korszerűsítésére kell fordítani. A műszaki korszerű­sítési alap 1974-hez képest az idén 15 százalékkal növekszik. Leggyorsabb ütemben azok az iparágak, fejlődnek az idén is, amelyek meghatározzák az egész népgazdaság műszaki fejlődését, vagyis: a viliamosenergia­vatalos látogatásra a szovjet fő­városba. A baráti hangulatú tárgyalá­sok során érintették a szovjet— portugál kapcsolatok kérdéseit és fejlesztésük kilátásait. (MTI) vélemények tükrében. Haberler amerikai professzor a közel­múltban, amikor szenátusi viták folytak a szocialista országokat érintő hátrányos kereskedelmi megkülönböztetés feloldásáról, sajátos érveléssel indokolta, miért van szükség — szerinte — a hátrányok fenntartására. Haberler kijelentette: a szocia­lista országok „diszliriminációt” alkalmaznak a nyugati orszá­gokkal szemben. Mi e hátrányos megkülönböztetés lényege? Ha­berler így fogalmazott: „A szo­cialista országok a terveken alapuló külkereskedelmi politi­ka, valamint a hosszú lejáratú áruszállítási szerződések követ­keztében egymás közötti keres­kedelmükben nem követik a világpiac áringadozásait.” — Ez — mondotta Haberler, a nagy tekintélyű amerikai professzor — a nyugati exportőrök érdekeit sújtja, hiszen azok — magas áraik miatt — a szocialista pia­cokon hátrányos helyzetekben vannak. Azt most szinte el is hanya­golhatnánk, hogy milyen sajá­tos logikával értékeli az ame­rikai professzor azt, hogy ha a szocialista országok a nyugati piacon jelentkeznek áruikkal, az ott kialakult árakon értékesítik azokat, s ha ugyanezen a pia­con vásárolnak, ugyancsak ma­gasabb árat kell fizetniük. (Ma­gyarországnak például a külke­reskedelmi cserearányok sza­munkra kedvezőtlen emelkedése miatt az Importárukért 13—14 százalékkal magasabb árat kel­lett fizetnie a tőkés piacon 1974-ben, mint amennyit eladott áruiért kapott.) Koncentráljunk csak az ame­rikai professzornak arra a meg­termelés, a fémkohászat, a gép­ipar, a vegyipar, az olajbányá­szat és az olajfeldolgozó ipar. Sok olyan üzem is létesül, amely közvetlenül befolyásolja majd a szovjet nép életszínvo­nalát. így például befejezik a tiraszpoli és osai textilkombi­nált a mogiljovi selyemgyár. a ruzajevkai és a zsogyinói ruha­gyár, illetve sok más textil­ipari üzem építését Változatlanul nagy léptekkel fejlődik a villamos energia ter­melése. Az idén üzembe helye­zendő erőművek összes kapaci­tása 13 millió kilowatt lesz. Jel­lemző irányzat, hogy főleg nagy aggregátokkal biztosítják a nö­vekményt. Az uglegorszki és a zaporozsjei erőműben például 800 000 kilowatt teljesítmenyü turbinákat szerelnek fel, a kunszki atomerőműben, pedig megkezdi működését az egy­millió kilowattos egyseg. Elkészül továbbá a reftyinszki és a jermakovszki vízierőmű, valamint a toktogulszki és az Uszty-Ilimszk-i' hőerőmű. Jelentős mértékben növekszik a fűtőanyagok termelése is. Számos szénbányát nyitnak. Gj olajfinomítókat létesíte­nek és egyebek között üzem­be helyezik a Közép-Azsia — körponti iparvidék gázveze­ték 1224 kilométer bosszú 4, ágát, a Nádimpunga—Nyizsnyaja Tú­ra gázvezeték 3. ágát, és a Nyizsnyevartovszk—Kurgan— Kujbisev olajvezetéket. Üj vasércbányák létesülnek a Szovjetunióban. Jelentős mér­tékben bővül a gépgyártó háló­zat is. Az idén tovább folyik a Kamaz Autógyár, a Bajkai— Amur vasút és az Uszty-Ilimszk-i fafeldolgozó üzem építése. (MTI) állapítására, hogy különbség van a szocialista és a tőkés piac között. Az egyiket a hosszú távú tervezés és a nyugalom, a má­sikat a nagyméretű áringado­zás jellemzi. Ez a jelenlegi gaz­dasági helyzetben, amikor ép­pen az ármozgás, az infláció fenyegeti legjobban a szocialis­ta népgazdaságot, nyilvánvaló­an azt jelenti, hogy hatékony eszközünk van gátépítésre a tő­kés világgazdaság hullámai elé. Elsőként említendő a szocia­lista tulajdonviszonyokra épülő tervgazdálkodás — tehát a terv­szerű és arányosan fejlődő nép­gazdaság, "amely a védekezés egyik oldala. A másik pedig az a tény, hogy hazánk külkeres­kedelmének mintegy kétharma­dát a szocialista országokkal bonyolítja le, és ezeket a kap­csolatokat nem érintik a kon­junkturális tényezők. Hogy az olajnál maradjunk, miközben a tőkés piacon vásárolt mennyi­ség 1974-ben nem érte él az egymillió tonnát, a Szovjetunió­tól 5,7 millió tonnát importál­tunk. Nyersanyagaink túlnyo­mó többsége szocialista forrás­ból származik. Ebből természetesen nem kö­vetkezik az, hogy a tőkés vi­lág egyre nagyobb méretű inf­lációja nálunk nem érezteti ha­tását. De miközben a kapitalis­ta országokban 15—20—25 szá­zalékkal rohannak fölfelé az árak, miközben a munkanélkü­liség fenyegető réme és e be­láthatatlan iramú drágulás szo­rításában élnek az emberek, a szocialista állam tervszerűen, a különböző hatások figyelembe­vételével, a gazdaság különbö­ző oldalainak előtérbe állításá­val, az eszközök váltogatásával csökkentheti és csokitenti is a dolgozó emberre háruló térite­ket, és nem mond le az élet- színvonal rendszeres emelésé­ről. Ennek ipari, gazdasági hát­tere egyaránt biztosított. K. A. (Vége) n portugál külügyminiszter Moszkvában INFLÁCIÓ O Az inflációs hullám és a gátak

Next

/
Thumbnails
Contents