Békés Megyei Népújság, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-19 / 16. szám
KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET A kettős honfoglalás Beszélgetés dr. Lászlé Gyula professzorral László Gyula, az Eötvös Loránd Tudományegyetem régészeti tanszékének vezetője, a történelemtudományok doktora egyike azon keveseknek, akiket a szűk szakmai körökön kívül a közvélemény is jól ismer. Könyveinek sikere annak is tulajdonítható, hogy a régészet iránt közvéleményünkben élénk az érdeklődés. Munkáiban mindig érezzük a töprengő tudós gondjait, de az „ad- vocalus diabeli” (az ördög ügyvédje) minden apróságra figyelő ellenvetéseit is.' 5 ez nagyon emberi és nagyon rokonszenves vonás. — A tudományos művek élménye intellektuális. Professzor úr könyveiben, előadásaiban viszont élénk megjelenítő erőt is érzünk. Talán a régészet természete segít a képszerű megformálásban? — A régészeti leletekből elénk táruló kép a látható világok leghézagosabbika. 6 különösen kevés maradt ránk a nagy ázsiai-európai népvándorlások korából. Csatok, szíjvégek, veretek, csontkarcok, s néhány edénytöredék, amit a halottakkal együtt raktak a földbe. Ezt a töredékeiből elénk táruló világot csak úgy lehet megismerni, ha a szakember egyezerre képes a legaprólékosabb rendszerező és összehasonlító munkára, s ugyanakkor gondolatait igyeksz;k szabadabban futtatni. A gondolatok kölcsönös meg- termékenyülését akadályozza, ha valamit véglegesen bebizonyítottnak, változatlannak tekintünk. Különösen így vau ez a régészetben. — így jutott el, professzor úr a kettős honfoglalás elméletéig? — Az első halvány feltevést inkább a véletlennek köszönhetem. Régészeti kézikönyv írását kezdtük meg Bóna István barátommal, s akkor figyeltem fel a következő érdekes rejtélyre. Ha egymásra vetítjük a feltárt sírok alapján rekonslruálható honfoglaláskori települések térképét a késő avarkori lelettérképpel, szinte meghökkentő, hogy Árpád magyarjai milyen következetesen nem települtek az avarok által lakott területekre. Elgondolkoztató tény az is, hogy a nagy avar településekről nem maradtak fenn avar he’ynevek. Ugyanakkor az általuk lakott vidékeken, ahoj honfoglaláskor! sírokat egyáltalán nem találtak, ősi magyar helynevek bőven vannak. Mi ennek az oka? — Végiggondolva, magam is megriadtam a feltevés merészségétől, hiszen az oly mértékiöen különbözött a történészek által elfogadott változattól. — Milyen adatok, tények szólnak a kettős honfoglalás mellett? — A honfoglalás korából nagyon kevés, hitelt érdemlő írott forrós maradt ránk. A régészet hagyományos jelzései pedig csak nagy-nagy óva .ossággal kezelhetők. Vizsgálódásainkat ki kellett terjeszteni a néprajzra, a mitológiára,1 a művészetre — különös tekintettel az ötvösmesterségre — a növényföldrajzPiaeg’&H Balogh Ferenc felvétel® ra, állattanra, a társadalomlélektanra és az antropológiára is. Egyszóval komplex vizsgálati módszer alkalmazása vált szükségessé. Az előkerült csatokon, övékén, csontbogozókon, ve" reteken megtalálható ábrázolások ugyanis konkrét, meghatározott jelen léseket hordoznak. Ha ezeket a jelentéseket meg akarjuk szólaltatni, minél jobban, több és több fogással kell játszanunk a húrokon. Például a hazai Szent László legendák XXII—XIV. századi falfestményeiről hasonló módszerrel sikerült kimu atnom, hogy ezek a honfoglalás korra, sőt az avar korra visz- szavonuló hagyományt őriznek hűséggel. Egyes jelene- teik még messzibb századokból; a szkíta, sőt annál is korábbi időkből 'valók. De míg eddig a felismerésig eljutottam, végig kellett kalandoznom gondolatban az egész végtelen ázsiai s.eppe népeinek művészetén. — A kettős honfoglalás elmélete szerint a kései avarság L sz. 670 tájin történt betelepülése azonos a honfoglalás első hullámával, s a hősei avarok tulajdonképpen magyarok voltak. Az elmélet körül gyűrűző vita lehe\ hogy több a kettős honfoglalás egyszerű elfogadásánál vagy elutasításánál? Nem értelmezhető-e úgy, hogy a komplex régészeti, művészettörténeti stb. kutatómunka kér polgárjogot, s eredményeit művelői azonosaknak tekintik az írott források és a nyelv- tudományi vizsgálódások eredményeivel? — Valóban, a régészet korábban többnyire csak tárgytörténettel foglalkozott; a forrásokiból elénk táruló történelem puszta illusztrációjaként szolgált A régészet most viszont a néptörténet, társadalom- történet alapvető kérdéseiben is szót kér. Valójában itt új szemléletről van szó. Népünk őstörténetében és a honfoglalás eddigi felfogásában volt néhány áthidalhatatlannak látszó ellentmondás. Korábban például azt tanították, hogy a honfoglalók tömör szláv népességet találtak a Kárpát-medencében. Ez azonban nem lehet igaz, mert akkor mi is úgy jártunk volna, mint a török—bolgárok által megszállt Bulgária, ahol néhány nemzedéken belül el- szlávosodtak a hódítók. — Ezt az ellentétet csak az oldja fél, ha elfogadjuk, hogy a Kárpát-medencében jelentős „avar” népességet talált Árpád, s ezek magyarul beszéltek. Ha ilyen új szemszögből tekintjük végig koraközépkori történelmünket, egész sor kérdésre kézenfekvő választ kaphatunk. Nagyrészt ezt a feltevést támogatják az embertan eredményei : kimutatták például, hogy a későavarság embertani képlete Magyar- ország közép- és sykórl történetiben Is folytatódik. Ezenkívül a székely és a göcseji nép hiedelemvilága még talán a mai napig is őrzi azt a felfogást, hogy őseik már Árpád előtt Erdélyben, illetve Pannóniában éltek volna. Látható tehát, hogy mindaz a ke- í vés, amit a felhalmozott és a mozaikhoz hasonlóan mindinkább összeálló ismeretanyagból felidéztem, nem tisztán régészeti, s nem is művészettörténeti vagy néprajzi kutatás eredménye. Hanem e tudományágak módszereinek,, ismeretanyagának együttes alkalmazása. — A kettős honfoglalás elméletének ellenzői a bizonyító erejű írott forrásokat kérik számon. Győrffy György például azt írja, hogy „nincs olyan egykorú forrás, amely arról tudatna, hogy Árpád honfoglalói a beköltözéskor itt magyar népet találtak volna.” Ügy tűnik, hogy az ebből a korból származó írott források sem egyértelműek, sőt egyes részkérdésekben nagyon bizonytalanok? — Még a legnagyobb óvatosság mellett is leszögezhetünk annyit, hogy az első — avar kori —- honfoglalásnak az írott források nem mondanak ellent, inkább mellette rragyaráz- ha ók.1 Az orosz őskrónika például világosan ír a VII. században (670 táján) Pannóniába települő fehér ugorokról. Hasonlóképpen örökíti meg az onogurek történetét az eddigi honfoglalás kori kútfőinkben ismeretlen corbeille-i szerzetes Widukind. Ö még a csodaszarvas mondáról is tud. De a bizánci források is értelmezhetők ekként. A klasszikus latin történetírók ékes stílusában készült bizánci munkák között viszonylag szavahihető Hitvalló Theofa- nész. Nála, Kovrat Kagán bolgár uralkodó fiainak sorsáról olvasva megtudjuk, hogy az öt fiú közül a negyedik népével Pannóniába költözött. A Pannóniában megjelenő alapnépesség az onogur volt, amelynek nevét — sokféle vá'tozatban; ungar, onga- rese, hungarus, hongroise, ungur — ma is viseljük külföldön. Ez az onogur név már jóval Árpádék megjelenése előtt kimutatható Pannóniában, mint helynév. Egy határhegy neve: Marcha Uengeriorum. Ezenkívül Anonymus Ges- tája is világosan a magyarok második bejöveteléről beszél. Téves tehát az a felfogás, hogy az írott források a kettős honfoglalás ellen szólnak. S ráadásul semmivel sem biztosabbak ebben a korban, mint az anyagi műveltség emlékeiből levonható következtetések és az embertan megállapításai. Professzor úr, a komplex kutatások eredményeire támaszkodva ma már véglegesen bizonyítottnak tekinti a kettős honfoglalás elméletét? — írásbeli dokumentumok előkerülése már aligha várható. A régészet és a rokon tudományok anyaga viszont egyre nő. így szinte szükségszerű, hogy népünk őstörténetében és a honfoglalás kérdésében meglevő ellentmondásokra, fehér foltokra a választ végül is ezek a tudományok fogják kimondani. S ebben & folyamat a kettős honfoglalás elmélete csak az első lépcsőfoknak számít; Csupor Tibor Évvég Weöres Sándor Burkolva nehéz felhőbe, hajol a tél az erdőre. Éjente, aztán naponta, jobban és jobban befonja. Föléje havat takargat, először hamar elolvad, de lassan fehér mintázat keríti mind be a fákat, fölkúszik kopár gallyakra, gyümölcsként súlya lehajtja, domborul sötét tönkökre, mintha ott lakna örökre. Fagyos szél árad, a messzi. párákat kővé dermeszti. Félénk napsugár vigasztal: Majd olvad egyszer, tavasszal. Melós Balogfa Ferenc felvétele Telet vár Semény Ottó A fűben hullt makk szendereg, szálaz rá az eső. Telet vár mohón a gyerek s a tél bóklászva jő. Előkészítem gönceim én is komótosan, Ma még eső, holnapra dér, s a fagynak körme van. Szelídítve magamhoz őt — se fiatal, se vén — Még húzok ide, s oda is. A szánkó és a szén. Siklani szikrázó havon, vagy veszteg ülni meg. Kuckó, kaland, fagy és parázs. Hideg láb, kézmeleg.
