Békés Megyei Népújság, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-16 / 13. szám
Jelenleg csaknem annyian tanulnak a MÉSZÖV szervezésében, mint az utóbbi négy év alatt összesen A FOGYASZTÁSI Szövetkezetek Békés megyei Szövetsége erdekvédelmi es szövetkezet- mozgalmi feladatán túl sok irányú szolgáltatást is ellát Teszi mindezt a szövetkezetek mindenkori igényeinek megfelelően. Ez esetben harmadikként említett feladatról, a szolgáltatásról, annak is egyetlen agáról, a szakmunkásképzésről szólunk itt. E sorok papírra vetéséhez a MÉSZÖV ciklust záró párttag- gyűléáének beszámolója adta az indítást. Vagyis a vezetőség utóbbi négy évet értékelő munkájának azon kitétele, amikor Szabó György, a pártszervezet titkára többek között ezeket mondotta:-A megyei szövetség által szervezett és irányított tanfolyamokon négy év alatt 1100 felnőtt szerzett alap- és középfokú képesítést. Miközben az említett időszak alatt 550 kereskedelmi tanuló képzését is elősegítette;. Az említett két számadat önmagáért beszél. Igaz, hogy az alap- es középfokú képesítést szerzett felnőttek, sőt ipari tanulók bizonyos százaléka „diplomájával” a zsebében az élet más területén kereste, illetve keresi boldogulását. A megyei szövetség által szervezett szakmai oktatás mérlege mégis messzemenően pozitív. És ezt a szövetkezetek hangsúlyozzák mindenekelőtt Ügy is fogalmazhatunk, hogy különböző objektív tényezők miaít évek óta nem tudja a MÉSZÖV azt a félnőtt és ipari tanuló létszámot beiskolázni, melyre az ÁFÉSZ- ek igényüket bejelentik. De beszéljen helyettünk Balogh Ferenc, a MÉSZÖV oktatási szaktanácsadója: — Jó érzés abban a tudatban dolgozni, hogy olyan fontos feladat teljesítésében számítanak megyei szövetségünkre a fogyasztási és takarékszövetkezetek, mint amilyen a szakember- képzés és továbbképzés. Nem tudom azonban eléggé hangsúlyozni, hogy az emberek oktatása, szakmai képzése mennyire felelősségteljes munkát és figyelmet igényel. Hogy a szakemberképzés követelményének hosszú évek óta eleget tudunk tenni, egyrészt következik abból, hogy a MÉSZÖV vezetése ezt a szolgáltatási tevékenységet fontosságának megfelelően A KNER NYOMDA FELVESZ NŐKET betanított munkakörbe és FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezni: Békéscsaba, Lenin u. 9., terv- és munkaügyi osztály. 434454 A békési Egyetértés Mg Termelőszövetkezet azonnali belÉsíssel lelvesz 1 fő gépészmérnököt, 1 fő szarvasmarhatelcpvezetőt, 2 fő növénytermesztési ágazatvezetöt, I fő gépkocsielőadót. Jelentkezés: Békés, II, Rákóczi u, 33. sz. alatt, a termelőszövetkezet elnökénél — személyesen. 434539 segíti. Másrészt sikerült az évek során olyan oktatógárdát összekovácsolni, amely — országos és megyei szervek megítélése szerint is — minden tekintetben alkalmas a szakemberképzésre, továbbképzésre. E két alapvető feltétel teremtett biztos alapot ahhoz, hogy. az 1973—74-es oktatási évben megyei szövetségünk égisze alatt 97 vegyesbolti, 94 vendéglátói felnőtt dolgozó tanuljon alapfokon és szerezze meg szakmunkás-bizonyítványát, míg 25-en képesített könyvelő szakon szereztek bizonyítványt. Ugyanakkor —•középfokon — 24 tervstatisztikus; 26 takarékszövetkezeti ügyintéző, 78 boltvezető es 57 vendéglátó- ipari egységvezető fejezte be tanulmányait és kapott bizonyítványt. S miközben a már említett 1973—74-es oktatási évben 404 felnőtt szövetkezeti dolgozó tanult eredményesen alap- és középfokon, ugyanakkor 138 ipari tanuló beiskolázáséról, illetve tanulmányainak folytatásáról is gondoskodott a MÉSZÖV. HOGY MENNYIRE igényük a megye fogyasztási és takarék- szövetkezetei a szövetségtől a szakemberképzést és továbbképzést, azt az 1974—75-ös oktatási év beiskolázása mindennél jobban példázza. Mondja el helyettünk ezt is Balogh Ferenc: — Nagyon nehéz helyzetben voltunk 1974 őszén. Ugyanis néhány százalék híján csaknem még egyszer annyi felnőtt dolgozó és ipari tanuló oktatásáról, továbbképzéséről kellett gondoskodni, mint az előző évben. Ez azt jelentette, hogy első éves alapfokú tanfolyamon 91 vegyesbolti, 83 vendéglátói, 26 ruházati, 34 felvásárlói szakos felnőtt dolgozó beiskolázása várt a szövetségre. Miközben 71 vegyesbolti és 58 vendéglátói másodéves felnőtt dolgozó tanulmányainak továbbfolytatására jelentkezett. Ugyanakkor 18-an középfokú tervtanfolyamra, 60-an takarékszövetkezeti ügyintéző tanfolyamra, 49-en pedig vendéglátó üzletvezetői tanfolyamra adták be kérelmüket. Három hónappal az oktatási év megkezdése után jó érzés arról szólni, hogy 497 felnőtt dolgozót kivétel nélkül beiskoláztak. Mint ahogyan gondoskodtunk azTól is, hogy a szövetkezetek 439 ipari tanulója megkezdhesse, illetve tovább folytathassa tanulmányait. Mindent egybevetve, az 1974—75-ös oktatási év megkezdése előtt 936 felnőtt dolgozó, továbbá ipari tanuló és belkereskedelmi középiskolás oktatásba való bevonását segítette megyei szövetségünk. MAR BEFEJEZTÜK beszélgetésünk „hivatalos” részét, amikor Balogh Ferenc így som- xnázta mindazt, amit elmondott: — Megyénk fogyasztási és takarékszövetkezetei az utóbbi években nagyon sok új kereskedelmi és vendéglátó egységet, üzletíházat nyitottak. Nekünk, a szakemberképzés és továbbképzés szervezőinek, oktatóinak aligha lehet nagyobb elégtétel, mint naponként tapasztalni, hogy a korszerű boltokban, üzletházakban mind több szakmailag jól felkészült dolgozóval találkozunk. És amire külön is büszkék vagyunk: jelentős részük szakmai ismeretének gyarapításához már megyei szövetségünk közvetlenül is hozzájárult. Talán még annyit, hogy a mögöttünk hagyott négy év alatt — amint az a pártvezetőség beszámolójában is elhangzott — 1100 felnőtt és ipari tanuló oktatásáról, továbbképzéséről gondoskodtunk, most az 1974—75-ös oktatási évben már csaknem ezren tanulnak — MESZÖV-szervezésben. Baíkus Imre A Jelenkor januári szánta Gazdag, változatos program- ] mai, értékes szépirodalmi és ta- 1 nulmány-anyaggal jelentkezik a Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat új száma. A szám élén Beszélgetés Ke- resztury Dezsővel címen a televízióban nemrég közvetített interjú szövegét olvashatjuk. A riporter Németh. G. Béla irodalomtörténész. A januári Jelenkor lírai rovatában többek között Bárdosd Németh János, Bihari Sándor, Fodor András, Kalász Márton és Mészöly Miklós költeményeit találjuk, továbbá a kiubai Nicolás Guillén három verset Weöres Sándor fordításában. A prózai írások sorában Bérlők László, a MÉV Szolgáltató Üzeme öntödéjének egyik szocialista brigádjáról készített irodalmi riportját közli a folyóirat. Emellett Kolozsvári Grandpier- re Emil A család hívó szava című kisregényének részletét olvashatjuk. A hagyományos Képzőművészeti Krónika — sorozatban Miklós Pál ezúttal a budapesti iparművészeti kiállításról számol be. Tüskés Tibor műhelysorozatában Kolbe Mihállyal készített interjút. Figyelmet érdemel a folyóirat két színházi jegyzete. Taxner Ernő írása a budapesti színházak új bemutatóit elemzi; Czi- mer József tanulmányának második, befejező része pedig az Egy őrült naplója előadásának történetét és dramaturgiai problémáit ismerteti. (KS) Belgrádi időjárás-prognózis Milyen idő várható az idei télen és a tavasz első hónapiaiban? JUCK. hMt ni V# su*n*re,ie* T/ÍJÉKOZTATŐ IDÓPROGNÓZIS 075.1. — IV. Időszakra Ottgrátf lér.tfVr. .«lalk.tVan Ismét megkaptuk a belgrádi, tájékoztató jellegű időjárási prognózist, mely természetesen ezúttal sem tartalmaz pontos, megváltoztathatatlan adatokat, de úgy véljük, ennek ellenére érdemes néha rápillantani, talán olykor mégis tájékoztatót ad az elkövetkezendő időjárásról. Az előrejelzés tájékoztató adatai szerint: JANUAR és FEBRUAR hónapokban — az idei tél folyamán — erősen ingadozó hömérséklettel kell számolni. Az erős lehűlések egy-egy hétig tartanak, sűrű havazásokkal kísérve. A téli időszak többi napjaiban kellemes, fagypont körüli hőmérséklet várható. MÁRCIUS hónap első feléiben szeles, csapadékos, váltakozó időjárás várható, míg a második felében a felmelegedés a tavaszba való átmenetet jelenti. ÁPRILIS hónapban a déli szél az uralkodó és a meleg idő már tartóssá válik. A tájékoztaitó időprogmáasban jelzett hőmérsékletnél 3—4 napos eltérés lehetséges. Ennyi tehát a jugoszláv időjárás-előrejelzésben az 1975. évi január—április közötti időszakra. vonatkozó adat, amely természetesen csupán tájékozta, tó jellegű, de érdeklődéssel figyelhetjük, hogy e tájékoztató időprognózis adatai hogyan alakulnak majd a valóságban. (KS) I ■■BBflnel «■■■■«a Cserei Pál: 0 Szürkületkor (Kisregény) Mezőkovácsházi járás területére, üzletszerzői munkakörbe jő kereseti lehetőséggel felvételt hirdetünk. Ajánlatokat: .SÜRGŐS” jeligére a lapkiadó címére kérünk. * A tányérokon koppantak a kanalak és azután olyan csend lett, hogy a lámpa sercegése ropogásnak tűnt. A kisebb gyerekeknek nyitva maradt a szájuk... Mindenki kívánt valamit. A kurtasoriak a környékükön levő iskola melletti fú- rott kútért hadakoztak a községi elöljáróságnál, hogy már évek óta nem ad vizet, elromlott valami benne s azelőtt abból hordták az ivóvizet, és az iskola is csak még- nyílik egyszer, A főjegyző, Szentkúti Ernő megrántotta a vállát, nem tud tenni semmit, mester talán csak lenne, de hozzávaló anyag nincs. Faludi Géza meg azt hajtogatta, hogy tönkrement a fürdő kazánja, meg kéne már javítani. Két éve zárva van a fürdő, pedig milyen jólesik a testnek, ha az ember befekszik a gőzbe és utána elüldögél fél órát, egy órát a medencében. De hát nem volt lernen a kazánhoz, Varga István most már keveset volt otthon. A környékből hozzávitt nyűtt lábbeliket reggelenként korán javította meg vagy azokon az estéken, amikor nem volt gyűlés vagy pártközi tárgyalás. A családban készenléti állapot uralkodott, s ha a gyerekek sietős embert láttak az utcán a házukhoz közeledni, berohantak és túlkiabálták egymást. —- Apu, jönnek érted! — Itt vannak már a sarkon! Ócska lábbeliket, csizmaszárakat bontott szét Varga István és a javából foltozta, javította a még valamire valókat. Az asszonyokból ömlött a szó, ha érte mentek a [javított lábbelikért, milyen jó lenne, ha volna, aki a kilyukadt lábasokat, tálakat megfoltozná, mert újat nem lehet kapni, meg njnes is miből venni. Azt a rossz ekét sem tudják megjavittatní, amit kaptak, mert nem ér rá a mester vagy nincs hozzávalója. Van, aki szerencsés, de hát nem mindenki találja meg ennek a nyitját- kulcsát. Szólhatna Varga István bent a pártban, mert az bizony nem elég a földnek, ha csak kapával lazítják meg. Akinek több cukorrépaföld jutott, az csak elboldogul, kapával, vasgereblyével eligazítja és már vethet is, ha már így van. De a tarlót! Azt meg kell forgatni valahogy. Varga Istvánnak nyugtalan éjszakái voltak. Pártközi tárgyalásokon ezekről hiába beszélnek, a kisgazdapártiak csak hümmögnek, bizony baj ez, a szoodemek azt mondják, hogy a kormányhoz kell fordulni, adjon támogatást. A parasztpártiak gondterheltek, ugyan mit teremnek azok a földek, ahol eke elé még ló sem jut. Valami belső erő hajtotta Varga Istvánt, hogy kimenjen az osztott földekre, mit csinálnak, hol tartanak az újbirtokosok. Űj birtokosok. Ügy ízlelgette a szavakat, mint a szakácsnő a főztjét. Mennyire ette Ádám Jánost a szegénysége és földje van... Gazda... Elvették az élősdi férgektől. Lélegezni érezte a határt; a kék ég fenségesen ölelt kö-