Békés Megyei Népújság, 1974. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-05 / 259. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek I I MA: NÉPÚJSÁG A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1974, NOVEMBER 5, KEDD Ara: 1 forint XXIX. ÉVFOLYAM, 259. SZÁM Őszi példatar <3. oldal) A MUNKAHELYI DEMOKRÁCIÁRÓL (5. oldal) Megszervezett ritmus November 7. méltó megünneplésére készül megyénk lakossága Fölösleges Kemme fönnafcadnl azon, hogy az állami ipar 1,4 milliárd forint érteidben száll í- | tofct több árut a belkereskedelemnek júliusban, mint januárban. A készletezésben, a szállítási szerződések teljesítésében, az áru átadásában ezernyi bonyolult kölcsönhatás játszik közre. Am ap már elgondolkoztató, hogy ugyanezt a kiét hónapot figyelembe véve, a bruttó termelésben 17 százalékos eltérés tapasztalható, azaz ennyivel nagyobb árutömeget állított elő az ipar júliusban, a januárihoz mérten. Holott a dolgozók létszáma — nem tévedés a mosolygásra késztető adat — hat hónap alatt mindössze 300 fővel gyarapodott, ami nyilvánvalóan nem hozhatott kiugró fellendülést a termelésben. Hanem akkor mi? Az. hogy az ipari termelés lázgörbéje éppen csúcshoz érkezett, hogy azután megint lejusson a völgybe. Ez nemcsak általában, az ipar egészére, hanem részleteiben, az egyes iparágakra értve is igaz. Hiszen például a műszeripar bruttó termelése éppen kétszerese volt júniusban a Januárinak tizenkét hónap átlagaihoz viszonyítva. Persze, ne tagadjuk bizonyos szezonjelleg o— így a húsiparban, „ konzervgyártó iparban és másutt — érvényesülését. jogosultságát, a mépgazdaságilag indokolt fékezés és gyorsítás területenkénti indokoltságát Ezt azonban hiba lenne összetéveszteni a szervezetlenségből fakadó egyenetlenséggel. az emberek és eszközök hol túl nasy. hol túl csekély igénybevételével. Egyenletesen termelni annyi, mint módszeresen szervezni. Az alapelvhez nem fér kétség. Ahhoz már sokkal több, ahogyan ez az alapelv a vállalatok, a gyárak gyakorlatában testet ölt. Néhány, még kivételnek számító eset igazolja — a ruházati iparban, a gépiparban — hogy 30—35 százalékos termelékenységnövekedés ellenére a munkások a korábbinál sokkal nyu- godtabban végzik dolgukat, egymást követő teendőiket. Azért, mert a szervezési intézkedések végrehajtása után egyenletesebbé, megszervezett ritmusúvá vált a termelés. Ennek egyik haszna a termelékenység szembetűnő emelkedése. De csupán egy a sok közül. Mért ugyanilyen fontosságúnak tarthatjuk az emberekre háruló terhek mind személyek közötti, mind időbeni arányosabb megoszlását, a vállalati belső szervezet feszültséggócainak fölszámolását, s így A Szakszervezetek Békés megyei Tanácsa tegnap, november 4-én ünnepelte meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 57. évfordulóját, melyen Csaba János, a megyei pártbizottság osztályvezetője is részt vett. Az ünnepi beszédet dr. Takács Lőrinc, az SZMT titkára tartotta, majd Nagy István, az SZMT vezető titkára Kosznai János nyugdíjasnak — a béke- mozgalomban végzett eredmétovóbb. A termelés egyenletes-« sége nem önmagáért létező ki- i vánalcm, Az előnyök tucatjai j miatt az. Ma még. úgy tűnik, könnyen lemondanak ezekről az előnyök- i ről a vállalatok. Értelmezhetjük- e másként azt — megint csak például, korántsem erre az egyetlen területre értve —, hogy a textiliparban a több ember kevesebbet termelt januárban, irint a kisebb létszám augusz- í tusban? S még inkább igazelőb- i bi állításunk, ha apróbb négyzetekre osztjuk a képet, s szám- i ügyre vesszük a vállalatok áru-; kibocsátásának, létszámának,j egy főre jutó termelésének hűl- ■ lámzását. Azt a szabálytalan j lüktetést, melyet csak olykor, j olykor követ egyenletes ritmus, r annál sűrűbben jellemez az ide- ( gek vitustánca, a lázroham, a j természetellenes heves buzga- 1 lom, s az apátia váltakozása. Tüneteket kereső hálónkon fennakadnak hónapok, amikor a ; gyapjúszövet-termelés 600 ezer négyzetméterrel nagyobb, minta másikban, s ez bizony húsz százaléka a telje® havi mennyiségnek, amit a gyárak kibocsátanak. Az ember azt gondolná, esetleg új üzem kezdte meg a munkát, s ezért a nagy növekedés. A feltételezés alaptalan Csupán jobban kijött a lépás. Erre azonban a termelésben — a tervszerű, szervezett termelésben — nem lehet hagyatkozni; az áru nem a szerencse szülötte. Mint ahogy a hazai termelésű gépipari fogyasztási cikkek némelyike — némelyike? legtöbbje! — szintén 10—15 ezer darabos mennyiségi eltérésekkel ugrál föl-le a hónapok lépcsőfokain. Igaz. a billegés esetleg kiegyenlítődik a kereskedelemben, talán az exportban is. de vajon ezt teszi a gyártószalagoknál, az idegrendszerekben, a munkások. alkalmazottak hol végső határig történő megterhelésében, hol képességeik tizedének igénylésében? A szervezetlenség — s következménye, a termelés egyenetlensége, a termék minőség- romlása, a költségek indokolatlan növekedése — olyan betegség, mely a test minden részére kihat. H-, hatalmába keríti a kezet, akkor a lábat sem kerüli el. Gondoljuk csak meg. mi történnék testünkkel — életünkkel! ■—. ha vegetatív idegrendszerünk parancsai alapján a szív úgy vélné, dobbanok öt perc alatt annyit, mint egyébként tíz alatt kellene, s akkor öt percre megáll hatok ... Mészáros Ottó nyes munkájáért — átadta az Országos Béketanács oklevelét. Such János, az SZMT gépkocsi- vezetője több mint 300 ezer kilométer balesetmentes vezetésért a közlekedés- és pos aügyi miniszter oklevelét kapta meg. Ezután Bocskai Mihályné, az SZMT titkára a sportban elért eredményekért a Közalkalma- zot.ak, a MEDOSZ és a Vasas Szakszervezet képviselőjének serleget adott át. Több szak- szervezeti társadalmi aktíva jutalomban részesült, A Nagy Október! Szocialista Forradalom évfordulójának méltó megünneplésére készül megyénk lakossága. Üzemekben, intézményekben ünnepi röpgy üléseken, taggyűléseken és egyéb rendezvénysorozaton emlékeznek meg a Nagy Október nemzetközi jelentőségéről. A megyében levő Lenin-szob- rok, felszabadulási emlékművek talapzatain és a szovjet hősi sírokon a párt-, tanácsi és tömegszervezetek képviselői, az üzemek, intézmények megbízottai elhelyezik a hála és a megemlékezés virágait. November hatodikán megyénk számos városában, községében kerül sor díszünnepségre, koszorúzásra. A legnagyobb ünnepség a megyeszékhelyen, Békéscsabán lesz. Délelőtt 9 órakor a szovjet hősök sírjait délután 15 órakor pedig a Lenin- szobrot kioszorúzzák meg a párt- és társadalmi szervek képviselői. Este Békéscsabán, a Jókai Színházban magyarországi ősbemutatót tartanak Izidor Stok: »Az élet megy tovább” Nem esik az eső, süt a bap. Ez így banálisnak hangzana, ha nem ilyen rendkívüli időjárás lenne, mint mostanság. Októberben megyénkben 160 milliméter csapadék hullott, ami — a Meteorológiai Intézet szerint — ebben az évszázadban még nem fordult elő. Most. vasárnap nem esik. Legalábbis a kora délelőtti órákban. A Sarkadi Cukorgyárban hosszú sorokban állnak a gépkocsik ürítésre várva. A pártirodában megbeszélés van. Az igazgató. Mátyási János ismerteti a legutóbbi operatív bizottságon hallott tájékoztatást. Valahogy az utóbbi napokban jobb a hangulat a gyárban. Egyre több répa érkezik, s ennek nyomán vasárnap reggel 6 órától újabb két vágom nal növelték a gépek óránkénti teljesítményét. Most már naponta 170 vagonnal dolgoznak fel az előző napok 120 vagonjával szemben. Szombaton 280 vagon répát vettek át, amelyből 70 vagonnal a magyar és szovjet terepjáró gépkocsik szállították be, a lobbit a gazdaságok járművei. Ha újabb eső nem lesz az elkövetkezendő napokban, elképzelhető — a gyár vezetői szerint —, hogy a hét végétől vagy a jövő hét elejétől már teljes kapacitással termelhet a gyár. Ez pedig azt jelentené, hogy a mostani napi 170 vagenos teljesítményt 270— 280 vagonra fokozhatják. Gyűlik a tartalékrépa is, amiből 650—700 vagonnal van a táróim helyeken. Egy legutóbbi felmérés szerint a földeken 3300 vagon répa vár szállításra, amelynek túlnyomórészét kézi erővel szedték fel. A Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság sarkadi szakaszmérnökcímfl három felvonásos drámájából. A drámát Sz. M. fíejn- gold, az OSZSZSZK érdemes művésze, a penzai Állami Lurxa- csarszkij Színház főrendezője rendezésében mutatják be. A díszbemutató előtt ünnepi köszöntőt mond dr. Becsei József, a békéscsabai városi pártbizottság titkára. Ugyancsak november 6-án rendeznek koszorúzási ünnepséget Szarvason, Orosházán, Békésen és másutt. Békésen, este a művelődési házban, városi nagygyűlést tartanak, a kosáripari vállalat és számos más üzem pedig háziünnepségen emlékezik meg a nagy napról. Szarvason szintén rendeznek bensőséges háziürmepségeket az üzemek, intézmények. A magyar, román, német és szlovák nemzetiség lakta Eleken, a fel- szabadulási emlékműnél és a szovjet hősök sírjainál ugyancsak szerdán koszorúznak. Békéscsabán új bölcsődét avatnak a Nagy Október előestéjén. November hetedikén megye- szerte folytatódnak az ünnepségén hétköznapi kép fogad, a vasárnap ellenére mindenki bent van. Igaz. nagy veszély már nincs, a Körösök apadnak, de a szakaszmérnökség területén még elég jelentős a belvíz, s ezért még elsőfokú készenlétet tartanak. A területen 630 hektár áll víz alatt, ebből 204 hektár szánté. 131 hektár vetés. 13 szivattyúegység dolgozik, amelyek másodpercemként 25 köbméter vizet juttatnak vissza a Körösökbe, a földekről. Legrosszabb a helyzet a sarkad- keresztúri Egyetértés. valamint a mezőgyáni Magyar— Bolgár Termelőszövetkezet földjein. Örvendetes viszont, hogy a mezőgazdasági üzemek vezetői. dolgozói egyre nagyobb gonddal, felelősséggel munkálkodnak a vizek gyors levezetésén. az úgynevezett vápák húzásával. Vasárnap n belvíz elleni védekezésiben 100 ember dolgozott. Amire Nagy gyantára érkeségek. Gyulán a Lenín-sosobor- nál — ahol Marsi Gyula, az MSZMP városi bizottságának első titkára tart ünnepi megemlékezést — várhatóan, mintegy ezren róják le kegyeletüket virággal és néma fej hajtással a nagy politikus és forradalmár szobra előtt. ' Orosházán, a Petőfi MűveHA- dési Központban képzőművészeti, néprajzi és numizmatikai kiállítás nyílik. A városi tanács központi műhelyében pedig politechnikai kiállítást láthatnak az érdeklődők. Békéscsabán megnyílik a IX. Országos Kulich Gyula Prem- fotókiállítás. Hazánk minden tájáról félezernél több képet küldtek a hagyományos kiállításra, s ebből a 100 legjobbat láthatják az érdeklődők. Az ünnepi megnyitón Araczki János, a békéscsabai Városi Tanács elnöke köszönti a kiállítókat, méltatja az évről évre ismétlődő fotóstalálkozó nagy jelentőségét. zünk, újra megered az eső. Apró szemekben szitál, de ez nem zavarja Nagy Imrét és Száva Jánost, a biharugrai gazdaság zsadányi kerületében dolgozó traktorosokat Száztíz holdas te_ rületen végzik a mélyszántást. A mélyen felázott, tapadós földeken igaz, nehezebben megy a munka, de a lényeg az, hogy megy. Traktoronként 6—7 holddal végeznek egy nap, ami normális időben 10—12 hold szer kett lenni. Klozgalmas volt * vasárnap is a határ. Méhkeréken már a markológépet is megbírta a föld. s így a kézi erő mellett a gép is segítette a cukorrépa-rakodást. Vasárnap 10 vagonnyit szállítottak a cukorgyárba és most már elenyésző az a menynyi ség, amely a földben van. Méhkeréken is bizakodnak abban, hogy az idő javulásával egykét napon belül hozzá tudnak kezdeni a búza vetéséhez. B„ O Megjutalmazták a legjobb szakszervezeti társadalmi aktívákat Hétköznapi vasárnap Megfeszített munka a földeken Most már elbírja a traktort a talaj