Békés Megyei Népújság, 1974. október (29. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-11 / 238. szám
fari BlnSk segélyt kér - Saigonnak Ford amerikai elnök szerdán aláírta az idei költségvetési évre szóló katonai megajánlás! törvényt — jelentette a « AP amerikai hírügynökség. Ez a kormány által eredetileg kért összeg, 4,4 milliárd dolláros kongresszusi csökkentése ellenére is rekord nagyságú keretet, 82 milliárd dollárt bocsát a Pentagon rendelkezésére. Az aláírási ceremónián az elnök elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy a kongresszus lefaragta a saigoni rezsimnek szánt katonai segély összegét. Ford úgy vélekedett, hogy a 700 millió dolláros segély nem fogja fedezni Saigon „kritikus szükségleteit’’, s ezért nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy a jövő év elején pótlólagos segélyt kér a kongresszustól Thleu re* zsimje számára. (AP) Jelentések Portugáliából A fegyveres erők és a dolgozó tömegek kapcsolatainak fontosságáról é« egyéb politikai kérdésekről tartanak felvilágosító előadásokat a Portugál Fegyveres Erők mozgalmának (MFA) propagandistái az ország különféle részein található parancsnokságoknál és egységeknél. Az MFA tájékoztatóinak az a céljuk, hogy a legeldugottabb alakulatok tisztjei és katonái is hű képet kapjanak az országban végbemenő folyamatokról, eseményekről. Az MFA propagandistái eddig É oi'a és Tomar katonai körzetét keresték fel helikopteren, pénteken Coimbrába és Portóba utaznak. Az aktivisták között a fegyveres erők mindhárom ága képviselteti magát. A tájékoztatókra meghívják a Köztársasági Nemzeti Gárda (ONfi) és a Biztonsági Rendőrség (PSP) képviselőit is. * A Portugál Fegyveres Erők vezérkari főnöksége határozata alapján szabadon engedték Sal- danha Sanches-t, a maoista MRPP egyik vezetőjét, a szervezet Lula Popular című lapjá- jának főszerkesztőjét. Sanches-t júniusban azért tartóztatták le, mert a fegyveres erők mozgalmát és az ideiglenes kormány politikáját rágalmazó cikkeket tett közzé az MRPP lapjának hasábjain. • A portugál minisztertanács elnökségének egyik munkatársa cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint be akarnák vonni a koalíciós kormányba a Szociáldemokrata Centrum Pártot (CDS) is. Mint ismeretes, a CDS a portugál nagytőke jelenleg legjobban szervezett politikai csoportosulása. • A portugál rádió New York-1 jelen ése szerint Francisco Costa Gomes elnök a hónap végén New Yorkba utazik és beszédet mond az ENSZ közgyűlésének ülésszakán. Ezután látogatást tesz Washingtonban is. és találkozik Ford amerikai elnökkel. A portugál államfő amerikai látogatását még az Időközben lemondott Splnola tábornok idején készítették elő. (DPA) 9 békés um. s, 1974, OKTÓBER 11. KÖZLEMÉNY az MSZMP Politikai Uizottsága és a Minisztertanács állásfoglalásáról A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága és a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa megtárgyalta a Kádár János vezetésével 1874. szeptember 25—30 között a Szovjetunióban hivatalos, baráti látogatást tett magyar párt- és kormányküldöttség jelentését és a küldöttség tevékenységét jóváhagyta. béke és haladás ügyének szolgálatába állítani, A Politikai Bizottság és a Minisztertanács hangsúlyozza egyetértését azzal, hogy további közös erőfeszítéseket kell tenni az európai biztonsági és együttműködési értekezlet harmadik szakaszának mielőbbi és legmagasabb szinten történő megtartásáért. ijlést tartott a Iliaisztertanács A kormány Tájékoztatást Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A Minisztertanács megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette a magyar párt- és kormányküldöttségnek a Szovjetunióban tett hivatalos baráti látogatásáról szóló jelentéséit. A Politikai Bizottság és a Minisztertanács a tárgyalásokra vonatkozó közös állásfoglalását vekedés az év végéig az előirányzott szintet várhatóan nem haladja meg. A Minisztertanács a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter jelentést tett az őszi mezőgazdasági munkák helyzetéről. A csapadékos időjárás miatti lemaradás csökkentese érdekében a kormány úgy határozott, hogy növelni kell a A Politikai Bizottság és a Minisztertanács örömmel állapítja meg, hogy a küldöttség fogadtatása. tárgyalásai a Szovjetunió, az SZKP vezetőivel, találkozásai a szovjet emberekkel, a megbonthatatlan magyar—szovjet barátság jegyében, internacionalista, elvtársi légkörben zajlottak le. .\ tárgyalások újólag megerősítették, hogy pártjaink és kormányaink között teljes az egység és nézetazonosság minden alapvető elvl-polltlkai kérdésben. A tárgyalásokon Összehangolták a két párt és ország politikai, gazdasági és ideológiai együttműködésének további erősítését szolgáló lépéseket. Hazánkban a szocialista építés sike. rének állandó és nélkülözhetetlen része a két ország sokoldalú és gyümölcsöző együttműködése Erőteljesen növekszik az áruese* reforgalom, jelentősen szélesedik a szakosodás és a kooperáció. közös erővel biztosítjuk u két testvéri ország gyors gazdasági továbbfejlődéséhez szükséges eszközöket. A látogatásról és a tárgyalásokról kiadott közös közlemény reálisan elemzi a nemzetközi helyzet alakulását, az enyhülés folyamatát, az SZKP XXIV. kongresszusán elfogadott békeprogram sikeres megvalósítását, a szocialista országok testvéri közösségének történelmi szerepét és harcát, a békés egymás mellett élés politikájának térhódítását. Helyesen jelölt meg az enyhülés folyamatát zavaró és gátló nemzetközi problémák és válsággócok rendezésének útját. A testvéri szocialista országok közössége egysegének és együttműködésének erősítése, külpolitikai akciók egyeztetése a nemzetközt enyhülés folyamatának legfontosabb ténye- • zóje. Ebben a vonatkozásban ki- • emelkedő fontossága van a Var. ■ sói Szerződés szervezete és a : Kölcsönös Gazdasági Segítség : Tanácsa további erősítésének és i tevékenységük tökéletesítésének. A magyar—szovjet tárgyalások jól szolgálták azt a célt. hogy a szocialista országok Internacionalista együttműködéséből adódó hatalmas lehetőségeket minél eredményesebben tudják nemzet) és nemzetközi érdekeik, a Szövet pártmunhás-küldöHség érkezett hazánkba Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására csütörtökön szovjet pártmunkás-küldöttség érkezett hazánkba, G. L. Szmirnovnak, az SZKP Központi Bizottsága propaganda osztály- vezetője első helyettesének vezetésével. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Grósz Károly, az MSZMP KB agitációs és propogandaosztályénak vezetője fogadta. Jelen volt Felix Bogdanov, a budapesti szovjet nagy köve tsée tanácsosa. (MTI) A Polliikul Bizottság külön Is kifejezi mély megelégedését, hogy rt tárgyalásokon teljes nézetazonosság nyilvánult meg a kommunista és munkáspártok egysége erősítésének Időszerű kérdéseiben. Tttn-igalja a testvérpártok regionális és nemzetközi találkozóinak előkészítéséi, készségét fejezi ki azok elősegítésére. a testvérpártok közös harcának aktív támogatására A látogatás tapasztalatai megerősítették. hogy a Magyar Nép- köztársaság és a Szovjetunió testvéri barátságának és Internacionalista együttműködésének gyakorlatát a folyamatosság, a kapcsolatok állandó bővülése jellemzi. E történelmi jelentőségű folvainatban mérföldkövet jelentett a I -onyid Brezsnycv vezette szovjet párt- és kormányküldöttség magyarországi látogatása 1972, novemberében, vs'imini a magyar nárt- és kormányküldöttség 1974. szentemberi tárgyalásai, amelyek Időben egybeestek hazunk felszabadítása kezdetének 30. évfordulójával. . A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága és a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa kifejezi meggyőződését, hogy a legfelsőbb szintű találkozók minden tekintetben ösztönzik, gazdagítják és magasabb szintre emelik pártjaink, országaink és népeink testvéri kapcsolatait. internacionalista együttműködését és ú.i tettekre, alkotó munkára lelkesítenek, örömmel és megelégedéssel veszi tudomásul, hogy a szovjet párt- és kormányküldöttség magyarországi látogatására szóló meghívást szovjet részről elfogadták. (MTI) külön közleményben teszi közzé. (E lapunk mus részén közöljük. — A szerk.) A kormány határozatot hozott • tárgyalásokból fakadó szükséges intézkedések megtételére. Huszár István, a Miniszter- tanács elnökhelyettese tájékoztatást adott « magyar—csehszlovák gazdasági és műszakitudományos együttműködési vegye» bizottság Prágában tartott elnöki találkozójáról. A tárgyalások során áttekintették a vegyes bizottság legutóbbi ülésén hozott határozatok végrehajtását. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette, utasította az érdekelt minisztereket és az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy a vegyes bizotUag határozatainak végre- hajtása érdekében a szükséges intézkedéseket tegyék meg. A kormány megtárgyalta és jóváhagyólag tudomásul vette a belkereskedelmi miniszter jelentését a lakosság Idei áruellátásáról és a kereskedelem jövő évi felkészüléséről. Az árukínálat 1974-ben a múlt évinél kedvezőbb. A forgalom a tervezettnél gyorsabb etemben növekszik. A kereskedelmi dolgozók mun.kaidőcsökkentése az ellátás színvonalát bem' befolyásolja hátrányosan. Várható, hogy 1975-ben a fogyasztási és a kiskereskedelmi forgalom továbbra is dinamikusan emelke- kedik. Az Országos Anyag- és Árht- vatal elnöke jelentést terjesztett elő a fogyasztói árak alakulásáról. A jelentés megállapítja, hogy az év első felében az árszínvonal a tervezettnél kisebb mértékben emelkedett, és a nöUarmhic éve történt... Létrejött a két munkáspárt egységokmánya Amikor a Vörös Hadsereg 1944 szeptember végén magyar földre lépett, kedvezővé váltak a feltételek ahhoz, hogy Magyarország is kövesse szomszédjai példáját; szakítson a náci Németországgal. Horthyék — bár ingadozva, még mindig visz- szuíelé tekintve — megtették a szakításhoz vezető kezdett lépéseket: fegyverszüneti delegációt indítottak a Szovjetunióba, és kapcsolatot, kerestek azokkal a politikai csoportokkal — köztük a kommunisták áltál befolyásolt Magyar Fronttal — és olyan főtisztekkel, akik a háborúból való kilépésben meghatározó szerepet játszhattak volna. A Kommunista Párt — miközben a Magyar Fronton keresztül — maga is kereste a kapcsolatot a nácikkal való szakítást, latolgató horthysta cso- t portokkal, azt is világosan lát- 2 ta: a tömegek, mindenekelőtt i a munkásosztály mozgósítása, ! támogatása nélkül nem lehet si- ■ kérésén szembefordulni a hit- ! len Németországgal. Ezért nem S értett egyet a Magyar Fronton belül azokkal a Kisgazdapárti és polgári politikusokkal, akik a tömegmozgósítás ellen, csupán Horthy ígéreteiben bízva a várakozás politikáját hirdették. A KP 1944 őszén a Magyar Fronton belül e csoportok elszigetelésére és szervezett dolgozók mozgósítására rendkívül fontosnak tartotta a két munkáspárt közös fellépését., A háború alatti antifasiszta Harcban elért eredmén.yek — a karácsonyi Népszava, a különböző antifasiszta megmozdulások, a Magyar Történelmi Emlékbizottság, Í942. március 15-1 tüntetés, 1J44- ben a Magyar Front létrejötte — csak a kommunisták és zociál- demokraták közös fellépéseként jöhetett létre. Erre az együttműködésre és ennek pontos körülhatároláséra mindennél nagyobb szükség volt1 nemcsak a háborúból való kiugrás, hanem az új, demokratikus és független M" -•'"--írszág megteremtése érdekében is. A Kommunista Párt szeptember végi kiáltványában külön szállítási kapacitást, fokozottan be kell vonni a munkába a diákokat és a honvédséget. A kormány felhívta a miniszterek és az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy a munkák elvégzéséhez minden szükséges támogatást adjanak meg. Felkérte a szakszervezeteket és a szövetkezeteket, érdekképviseleti szerveket, hogy mozgósító tevékenységükkel, kommunista szombatok szervezésével segítsék elő a gyors betakarítást, A könnyűipari miniszter előterjesztése alapján a kormány határozatot hozott a Szikra Lapnyomda fejlesztésére, egye« napilapok korszerűbb technológiával történő előállításéra alkalmas új nyomdaüzem létesítésére. A beruházás költségeihez a Szakszervezetek Országos Tanácsa ta hozzájárul. A Minisztertanács, a Tanácsi Hivatal és a Központi Statisztikai Hivatal elnökeinek előterjesztésére általános népességösszeírást rendelt el. Az összeírásra 1975. január 2—-22. között kerül sor, amelyről a lakosságot még külön is értesítik. A Minisztertanács titkársága vezetőjének előterjesztése alapján a 'kormány felhívta a miniszterek és az országos hatáskörű szervek vezetőinek figyelmét, hogy vizsgálják meg -az országgyűlés októberi Uléssza-' kán elhangzott, képviselői észrevételek és javaslatok megvalósításának lehetőségeit és tájékoztassák azokról az ország- gyűlés elnökét, valamint az indítványozó képviselőket, A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) felhívással fordult az Illegalitásban dolgozó szociáldemokrata párthoz és a még legálisan működő szakszervezetekhez. Felszólította őket arra, hogy „haladéktalanul teremtsük meg u szociáldemokrata és a kommunista munkásság Szoros harcos és szervezett egységét,’', mert csak így „tudjuk kialakítani azt a szilárd) megbonthatatlan froh- tot, melyhez bizalommal csatlakozhat a magyar nép túlnyomó többsége”. A Szakasits Árpád körül tömörülő baloldali szociáldemokraták kedvező válasza után Rajk László és Kállai Gyula szeptember végén elkészítették a két munkáspárt akctóegységéről szóló tervezetet. Majd megkezdődtek a tárgyalások is. Sikerült a szakszervezetek vezetőit is bevonni a megbeszélésekbe. A tárgyalásokon a KP-ot Rajk és Kállai, az SZDP-t Szakasits Árpád, a szakszervezetek el pedig Kabők Lajos és Bán Antal képviselte. Aláírásra várt a tárgyalások során véglegesített és a szakszervezetek, valamint az ellenállást támogató Ifjúság feladatait is meghatározó egységokmány. Sajnos az aláírás napján a szakszervezetek vezetői visszaléptek, így az aláírók kénytelenek voltak a ..Záradék”- han rögzített, a szakszervezetekre és az egységes szocialista- kommunista Hiúsági szövetségre