Békés Megyei Népújság, 1974. október (29. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-29 / 253. szám

L Apadnak a íolyók - kevesebb a belvíz A MEGYEI PÁRT BIZ OTT SAG ESA MEGYEI TANÁCS LAP J A Ismétlődő esők Várható időjárás «na estig: jobbára erősen felhős idő. meg: ismétlődő esővel, záporral. a magasabb hegyeken átfutó ha­vas esővel, hózáporral. Mércé­kéit, déli, délnyugati, később többfelé megélénkülő, a Dunán­túlon helyenként megerősödő, át­menetileg északnyugatira fordu­ló szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 6— 11 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: erősen felhős, hűvös idő, újabb esőkkel. A legala­csonyabb hajnali hőmérséklet 1 V-6 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6—11 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének száz százalé­kán várható. Évforduló Százharmincét évvel ezelőtt, 1839. október 29-én született és 63 éves korában, 1902-ben halt. meg — Steindl Imre műépí­tész, műegyetemi tanár. Tanulmányait a budai mű­egyetemen és a bécsi képző­művészeti akadémián végezte. Hazatérése után, 1869-ben a budai műegyetemen kezdett ok­tatni, 1898-ban a Magyar Tu­dományos Akadémia tagjává választották. Sokat alkotott. Ismertebb művei: a budapesti Újvároshá­za (1870—72), a Múzeum kör­úti egyetemi épület (1880—83) és mindenekelőtt a neogótikus stílusban épített Országház (1884—1904). Utóbbi az angol gótikát és részben barokk ele­meket ötvöző stílusával, egye­di jellegével kiemelkedik a ko­rabeli parlament-épületek sorá­ból. Köszöntjük Nárcisszá nevű olvasóinkat A Nárcisszá név a Narcisszusz férfinév női párja. Az nem a nárcisz virágnévből, hanem Nar­cissus szép ifjú nevéből szárma­zik, aki meglátva egy forrásban saját arcát, beleszeretett önma­gába és ezért büntetésből a róla elnevezett virággá változott. Nem az utónév származik tehát a virágnévből, hanem a virágnév és az utónév ugyanabból a kö­zös forrásból, az antik mítosz személynévből. A” mai napon ünnepük még névnapjukat: Emelinda, Melin­da, Teofil és Zénó is. Politikai oktatás, üzemlátogatás az Univerzálban Az Univerzál Kiskereskedel­mi Vállalat az elmúlt héten ünnepélyt rendezett, ahol 17 csoportban, mintegy 360 dolgo­zóval beindították az idei po­litikai oktatást. A szemináriu­mon időszerű külpolitikai kér­désekről, s a munkahelyi élet­tel kapcsolatos problémákról hallhattak előadást % résztve­vők. Ugyancsak a múlt héten vállalat mintegy 90 dolgozója üzemlátogatáson vett részt -a Forgácsoló Szerszámgépgyár­ban. Itt nemcsak a, műszaki boltok eladói ismerkedtek az általuk forgalmazott termékek gyártásával, hanem részt vettek más munkakörben dolgozók is. Nagy érdeklődést váltott ki a vállalat új klubtermében meg­tartott egészségügyi előadás is A 43 résztvevő — egészségügyi filmek és Salka László, a vér­adóállomás főelőadója által tar­tott előadás segítségével — megismerte az emberi szervezet felépítését és a vér jelentősé­gét. Az előadás azért is érde­kes volt, mert szeptemberben a vállalat 61 dolgozója jelent­kezett önként térítésmentes véradónak. Október 17-én a Szakma Ifjú Mestere címért versengő fiata­lok közül 17-en nyerték el e megtisztelő címet. Az Univerzál Kiskereskedel­mi Vállalatnál 36 munkabrigád küzd a szocialista cím elnyeré­séért. Számukra találkozót szerveztek, amelyen a brigádok küldöttei megbeszélték a kul­turális és mozgalmi munkával kapcsolatos gondjaikat, s a iá­juk váró feladatokat. A tanács­kozáson részt vett Kassay Béla, a vállalat igazgatója is. IV. Á, •— A RENDŐRSÉG ÉS A LA­KOSSÁG KAPCSOLATA. Csü­törtökön, október 31-én tartja ülését Elek nagyközség Tanácsa. Ezen többek között beszámoló hangzik el a közrend, közbizton­ság helyzetéről, az önkéntes repdőrök munkájáról, a rendőr­ség és a lakosság kapcsolatáról.- ELŐADÁS AZ IFJÚSÁGI KLUBBAN. Ma, október 29-én délután 3 órakor Gyulán, a Szakmunkástanulók Ifjúsági Klubja tagjainak tart előadást az ifjúsági házban a Műszaki Könyvkiadó főszerkesztője. — NÍVÓDÍJ. Tegnap délelőtt fél 12 órakor Nagy János, a megyei tanács elnökhelyettese adta át a Kulturális Minisztérium nívódí- ját a Gyulai Várszínházban be­mutatott ..Nagyszerű halál” c. Száraz György-dráma művészei­nek. A 38» könyvsorsjálék nyereményei A 38. könyvsorsjáték húzásá­nak főbb nyereményei: Zsiguli személygépkocsit nyert az V. osztály 10 419 számú sorsjegy. Tízezer forintos vásárlási utal­ványt nyert: VII. osztály 14 042- es, illetve a IX. osztály 3 539-es számú sorsjegy. Egy darab öt­ezer forintos vásárlási utalványt nyert az V. osztály 13 910-es szá­mú sorsjegy, valamint a VI. osz­tály 3 533 számú sorsjegy. NDK körutazást nyert a XIV. osztály 3 161-es számú; Leningrad—Hel­sinki utazást a IX. osztály 1 776 számú sorsjegy; 'Napospart—Isz­tambul utazást a VI. osztály 13099 számú sorsjegy; Lenin- gráid—Moszkva utazást a XIII. osztály 13 107 számú sorsjegy; erdélyi körutazást a X. osztály 261*es számú sorsjegy; salzburgi üdülést a X. osztály 6 750 szá­mú sorsjegy; rovinyi üdülést a III. osztály 4024-es számú sors­jegy; prágai utazást a VI. osz­tály 11941-e.s sorsjegy; tátrai üdülést a IX. osztály 13 481-es számú sorsjegy; jugoszláviai körutazást a XII. osztály 4 550 számú sorsjegy Ezenkívül szá­mos könyvryereményt húztak ki. A nyereményjegyzék október 30_ tói megtekinthető és beváltható a könyvesboltokban, (MTI) A tegnap, hétfőn kapott érte­süléseink szerint a Fekete, és Fehér-Körösön megszűnt a ké­szültség, a többi folyó is apad, mindössze a Hármas-Körös alsó szakasza áradó, egyrészt a levo­nuló árhullám, másrészt a Ti­sza vizének visszaduzzasztó ha­tása miatt Kedvezőbbé vált a belvizhely- zet is. Hétfőn mindössze 1820 hektár földet borított foltokban a víz. ebből 1000 hektár a vetés és a szántó. A szivattyútelepek és állások folyamatosan üze­melnek ég másodpercenként 55 köbméter vizet juttatnak vissza folyókba. Tegnap 285-en dolgoz­tak a belvizek elvezetésében. A romániai elöntést a Kopolya- csatomán vezetik le. ahol a víz 67 centimétert apadt, ami őzt je­lenti, hogy csaknem 6 millió köbméter vizet szivattyúztak le A Körösvidéki Vízügyi Igazga­tóság 14 mérnöke, technikusa és egyéb szakembere, valamint technikai eszközei segítenek a Miskolci Vízügyi Igazgatóságnak a felső-tiszai árvízvédekezésben. Képünkön Mári Lajos, Nagy József és Viczián Pál a Fehér- Körös vízhozamát mérik. e\gyeleles riporterünk Tagnap, október 28-án a reg­geli órákiban Telekgerendás és Csorvás között súlyos sérüléssel végződő közlekedési baleset tör­tént. Sztojanov Sztojón Georgijev 24 éves bolgár állampolgár sze­mélygépkocsijával szabálytala­nul előzte az előtt« haladó m<r torkerékpárt, amely ugyancsak szabálytalanul kanyarodott bal­ra, s emiatt összeütköztek. A baleset során a motorkerékpár vezetője, Galisz Pál 47 éves, Bé­késcsaba, József Attila ut­cai lakos súlyos, élet­veszélyes, utasa. Mázán Mihály Békéscsaba. Hajnal utca 7. szám alatti lakos súlyos sérüléseket szenvedett. A két járműben 10 ezer forintos anyagi kár kelet­kezett. A* MSZMP megyei bizottság» és a megyei tanács lapja. FŐSZERKESZTŐ: CSEREI PÁL FÖSZERK ESZTŐ- H ELYETTES: DEÁK GYULA Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba. Postaftók 111 Telefon: 12-196. 12-296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat Telefon: 11-021. 11-051 5601 Békéscsaba. Postafiók 11L FELELŐS KIADÓ: LEHOCZKY MIHÁLY Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a nőst a hivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési dli eev hónapra: 20—Ft DOrer flvomda Telepe; Békéscsaba igazgató- Háromszék! PS* Index 25 051 Vigyázzon embertársai és saját életére! Biztonságosan közlekedni csak elöl-hátul jól kivilágított járművel lehet Forgalomba hozza: SZERELJE FEL KERÉKPÁRJÁT VILÁGÍTÁSI GARNITÚRÁVAL Vásárolható: állami és ÁFÉSZ szaküzletekben KERESKEDELMI VÁLLALAT A repülőút az utazás minden kényelmét, örömét megadja Hivatalos és turistaútján vegye igénybe a MALÉV légijárafaif . EGYÉNI ÉS CSALÁDKEDVEZMÉNYEK OTP-H1TELLEHETÖSÉGEK. Részletes felvilágosítás, helyfoglalás, jegyeladás: BUDAPEST, V., VÁCI U. 1. ÉS DOROTTYA U. 2. Telefon :186—805, valamint a megyei idegenfor­galmi hivatalnál. rilALEU Magyar Légiközlekedési Vállalat : 5759 5

Next

/
Thumbnails
Contents