Békés Megyei Népújság, 1974. szeptember (29. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-29 / 228. szám
Hírlapterjesztő postások Az egyik reggel 8 óra helyett =nár 5 órakor kezdték a munkát Békéscsabán a posta városi hírlaposztályának irányító dolgozói. A postaépület ablakainak vasrácsait mázolták társadalmi .munkában. Hadd' legyen szebb a környezetük! Tulajdonképpen 67-en tartoznak az osztályhoz, köztük a hírlapkézbesítők, a nyolc árushely (pavilon, bolt) dolgozói, valamint !a külterületi kezelők és az irányítók. Az utóbbiak idősebbjei még 1964-ben alakították meg a Valentyina Tyereskova brigádot, amely azóta évről évre kiérdemelte a szocialista címet. Háromszor kapta meg a bronz, kétszer pedig az ezüst fokozatot. A megalakuláskor BékeS Ist- vánnét, amikor pedig ő 1968-ban nyugdíjba ment, Koposák Gyulát választották meg brigádveze- tőnek. Közben más személyi változás is történt és most hét nő és három férfi dolgozik a brigádban. Az osztályvezető Gellért Zsigmondné, aki ugyancsak brigádtag. M! a Mrlaposztály feladata? Lényegében a város lakosságának az újságokkal, folyóiratokkal való ellátása Olyan áru ez, mint mondjuk a gyümölcs. Csak frissen jó. A kézbesítők és postai árusok útján időben kell tehát eljuttatni az olvasókhoz, mert máskülönben „élvezhetetlenné” válik. Az is fontos, hogy sem több, sem kevesebb ne legyen, mint amennyi elfogy. S ha elképzeljük, hogy a Tyereskova brigád 215 belföldi meg 200 külföldi lap és folyóirat lehívásáért, elosztásáért, kézbesítéséért, aztán pedig az ellenértékként befizetett pénzösszeg elszámolásáért felelős, akkor némi fogalmat alkothatunk magunknak az osztály munkájáról. Ráadásul a hírlap- terjesztés, az újságolvasók táborának a szélesítése is egyik fontos feladata, — Mennyi, pénzbe átszámítva a havi forgalom? — kérdezem Gellért Zsigmoadnétól. — Meghaladja az egymillió forintot — Mit tehet az osztály, hogy még több legyen? — Figyelemmel kell kísérnünk az eseményeket Így például: amikor a Békéscsabai Előre labdarúgócsapata legyőzte a Vasast a Népsport következő napi számából 2 ezerrel többet hívtunk le. El is fogyott mind, sőt még kevés is volt Ez az egyik módja a terv túlteljesítésének. Aztán a kézbesítőket is ösztönözzük. Feladatokat adunk nekik. Ha teljesítik, pénzjutalmat kapnak. Nem sokat, negyedévenként talán 200—300 forintot. De ez is számít. Persze egy szocialista brigáddal szemben más követelmények is vannak. Ilyen példától a tanulás. Ebben sem volt elmaradás, aminek bizonyítéka, hogy van a brigádban Kiváló Ifjú Szakmunkás, Kiváló* Ifjú Munkás és vem Szakma Ifjú Mestere is. Németh Margit Kiváló Ifjú Szakmunkás. Növénytermesztőgépész szakközépiskolai érettségi után — két évvel ezelőtt — került a hivatalba. Megtetszett neki ez, a munkakör. Hamar megbarátkozott a társaival. S amikor az idén tavasszal elnyerte a szép címet, mindenki gratulált neki. — Vannak helyek, ahol legszebb öröm a káröröm. Főként, ahol nők dolgoznak. Mi azonban 1974. feZEPTEMBEE-aá őszintén örülünk egymás sikerének, ami az egész brigád megbecsüléséül is szolgál. — Jól érzi tehát magát? — Ha nagyon megfeszített a munka, nálunk akkor is nyugalom van. És segítjük egymást. Az újítási mozgalomban való részvétel ugyancsak feladata a brigádnak. Ebben az évben négy újítási javaslat beadását vállalták és hármat már teljesítettek. Az érdem pedig Gellért Zsig- mondnéé, aki 18 éve osztályvezető és nagy tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy kellően tudja elbírálni, min érdemes változtatni. Az ő egyik — már elfogadott — újítása egy áttekinthető kimutatás a hírlapárus-elszámolásról. Az osztályvezető Szafbó Idát tartja a „jobb kezének”. Így jellemzi őt: — Szakmailag élenjáró, dolgos, lelkiismeretes. Minden vonatkozásban helyettesíteni tud. Az egész osztály munkáját' áttekinteni nem könnyű dolog. Előfordulnak hibák. Olykor például több a remittenda (eladatlan példány) a megengedettnél. De ki tudja mindig egészen pontosan kiszámítani, hogy egy-egy nap hány újságot vesznek meg az emberek. Akik bírálnak, azok sem tudnák jobban csinálni. Nemrég pedig belépett egy férfi a hivatalba és így kezdte: — Ki az a marha, aki felénk kézbesít? Kiderült, hogy egyszer nem kapta meg az újságot. A faragatlan fickónak Gellért Zsigmondné szépen megmagyarázta, hogy a hivatalban hogyan illik viselkedni. Rács Balázsné a legfiatalabb brigádtag. Tavaly januárban került csak ide 13 évi postai szolgálat után Maroslelléről. Hamar megszokta az új környezetet, amiről így beszél: — Minden hónap végén torlódik a munka. Olyankor még jobban összefogunk és jó hangulatban dolgozunk. Nem is volt soha elmaradás. Két gyermek anyja, bizony otthon is van bőven ^tennivalója. Érthetően örül az áprilistól bevezetett 44 órás munkahétnek. — Több munkakört ismerünk, tudjuk helyettesíteni egymást, ez a szerencse. Mert létszámemelés nem volt és nem is lesz. Csak jobban „rákapcsolunk.” A postai munka közepesén fizetett. Rács Balázsné azonban úgy véli, hogy érdemes a fiataloknak ezt a pályát választani. Különösen amióta Győrött létrejött a távközlési és üzemszervezési főiskola. Nyitva tehát az út ahhoz, hogy valaki felsőbb fokú képzettséget szerezzen. A brigádban az évek során többen részesültek elismerésben. Kopcsák Gyula miniszteri dicséretet kapott és a Posta Kiváló Dolgozója lett. Gellért Zsig- mondné a vezérigazgatói és két igazgatói dicsérethez megszerezte a Posta Kiváló Dólgozója kitüntető jelvényt. Szabó Ida, Bukris Vincéné is a Posta Kiváló Dolgozója. Miért tüntették ki őket? Elsősorban a hírlapterjesztésben elért jó eredményekért, aminek a lehetőségét a szocialista brigádmozgalom keretében kialakított jó légkör teremtette meg. Es segíti a brigád a posta környezetének és az egész városnak a szépítését is. Olykor, ha a postához sok távirat érkezik — bár nem feladata —, a dísztáviratok átmásolásában is készséggel közreműködik. Minden vállalásának eleget tesz a brigád. Akiket kitüntettek már. azok évek óta példát mutatnak. Pásztor Béla A partkongresszus tiszteletére Szarvason az öntözési Kutató Intézetben két szabadalmat mutattak be a szakembereknek A „Körös 200” nevű berendezés 200 köbméter/óra teljesítményű. A rendszer 40 m-es tagokból ál] és tíz tag köthető össze (MTI Fotó _ KS) ................................... »•nnnünmnmi» Kie melkedő eredmények a vasútnál Hz MSZMP XI. kongresszusa és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére kibontakozott munkaverseny-mozga- lomhoz a békéscsabai vasutasok is az elsők között csatlakoztak. Műszaki konferenciákon, termelési tanácskozásokon határozták meg a konkrét feladatokat, célkitűzéseket. A vállalások teljesítését a közelmúltban értékelték, s kiderült — jő eredmények születtek. Békéscsaba állomás dolgozói a szocialista brigádokkal együtt felajánlották, hogy éves vállalásaikon túl további 0,5 százalékkal javítják az állomásról induló személyvonatok menetrendszerűségét Vállalásukat az eddigi értékelés szerint folyamatosan, bár nem zökkenőmentesen teljesítik. Az áruszállításnál célul tűzték ki, hogy az éves tervüket harmincezer tonnával túlteljesítik. A legutóbbi felmérések adatai alapján vállalásuk megalapozott volt, hiszen már augusztus hó végéig tizenhatezer tonnával több gabonafélét ötezer tonnával több téglát, cserepet és kilencezer tonnával több egyéb árut fuvaroztak el terven felül. Azonban az év hátralevő része sem ígér pihenést a békéscsabai vasutasoknak. Az őszi forgalommal az állomás munkája tovább nőtt, s a negyedik negyedévben egyes áruféleségekből még jelentős mennyiség vár elszállításra. így téglából és cserépből belföldre 70 ezer, exportra 20 ezer tonna, gabonából belföldre 20 ezer, külföldre ötezer tonna, konzervből exportra 14 ezer tonna vár továbbításra — hogy csak a legnagyobbakat említsük. Emellett várható a tranzitszállítások emelkedése is. Az itt dolgozók helytállását, a megnövekedett munkát jól érzékelteti egyetlen adat is: 1973 első félévéhez képest az idén (az első félévben) 23 ezer vasúti kocsival több indult el az állomásról. A kocsitartózkodási idők további csökkentését segíti elő az iparvágánnyal rendelkező vállalatok komplex brigádjaival kötött megállapodásuk is, amelyekben a késedelmes rakodások csökkentését, a rakva rakott kocsik számának emelését tűzték ki célul. Jó eredményeket értek el az újítómozgalomban és az állomás környékének a csinosításában is. Az állomás vezetői a legjobb brigádokat — a Kossuth, a József Attila, a Munkácsy, a Baross Gábor, a Táncsics és a Komarov brigádokat — faliújságokon, kongresszusi versenytáblákon népszerűsítik és a jutalmazásoknál is előnyben részesítik. A pályafenntartási főnökség csaknem hatszáz dolgozója kongresszusi felajánlásában vállalta a területükön levő vasútvonalak műszaki állapotának a fenntartását, illetve megjavítását, hogy a vonatforgalomban fennakadás ne legyen. A jó szervezésre, a pályafenntartásiak összefogására az elmúlt időszakban különösen nagy szükség volt, hiszen az árvíz erősen megrongálta a Gyula—Sarkad vonalrészt, ahol a vasúti közlekedés huzamosabb ideig szünetelt. Elsőrendű feladatként jelentkezett tehát a vonatközlekedés újbóli megindítása. A sarkadi VI. és a békéscsabai XX. pályamesteri szakaszok dolgozói vállalásuk teljesítésével hozzájárultak ahhoz, hogy a Földmunkát Gépesítő Vállalat időben felvonulhatott a munkaterületre. A földmunkák befejezésével egy időben a főnökség műszaki vezetése újabb felajánlást tett: vállalták, hogy a vonatforgalom legkésőbb szeptember 15-én megindul. A pályaszakasz helyreállítását Sóti Frigyes pályamester irányításáéval 20 sarkadi pályamunkás és a budapesti előmunkásképző tanfolyam időközben ide irányított 30 hallgatója végezte. A vállalt határidő betartása érdekében szeptember 7—8-án. szombati és vasárnapi pihenőnapjukat is feláldozva dolgoztak. E nagyszerű helytállásuknak eredményeként a vasúti forgalom már szeptember 13-án délután megindult. A kétmillió forint értékű munka méltán hirdeti a kongresszusi munkaverseny-mozga- lomban rejlő hatalmas erőt. A pályafenntartási szocialista brigádok nemcsak a szakmai, hanem a társadalmi munkában is jeleskednek. Az általuk végzett sokirányú segítséget nehéz lenne felsorolni, így csak a legjelentősebbeket említjük. Az „Egy nap az iskoláért” mozgalom keretében eddig 670 órát teljesítettek. A XVIII. GMPSZ dolgozói a szabad szombaton végzett munkájukért kapott csaknem tízezer forintot a békéscsabai szlovák kollégium javára befizették. A gyomai vasutas kertészet dolgozói —■ a szocialista brigád dók szellemi vetélkedőjében elért helyezésükért kapott — jutalmukat ajánlották fel a gyomai iskolának. I központban dolgozó Baross Gábor Szocialista Brigád tagjai pedig társadalmi munkában több terv- és költségvetési készítettek el, valamint ők szerkesztik a Főnökség Versenyhíradóját is. A vontatási főnökség dolgozói is jő eredményeket értek el. A fenntartási csoport kongresszusi vállalásában arra tett ígéretet* hogy éves javítási tervén felül más vontatási főnökség részére négy Diesel-mozdony időszakos javítását is elvégzik. Vállalásukat —• aminek értéke 350 ezer forint volt — augusztus 20-ig teljesítették. Szervezett, körültekintő munkájuk eredményeként tudható be az is, hogy az M—62-es Dieselmozdonyok üzemképessége a korábbi hónapokhoz képest hat százalékkal emelkedett. A vontatási főnökség szocialista brigádjának munkáját társadalmi munkája is dicséri. A szertárfőnökség dolgozói a szükséges anyagok időbeni biztosításával járultak hozzá a kongresszusi verseny sikeréhez. A közelmúltban Petőfi néven új szocialista brigádot alakítottak. A biztosítóberendezési fenti- tartási üzem dolgozói a távközlés és biztosító berendezések, üzemképes állapotára, az épülő új berendezések építési határidejének betartására és az esetleges hibák gyors elhárítására tették meg vállalásaikat. A Gyula—Jánoszug megállóhelynél épülő vasúti fénysorompó decemberi átadásának biztosítása érdekében vállalták, hogy szükség esetén a szerelési munkákat többletmunkával is biztosítják. Az üzem dolgozói augusztus hóban szép sikert mondhatnak magukénak: á vasútigazgatóság biztosítóberendezési fenntartási üzemei közötti versenyben elsők lettek. * * * A békéscsabai csomóponton folyó kongresszusi és felszabadulási munkaverseny eddigi eredményei máris jelentősek. A fokozódó versenylendület biztosítéka az éves tervek túlteljesítésének, az újabb munkasikereknek. Gellérl léssel / Újszerű öntözés