Békés Megyei Népújság, 1974. szeptember (29. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-15 / 216. szám

Srovjetunió: Több fogyasztási cikk KÖZÜGY ma a Szovjetunió­ban a fogyasztási cikkek terme­lése és kereskedelme. Olyan kér­dés ez. amellyel minden fóru­mon a XXIV. pártkongresszus irányelvei szerint megkülöniböz, tetett figyelemmel foglalkoznak. A népgazdasági tervben az ága­zat fejlesztése kiemelt helyein szerepel. Az elmúlt években a fogyasztási cikkek termelésének gyorsítására fordított pénzösszeg megkétszereződött. így a fo­gyasztása javak termelésének nö­vekedési üteme az oda irányí­tott óriási anyagi és technikai erőknek köszönhetően megha­ladja a nehézipar gyarapodását. Mintegy 560 textil-, kötöttáru-, konfekció, és cipőipari kombi­nátot építettek vagy újítottak tel a legkorszerűbb berendezések, technológiáik felhasználásával. A helyes gazdaságfejlesztési politi­ka eredményeként a fogyasztási cikkek termelésének mennyisé­A bolgár film útja A mozi, amely voltaképpen európai találmány, szinte pillanatok alatt el is ter­jedt egész Európában. Ennek megfelelően már 1897-ben tar­tottak mozielőadást Bulgáriában is. A bolgár film doyen ja — Vaszil Géndov, igen gondosan őrzi az első filmalkotásokat, amelyeket Bulgáriában bemutat­tak. Megtalálhatók többek kö­zött Lumiére és Edison első film­jei is. Állandó mozi Szófiában csak 1908-ban nyílt, a nemzeti filmművészet pedig még éveket váratott magára. Ma a bolgár filmtörténészek, szakírók egyetértenek abban, hogy a második világháborút megelőző időszakban meglehe­tősen kevés értékes alkotás szü­letett. A kevés érték közül min­denesetre illik megemlíteni Gen- dov első filmjét, A szerelem bo- londság-ot, amely 1917-ben ké­szült. Gendov egyébként színész­ként indult, majd kiutazott Ausztriába, ahol elsajátította a filmkészítés technikáját. 1922- ben a Ganyu bátyával aratott nagy sikert, amely egy igen nép­szerű szatirikus regény adap­tációja volt. Gendov mellett Bo­risz Grezsovot szokták még meg­említeni ebből a nemzedékből, aki ugyancsak külföldön — Münchenben — tanulta a filme­zést. Jeltelen sírok című mun­kája (1931.) olyan időszakban készült, amely nem kedvezett a művészeteknek, kivált politikai merészsége szúrt szemet. 1933-ban Gendov kísérletezett a hangosfilmmel. Az első jelen­tős hangosfilmet Alekszandr Vazov (a nagy író, Ivan Vazov unokája) készítette el 1936-ban Kőhalom címen. A háború ide­jén magyar—bolgár kaprod uk- ciós filmek is készültek. A bol­gár filmgyártás államosítására 1948-ban került sor. (A híradó- és dokumentumfilm gyártását már korábban állami irányítás alá vonták.) Még ebben az esz­tendőben elkészült Borisz Boro- zanov Kalin A sas című alko­tása. Az államosítás fontosságát az igazolta leginkább, hogy így mód nyílt rá: szervezett formá­ban készítsék elő a bolgár film­művészet megújítását. Elsősor­ban a külföldi képzés lehetősé­gét kell említeni. A háború utáni tíz-egynéihány esztendő alatt kevés jelentős film született. Olyan filmek azonban, mint Zaharij Zsandov Riadó (1951) vagy Szeptemberi hősök (1953), Dako Dakovszki Iga alatt — Ivan Vazov regénye nyomán — (1952) című munkái a bolgár filmművészet létezését bi­zonyították. Dakovszki csak nem­régiben tért haza a moszkvai főiskoláról és márig komoly si­kert mondhatott magáénak, almi­kor a török megszállás ével témáját földolgozta. A továb­biakban azonban mégis Inkább a jelen felé fordult. Válaszúton (1955) című munkája a paraszti világ változásait követi nyomon. Mindenesetre Mihail Rommnál in BMmms U)ik oZEU-ihAibbÜ lk — ő volt a főiskolán méstere — mindent megtanult, amit a film- művészetben tanulni lehet és eredeti tehetsége is volt. Korai halála azonban megakadályozta, hogy művészi pályája igazán ki­bontakozzék. Kirill Ilincsev is jó mesterre lelt a prágai főiskolán Jiri Weiss személyében, Na- gyezsda cirkáló című alkotása színvonalas munka (1956). Az ötvenes évek végére tehető az a változás, amely aztán a vi­lág figyelmét is a bolgár film fe­lé fordította. Ez az az időszak, amikor a szocialista országok filmművészete megújult, szakí­tani tud a beidegzett sablonok­kal. (Utalhatunk Itt a szovjet, a csehszlovák, a magyar film fel­lendülésére, átalakulására.) 1957- ben készült el Rangel Vlcsanov Szökés a szigetről című filmje, amelynek forgatókönyvét a ké­sőbb is oly sok sikert arató Valeri Petrov irta, s amely alko­tás igen sok vitát váltott ki. Ezek a pályakezdő filmművészek (az volt Diimo Kolarov operatőr is) az ellenállás idejéből merítet­ték témájukat és már-már ke­gyetlenül őszinte szókimandá- I sukkal igen szokatlan filmet ké- I szítettek. Vlcsanov és társai viszont 1960-ban már egy teljesen érett és költői szépségekben gazdag alkotással jelentkeztek, az Első lecké-vél. Ezután egy ismert operatőr. Velő Radev jelentkezett önálló filmmel, s a Baracktolva} meg­érdemelt nemzetközi sikert ara­tott. Még jelentősebb azonban második filmje, A cár és a tá­bornok, amelynek átgondolt szerkezete már a rendezésben is érett mesterre utal. Ugyancsak hírnevet szerzett külföldön is Binika Zseljazkova már első filmjével, a Fiatalok voltunk-kal (1962). Ez is ellenál­lási téma, mint Vlcsanov Első leckéje, csakhogy itt tudatosab­ban törekszenek az alkotók a művészi hitelességre, érzékelhe­tőbb a gondolat jelenléte, jól­lehet az érzelmek sem szorulnak ki. Az 1969-es moszkvai feszti­válon ez a film díjat kapott. Legújabban pedig Az utolsó szó című Zseljazkova-film váltotta ki a közönség és a szakemberek érdeklődését finom poézisével, modem történelemszemléletével. Mindezekkel természetesen ko­rántsem merítettük ki a bolgár filmművészetet, újabb és újabb jelentős alkotások és alkotók bukkannak föl, akik kísérletező kedvükkel már a továbblépésen munkálkodnak. Nem kis részben rajtuk is múlik a bolgár film­művészet jövője. Fábián László gj problémáit megoldották; a központi kérdés most a minőség javítása, a választék szélesítése A vásárlók igénye megnőtt: szép, divatos könnyűipari termékeket, korszerű iparcikkeket keresnek. Az igények növekedésével egy­idejűleg eladhatatlan készlete­ket is jelez a szovjet' belkeres­kedelem. 1973 végén pl. csak ru­házati cikkekből több mint 2,5 milliárd rubelnyi elfekvő kész­letet számoltak össze. Más ter­mékekből is, pl. cipőkből, hűtő- szekrényekből, porszívókból — hasonló árukészletet jeleznek. A felmérések azt mutatják, nem a kereslet lanyhulásáról van szó. hanem sokkal inkább a minőség, a választék ellen vannak kifo­gások. Az SZKP KB nemrégiben ele­mezte a fogyasztási cikkek uk­rajnai termelési tapasztalatait, s olyan következtetésieket vont le, amelyek túlnőnek a köztársaság határain. Nagyon sok üzem ugyanis megelégszik azzal, hogy teljesíti a terv mennyiségi mu­tatóit. Ezért egy sor termék vá­lasztéka, csomagolása, formája elmarad a kívánalmaktól. Az SZKP KB dokumentuma a párt-, állami és gazdasági vezetők leg­fontosabb feladataként jelöli meg a fogyasztási cikkek minősé­gének javítását. Harcot indít az olyan szemlélet ellen, amely megelégszik az alacsony színvo­nalú. elavult konstrukciójú ter­mékekkel Ha a vállalatok a jö­vőben nem a lakossági kereslet­nek megfelelő árucikkeket bocsá­tanak ki, azt úgy kell tekinteni, mint az állami előírások, a terv- fegyelem súlyos megsértését Az iparág közvetlen célja: a kiváló minősítést elérő termékek ter­melési arányának gyors ütemű növelése. Az SZKP KB útmuta­tása felhívja a figyelmet, hogy a fogyasztási cikkek minőségja­vításáért, választékbővítéséért folytatott széles körű küzdelem­ben a mostaninál sokkal nagyobb teret kell adni a nehézipari vál­lalatoknak. Ennek megfelelően a nehézipari vállalatok bővítet­ték a fogyasztási cikkek terme­lését. A fogyasztása cikkek keresle­te é* a termelés közötti jobb összhang megteremtését szolgál­ja a szovjet kormány egyik leg­utóbbi határozata is. A rende­let a következő esztendőtől kezd, ve feloldja a termékforgalmazás korábbi szigorú menetrendjét. A kereskedelmi és a termelő vál­lalatok az új helyzetiben előre egyeztetik majd a ki bocsátandó termékek választékát. A SZOVJET közgazdászok azt javasolják, hogy a népgazdasági érdekek még teljesebb érvénye­sítésére, a vásárlói keresletnek az eddiginél is fokozottabb fi­gyelembevételére változtassanak a mostani tervteljesítési rend­szeren, Az elképzelések szerint az iparvállalatok csak akkor ten_ nénék eleget kötelezettségeiknek, amikor a terméket a boltokban eladták. Szakmai körökben azt várják az új rendszertől, hogy még jobban növekedjék a ter­melői vállalatok érdekeltsége a korszerű. keresett termékek gyártáséban. TERVEI.OIRASOK és közgáz, daségi eszközök kombinálásával kívánják tehát, megoldani a Szovjetunióban a vásárlók igé­nyeinek megfelelő fogyasztási cikkek termelését. (Faragó) Felhívás ! A városi tanács vb pénzügyi osztálya felhívja a város adó­fizető állampolgárainak figyelmét, hogy az 1974. évi második félévben esedékes együttesen kezelt adóit 1971. szeptember hó lö-ával bezárólag adópóllékmentesen rendezhetik. Az esedékes adó befizetésével mentesülnek az adópótlék- felszámitás. valamint az adóbehajtási eljárás alól. Befizetési lap a városi tanács információs irodájában vagy a pénzügyi osztály adócsoportjánál szerezhető be. Városi Tanács V. B, Pénzügyi Osztálya x Kedvezményes bérletek a Jókai Színház előadásaira A Békés megyei Jókai Színház már az elmúlt években is ked­vezmények sorával adott lehe­tőséget arra, hogy minél többen láthassák az évad előadásait, minél többen megismerkedhes­senek a színházzal, a drámairo­dalommal. A színház bérlete- zőinek jelentős hányada — 70 százaléka — fiatal. Az ifjúsági korosztálynak nyújtott kedvez­mények mellett a szocialista brigádok tagjai, a nyugdíjasok, a pedagógusok is olcsóbban válthatnak bérletet. Minden bérlethez 10 száza­lékos kedvezmény jár. A csabai színházi előadásokra a KISZ-es fiatalok az OIOT által kiadott utalványok felhasználásával fel­áron láthatnak 10 előadást. A szo­cialista brigádok tagjai a Kultu­rális Minisztérium és a SZOT közös kedvezményét vehetik igénybe, az utalványok. elosztá­sát az SZMT végzi. Nagy az érdeklődés, de még várják a színház szervezői a mezőgazda- sági üzemek brigádjainak je­lentkezéseit is. A Jókai Színház tájelőadásai­ra a községek KlSZ-alapszerve- zetei egy-egy alkalomra szóló OIOT jegyutalványokat igé­nyelhetnek a megyei ifjúsági bizottságtól. Ez az utalvány is 50 százalékos kedvezményt biz­tosít. A pedagógusok szakszerveze­te szintén anyagi kedvezménye­ket ad a bérletvásárláshoz: a csabai színházi előadások bér­1 •••■■•■■■■•••■■■•••••I Jeteihez 50 forinttal jájrul hoz­zá a szakszervezet. A vasárnap délutáni és a hétfő esti előadásokat a nyug­díjasoknak ajánlja a színház: az ezekre az alkalmakra szóló bérletek féláron válthatók. Az általános iskolák 7—8. osztályos tanulóinak a tananyaghoz kap­csolódó drámákból állítottak össze hat előadásra szóló, igen kedvezményes bérletet. A Jókai Színház gyermek- színháza tavaly nagy sikerrel tartotta előadásait. Az idén az 5—8 éveseknek és a 9—12 éve­seknek külön-külön szerveznek bérletet, mindkét korcsoport 4—4 előadást láthat. A Jókai Színház az idei év­adban is folytatja az úgyneve­zett „teltház-akció”-kat. Az el­múlt évadban a csabai Szabad­ság Tsz és a 635. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet 5—5 előadást vett meg dolgozói, il­letve diákjai részére. Az uj évadban a tsz és a taninté­zet ismét megvásárolt előadáso­kat. a felnőttoktatásban részt­vevőknek pedig a tavalyi há­rommal szemben az idén négy előadást vettek. A bérleteket a hónap végéig a színház előcsarnokában be­rendezett Bérlet-presszóban le­het megváltani. A Békés me­gyei Jókai Színház évadnyitó előadását október 4-én tartja meg a társulat Juhász István: Tíz közül kilenc című vígjáté­ké t mutatja be. d kél ifitm jpi Megnyílik a Rózsakeresztesek ősi sírja... A Pendragon legenda című színes magyar film két szereplője. Latinovits Zoltán és Bujtor István A film történetének közel nyolc évtizede alatt nemegyszer ihlették meg a rendezőket a ma­gyar fiatalok között is méltán népszerű író, Jules Verne fan­tasztikus regényeinek alakjai. A Fogadó a Törött Patkóhoz című színes szovjet film is egy Verne-hőst, Jules Ardent kísér nyomon a piros léggömb kény­szerleszállásától az ismételt el­indulásig, A két esemény kö­zölt természetesen számtalan kalandot él át a főhős: egy ember életét menti meg, bol­doggá teszi a francia kisváros legszebb leányát... Szerb Antal a XX. századi magyar irodalom egyik legsok­oldalúbb alakja volt. A Pend­ragon legenda című regényét százezrek olvasták: a skót kas­tély urának, Ear] of Gwynedd­nek és a Rózsakereszteseknek izgalmasan, emlékezetes él­ményt adón leírt történetét most Révész György rendező megfilmesítette. A forgatásról igen sok hírt hallottunk; az előzetesek alapján a film ké­szítői igyekeztek a regény misztikus-fantasztikus elemek­kel átszőtt cselekményét hitele­sen visszaadni. A színes ma­gyar film kitűnő szereposztás­sal készült; a Skóciába vető­dött filoszt, dr. Bátky Jánost Latinovics Zoltán, az Earl-t Darvas Iván, Eileen St. Claire-t Tordai Téri, a Earl fiát, Osbome-t Tímár Béla alakítja. A szép felvételeket a neves ope­ratőr, Illés György készítette. Szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzett­séggel rendelkezők pályázatát áruforgalmi fffoszfályvezetö munkakör betöltésére várja A CSONGRÁDI ÁFÉSZ Cím 6640 Csongrad, pf.: 34, 149225 Békéscsabáin

Next

/
Thumbnails
Contents