Békés Megyei Népújság, 1974. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-06 / 182. szám

Még tart A megye legnagyobb strandja a kánikula épül Szanazugban Várható időjárás ma estig: Felhőátvonulások, szórványos záporral, zivatarral. Élénk, időnként erős északnyugati, északi szél. A nagy meleg kele­ten is mérséklődik. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmérsék­let 16—21, legmagasabb nap­pali hőmérséklet; nyugaton 25, máshol 30 fok körül lesz. Távolabbi kilátások péntek estig; Eleinte felhőátvonulások, többfelé esővel, zivatarral. Az időszak második felében a nap. pali felhőképződés erősödik, néhány helyen zivatarral. Élénk északnyugati széllel a nagy me­leg tovább mérséklődik. A leg­alacsonyabb hajnali hőmérsék­letek 13—18, a legmagasabb nappali hőmérsékletek 23—27 fok között. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább 5 mm) az ország területének 30 százalé­kán várható. Mai névnap; Berfa A 'Berta név a német Berta névből származik, ez pedig a Perchta istennő nevéből. Ű volt a téli napfordulónak, vagyis a fény születésének a germán is­tennője. Ugyanakkor a -berta végű női nevek önállósult becé- tője is. A mai napon ünnepük még névnapjukat: Bettina, Géza, Gusztáv, Oktávia, Oktávián, Szixtusz és Ulrika is. — társadalmi munka, Mezőkovácsházán a lakosság segítette a község szépítését. Az év első felében 175 ezer forint értékű társadalmi munkát vé­geztek. — FELÚJÍTÁS. Békésen az ál­lami lakóházak, a szülőotthon és az általános iskolák karban­tartását a költségvetési üzem végzi. Erre a célra a tanács ebben az évben 310 ezer forin­tot fordít. 'A városiasodás fokozódásával és az életszínvonal emelkedésé­vel megnövekedett a szabad idő tartalmas eltöltésének igénye Megyénkben különösen a Körö­sök mente természeti adottságai­nál fogva alkalmas üdülésre, pi­henésre, kikapcsolódásra. A me­gyei tanács építési, közlekedési és vízügyi osztálya ezeket az adottságokat mérte fel a közel­múltban és koncepciós javasla­tot terjesztett a végrehajtó bi­zottság elé. A javaslat külön fe­jezetben foglalkozik Szanazug- gal. A Fehér- és Fekete-Körös ta­lálkozásánál üdülőkomplexumot, hoznak létre, mely mintegy 130 hektárt foglal magába. Itt lesz a megye legnagyobb szabadtéri strandja. A torkolattól a Kettős- Körös bal partját kiszélesítették, s a terepszintet enyhén lejtővé tették. A feliszaposodás veszélye indokolttá teszi, hogy a közeljö­vőben a strandnak kijelölt terü­letet mintegy 300 méter hosszú­ságban és 50 méter szélességben Évforduló Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1889. augusztus 6-án született és 1962- ben, 73 éves korában halt meg Lányi Viktor zeneszerző, író és műfordító; Tanulmányait Budapesten vé­gezte. Irodalmi pályafutását mint lírikus kezdte, majd 1910-ben a Pesti Hírlap zenekritikusa lett. A Magyar Tanácsköztársaság hí­veként 1918—19-ben a Forra­dalmi Katonatanács tagjaként te­vékenykedett, majd a Szellemi Termékek Tanácsának politikai munkatársa volt. A Tanácsköz­társaság megdöntése után bör­tönbe vetették. Kiszabadulva, 1921-től a Nagy Endre-féle ka­baré zenei vezetője, majd 1926- tól a Városi Színház opera-fő­rendezője volt Zenekritikái, színvonalas zenei cikkei a Nyu­gatban, a Zenei Szemlében és napilapokban jelentek meg. Közismert népszerűsítő mun­kája az 1937-ben megjelentetett Opera-kalauz. A Szolnok—Békés megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat ajánlata: Kirándulásra, túrára kényelmes, olcsó, praktikus: Lunchhűs 0,2 kg-os 8,50 Ft Paradicsomos húskrém 0,1 kg-os 3,80 Ft Kínai sertéshús saját lében 0,5 kg-os 16,80 Ft Román sertéshús saját lében 0,5 kg-os 12,­Ft Román marhahús saját lében 0,3 kg-os' , 10,— Ft Import halkonzervek nagy választékban Jő étvágyat kívánunk!!! 67893 betonburkolattal (ássák el. A be- j ruházás költsége előreláthatólag i 4,5 millió forintba fog kerülni. ; A hullámteret több helyen erdő- 5 sítik, mely mintegy ezer strando- « lónak sátortáborozásra is biztosít I lehetőséget. A parkírozó helyen i 500 gépkocsi kap majd helyet. ■ Ezenkívül mosdókat és zuhanyo- £ zókat is építenek. A hullámtéri ■ erdő és a víztükör között széles • füves tér húzódik majd, s a folyó S medrében több helyen napozó- £ szigeteket is építenek. A koncep- £ ciós javaslatot a közelmúltban a ■ megyei tanács végrehajtó bizott- S sága elfogadta, S •m — ELKÉSZÜLT a Péti Nítro- g génműveknél a mükomposzt j kísérleti üzeme, melyben na- : ponta egy tonnányit állítanak : elő a nagy érdeklődést keltő új » termékből. A szomszédos bä- ■ nyákban található lignitből, va- ; (amint a műtrágyagyár mel- * léktermékeiből új technológia- £ val állítják elő a magas ható- i anyagú, humuszban gazdag ta- > lajtáplálékot. — MUNKAVÉDELEM. Eleken £ a termelőszövetkezetekben a | munkavédelmi és óvórendsza- ■ bályok be nem tartása miatt >, 1973-ban 26 dolgozó szenvedett üzemi balesetet, ez év első fe­lében pedig tizenegy. A község üzemeiben sem a múlt évben, sem ebben az évben nem volt baleset. : * 1 »1 4 ■ I i* i* t* ■ ■ ■ ■ Hogy a cseppben is ben- ■ ne van a tenger — ezt vette ; észre Siklós Olga és Sarkadi £ Imre töredékes művéből 5 egész, zárt remekművet ké- £ szített. A Hannibál utolsó * útja a televízió jóvoltából « vasárnap este a nézők se- ! rege előtt vonultatta fel 5 teljes és igaz mondandóját. ! Az ellenséghez mindig £ kegyetlen, falvakat és vá- £ rosokat felégető, majd a £ történelem kétezer évében £ minden háború vezérének » példaképe, a csak győzni tu- ■ dó Hannibál elfogadni kész : a Zamánál gyülekező, győ- £ zelemre éhes római hadak £ békéjét. Órákba sűrűsödik S a békekötés: a hadvezér köt £ békét önmagával. Hol cini- £ kusan, hol dialektikus logi- 5 kával teszi lehetetlenné S Karthágó főpapjait, a büsz- ; ke római foglyok: a pompát, 5 a celebrációkat, kusza értei- S metlen eljárásokat kérő és ■ követelő ostobákat. S mind- * ennek okozója a felismerés: S a vereség esetén nincs töb- 5 bé szükség hódítóra. „A cip- > rusiak mindig a békét akar- • ták” — mondat kapta el S igazán a figyelmes nézőt. g Persze az időszámításunk : előtt két évszázaddal lezaj- 5 lőtt események tanulságai £ nem csak a „Réz szigeté”-re * érvényesek... Gábor Miklós sokoldalú- £ ságának ismét bizonyságát ; tette: sallangoktól mentes, ! kitűnően, élménytadón ját- ! szott. További szereplők kö- S ziil Horváth Sándor Ör-jét, £ Inke László Barras főpapját £ kell még dicsérettel illetni. ; (Nemesi) £ ■ !•*»**«»** Visszaköltöztek a remetei L-öutui lAJivuii iiíür újra gyeo> mekzsivajtói volt hangos a re­metei gyermekotthon. Végre, hosszú szünet után visszaköl­tözhettek a gyermekek és pe­dagógusok az árvíz sújtotta iskolába. A fiúk és Hányok azonnal hozzákezdtek az árvíz nyomai­nak eltüntetéséhez. Seprűt, lapátot, talicskát ragadtak, összegyűjtötték és elszállították a gazt. Hamarosan hozzákezde­nek az elpusztult világok pót­lásához is. az ísKota sokat köszönhet a Békés megyei Állami Építő­ipari Vállalat, a Békéscsabai MEZŐGÉP szocialista brigád­jainak, a bútoripari vállalat, a £a-, fémipari szövetkezet KISZ-fiataljainak, akik társa­dalmi munkával segítették az otthon helyreállításában. A dolgozók 20 ezer forint értékű munkát végeztek, a Békés me­gyei Tanács Végrehajtó Bizott­sága pedig csaknem 180 ezer forintot adott a különböző felújításokra. •nunanuin)! “ KÁNIKULA. Japánban év­tizedek óta nem tapasztaltak olyan kánikulát, mint vasárnap. Az átlagos hőmérséklet árnyék­ban 30f-34 fok körül ingado­zott. A turisták a tengerpar­tokra és a tavak környékére menekültek, közülük hatvanan1 a nagy melegtől meghaltak, hu- szonhatan pedig eltűntek fürdő­zés közben. — A VÁRPALOTAI 36 szeren­csét Termelőszövetkezet ősküi üzemegységében holland licenc alapján elkészült a felszíni gombaház. A kiskunlacházi és a bajai után ez a harmadik olyan nagyüzemi gombaház, ahol a földfelszín feletti épü­letekben teremtették meg a gombatermesztéshez szükséges feltételeket. — GYAPJAS LEPKÉK lepték el a Sopron környéki szárhal­mi erdő egyes részeit és mint­egy ötven hektáron teljesen el­pusztították a fák leveleit. Per­metezéssel megkísérelték meg­fékezni a gyapjas lepke invá­ziót, de a védekezés kevés ered­ménnyel járt. Legutóbb tíz év­vel ezelőtt okoztak kárt a gyap­jas lepkék ezen a környéken. — GÉPI KÖNYVELÉS. A ta­nácsoknál különösen az adó­nyilvántartás nagy munkát ró az államigazgatás dolgozóira. A munka megkönnyítését szolgál­ja a gépi könyvelés. A vésztői tanács egy könyvelőgépet vá­sárol 160 ezer forintért. Az egyik híres bombayi film­színész túlságosan rabjává vált az italnak. Abban a reményben, hogy ez majd leszoktatja vesze­delmes szenvedélyéről, orvosai azt tanácsolták neki, hogy jógáz- zék. Tíz hónap múlva a páciens már valamennyi gyakorlatot el tudta végezni. „Használt-e a férjének a jógá- zás?” — érdeklődtek az újság­írók a filmszínész feleségénél. „Valamennyire igen — válaszol­ja az asszony. — Most már fej­tetőn állva is tud inni,” Vasúti szerencsétlenség Ä franciaországi Dol-de-Bre- tagne-nál vasárnap a késő esti órákban kisiklott a Caen—Ren­nes között közlekedő expressz­vonat. A szerencsétlenségnek nyolc halálos áldozata van, har­mincán súlyos sérüléseket szen­vedtek. Feltételezések szerint a szerencsétlenséget az okozta, hogy a villanymozdony túl nagy sebességgel vett egy kanyart. Né­hány szerencsétlenül járt utast még mindig nem sikerült kisza­badítani a roncsok közül. — FÖLDCSUSZAMLÄS. Va­sárnap három gépkocsit maga alá temetett egy földcsuszam­lás Salzburg közelében. A gép­kocsikban levők közül ketten életüket vesztették, hárman pe­dig megsérültek. Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. FŐSZERKESZTŐ? CSEREI PÁL FÖSZERK ESZTO-H ELYETTES? DEÁK GYULA Szerkesztőség? 5601 Békéscsaba. Postafiók HL’ Telefon: 12-196. 12-296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat Telefon: 11-021. 11-051 5601 Békéscsaba, Postafiók 11L FELELŐS KIADÓ: LEHOCZKY MIHÁLY Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díi egy hónapra: 20—Ft Dürer Nyomda Telepe, Békéscsaba Igazgató- Háromszék! P5? Index 25 051

Next

/
Thumbnails
Contents