Békés Megyei Népújság, 1974. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-07 / 183. szám
A MEGYEI PARTEI ZOTTSAG ÉS A MEGYEITANÁCSLAPjA 1974. AUGUSZTUS 7, SZERDA Ira: 80 fillér XXIX ÉVFOLYAM, 183. SZÁM MA: LEJÁRT A PALLÉROK KORA? (3. oldal) AZ ÖKÖLJOG TÖRVÉNYÉT VALLOTTA <4. oldal) Az Országos Operatív Bizottság ülése Hegtermett az ország kenyere, jól halad az aratás Szépen fejlődnek a kapásnövények Az elmúlt 10—12 napban kedvezett az időjárás az aratóknak, országszerte meggyorsult a betakarítás — mondotta Lukács Béla. a MÉM főosztályvezetőhelyettese kedden a MÉM-ben, a mezőgazdasági munkák meggyorsítására létrehozott Országos Operatív Bizottság ülésén. A búza 85—87 százalékát már levágták. Legelőbbre tartanak a dunántúli gazdaságok, Baranyában. Tolnában, Somogybán, Fejér és Győr-Sopron megyében. De az ország más vidékeiről. is kedvező hírek érkeznek, például Szolnok megyében kedden estig befejeződik a nagy nyári níSnka. Az ország keleti és északi fyszein a termés 60— 65 százalékait takarították be eddig, lázért maradtak el vata- melyest a többi vidéktől, mert májusban és júniusban túlságosan sok volt az eső. emiatt a szokásosnál legalább két héttel később lehetett elkezdeni az aratást. A rozs 60—62 százaléka került eddig magtárakba, s ta-1 vaszi árpa sem sok áll már lábon. A rostlennei több mint kétharmadát aratták le. Jó ütemben halad a gabona felvásárlása, eddig csaknem annyit vettek át, mint az elmúlt év azonos időszakában, holott 10—12 nappal később j indultak a kombájnok. A mun- I ka gyorsaságára, szervezettsé-1 gére és a gépesítés fejlődésére j ez is jellemző. Mindent egybe; vetve az máz bizonyos, hogy1 megtermett az ország kenyere, [ elegendő kenyeret és lisztes árut tudnak majd sütni a betakarított búzából, amelynek minőségié egyébként a szabványnak megfelelő. A főosEtállyvezető-helyettes elmojldotta, hogy a kapáenövé- nyék is szépen fejlődnek augusztus elején. A korábbi esőzéseket követő napsütés kedvezett a növényeiknek. A kapások a júliusban még érzékelhető kisebb lemaradást lényegében behozták; a kukorica jól fejlődött, erőteljesebb, mint az elmúlt év azonos időszakában: a megállapítás természetesen csak a pillanatnyi állapotot tükrözi. ebből messzemenő következtetést nem lehet levonni, mert további esőzésekre van szükség az éréshez, A cukorrépa fejlettségével elégedettek a mezőgazdászok, és a laboratóriumi elemzések szerint a tavalyinál kedvezőbben alakult a cukorképződés. Jó termést ígér a burgonya, a napraforgó növényállománya kielégítő. Késön értek be a' melegigényes kertészeti növények. Különösen a paprika- és a pargBBBBBBBBBB«BBBBBBBB*B«»SaaBSS*BB*®»»BB*BBBB«BBBBBBBB«BB*B*BBB»«B*BB***BBBB«a«**) Darualkatrészek Békéscsabáról A Hajtómű- és Festőberendezések békéscsabai gyáregységében darualkatrészek is készülnek. Képünkön Vass László marós ten- geljrec kerék fogazását végzi lefejtő marással (Fotó: Demény) dicsom-szállítmányok érkeztek eléggé vontatottan, a piacokra A július végi, augusztus eleji napsütés azonban siettette az érést és így javuló ellátásra lehet számítani. (MTI) A kereskedelem kéri, az ipar nem bírja Fejlesztési tanulmány a bútorellátás javítására Az V. ötéves terv időszakára a j bútorkereskedelemmel kápcsola-! tos fejlesztési tanulmány készült, j amelyet nemrégiben vitattak j meg a Könnyűipari Minisztéri- j urn ban Abból indultak ki, hogy a mostani tervidőszakban sikerült megszüntetni a mennyiségi A csabai Lenin négy kombájnja hétfőtől Dévaványán arat Augusztus 2-án, pénteken este fejezte be a gabonabetakarítást a békéscsabai Lenin Tsz, A 784 hektár őszi búza átlagban 46,07 mázsával fizetett, a 80 hektár tavaszi árpa pedig 39,40 mázsával. A búzafajták közül legjobb termést adott a Kiszombori, hektáronként 49,20 mázsát. A Bezosztája 48,40, a Kavkáz 47,40, az Auróra pedig 44,20 mázsát. Az aratásban kilenc kom-1 bájn vett részt. A kombájnosok | versenyben arattak, a legjobb helyezést elérő három jutalom- bari részesül. Ugyancsak jutalmat kap az ifjú kombájnosok közül a legjobb eredményt elérő. A békéscsabai Lenin négy kombájnja hétfőtől már a dé- vaványai Aranykalász Tsz-ben segíti az aratást. Kisdobosoknak, úttörőknek A békéscsabai ifjúsági és útforabáz InszMltét cssportat szervez a pajtásaknak A békéscsabai Kulich Gyű-1 la Ifjúsági és Úttörőház október első napjaiban huszonkét kisdobos- és úttörőszakkör és Hub indítását tervezi. A jövő tanév programját felszabadulásunk 30. évfordulója jegyében állították össze. Az egyik legsikeresebb, legrégibb kisdobos szakkör — a képzőművész — újabb kisdiákok jelentkezését várja: akik ügyes kezűek és nagyon. szeretnek játszani, énekelni, azok a kisdobosok a játék készítő és népijáték szakkörökbe jelentkezhetnek. Az úttörő korosztályú pajtásoknak tíz szakkört szervez a ház. A gépj ármű barátok köre a 10. saámú, az orosz előkészítő pedig az 5—6-os és a 11-es iskolába várja régi és új tagjait. A három úttörő művészeti csoportba a báb, a zene 'és az irodalom művészete iránt érdeklődő pajtásokat várnak; ezek a bábcsoport, a fúvószenekar és az irodalmi színpad. A «egyedikes diákokat az úttörőéletre készíti fel az er- zsébethelyi 5—6-os számú általános iskoláiban működő Kisdobosok Klubja, míg a Nyolcadikosok Klubjába a legidősebb pajtásokat, az Ifiklubba pedig az úttörőkkel foglalkozó KISZ- es fiatalokat várják. Az ifjúsági és úttörőház minden évben tartogat valami újdonságot is a pajtásoknak. A nyár folyamán három helyiséget alakítottak át; az egyikben kapott helyet a tudományos játékszoba, A hót egyes napjain ide azokat az úttörőket várják, akik az átlagosnál jobban érdeklődnek a fizika, a kémia és a biológia rejtelmei iránt. Szaktanári felügyelet mellett itt kí_ sérletezni, érdekes filmeket megnézni, az iskolai órán felvetődött kérdéseket még részletesebben megbeszélni és tudományos játékokkal ismerkedni lehet. A másik helyiségben a technikai szobát rendezték be. Szakemberek és modem gépék, berendezések segítségével itt kedvükre barkácsolhatnak a pajtásak. A technikai szoba rendezvényei közé a pályaválasztást segítő találkozókat, vetítéseket is iktatnak, amelyeken a részt vevők tüzetesebben megismerkednek egy-egy szakmával. A kisdobosok részére építették a harmadik helyiséget, a játék- és meseszobát. Minden hét három-három délutánján itt játszani és mesét hallgatni, rajfoglalkozásokat tartani lehet a szép „kuckó”-ban. A szakkörökbe és klubokba a pajtások rajvezetőiknöl jelentkezhetnek szeptember utolsó hetéig. bútorhiányt, de a választéki igényeket előreláthatólag a hátralevő másfél évben sem tudják teljes egészében kielégíteni. Az ipar termelésének értéke az 1970. évi mintegy ötmilliárd forintról 1975-re várhatóan 8,5 milliárd forintra nő. Az ötéves tervtanulmány tárgyalásánál a könnyűipari miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a következő másfél év alatt a minőség mellett elsősorban a kereslet és a kínálat szerinti választék közelítésére keil törekedni. Az utóbbi időben egyébként kedvező Irányú változás tapasztalható az apróbb, kiegészítő, variálható bútordarabok kínálatában. A rekonstrukciót végrehajtott nagy bútorgyárak kapacitásának kihasználási foka most eléri a 80—85 százalékot —, amit jónak ítéltek. Azonban most kitűnik, hogy a nagy iparvállalatoktól nemigen lehet az eddiginél nagyobb választékot várni, mert az túl sok átállást kívánna. Az idén egyedül a Zalaegerszegi Bútorgyár képes arra, hogy naponta 12—13 féle lakószoba-berendezést bocsásson a belkereskedelem rendelkezésére. A zalaegerszegieket ezért felkérték, hogy módszerükről ismertető ajánlást készítsenek az iparág részére. A választék erőteljesebb szélesítése érdekében a következő ötéves tervidőszakban indokoltnak látszik a kis- és középüzemek fejlesztése, amelyek jellegüknél fogva gyorsabb, rugalmasabb átállásra képesek. A negyedik ötéves terv bútoripari beruházásainak körülbelül 70 százalékát kapták a nagyüzemek. 1975-től várhatóan a kis- és középüzemek kerülnek az előtérbe, annál is inkább, mert ezek jó részét hatósági rendelkezésre át kell telepíteni. Újpesten például egész sereg ktsz van a szanálási körzetben, s a kolóniái bútoraival nemzetközi hírnevet’ szerzett Visegrádi Asztalos Ksz-t is át kell telepíteni a vármúzeum ásatási területéről. A fejlesztés mellett szó! az is, hogy az utóbbi időben belföldön is nőtt a kereslet a szövetkezetekben készülő stílbútorok iránt; a belkereskedelem 50—70 millió forint értékűvel többet kér, mint amennyit az ipar szállítani tud. Országos fotó tábor Gyulán Az elmúlt nyáron a Népművelési Intézettel közösen rendezte meg az országos fotótábort a Gyulai városi Tanács. Az idén augusztus 3-án Dér Lajos tanácselnök-helyettes nyitotta meg a tábort. Az ország különböző részéről érkezett 70 amatőr fotós nyolc napon át élvezheti a filmre kívánkozó témákban gazdag kisváros vendégszeretetét. Az önköltséges tábor gazdag programjai között esztétikai előadások, a Kohán- emlékki állítás megtekintése, műteremlátogatások, tapasztalatcserék, s természetesen a Székely Aladár fotókiállítás alkotásainak szakmai-művészeti elemzése is szerepelnek. Az idei fotótábor résztvevőinek a városi tanács Gyula 30 éves fejlődését bemutató fotó- pályázatát írta H. A beérkező alkotásokból felszabadulásunk 30. évfordulója tiszteletére február-márciusban kiállítást rendeznek. A tábort a jövő nyáron is szeretnék megrendezni: a fotóművészet fiatal tehetségeinek biztosítanak ezzel bemutatkozó alkotó lehetőséaet.